Tolnai Népújság, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-30 / 279. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP - HIRDETÉS 2017. NOVEMBER 30., CSÜTÖRTÖK Elvarázsolta a zsűrit a gyufaárus lány Első helyen végeztek a bonyhádi modern táncosok Beküldött fotó BONYHÁD-BUDAPEST Első he lyen végeztek a BÁI modern táncosai a XV. Országos Táncjá­ték Fesztiválon a budapesti Er­­zsébetligeti Színházban tánc­­színházi kategóriában. A ver­senyre A kis gyufaárus lány cí­mű táncmesejátékunkkal ne­veztek, melyet a bonyhádi kö­zönség hét évvel ezelőtt, és ta­valy is nagy szeretettel és ér­deklődéssel fogadott. A felké­szülés kicsit nehézkes volt, hi­szen a szereplők között a BÁI moderntánc tanszakos tanuló­in kívül a már végzett, érettsé­gi előtt álló, vagy épp különbö­ző főiskolákon tanuló táncosok, sőt szülők és táncpedagógusok is vannak, tudtuk meg Szarvas Szilviától, a BÁI táncpedagógu­sától, az ART-KONTAKT Egye­sület szakmai alelnökétől. így aztán egyetlen teljes létszámú próbát sem sikerült összehoz­ni. Továbbtanulás miatt a ko­rábbi technikusukat is „elvesz­tették”, így a diavetítést is új se­gítő irányította. A megfelelő pillanatban azonban minden szereplő és közreműködő nagyon kon­centrált volt, s a kis gyufaárus lány eltáncolt története a szak­mai zsűri szívét is rabul ejtette. Az értékelésnél kiemelték az életkornak megfelelő mozgás­anyagok használatát, a valósá­got tükröző, eredeti, jó térbe­li elrendezésű koreográfiákat, és a díszletet. - A legnagyobb dicséret számomra azonban azok az elejtett mondatok vol­tak, melyek az értékelésen el­hangzottak: „Ilyen produkciók megalkotásáért hoztuk létre a táncjáték-fesztivált.” „Érez­ni lehetett, hogy ez az előadás szívvel készült” - fogalmazott Szarvas Szilvia. B. K. Szép eredmények a régiós TAKARÉK borversenyen Díjátadót és szakmai fórumot is tartottak Simon Zoltán, a Hungária Takarék vállalati igazgatója, dr. Bodri István, a Bodri Pincészet ügyvezetője, Molnár Ibolya, a Hungária Takarék szekszárdi régió igazgatója, és Gáspár Csaba, a Hungária Takarék ügyvezető igazgatója Fotó: Läufer László A Hungária Takarék partne­rei díjazottként vehették át elismeréseiket a XVIII. Or­szágos Takarékszövetkeze­ti Borverseny díjkiosztóján, melyre Villányban, Günzer Zoltán Pincészetében ke­rült sor. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu VILLÁNY A gálát megelőzően az immár tizennyolcadik al­kalommal megrendezett Or­szágos Takarékszövetkezeti Borversenyen a takarékszö­vetkezeti integrációval üzleti kapcsolatban álló borászatok mérték össze legjobb borai­kat, így az összes jelentős bor­vidék képviseltette magát. A 91 borászat összesen 181 féle bort nevezett be, a bírák a 74 fehér mellett 66 vörösbor, 22 rosé, 4 habzóbor és 15 borkü­lönlegesség közül választhat­tak ki a legjobbakat. Mint azt Gáspár Csaba ügy­vezető igazgató elmondta: a Hungária Takarék mindig is kiemelt ügyfelei között tar­totta számon a borászokat, a szekszárdi és a villányi borvi­déken is jelentős partneri kör­rel bír, az ágazat egyik legje­lentősebb finanszírozója.- Büszkék vagyunk rá, hogy a Hungária Takarék ügy­felei nyerték el a legtöbb elis­merést - fogalmazott. Kiemel­te, hogy a Hungária Takarék, amely immár négy megyében van jelen, és teljesen megújult szervezeti keretek között mű­ködik, készen áll arra, hogy a Dél-Dunántúl régió helyi érde­keltségű pénzintézetévé vál­jon. A takarék a régió fejlesz­tését tűzte zászlajára, ennek szerves része a partnerség a szekszárdi és villányi borá­szokkal. A roppant erős me­zőny vörösborai közül a leg­előkelőbb, a Takarékszövetke­zetek Bora 2017 címet a villá­nyi Günzer Zoltán Pincészeté­nek 2012-es Kékfrankosa vi­selheti. A Takarékszövetke­zetek Bora 2017 cím mellett a Bodri Pincészet 2012-es Szek­szárdi Cabernet Sauvignon Gurovica nagyaranyat érde­melt, ezen túl a Hungária Ta­karék ügyfelei összesen 15 aranyat, 14 ezüstöt, 7 bronzot és 5 oklevelet vihettek haza. Az eredményekről katalógus készül, amelyet a szervezők széles körben terjesztenek. mirúhég/.yz&ietem SPAR I NTERSPAR v_ «*• COCA-COLA, FANTA NARANCS SZÉNSAVAS ÜDÍTŐITAL 2x1,751 (171,14 Ft/1 I) 689,-* 599,­RISKA ESL TEJ 2,8%-os zsírtartalom 11 lir.Bi NUTELLA 750 g (2.198,67 Ft/1 kg) 1.849,-* I NTERSPAR ® 3® áruházakban. Ajánlatunk 2017.11. 30. csütörtöktől 11.06. szerdáig érvényes a 0^33® porín#r *A régi árak a SPAR szupermarketekben az akció kezdetéig érvényben lévő fogyasztói árak. “Ajánlatunk csak a kiszolgálópulttal rendelkező üzleteinkben érvényes! Ajánlatunk csak a készlet erejéig érvényes. Áraink forintban értendők és az áfát tartalmazzák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom