Tolnai Népújság, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-23 / 299. szám

2017. DECEMBER 23., SZOMBAT Legjobb időtöltés lehet a közös játék A társasjáték minden korosztály számára egyformán szórakoztató Fotó: Shutterstock A téli szünetben, ha a szülők is szabadságon vannak, az a legjobb, hogy együtt van a család. Ilyenkor jut idő a kö­zös játékra. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A téli szünet je­lentős része ünnepléssel, ro­konlátogatással, vendégvárás­sal telik. A gyerekek számá­ra pedig az ajándékokon túl a várva várt pihenést, a szabad­időt jelenti ez az időszak. Aki­nek muszáj tanulnia, jó időbe­osztással az iskolai feladatok­nak is hamar eleget tehet, az olvasás és a sportolás pedig minden vakáció idején kívána­tos. Ideális esetben szánkózni, hógolyózni is lehetne, de ha az időjárás ezt nem teszi lehetővé, amire nagy sansz van, akkor is érdemes naponta egy-két órát a szabadban tölteni. Lehet ez séta és kinti játék, az előrejelzések szerint pedig focizni, fogócs­­kázni, biciklizni is lehet majd az erősen tíz Celsius-fok körü­li hőmérsékletben. közé vesz egy-egy filcet és már­is nekiláthatnak a munkának. Kis létszám esetén is szórakoz­tató a jó öreg szobor játék. Egy valaki kiáll a többiek elé, hát­tal nekik. A többiek pedig sza­badon mozognak, egészen ad­dig amíg meg nem fordul, mert tesen szükség esetén bevethet­jük a hagyományos hideg, lan­gyos, meleg, forró irányító sza­vakat is. Ugyanakkor a háztartás­ban is számos olyan tevékeny­ség van, amelyekben a gyere­kek is tudnak segíteni, és ha korosztálynak. Aki nem uta­zik messzebbre, az is kirán­dulhat, beülhet a moziba. A fővárosban vannak olyan ját­szóházak, amelyek számtalan mozgásforma kipróbálására nyújtanak lehetőséget, de Pé­csett planetárium, bábszín-A LEGJOBB RECEPTEK EGY HELYEN GUfy ÜMUeftjekfiß!, www.mindmegehe.hu Ha pedig átfáztunk, jöhet a benti móka. A rajzolás megun­hatatlan, de még jobb, ha nem a hagyományos módon törté­nik. Egészen megbolondíthat­­ja az alkotás folyamatát, ha ah­hoz nem a kezet kell használni. Fél lábon állva is mesterművek születhetnek, ehhez nem kell más, csak egy nagyobb darab, például csomagolópapír, és né­hány vastagabb filc. A cseme­te, esetleg anya, apa is lábujjai akkor mozdulatlanná kell der­medniük. Akinek ez nem si­kerül, az kiesik. Természete­sen ott van még a számtalan társasjáték - például a méltán népszerű activity vagy mono­poly -, na és a kártya, a malom, a sakk. A detektívjáték lénye­ge, hogy elrejtünk néhány tár­gyat a szobában, de úgy, hogy azért kilógjanak kicsit. A cse­metének aztán ezeket a holmi­kat kell megtalálnia. Természe­megfelelően, játékosan közelít­jük meg a dolgot, szívesen is te­szik ezt. Vannak, akik egy-két napot szeretnének az otthoni környezetből kiszakadva eltöl­teni. Ők azok, akik a két ün­nep közti időszakot, esetleg a szilvesztert is síeléssel, well­­nessezéssel töltik. Sok szál­lodában - itthon és külföldön egyaránt - gondolnak a gyer­mekes családokra, és sok prog­ramot szerveznek a fiatalabb ház várja a kicsiket, Szekszár­­don, a Babits Mihály Kulturá­lis Központban pedig a két ün­nep között ingyenes gyermek­mozi matiné, játszóház, illet­ve 30-án délután vidám, inter­aktív színházi előadás Kölyök­­szilveszter címmel. Gyerek év­búcsúztatót pedig bárki ren­dezhet otthon, csak némi fan­táziára, gyermekeinkre és ba­rátaikra, illetve türelemre van szükségünk hozzá. HIRDETÉS így van ez az életünket megkönnyítő teherautóinkkal és járműveinkkel is. Mi a Korrekt-Kútnál a legjobb vállalkozói megoldásokra törekszünk, ezért fejlesztettük ki a minőségi standard, Business Diesel gázolajunk mellé az Easy és Premium Diesel termékeinket. Ha