Tolnai Népújság, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-27 / 23. szám
2018. JANUAR 27., SZOMBAT KITEKINTŐ g Tolnában sok más mellett jellemzőek a sváb- és a székelybálok PROGRAMSOROLO Rövid lesz a báli szezon, A farsang és ezzel együtt a báli szezon vízkereszt napján, január 6-án kezdődött. A negyvennapos böjtig a megye szinte minden intézménye, egylete és civil szervezete megtartja a maga mulatságát. Idén április 1-én lesz húsvét, így a báli szezon rövid lesz, február 16-ig tart. Mauthner Ilona ilona.mauthnert@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A legtöbb bál ma már nem csak arról szól, hogy jót mulatnak, esznek, isznak, táncolnak a népek. Műsor is dukál a közönségnek. A drágább mulatságokba általában ismert énekeseket, zenekarokat hívnak meg. A szerényebb költségvetésű bálokban pedig legtöbbször a szervezők - civil szervezetek, szakmai, vagy települési közösségek - maguk gondoskodnak műsorról, amelyek kivétel nélkül mindig nagy sikert aratnak. Ugyanakkor a vígadók köre is szűkül, ami nem véletlen, hiszen egy-egy ilyen mulatság jelentős kiadást jelenthet. Különösen igaz ez azokra bálokra, ahol az estélyi ruha viseleté elvárás. Azt talán nem kell ecsetelni, hogy egy-egy ilyen ruhaköltemény megvásárlása, vagy varratása több tízezer forintba kerülhet. Bérlése ennél olcsóbb. Az egyik szekszárdi esküvőiruha-szalonban például 6-14.000 forint között kölcsönözhetőek az alkalmi öltözetek. Az idei szezon divatszínei a báli ruhák terén az ezüst, az arany, a bordó és a lila. Az alkalmi smink a ruhához igazodik, az idei sminkdivat alapvetően a hűvös és fémes színekre épül. Ilyenkor bátran lehet erősebb kikészítést alkalmazni. A rúzsok közül az élénkebb színek előnyösebbek, a sötét és természetes matt árnyalatok inkább öregítenek. Fontos, hogy az ajkak ragyogjanak is. Nem csak az arcra, a dekoltázsra is Baráti társaságok, kisebb közösségek gyakran rendeznek jelmezes bált. Maskarákból nagy a választék Fotó: MW-archívum ügyelniük kell a hölgyeknek. Itt is érdemes alapozót használni, fölé pedig aranycsillámos dekorkrémet, ami egy bálon nagyon elegáns. Az arcpermetek egész kicsi kiszerelésben is kaphatók, úgyhogy beleférnek a báli kistáskába: egy kis permet az arcra, és felfrissül az egész smink. A báli ruházat elmaradhatatlan kelléke a cipő, amelynek természetesen illik paszszolnia a ruhához. Ennek beszerzése újabb jelentős költséget jelent. És még nem is beszéltünk a manikűrről, vagy a műkörömépítésről, pótlásról, ami 6000 forint körüli öszszeget emészthet fel, valamint a frizura elkészítéséről, ami ugyancsak több ezer forintos kiadást jelent. Mindezt összeszámolva csak a báli toalett összeállítása több tízezer forintba kerül a hölgyek esetében. Az urak esetében azért olcsóbban is meg lehet úszni, feltéve hogy nem kell új szmokingot, vagy öltönyt, esetleg cipőt vásárolniuk. Természetesen a kínálat színes, és a megyei bálok többsége nem nagyestélyi-köteles, így a költségek is szerényebbek. Ugyancsak sokat spórol, aki maga készíti a sminkjét, a frizuráját. Egyébként pedig a legtöbb esetben nem arról szólnak a bálok sem, hogy ki, miben jelenik meg, hanem arról, hogy az ismerősök, barátok egymás társaságában töltenek el egy kellemes, vagy legjobb esetben fergeteges estét. A mulatságba a legtöbben már kialakult asztaltársasággal érkeznek. A báli belépők ára az úgynevezett batyusbálok esetében 2-4 ezer forint, a vacsorával egybekötött báloknál pedig 5 ezer forintnál kezdődik és 15 ezer forint felett ér véget az „árfolyam”. Ehhez hozzá kell még számítani a fogyasztást, amely személyenként 2.000-4.000 forint, illetve a tombolajegyek árát, ami páronként legalább 2.000- 3.000 forint. Bálok mindenütt Tolna megyében a svábbál és székelybál a legjellemzőbb. Nagy érdeklődés övezi őket, ugyanakkor nem csak az adott nemzetiségű emberek jelennek meg az eseményen, hanem bárki részt vehet ezeken. Sportbálokat is tartanak a sportegyesületek, akár támogató célokra is felhasználva. Sokszor rendeznek olyan bálokat, melyeknek bevételét jótékonysági célra használják fel. Tolna megyében a legnagyobb ilyen esemény a szekszárdi Rotary-bál, amely nemrégiben volt. Kiemelkedő szakmai bál a Tolna Megyei Mérnökbál, amelyet idén február 3-án rendeznek