Tolnai Népújság, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-12 / 10. szám

2018. JANUAR 12., PENTEK BELFÖLD-KÜLFÖLD C| Az új osztrák belügyminiszter kemény szigort ígér Ausztria nem lesz a migránsok Mekkája Ausztria eddig erőn felül fogadott be menekülteket és gazdasági bevándorlókat, ami vitán felül hozzájárult a kormányváltáshoz Fotó: AFP Harrach: csökkent a szegénység kockázata BUDAPEST Minden társadalmi réteg helyzete javult az elmúlt években Magyarországon. A szegénység kockázata csök­kent, a magyarok 84 százalé­ka optimistán tekint 2018- ra. Ebből a szempontból ked­vezőbb helyzetben vagyunk, mint Franciaország, Olaszor­szág vagy Belgium - mond­ta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője tegnap. Kifej­tette: a minimálbér emelésé­vel a legrászorultabb társa­dalmi rétegeken kívántak se­gíteni. Ennek összege idén 138 ezer forint, a garantált bérminimumé pedig 180 ezer 500 forint. Egyre kevesebben dolgoz­nak minimálbérért, s 2016- ban a nettó jövedelem 4,2 szá­zalékkal nőtt. A szegénység­ből való kilábalás egyik leg­fontosabb eszközeként jelöl­te meg a foglalkoztatás bőví­tését, és kiemelte az adóked­vezményeket és az áfacsök­kentéseket. Szeptember és november között 3,8 százalék volt a munkanélküliségi rá­ta, ez 178 ezer embert jelent. Nem is olyan rég ez a szám még több százezer volt. A rá­ta most 68,8 százalék, azaz 4 millió 450 ezren dolgoznak hazánkban. Harrach elmond­ta, a munkahelyvédelmi ak­ció havonta 900 ezer embert érint, s eddig 86 nyugdíjas szövetkezet jött létre. Jelen­tős lépésként értékelte az el­adósodott családok és a de­vizahitelesek megsegítésére hozott intézkedéseket, ezeket választás után is folytatják. Gaal Gergely KDNP-s kép­viselő rámutatott: 2010-ben szemléletváltás volt a nemzet­politikában, és az egyszerű­sített honosításnak köszön­hetően 2017. decemberben az egymilliomodik új magyar ál­lampolgárt köszöntötték. MW Herbert Kickl, az új osztrák kormány belügyminisztere felpörgetné a migránsok ki­toloncolását. Ez azért is fon­tos a belügyi tárca új, sza­badságpárti vezetőjének, mert az FPÖ egyik fő ígére­tét, a bűnözés csökkentését mindenképpen be szeretné tartani. A cél érdekében kor­felismerő röntgengépet és a migránsok esetében a tele­fonok cellaadataiba is bete­kintő szoftvereket is besze­rezne az osztrák belügy. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BECS A belügyminiszter a kormány terveiről beszélve elmondta, hogy szigorítani kell a bevándorlási szabályo­kon - írja a Die Presse. Her­bert Kickl az okokat sorolva utalt rá, hogy a 2016-os sta­tisztikák szerint az előző év­hez képest 13 százalékkal nőtt azon bűncselekmények száma, amelyeket külföldiek követtek el. Nagyszabású találkozón vesz részt Magyarország miniszter­­elnöke, Orbán Viktor Bécs­­ben a nemrég megválasztott konzervatív osztrák kancellár­ral, Sebastian Kurzcal - írja a Die Presse diplomáciai forrá­sokra hivatkozva. Kurz kancel­lár szóvivője, Etienne Berch-A minisztertanács ülése utáni sajtótájékoztatón Kickl arról is beszélt, hogy az új kormánynak fel kell gyorsíta­nia azon migránsok kitolonco­lását, akik nem kaptak mene­dékjogot. A belügyminiszter ígérete szerint a bűnözésben jelen lévő trendeket - már­told újságírói kérdésre azt mondta, hogy „még nem akar­ta világgá kürtölni a dátumot”. De azt megerősítette, hogy a hónap végén - várhatóan ja­nuár 30-án - lesz a találko­zó. Ausztria kormányfője az el­sők között fogadja a magyar nemzeti delegációt. mint az egyre romló statiszti­kákat - az új kormány vissza fogja fordítani, és „nagyon-na­­gyon kemény bevándorlási szabályokat” terveznek elfo­gadtatni a parlamenttel. A terveket ismertetve a tárca­vezető kiemelte: Ausztria nem lesz a migránsok új Mekká­ja. Az osztrák határt átlépő be­vándorlóknak és menedékké­rőknek a telefonjába is belenéz­nének, hogy képet kapjanak arról, melyik országból és mi­lyen útvonalon érkeztek Euró­pába. A szabadságpárti minisz­ter szerint szükség van a mig­ránsok korának pontos megha­tározására is, ezért be fognak szerezni olyan, röntgensugarat használó gépeket is, amelyeket külön erre a célra terveztek. HÍREK Orbán Viktor ismét nagyapa lesz UNOKAA Story megírta, a mi­niszterelnök kisebbik lánya gyermeket vár, így Orbán Vik­tor újra nagypapa lesz. A 23 éves Sára a nyáron ment férj­hez, most pedig már a ne­gyedik hónapban van. A kor­mányfőnek már van egy uno­kája, legidősebb lánya, Ráchel 2016 júniusában hozta világ­ra Tiborcz Alizt. MW Államfőválasztás Csehországban PRÁGA Csehországban pén­teken és szombaton államfő­választást is tartanak. A posz­tért kilencen versengenek, köztük a jelenlegi elnök, Milos Zeman. A felmérések Milos Zeman győzelmét jelzik előre az első körben, de senki sem tartja biztosnak, hogy végül ő marad az elnök. MW Búcsú az afgán fiú áldozatától GYÁSZSZERTARTÁS Utolsó út­jára kísérték a menedék­kérő afgán fiú által decem­ber 27-én halálra késeit 15 éves német lányt. A meg­emlékezést a németországi Kandel város templomában tartották. A borzalmas gyil­kosság a város illatszerbolt­jában történt, a fiú rátámadt korábbi barátnőjére, nem tudta feldolgozni, hogy sza­kítottak. MW Orbán Viktor a hó végén Bécsbe utazik Falvakat is el fog nyelni a bányagödör Lerombolták a dómot Fenyegető román nyilatkozat PUSZTÍTÁS Buldózerekkel estek neki egy 19. századi neoromán templomnak a németorszá­gi Immerathban, hogy szén­bánya épülhessen a helyén. A jáki templomhoz hasonlító Sankt Lambertus-dómot va­sárnap kezdték el bontani, az ezt megörökítő videó azóta be­járta a világot, óriási felháboro­dást keltve. A hatalmas műem­lék épület helyén bányagödör lesz, sőt az egész falut a föld­del teszik egyenlővé. Ugyan­ez vár még három szomszédos településre, a közeli Pesch fa­lut már három éve elnyelte az óriásgödör. A Heti Válasz szerint ná­lunk mindez elképzelhetetlen lenne, a társadalmi felháboro­dás, a tiltakozáshullám elsö­pörné azt a kormányt, amelyik egy ilyen kíméletlen telepü­lésromboló programot tűzne a zászlajára, ráadásul a legin­kább elavult, leginkább szeny­­nyező fosszilis energia kedvé­ért. Angela Merkel kancellár évekkel ezelőtt jelentette be, hogy országa 2022-éig minden atomerőművét bezárja. MW Barbár tempó Fotó: MTI BUKAREST Hogyha a székely­­földi intézményekre kiteszik a székely zászlót, akkor azok is „lobogni” fognak, akik kitet­ték. A székelyek autonómiájá­ról szó sem lehet - mondta Mi­­hai Tudósé román kormányfő a Realitatea TV-ben. Az erdé­lyi magyar sajtó értelmezésé­ben a lobogni (románul: flutu­­ra) szó használata nem jelent mást ebben a nyilatkozatban, mint hogy lógni fognak a zász­ló kifüggesztői. A román kor­mányfő az erdélyi magyar au­tonómiaelképzelésekről fejtet­te ki a véleményét. Porcsal­­mi Bálint, az RMDSZ ügyveze­tő elnöke'a Twitteren reagált a kormányfő kijelentésére. Por­­csalmi bocsánatkérésre szólí­totta fel a kormányfőt, úgy fo­galmazott, hogy a kormány­fő egy tipikusan középkori fe­nyegető üzenettel sértette meg a székelyföldi magyar közös­séget. A kormányfő egyetért­het vagy sem egy politikai nyi­latkozattal vagy projekttel, de nem küldheti akasztófára azo­kat, akikkel nem ért egyet - ír­ja az RMDSZ-es politikus. BDA HIRDETÉS Megtakarítási iránytű Hasznos olvasmány a megtakarítási, befektetési piacról, az öngondoskodás formáiról lehetőségeiről. Keresse a nagyobb újságárusoknál vagy rendelje meg a lapcentrum.hu oldalon

Next

/
Oldalképek
Tartalom