Tolnai Népújság, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-11 / 288. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP - HIRDETÉS 2017. DECEMBER 11., HÉTFŐ A pályázatok többsége jövőre valósulhat meg Fejlesztés jön A kakasdombi városrészt is érinti a társadalmi felzárkóztatást elősegítő program Beküldött kép Fiktív pénzzel fizettek a tanoda diákjai Különböző dolgokért kaptak, illetve fizettek virtuális pénzt a tanodások Beküldött kép Az önkormányzat és a városban működő intézmények idén elnyert pályázatairól tartott nemrégiben sajtótájékoztatót Szabó Loránd polgármester. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediasworks.hu DOMBÓVÁR Mint elhangzott, néhány pályázatuk még elbírálásra vár, a már elnyertek megvalósulása pedig a következő évben várható. Összességében tizennégy pályázattal több mint 1 milliárd 370 millió forint támogatáshoz jutott a város. Ezek nagy része százszázalékos finanszírozású, a szükséges önerő közel 8 millió 700 ezer forint. Az elnyert pályázatokat sorra véve Szabó Loránd elmondta, hogy az Illyés Gyula Gimnázium épületének energetikai korszerűsítésére 156 millió forintot, a Gyermekvilág Óvoda Százszorszép Óvodájának energetikai korszerűsítésére 73 millió forintot nyertek. A Mászlony és a Szigetsor-Vasút szegregátumban élők, valamint a Kakasdomb- Erzsébet utca szegregációval veszélyeztetett területén élők társadalmi felzárkóztatására három különböző pályázaton, összesen mintegy 200 millió forintot nyert az önkormányzat. Ehhez 100 millió forintot meghaladó összegben infrastrukturális fejlesztéssel is számol a városvezető. A Dombóvári HACS Egyesület 400 millió forintot nyert el a kulturális és a közösségi terek infrastrukturális fejlesztésére és a helyi közösségszervezésre. Az összeg jelentős részét civil szervezetek, alapítványok, intézmények támogatására szánják, többek között természetvédelmi, közművelődési, kulturális és egészségvédelmi programokra fordítják. A foglalkoztatási paktum megvalósítására 250 millió forintot, a humán kapacitások fejlesztésére a dombóvári járásban szintén közel ennyit nyert a város. Jár a Megtartotta hagyományos baxtaló vásárát a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó Máj sukar Juma tanoda. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu APARHANT Az Aparhanti Független Roma Egyesület (AFRE) 2009 óta működteti a Máj sukar Juma (Egy szebb világ) tanodát. Korábban Kisvejkén, két éve azonban aparhanti működéssel folytatják munkájukat. A jelenlegi tanoda az Emberi Erőforrások Minisztériuma döntése alapján hazai és európai uniós társfinanszírozással, idén május 1-től újabb 16 hónapig működtetheti a korábban felépített és kidolgozott struktúrára épülő iskolát - mondta el lapunknak Ezer-Ferenc Veronika, az AFRE elnöke. Évekkel ezelőtt a tanintézmény a kognitív viselkedésterápiák alkalmazásának egyik típusát, a „zseton megerősítéses módszer” (token economy) kisvejkei viszonyaira adaptált változatát dolgozta ki, amelynek elnevezése baxtaló-rendszer - tette hozzá Ezer-Ferenc Veronika. (A pozitív megerősítés rendszere eredetileg krónikus pszichiátriai betegek, értelmi fogyatékosok, illetve antiszociális fiatalok korrekciós intézményeiben alakult ki az Egyesült Államokban az 1960- as évek végén.) A baxtaló szó cigány eredetű szó, jelentése szerencse. A tóvári szó írásmódja nem egyérteli>Ez a módszer arra is jó, hogy megtanuljanak a pénzzel gazdálkodni a gyerekek mű, előfordul a köznyelvi baktató, bachtalo, és a szótári baxtaló alak is. A tanodába járó hátrányos helyzetű, főképp roma származású, általános és középiskolás' gyerekek munkájukkal, szorgalmukkal, felkészültségükkel gyűjtik a baxtalót, amely a fiktív pénznemük. A szabályok kialakítását a projekt indulásakor a mentorok, a tanodás diákok és az önkéntes szülők bevonásával végezték. Akkor foglalták keretbe, miért jár, és miért vonnak le baxtalót. Magáról a rendszerről 2015-ben egy tanulmányt írt az elnök egykori tanárával, Varga Istvánnal, aki a PTE KPVK Szociális Tanulmányok Tanszék oktatója. A december 7-én megtartott baxtalóvásáron az összegyűjtött adományokat, felajánlásokat a fél év alatt kiérdemelt baxtalóért vásárolhatták meg a tanodások. HIRDETÉS HIRDETÉS SZERENCSE, AMI VELED TÖRTÉNIK MEGNYITOTTUNK CASINO PÉCS # , ' | # A volt Domus áruházban Pécs, Bajcsy-Zs. út 18. casinopecs.hu /JJv A szerencsejátékban 18 éven | f *f DECEMBER 16-1, SZOMBATI SZAMUNKBAN FALINAPTÁRRAL KEDVESKEDÜNK MINDEN ELŐFIZETŐNKNEK! A NAPTÁRT KERESSE A LAPBAN! KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK! A DECEMBER 16-1 SZÁMUNK A FALINAPTÁRRAL EGYÜTT CSAK 185 FT-ÉRT KAPHATÓ AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! A FALINAPTÁR MELLÉKLETES LAPSZÁMUNK DECEMBER 19-IG, KEDDIG VAGY A KÉSZLET EREJÉIG VÁSÁROLHATÓ MEG. Tolnai Népújság WWW.TEOL.hu • +36/40 510-510^