meg. Az urak esetében azért olcsóbban is meg lehet úszni egy-egy bált egymást érik a mulatságok > j» VASÁRNAP • • /A y > > AJANLO A REGGEL KŐVETKEZŐ SZÁMÁBÓL Hétvégi szórakozás a hullaházban A 19. század második felében Párizsban elterjedt és népszerű program volt a hullaház-látogatás. Az emberek hétvégi, családi szórakozás gyanánt találgathatták, vajon hogyan halhatott meg az éppen közszemlére tett áldozat. KÖZÉLET Megérkezett az influenzajárvány Helytállóak voltak az előrejelzések, az idei influenzavírus a szokásosnál sokkal jobban megviseli a fiatal felnőttek és a gyerekek szervezetét, mint általában. A krónikus betegeknek és az időseknek jobb elkerülni a betegséget. A HÉT TÉMÁJA Rátóti Zoltán zajos nagycsaládban él Lassan két éve, hogy Rátóti Zoltán lemondott a kaposvári színház igazgatói posztjáról, hogy több időt tölthessen öt gyermekével és a feleségével. A nagycsaládos lét örömeiről, szerepálmokról és zenekaráról is mesélt lapunknak. MÜVÉSZBEJÁRÓ Ábrahám Edit hű társra vágyik Több színház tagja volt, játszott mozifilmekben, szinkronizálta Grace Kellyt és Mia Farrow-t, mégis a Barátok közt Berényi Claudiájaként lett igazán népszerű az Arany Medál-díjas színésznő, az épp egyedülálló Ábrahám Edit. SZTÁRVILÁG Még görgeti maga előtt a célokat A ma már csak a Haladás kapuját őrző 108-szoros válogatott Király Gábor szerint a futballhoz mindenki ért Magyarországon, legalábbis a hibákat mindenki észreveszi, de a megoldást, illetve annak megvalósítását már kevesen tudják. SPORT SZOMBAT MOZI BÖLCSKE: Tad, az utolsó felfedező (spanyol animációs családi film), 16 óra. Jumanji: Vár a dzsungel (amerikai kalandfilm), 18 óra. Apavadászat (amerikai vígjáték), 20.30. DUNAFÖLDVÁR: Tad, az utolsó felfedező (spanyol, animációs, családi film), 15 óra. Az útvesztő: halálkúra (amerikai sci-fi akciófilm), 17 óra. A világ összes pénze (amerikai krimi), 19.30. A hentes, a k*rva és a félszemű (magyar dráma), 21 óra. SZEKSZÁRD: Tad, az utolsó felfedező (spanyol animációs családi film), 15 óra. A Viszkis (magyar akciófilm), 17 óra. A legsötétebb óra (amerikai történelmi, életrajzi dráma), 19.30. SZEKELYBAL NAGYMÁNY0K Sportcsarnok: a megnyitón a Zelke Néptáncegyüttes, a Fehérvári Duó, a Nagymányoki Székelykor kórusa lép fel, illetve Fazekas Lázár mond székely anekdotákat 19 órától. A bálban a Kor-Show Music Band zenél. VASÁRNAP MOZI BÖLCSKEs Tad, az utolsó felfedező (spanyol animációs családi film), 16 óra. Jumanji: Vár a dzsungel (amerikai kalandfilm), 18 óra. Apavadászat (amerikai vígjáték), 20.30. DUNAFÖLDVÁR: Coco (amerikai családi animációs film), 15 óra. A legsötétebb óra (amerikai történelmi, életrajzi dráma), 17 óra. Kicsinyítés (amerikai vígjáték), 19.30. SZEKSZÁRD: Tad, az utolsó felfedező (spanyol animációs családi film), 15 óra. A Viszkis (magyar akciófilm), 17 óra. A legsötétebb óra (amerikai történelmi, életrajzi dráma), 19.30. TRAFFIPAX SZOMBAT 03:0006:00 Dombóvár. Köztársaság utca 27. 0&001100 M6 bal 108. km 09:00-12:00 M6 jobb 164. km 0MO-12OO 6« m 132. km 09:001200 60s fótit 93. km 093011:30 61« főút 84. km 10:3012:30 Dunaföldvár, Paksi u. 92. 13301530 6os Kút 90. km 13:301530 M6 bal 153. km 13301530 »«s fótit 113. km 13:301600 Váttfomb, Kossuth utca 50/a. üfltaHHi KaaospubL Rákócziit. 82. 14:301630 M6 bal 91. km 16001900 M6 jobb 153. km 16:301800 60s főút 133. km 17002)00 60s Kút 100. km 200022:00 Szekszard, Tartsay utca 2. 200023:00 M6jobbl06. km 21002300 61-esfőút84. km VASÁRNAP 04:0006:00 55ös főút 120. km 04000600 Kaposputa, Rákóczi u. 52. 05000700 60s főút 113. km 08001100 M6 bal 119. km 09:001100 &os főút 145. km 09001200 Ounafófdvér, Paksi utca 90. 09:301130 M6 jobb 153. km 09301130 Dombóvár. Httnvadi tér 37. 10:00-11:30 631-es út 2. km 12001500 5&osfóút5.km 12:3014:30 Szedres, Rákóczi u. 77. 13301530 M6 jobb 164. km 13301530 6-os főút 100. km 14001700 M6 bal 108. km 14001700 Dombóvár. Köztársaság u. 27 15001600 63osföút3.km 15:3018:30 Várdomb, Kossuth utca 50/a. 16301730 60s fótit 136. km 16:301830 M6 bal 153. km 17.002000 60s fótit 113. km 20002200 M6 bal 134. km 21002330 61os fótit 71. km VÍZÁLLÁS I A Dunán tegnap röggel 7 órakor: | Dunaföldvár 173 cm, Paks 339 cm, Dombori 400 cm, Árvízkapu 765 cm, Baja 485 cm, A Sió Palánknál 198 cm.