Tolnai Népújság, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-30 / 25. szám
2018. JANUAR 30., KEDD BELFÖLD-KÜLFÖLD g Egyre többen tekintenek példaként Orbán Viktorra Brit politikus: Soros valós probléma Orbán Viktornak emelkedőben az ázsiója az európai politikai mezőnyben Fotó: AFP Vona Gábor sikere a muszlim fiataloknál MANDINER „Szürke farkas Vona!” - ezt skandálta a muszlimokból álló közönség Vona Gábor előadásán egy, a Mandiner.hu által bemutatott videófelvételen. Az üdvrivalgás azután tört ki, hogy a Jobbik elnöke néhány szót törökül mondott. A magyar feliratozás szerint elhangzott: „Mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság. Akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől sem félnek, csakis Allahtól.” A diákok erre azt skandálták, hogy: „bozkurt Vona!”, azaz „Vona szürke farkas!”, amire a Jobbik elnöke úgy válaszolt: „Éljen a török-magyar testvériség!” Hiller István: nem lép szövetségre az MSZP a Jobbikkal Vonát korábban már kapcsolatba hozták a Szürke Farkasok (törökül Bozkurtlar) szervezettel, ő azonban tagadta, hogy ismeri őket. A Jobbik elnökéről a Mandiner közölt egy olyan fotót is, amelyen a szervezet jelét mutatja, azaz kézfejével egy farkast ábrázol. Egy másik fotón a Vona mellett állók „Alparslan Turkey” feliratú sálat tartanak a kezükben. A Szürke Farkasokat Alparslan Türke§ ezredes alapította az 1960-as években. A 70-es években kurdok, örmények, és baloldaliak elleni merényleteikkel polgárháborús állapotokat idéztek elő. Vona Gábor szerint ócska és nevetséges hazugság azt állítani, hogy török egyetemistáknak tartott előadásában Allah mellett tett hitet. Azt mondja, nem Allahot, hanem Istent dicsőítette, akit törökül így neveznek. Csakhogy Allah a muzulmánok, a Korán istenét jelenti, Isten fordítása törökül: Tanri. Hiller István, az MSZP választmányi elnöke a Magyar Időknek adott interjújában megerősítette, nem lesz együttműködési megállapodás a Jobbikkal. Helyi megállapodásokról sem tud, és nem is tanácsolna ilyet senkinek. Hangsúlyozta: az országos választmány elnökeként nem ír alá a Jobbikkal megállapodást, anélkül pedig nincs, szövetség. MW „Orbán miniszterelnök védi a (nemzeti) határokat, védi a (nemzeti) bankokat, védi a (nemzeti) valutát és leállítja a migrációt. Ha egy jól kormányzott országot kell választanom, ezt választom” - nyilatkozta a márciusi olasz választásokon a jobbközép koalíció tagjaként induló Északi Liga vezetője. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu KÜZDELEM „Azt látom, Soros le akarja rombolni a nemzetállamot, le akarja rombolni a család egységét, minden olyan normát, Ma Bécsben tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök Sebastian Kurz új osztrák kancellárral. A Die Presse úgy tudja: Orbán Viktor megbeszélést folytat a kormányon lévő konzervatív Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetőjével, Heinz-Chrisitan Strache alkancellárral is. A tárgyalásokon valószíamit a nyugati társadalomnak tulajdonítunk, szerintem ez nagyon veszélyes” - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Nigel Faragé, a Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) volt elnöke, európai parlamenti képviselő. A brit politikus elmondta: Soros György mindenkinek megnehezíti az életét, aki keresztezi az útját, például élet-halál harcot vív a magyar miniszterelnökkel. Úgy vélte: az emberek többsége nem is érti, milyen mértékű enpek az embernek a hálózata és mekkora pénz van mögötte. Kifejtette: a Nyüt Társadalomért Alapítványok hálózatának eddig is volt tizenötnűleg szóba kerül a V4 országaival folytatott együttműködés, a paksi bővítés elleni osztrák bírósági kereset és a migránsok miatt hozott - de a magyar munkavállalókat is hátrányosan érintő - szociális juttatások lefaragása. Strache - a Kurier.at tudósítása szerint - a napokban dicsérte a magyar milliárd dollárja, és újabb tizennyolcmilliárdot kap. Soha a politika világában nem láttunk még politikai nyomásgyakorló csoportot ennyi pénzzel - hangsúlyozta. Több pénze van, mint a legtöbb kormánynak, óriási propagandaháború zajlik - tette