Tolnai Népújság, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-03 / 256. szám

3 MEGYEI KÖRKÉP 2017. NOVEMBER 3., PENTEK Gerjenben és Mórágyon is épült műfüves pálya GERJEN-MÓRÁGY A két telepü­lés műfüves labdarúgópályá­jával tovább bővült a megye sportlétesítményeinek szá­ma. A völgységi településen október 2-án kezdődött el a 42x22 méteres (40x20-as já­téktérrel), viacolor járdával szegélyezett, s a mai kornak megfelelő, korszerű ledes vi­lágítással rendelkező pálya építése. A létesítmény bekeríté­se Gerjenben teljesen, Mórá­gyon csak részben valósult meg, de az egyesület jövő évi nyertes pályázatában szerepel a munkák komplett elvégzése. A lelátó és kispadok nélkü­li pálya az MLSZ Országos Pá­lyaépítési Programból elnyert 29.641.822 forintból valósult meg (azzal együtt 32 millióba került volna), melyhez tízszá­zalékos önrészt kellett biztosí­tania a településeknek. A mór­­ágyi önkormányzat ehhez az Emberi Erőforrások Miniszté­riumától kapott segítséget. A műszakilag kifogástalan léte­sítményeket ünnepélyes kere­tek között Gerjenben november 11-én, Mórágyon 18-án avatják fel. Ezen eseményeken adják át a világon egyre népszerűbb teqball asztalokat is. B. S. Épül a műfüves pálya Mórágyon Beküldött fotó Senkit sem bízott meg a törvényszék TOLNA MEGYE Az utóbbi idő­ben több esetben különbö­ző gazdasági társaságok az­zal keresték meg a megyében működő civil szervezeteket, hogy a Szekszárdi Törvény­szék megbízásából törvényes­ségi szempontból felülvizsgál­ják és kijavítják a civil szerve­zetek éves beszámolóit, hogy azok elkerülhessék a bírsá­got, értesült a törvényszék. A Szekszárdi Törvényszék azonban semmilyen gazdasá­gi társaságot nem bízott meg ilyen jellegű ellenőrzési és át­­vizsgálási feladattal - tájékoz­tatta lapunkat dr. Kovács Ildi­kó sajtószóvivő. Ráadásul a bíróságok kizá­rólag azt ellenőrzik, hogy a civil szervezetek határidőben eleget tettek-e az éves beszá­molójukra vonatkozó leadási kötelezettségüknek, azonban tartalmának átvizsgálására és ellenőrzésére nem jogosul­tak. Bírságot kizárólag a le­adási kötelezettség elmulasz­tása esetén szabhatnak ki, tet­te hozzá a szóvivő. Ha egyébként a civil szerve­zet ezen kötelezettségét elmu­lasztja és azt egy éven belül nem pótolja, a bíróság az adott szervezetet 10-től 900 ezer fo­rintig terjedő pénzbírsággal sújthatja. 1.1. Erősíti és összekapcsolja az emberi közösségeket Zenei anyanyelvűnk egy sokszínű mozaik A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége (BSZOSZ) és a helyi mű­velődési ház a szervezet­tel együttműködve rendez­te meg „Hagyományos régi­ók, régiók hagyománya” XII. Vass Lajos Népzenei Talál­kozó és Verseny regionális elődöntőjét. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu NAGYMÁNYOK A Vass Lajos Népzenei Szövetség 1995- ben alakult meg azzal a cél­lal, hogy összefogja, segítse a Kárpát-medencében élő és működő népdalköröket, nép­zenei csoportokat, énekkaro­kat, nyugdíjas éneklő csopor­tokat, a népzenét, néphagyo­mányainkat éltető közössége­ket, embereket, továbbá se­gítse ezen csoportok közötti kapcsolatok kiépítését, meg­tartását és a tapasztalatok át­adását. Emellett felhívja a figyel­met arra, hogy a népzene - a nemzeti kultúra szerves ré­szeként - mindig fontos sze­repet töltött be, s elősegítet­te az államalkotó nemzetiség beilleszkedését, saját kultú­rájának feladása nélkül. En­nek szellemében minden év­ben országos népzenei tábo­rokat, versenyeket tartanak, és lehetőségeikhez mérten - társszervezőként - további programokban vesznek részt szakmai segítséggel. A Bukovinai Székelyek Or­szágos Szövetsége (BSZOSZ) és a helyi művelődési ház a szervezettel együttműködve rendezte meg „Hagyományos régiók, régiók hagyománya” XII. Vass Lajos Népzenei Ta­lálkozó és Verseny regionális elődöntőjét. Felvezető programként Se­bestyén István fafaragó mun­káiból nyílt kiállítás. Az alko­tó az édesapjától örökölte kéz­ügyességét. A fafaragással másfél éve foglalkozik komo­lyabban, ez a negyedik tárla­A Sebestyén István (középen) készítette tárgyak kimunkált részleteinek jelentősége van Fotó: beküldött ta. A tárgyak precíz, apróléko­san kimunkált részleteinek jelentősége van - vallásossá­gát, elhivatottságát szeretné megmutatni mindenkinek a művész. A Nagymányoki Szé­kely Kör Egyesület tagjai sa­ját készítésű szőtteseiket, tár­gyaikat állították ki. A kétévente esedékes ran­gos népzenei esemény Illés Tibor, a BSZOSZ elnökének köszöntője után vette kezde­tét a Kárpát-medencében élő magyar, s a határon belül élő nemzetiségi népdalkörök, szóló énekesek részvételével. A résztvevők közül arany fokozatot kapott, és az orszá­gos megmérettetés középdön­tőjébe jutott Hajdú Józsefné (Kéty), Kétyi Székely Népdal­kor, Kisdorogi Székely Hagyo­mányőrző Egyesület, Klenk Réka (Paks), Kovács Fanni (Decs) és a zombai Margaré­ta Asszonykórus. Vass Lajos ezüst fokozatot ért el a Felvidéki Egyesület Népdalköre (Bonyhád), Tóth A népzenekutató és a székelyek Illés Tibor elmondta, a BSZOSZ Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából novem­ber 18-án emlékműsort ren­dez a dombóvári Apáczai Cse­re János Szakközépiskola dísz­termében (Arany János tér 21.). A híres népzenekutató 1914- ben a bukovinai székely fal­vakban több száz népdalt gyűj­tött. Kodály szerint a bukovinai dalok a magyar népzene leg­szebb gyöngyszemei. Kísérő rendezvényként 15 órától kiállí­tás nyílik, a székelység kultúrá­ját Lőrincz Gergely, Sebestyén Gáspár, Koller Mártonné fest­ményei és Kóka Rozália köny­vei mutatják be. Több fellépő csoport mellett közreműkö­dik Kóka Rozália Magyar Örök­ség-díjas mesemondó, népdal­énekes, Sebestyén István éne­kes, Fábián Éva népdalénekes. A fővédnök Andrásfalvy Berta­lan, köszöntőt mond Potápi Ár­pád János nemzetpolitikáért fe­lelős államtitkár. Flóra (Gerjen) és a Váraljai Hagyományőrző Egyesület Dalosköre. A zsűri Hajdú lózsefnét adatközlőnek minősítette, az­az olyan mesternek, akitől közvetlenül lehet megtanul­ni nemcsak a táncokat, dalo­kat, hanem közel lehet kerül­ni az általa képviselt életmód­hoz, kultúrához. A szakmai bíráló bizott­ság tagja volt Horváthné Ba­kos Ilona, a Vass Lajos Nép­zenei Szövetség elnökhelyet­tese, Pintér Anikó népdaléne­­kes-pedagógus és Husi Gyu­la népzenész. Rajtuk kívül kiemelt szerep jutott Falkai Gyuláné énektanárnak, aki odafigyelt arra, hogy autenti­kus, régi stílusú énekek han­gozzanak el, és az előadásmó­dokban - változatosságot mu­tatva - megjelenjenek a táj­egységek. A csoportok és a szólisták saját zenei dialektusukat mu­tatták be az alkalomhoz illő öltözékben vagy népviselet­ben. Az országos középdöntőt várhatóan 2018 elején tartják Sümegen. Lelki vigasztalás SZAKÁLY A Szakályi Nyugdíjas Egyesület halottak napi megemlé­kezést tartott a temetőben. A közös miatyánk és Törő Péter polgár­­mester beszéde után az idősek egyházi énekeket és verseket adtak elő. A gyertyagyújtást követően a résztvevők elhelyezték mécsesei­ket a hősök kopjafájánál. B. L. Beküldött fotó Új hobbi: papírfonásos csoportok a közösségi oldalakon A matektanárnő kosarat fon NAGYMÁNYOK Többször szere­pelt már lapunkban Stallen­­berger Józsefné, a kiváló nagy­mányoki matematikatanár, akinek alsós kisdiákjai min­dig előkelő helyezéseket hoz­nak el a megyei és országos versenyekről. De most más ok miatt került a figyelem közép­pontjába. Kosarakat készít, papírból. Többek között Tol­nai Népújságból is. így a napi­lap is hosszú életűvé válhat... Télen megcsúszott a jégen és eltört a keze. Amikor levet­ték róla a gipszet, fizikoterá­piás mozgásként kezdett fog­lalkozni a papírfonással. Az újságlapokat tenyérnyi csí­kokra vágja, majd egy küllő­re feltekeri. A küllőt kihúzza, s már kész is a „vessző”, amit fapácba márt, és szükség ese­tén lakk réteggel von be. Az in­terneten rengeteg ötlet, minta van, fagolyókkal s más apró­ságokkal lehet díszíteni a ko­sárkát. Közösségi oldalakon több papírfonásos csoport mű­ködik. Irodai papírkosár is ké­szíthető papírból, sőt nagyobb bútorok is: asztal, szék, szek­rény. A tanárnő egy kis vitrinben elhelyezett néhány kosárkát az iskolájában. Hátha kedvet kapnak a gyerekek a kézmű­veskedéshez! W. G. Stallenberger Józsefné az iskolai vitrinnél A szerző fotója

Next

/
Oldalképek
Tartalom