ön is a legjobbat akarja, akkor válasszon minket és a kiváló Premium Dieseleinket. Korrekt-Kút Kft. Nyisson velünk a világra Bármit megteszünk azért, hogy szeretteink életét jobbá tegyük. Siker volt a faluban az adventi forgatag GYŐRÉ Az egész falu megmoz­dult a hónap elején rendezett adventi forgatag alkalmával, ahol a környékbeli kézmű­vesek és kereskedők árulták termékeiket - mondta el la­punknak Filamella Tibor pol­gármester. A Templom Iskolában lebo­nyolított nagy sikerű börzén a kínálat igen változatos volt: az ilyenkor hagyo­mányos termékek - könyv, lekvár, méz - mellett szá­mos apró ajándék és szebbnél szebb adventi koszorúk, karácsonyi deko­rációk között vá­logathattak a falu­ban élő, illetve látogatóba ér­kező ünnepre készülődök. A szülői munkaközösség és az önkormányzat teával, forralt borral kínálta a vá­sár résztvevőit, az iskolások pedig saját kezűleg készített dísztárgyakat árultak. A polgármester közölte: az önkormányzat dolgozói el­kezdték a falu hatvan év felet­ti és tizennyolc év alatti lako­sainak az ajándékcsomagok osztását. Mintegy háromszáz ember kap tartós élelmiszert (liszt, étolaj, konzerv, tea), de szaloncukor és keksz is kerül a pakkokba. A szépkorúaknak házhoz viszik az ajándékot, a fiata­loknak személyesen kell át­venniük az önkormányzattól kapott csomagot. Az adventi prog­ramsorozat kere­tében egyik napon az óvodások, a má­sikon az általános iskolások tartot­ták hagyományos karácsonyi műso­rukat: utóbbi ese­ményt jótékonysági céllal rendezték, a felajánlásokból befolyó összeg a diákok javá­ra hasznosul majd. Filamella Tibor hozzátette, 21-én délben nem maradt el a karácsonyi ebéd, amelyen a gyerekeket, pedagógusokat és önkormányzati dolgozókat látják vendégül egy ünnepi menüre. B. L. A hatvan év felettiek és a tizennyolc év alattiak kap­tak ajándékot Isten nélkül Wessely Gábor szerkesztoseg@mediaworks.hu MEGYEI KÖRKÉP g Nyolcéves lehettem, amikor eljött hozzánk a nagybá­tyám karácsonykor, kettéfeszített a körmével egy szem földimogyorót, és a középen lévő apró csíra­­kezdeményre azt mondta: ez lézus szíve. Attól kezdve na­gyon sokáig úgy ettem a mogyorót, hogy minden szemben megnéztem: ott van-e a szív. És ott volt. Töprengünk vagy sem ezen a dolgon - az isteni jelenvaló­ságon -, valamiképpen mégiscsak foglalkoztat bennünket a világ keletkezésének módja, s a mi, halál utáni, esetleges „túlélésünk” lehetősége. Vagyis a hit. Nekem persze semmi kedvem nem volt hinni, hozsan­­názni, amikor végre felnőttem. Egyszer nekiszegeztem a kérdést egy lelkipásztornak, Mikor a kislányom beteg lett, elhagyott az erőm hogy miért kell Isten ahhoz, hogy én jó srác legyek. Mire ő azt mondta: - Próbáld meg Isten nélkül! Tíz évig próbálgattam. El­játszottam a faluszéli reme­te és a fővárosi világfi szere­pét is. Kívánt, de be nem teljesedett, és nem kívánt, de le­szaggatott szerelmek között sodródtam, roncsoltam és ron­­csolódtam. Megnősültem, de még mindig nem kerestem Isten társa­ságát. Önerőből oldottam meg a problémáimat. Ám amikor a féléves kislányom beteg lett, végére ért az önerőm. Három doki dolgozott rajta a kórházban, és nem sok jóval biztattak. Várakozás közben, a társalgó egyik asztalkáján egy szem mogyorót találtam. Megnéztem: benne van-e Jézus szíve. Benne volt. És mi­közben a műtőben egy bizonytalan kimenetelű gégemet­szésre készültek az orvosok, én a folyosón már biztosan tudtam, hittem, hogy nem lesz baj. HIRDETÉS Minden kgdves utasunknak űz(etipartnerünkjtek.áüfott, bikfs karácsonyi ünnepeit és eredményekben gazdag, boCdog új évet kívánunk.! (DéC-dunántúG KfizCekfdési 'Kfizpont Zrt. K§llerr{gS %&rác$orixi ürWPek§t és, Boldogé Űi Évet

Next

/
Oldalképek
Tartalom