hozzá Nigel Faragé. - Szóval Soros valós probléma, nemcsak Magyarországnak, hanem sokkal szélesebb értelemben. Nagy ellensége George Soros a nemzetállamnak és a zsidó-keresztény kultúrának - mondta a brit EP-képviselő. A magyar miniszterelnököt dicsérte Matteo Salvini, az olasz Északi Liga főtitkára egy televístadionrekonstrukciós programot - írta a 24.hu. Magyarország megmutatta, hogyan kell csinálni - idézte a lap az alkancellár-sportminisztert, aki felvetette azt is, hogy egy új osztrák nemzeti stadionnal akár újra meg lehetne pályázni Magyarországgal közösen az Európa-bajnokság rendezési jogát. ziós interjúban vasárnap. A politikus a La7 olasz kereskedelmi televíziócsatorna egyik politikai műsorában nyilatkozva kijelentette: ha az Európai Néppárton belül kell választania, az osztrák vagy a magyar modellt választja, mert Ausztria és Magyarország is védi a nemzeti munkahelyeket. Hozzátette: „Orbán miniszterelnök védi a (nemzeti) határokat, védi a (nemzeti) bankokat, védi a (nemzeti) valutát és leállítja a migrációt. Ha egy jól kormányzott országot kell választanom, ezt választom.” Az Északi Liga a Silvio Berlusconi nevével fémjelzett jobbközép koalíció tagjaként indul a márciusi választásokon. A legutóbbi, 2013-as parlamenti megméretésen az Északi Liga alig valamivel 4 százalék felett teljesített. A mostani felmérések szerint Matteo Salvini pártja 14 százalék körül áll, Olaszország északi térségeiben pedig jóval meghaladja a 20 százalékos támogatottságot is. Több interjút is adott a holland Szabadságpárt vezetője, Geert Wilders. Az ellenzéki politikus könyvét mutatta be hazánkban. Geert Wilderst, akinek a felesége magyar, 14 éve éjjel-nappal kommandósok védik, ugyanis iszlám szélsőségesek halálra ítélték. - Bárcsak nekünk is lenne egy olyan vezetőnk, akinek csak tíz százalékban van annyi vér a pucájában, mint Orbán Viktornak - nyilatkozta Wüders a Pestisracok.hu-nak. Hozzátette: „Önöknek kell eldönteni, hogy ki lesz a miniszterelnök. De hadd tegyem hozzá, hogy a választások kimenetele nagyon fontos lesz Európa többi része szempontjából. Egész Brüsszel abban reménykedik, hogy egy másik kormány kerül hatalomra itt, és valószínűleg rengeteg pezsgőt innának, ha netán ehelyett az MSZP alakítana kormányt. (...) Tény azonban, hogy Orbán Viktor hajlandó volt megvédeni a saját országát és ellenállni Brüszszel nevetséges kötelezettségeinek. Ő egy jó politikus.” HÍREK Hollik: Brüsszel a fő szponzor SOROS TERV Hollik István, KDNP-s országgyűlési képviselő azt mondta: ahogy Sörös György kérte, Brüsszel útmutatót és forrásokat rendelt a migránsok betelepítéséhez, integrációjuk segítéséhez, és az Európai Bizottság elkészítette az útmutatót arról, hogyan használhatók fel a migrációt segítő uniós források. Brüsszelben zajlik a Soros-terv, azaz Soros György javaslatainak a végrehajtása. 2016-ban írásában a milliárdos azt javasolta, növeljék meg 30 milliárd euróval az unió büdzséjét, hogy a migránsok betelepítését, integrációját elősegítsék. NIW Egymillióan útra készen Líbiából RÓMA Az olasz belügyminisztérium attól tart, a tavaly tapasztalt jelentős csökkenés után ismét nagymértékben nőhet a Líbiából Olaszországba érkező menekültek száma - jelentette a La Repubblica, amely szerint mintegy egymillió ember áll készen arra, hogy útra keljen Európába a tengeren át. MW Molnár összehívja a bizottságot NEMZETBIZTONSÁG A jövő csütörtökre összehívja a nemzetbiztonsági bizottságot Molnár Zsolt, a testület MSZP-s elnöke. Azt mondta, így lehetősége lesz a kormányfőnek vagy megbízottjának „megvilágítani a titkos befogadások" részleteit (oltalmazott bevándorlókról statisztika a hivatal honlapján - szerk). Tudni szeretne a „honosításokról, az azeri számlák, a letelepedési kötvények és a moszkvai vízumgyár" részleteiről. Szerinte a Fidesz-KDNP „egy csepelnyi” külföldit fogadott be. Közölte, az MSZP nem támogatja a kvótát, nem akarja a határkerítést lebontani. MW Cafeteriából is lehet törleszteni DIÁKHITEL Már a cafeteriából is törleszthető a diákhitel, havonta legfeljebb a minimálbér ötödé, 27 600 forint erejéig. A munkáltató és a munkavállaló is törleszthet, kizárólag banki utalással, a szerződésszám és az adós nevének a feltüntetésével. MTI Magyar-osztrák kormányfői találkozót tartanak ma Vonat alá dobták a magyar lányt MODENA A prostituáltként dolgozó magyar nő holttestére a modenai vasútállomás közelében bukkantak rá. Először feltételezték, hogy Aietta vonatbaleset áldozata lett, de kiderült, hogy életét egy, a rendőrök által már jól ismert szadista férfi, az ötvenéves C. Pasquale oltotta ki - tudta meg a Blikk. A közelben tartózkodó prostituáltak látták a történteket, ők vezették el a rendőröket a férfihoz, akit a térfigyelő kamerák felvételei és a mobilja koordinátái alapján azonosítottak. Kiderült, hogy a Szardíniáról származó C. Pasquale 23 évet ült rács mögött egy brutális bűntett miatt: a férfi 1994-ben egy idős nő megöléséért 23 év börtön kapott, három éve szabadult. A Blikk szerint a 24 éves magyarprostituált családtagjai öszszetörtek a lány halálhírére. Először azt hitték, hogy vonatbaleset áldozata lett, nem sokkal később derült ki, hogy Arietta már szombaton meghalt, és nem baleset, hanem gyilkosság történt. „Mi úgy tudjuk, hogy hidegvérrel végzett vele ez az ember: kirabolta, majd megfojtotta, a holttestet pedig azért vetette a vonat alá, hogy így tüntesse el a nyomokat és balesetnek álcázza kegyetlen tettét” - mondta el a lány testvére. MW HIRDETÉS UJ MÓDSZER t BÜTYÖK ELLEN EGYENESEN RZ USA-BÓL! V-------------/ Jeff Robinson, podológiai A szakértő megbízható módszert ajánl a bütyök ellen, otthoni körülmények között. Jeff Robinson Los Angelesből a lábfej betegségeire specializálódott. Már több ezer nőnek segített megszabadulni a lábujjferdeségtől, azaz a halluxtól. Műtét és fájdalmas kezelések nélkül. Hogyan? Jeff Robinson így mesél az általa ajánlott módszerről: „Számos módszert kipróbál-A KÚRA ELŐTT A KÚRA UTÁN „Az eszköz felvételével már másnap megkönnyebbülést éreztem. Lábfejem visszanyerte eredeti formájába lábujjaim már nem feküdtek egymásra. Ezt az eszközt ezenfelül nagyon könnyű használni. Segítségével megszabadultam a bütyköktől alig egy hónap alatt Lenyűgöző!’ D. Mária, 64 éves, Baja tam már, de CSAK EZ volt képes rekordidő alatt visszaállítani a ferde lábujj természetes helyzetét, miközben megszünteti a fájdalmat. Olyan hölgyekkel is találkoztam, akik lába 2 hét alatt szebb lett mint valaha. Fájdalmas halluxok esetén ezzel a módszerrel könnyedén: 1) 30 nap alatt szép lábfejed lehet; 2) megerősíted a lábfej ízületeit; 3) csökkented a duzzanatot és a horzsolásokat 30%-kal; 4) eltünteted a gyulladást és a fájdalmat 2 hét alatt. Mi ez a módszer? Ez egy modern motorikus eszköz, amelyet különleges ortopéd műanyagból alkottak meg. Szerkezetét egy olyan innovatív technológiafelhasználásával alkották meg, amelyet eddig kizárólag az amerikai sportolók rehabilitációs központjában használtak. Az eszköz univerzális méretű, könnyen fel lehet venni. Papucsban, cipőben és mezítláb is lehet hordani, valamint alvás közben is viselhető. Tanúsítványokkal ellátott, különösen ajánlott 25-85 éves nőknek. Attól a naptól kezdve, hogy az ember elkezdi viselni az eszközt, a kinövés elleni küzdelem automatikussá válik. Nem kell az embernek erre gondolnia, mivel az eszköz nem zavar, nem válik le és könnyen hozzá lehet szokni.” Az ízület kiegyenesítése 100%-ban fájdalommentes és szinte észrevétlen, a lábfejed pedig újra szép és egészséges lesz. Talán ez a leghatékonyabb módszer a ferde lábujj kiegyenesítésére, amely valaha is létezett. Nem csak egy tudóscsoport tesztelte le, de sok ember is kipróbálta, például D. Mária. Szabadulj meg a lábujjferdeségtől MOST! 2018. február 3-ig 70% kedvezmény az első 100 embernek Magyarországon az amerikai eszköz, amely megszünteti a ferde lábujjat, csak a kedvezményklub telefonos eladásán keresztül érhető el. Telefonálj most és a kedvezményklubban való részvételért a lábujjferdeségre tervezett eszközt most akciósán kapod meg mindössze 434W0-R12 900 Ft-ért! TELEFONÁLJ: 06 1 998-9607 H-p. 9:00-19:00, szó. és v. 10:00-16:00 (Normál díjas helyi hívás további költségek nélkül)