Tolnai Népújság, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-06 / 284. szám
2017. DECEMBER 6„ SZERDA BELFÖLD-KÜLFÖLD C| Rekordot döntött a konzultáció SOROS-TERV Minden idők legsikeresebb konzultációja zárult le a múlt héten - közölte tegnap Kovács Zoltán kormányszóvivő. A meghosszabbított határidőig 2 332 755 kérdőív érkezett vissza. A kormányszóvivő kiemelte, a hét több történése - különösen az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsági (LIBE) meghallgatása, amelyen Szijjártó Péter külügyminiszter vesz részt - napnál világosabban tanúskodik arról, hogy a Soros-szervezetek Brüsszelben milyen intenzitással próbálják eltiporni, jobb belátásra bírni azokat a kormányokat, amelyek ellenzik a bevándorlást. „A LIBE-meghallgatás önmagában is arról tanúskodik, hogy sajátos boszorkányüldözés zajlik a készülő Sorosjelentéshez kapcsolódóan” - tette hozzá a kormányszóvivő. Völner: a magyar civil törvény nem sért nemzetközi jogot Alaptalannak tartja a kormány a külföldről támogatott civil szervezetek ügyében folyó kötelezettségszegési eljárást, és ezt közölte a procedúrát kezdeményező Európai Bizottsággal - jelentette be Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Völner leszögezte: minden alapot nélkülöz az EB felvetése, a magyar törvény nem ütközik nemzetközi jogszabályba. Szerinte inkább az sértheti az uniós jogot, hogy „Brüsszelben Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke és Frans Timmermans, a testület alelnöke találkozott Soros György üzletemberrel. Mi több, az alelnök tájékoztatta az eljárásokról egy anarchistának tekinthető pártocska, a Momentum egyik vezetőjét, Fekete-Győr Andrást.” MW KIJEV Feldühödött hívei összecsaptak a rendfenntartókkal és kiszabadították a rendőrségi mikrobuszból Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzót, egykori grúz elnököt. Lapzártánkkor a tömeg a parlament elé vonult, farkasszemet nézett a rendfenntartókkal. Szaakasvilit a biztonsági szolgálat bűnszervezetekkel való együttműködés gyanúja miatt vette őrizetbe tegnap Kijevben. Házkutatást tartottak nála, közben azonban Szaakasvili felmenekült nyolcszintes háza tetejére, és azzal fenyegetőzött, hogy leugrik. A volt elnök támogatói összecsaptak a rendőrökkel, többen megsebesültek, civilek és rendfenntartók is. Szaakasvili korábban Kijevben több korrupcióellenes tüntetést rendezett. Ellenfelei szerint ezeket a leváltott Janukovics-féle oroszbarát vezetés köréből finanszírozták. Petro Porosenko ukrán elnök júliusban fosztotta meg ukrán állampolgárságától Szaakasvilit, akit maga nevezett ki 2015 májusában Odessza megye kormányzójává. MW Palkovics László szerint már látszanak az átalakítás eredményei Javult a gyerekek szövegértése OKTATÁS A negyedik osztályos magyar diákok a szövegértési képességeket vizsgáló PIRLS (Progress in International Reading) felmérésen tavaly minden eddiginél jobb eredményeket értek el. Palkovics László oktatási államtitkár az eredményeket értékelve többek között kiemelte, hogy 2012-ben állami fenntartásba kerültek az iskolák, így biztonságosabbá váltak a működési körülmények, stabilabb, kiszámíthatóbb az intézményrendszer. Hangsúlyozta, hogy lényegesen több forrás került az oktatás területére az elmúlt években, és látszódnak a pedagógus-életpályamodell eredményei is. Az is kiderült, hogy negyedik osztályban az iskola már képes bizonyos hátrányokat kompenzálni. Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány 2015-ös döntése a kötelező óvodába járásról egyértelműen pozitív eredményekkel járt. Balázsi Ildikó, az Oktatási Hivatal főosztályvezetője elmondta: Magyarország 554 pontos eredménnyel 15 pontot javított a 2011-es eredményhez képest. Hazánknál nyolc ország tanulói teljesítettek jobban, tíz helyen hasonló eredmények születtek és több tucat állam oktatási rendszere produkált gyengébb mutatókat. A magyar diákok az élményszerző szövegeknél - mint mesék, irodalmi alkotások - jobb eredményt értek el, mint az információszerző szövegeknél - például interjúk, tankönyvi szövegek. Ugyanakkor mindkét szövegtípusnál javultak az eredmények az előző méréshez képest. A fiúkat és lányokat összehasonlítva Magyarországon a lányok 13 ponttal jobb eredményt produkáltak, mint a fiúk, ezzel hazánk a középmezőnyben található. A felmérés kapcsán kiemelte azt is, hogy a családi háttér és az otthon rendelkezésre álló erőforrások jelentős mértékben befolyásolják a magyar diákok eredményeit. Kitért arra is, hogy a magyar diákok átlagteljesítménye a fővárosi, városi, megyeszékhelyi iskolákban jobb volt, mint a községi intézményekben. A kiosztott háttéranyag szerint a különbség arra utal, hogy a különböző településtípusokon tanuló diákok eltérő mértékben rendelkeznek az eredményeket befolyásoló szociokulturális jellemzőkkel. MW A kvótarendszer nem megoldás PRÁG Áder János köztársasági elnök tegnap cseh kollégájával, Milos Zemannal közösen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: meg kell erősíteni az európai határok védelmét, a kvótarendelet beavatkozás az országok belügyeibe. Hozzátette: az illegális bevándorlókat minél hamarabb vissza kell juttatni származási országukba. MW Rászorulókon segít a Béres MAGYARORSZÁG 50 millió forint értékű Béres Cseppet kapnak idén a rászorulók a Béres Alapítványtól. Az adomány célba juttatását a Magyar Katolikus Karitász, a Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Vöröskereszt, a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek" Országos Szövetsége és a Református Szeretetszolgálat segíti. MW Elhunyt a volt román király GYÁSZ Svájci rezidenciáján érte tegnap a halál a 96 éves I. Hohenzollern-Sigmaringen Mihály román exkirályt. Nevéhez fűződik Románia második világháborús kiugrása, amikor szembefordult addigi szövetségeseivel, így a németekkel és a magyarokkal is. MW Betiltottak egy bécsi Mikulást AUSZTRIA Az egyik bécsi iskolában már a karácsonyt is télünnepnek nevezik, Jézuska sem érkezik, a Mikulástól pedig állítólag félnének a gyerekek. A szülők szerint ez az integráció teljes félreértése. Ugyanebben az általános iskolában egyébként a menzán nem kapni disznóhúsból készült ételt. MW HÍREK Lépéshátrányt halmoz az Karácsonyi akció bevándorlóknak BUDAPEST Megtorpantak az egyeztetések a szocialisták legfőbb szövetségesének tartott DK-val. - Gyurcsány a bolondját járatja velünk - mondta egy magát megnevezni nem akaró szocialista politikus a Magyar Hírlapnak. Az MSZP-nél rendkívüli elnökségi ülést hívtak össze az ügyben, a pártban ugyanis kiverte a biztosítékot a DK, az Együtt és a Párbeszéd Molnár Gyula MSZP-elnöknek írt közös levele, amiben felgyorsítanák a megegyezést a 106 egyéni körzet képviselőjelöltjeiről. Gyurcsány Ferencék négy éve még maguk szorgalmazták, hogy a baloldal állítson közös listát a választáson, most pedig mindezt felrúgnák. Gyakorlatilag emiatt hívták tetemre múlt héten Molnár Gyulát, s hívatták össze a rendkívüli elnökségi ülést - mert az nem ment tovább, hogy „Gyula mindenkinek mindent megígér”, fogalmazott egy szocialista forrás, utalva Molnár többeket megosztó hintapolitikájára, MSZP a párt elnökségben ugyanis nagy többségben vannak, akik most is ragaszkodnak a közös listához. Eldőlt, nem lesz decemberben MSZP-kongresszus (januárra halasztották) és nem számolnak idén azzal sem, hogy a jelöltállítást illetően létrejöhet bármiféle megállapodás a DK-val. A Magyar Idők szocialista elnökségi forrásai úgy látják, öt-tíz választókörzet elosztásában van komoly nézeteltérés a két párt között. Az egyik elnökségi tag elmondta, Gyurcsányék a megállapodás keretében olyan körzeteket is maguknak akarnak, ahol korábban magabiztosan nyertek a szocialisták. Időközben kiderült, a DK a jövő héten dönt arról, kik szerepelnek majd az országos listájukon. A listavezető helyen Gyurcsány Ferenc pártelnök áll. A koordinált jelöltállításról továbbra is tárgyalnának az MSZP-vel - jelentette be Gréczy Zsolt szóvivő. MW BERLIN Sajátos karácsonyi-újévi akciót hirdetett a német kormány: kétszeres távozási díjat fizet azoknak a bevándorló családoknak, akik a következő három hónapban hazatérnek. Az a család, amely gyerekeivel együtt jövő februárig elutazik, akár 6000 eurót is kaphat - adta hírül az amerikai Business Insider lengyel kiadása nyomán a Napi.hu. A programról Thomas de Maiziére belügyminiszter a Bild hasábjain számolt be. Az új segély a jelenlegi kétszerese; egyetlen feltétele, hogy február végéig el kell hagyni az országot. A németeknél 115 ezer olyan külföldi él, akiknek a hatóságok nem adzavona után az amerikai legfelsőbb bíróság Donald Trump elnöknek adott igazat, így életbe lép a beutazási tilalomról szóló határozat. Trump még január végén jelentette be, hogy hat muszlim országból - Irán, Líbia, ták meg a menekültjogot. Közülük 35 ezer embernek azonnal távoznia kell. Az év kezdete óta a németek csak 19 500 embert deportáltak megfelelő dokumentumok hiánya miatt, vagy mert a származási ország megtagadta az együttműködést az eljárásban. Egyébként eddig 222 alkalommal volt sikertelen az Afganisztánba történő visszaszállítás a német püóták döntése miatt (Berlin biztonságos országnak tartja Afganisztánt). Annak, aki elfogadja az akciós hazatérési támogatást, írásban le kell mondania a menekültstátusával kapcsolatos határozat elleni fellebbezésről. MW Szíria, Jemen, Szomália és Csád - tiltaná a beutazást az Egyesült Államokba, ha a beutazónak nincs közvetlen rokoni kapcsolata az országban. Újabban Észak-Koreára és egyes venezuelai kormánytagokra is kiterjesztették a tiltást. Önálló listája lesz a DK-nak, Gyű rcsán nyal az élen Trump tiltását Jogerősen jóváhagyták WASHINGTON Közel egyéves hu-HIRDETÉS ajándék advent* iU-ptm/eUrlmegjelent aFanny Keresse az újságárusoknál!