Tolnai Népújság, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-10 / 262. szám
2017. NOVEMBER 10., PENTEK Az előző szezon ezüstérmese és bronzérmese vív rangadót holnap 14 SPORT___________________________ LABDARÚGÁS Két korábbról elhalasztott mérkőzést pótolnak a hétvégén a megyei I. osztályú focibajnokságban. A Bátaszék SE szombaton a Szedresi SE-t (13.30), míg a Kakasd SE vasárnap a Tamási 2009 FC-t (13.30) látja vendégül. A bátaszékiek és a szedresiek sem teszik ki az ablakba az őszi produkciójukat, az előző idény ezüstérmese és a bronzérmese messze van tavalyi formájától. Ettől függetlenül nagy meccset játszhatnak, ez simán benne van a két gárda játékoskeretében. A bátaszékiek a szezon előtt a dobogóra kerülést jelölték meg célként, de titkon reménykedtek az aranyban is. Erre most már vajmi kevés esélye van Kiss János csapatának, de a rangadó megnyerésével némiképp feledtethetik a gyengébb őszt. Szedresben nem tűztek ki konkrét célokat, a minél több meccs megnyerése volt az elvárás - Lacza József együttese is sokkal többet tud az eddig mutatottnál. Nagy kérdés, hogy ezúttal melyiknek jön ki jobban a lépés, azé lehet a három pont. A Kakasd és a Tamási összecsapásán a papírforma szerint sima vendéggyőzelemnek kell születnie. A vendégek még nem kaptak ki a szezonban, s meglepő lenne, ha most szakadna meg a sorozatuk. A tamásiak támadója, a góllövőlistát a bonyhádi Pap Rolanddal holtversenyben 19 góllal vezető Jammeh Haruna a meccs után szeretne egyedül állni az első helyen... R. G. Megyei I. osztály, az állás 1. Dombóvár 12 9 3 0 48-11 30 2. Tolna 12 9 2 1 50-14 29 3. Bonyhád 12 9 0 3 43-14 27 4. Majos 12 7 2 3 37-22 23 5. Dunaföldvár 12 6 2 4 37-25 20 6. Tamási 11 3 8 0 31-26 17 7. Bátaszék 11 4 2 5 25-23 14 8 Szedres 11 4 2 5 21-22 14 9. Kölesd 12 3 3 6 21-27 12 10. Tevel 12 3 1 8 19-33 10 11. Nagymányok 12 2 3 7 3040 9 12. Kakasd 11 2 0 9 14-50 6 13. Őcsény 12 1 0 11 12-81 3 Nyugaton még két forduló van vissza, Keleten pótolnak LABDARÚGÁS A megyei III. osztály Nyugati csoportjában még két forduló hátravan az őszi idényből, s néhány elmaradt találkozót kell még bepótolni. Az első helyre még az ötödik Majosnak is van esélye, de reálisan a Kölesd, a Tolnanémedi és az Iregszemcse közül fog befutni valamelyik együttes. A Keleti csoportban a Pálfa és a Tolna-Bogyiszló fut versenyt az őszi elsőségért. A pálfaiak vannak kedvezőbb helyzetben, hiszen ők az alsóházban tanyázó földváriakat fogadják, míg a Tolna-Bogyiszló vegyescsapata a kiszámíthatatlan, bármire képes kajdacsiakhoz utazik. SZOMBAT. Megyei III. osztály, Nyugati csoport, 12. forduló: Szakály KSE-Dalmandi SK, KSE Zomba-Kakasd SE II.-Kéty 13.30. Megyei III. osztály, Keleti csoport, az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzés: Kajdacsi SE-Tolna VFC II.-Bogyiszló 13.30. VASARNAP. Megyei III. osztály, Nyugati csoport, 12. forduló: Kölesdi SE II.-Döbröközi KSE, Magyarkeszi KSETamási 2009 FC II., Regölyi SE-Iregszemcsei SE, Majosi SE II.-Tolnanémedi KSC 13.30. Megyei III. osztály, Keleti csoport, a 6. fordulóból elhalasztott mérkőzések: Németkéri SE-Györköny SE 13. Pálfai SE-Dunaföldvári FC II. Rónai G. Megye III,, Nyugati csoport 1. Kölesd II. 10 8 1 1 38-20 25 2. Tolnanémedi 9 7 1 1 32-18 22 3. Iregszemcse 10 6 4 0 38-17 22 4. Kakasd-Kéty 9 6 1 2 28-20 19 5. Majos II. 9 5 2 2 43-30 17 6. Döbrököz 9 4 3 2 28-19 15 7. Tamási II. 9 4 1 4 23-22 13 8. Dalmand 9 3 0 6 22-27 9 9. Magyarkeszi 10 2 3 5 21-30 9 10. Hőgyész 11 2 2 7 27-43 8 11. Szakály 10 2 1 7 29-33 7 12. Regöly 9 2 1 6 21-32 7 13. Zomba 10 1 0 9 11-50 3 Megye III., Keleti csoport 1. Pálfa 10 7 0 3 25-14 21 2. Tolna-Bogyiszló 10 6 2 2 47-16 20 3. Pusztahencse 11 6 1 4 29-28 19 4. Gyapa 11 6 0 5 37-21 18 5. Nagydorog 11 5 3 3 23-27 18 6. Decs 11 5 1 5 28-21 16 7 Kajdacs 10 5 1 4 27-24 16 8. Teneelic 11 4 1 6 20-34 13 9. Németkér (-1 p.) 10 4 1 5 23-43 12 10. Gyérkény 10 3 1 6 14-31 10 11. Dunaföldvár II. 9 3 0 6 28-19 9 12. Izmény 10 2 1 7 16-39 7 160.000 FT ÉRTÉKŰ AJÁNDÉKCSOMAG I MINDEN HELYES MEGFEJTŐNEK! A helyes megfejtők nyerhetik: Fődíj: SUZUKI VITARA 1. díj: 1 db masszázsfotel 2. díj: 1 db családi nyaralás 3. díj: 1 db kerékpár 4-100. díj: 97 db karóra Á B Á V BEKÜLDENI: a megjelenéstől számított 8 napon belül DOMUSMED KFT., 1162 Budapest, Szent Korona u. 208. B A Bonyhád-Börzsönynél a „lepattanóra” várnak Első helyet érhet a mórágyi győzelem A forduló mérkőzése (várható kezdőcsapatok) Tolnai László Attila Torma Attila Csende József Bene Gábor Hujbert Tibor Császár Gábor Csende Roland Tamás Ganczer Mezei Adrián Lestár Zoltán Pulcz István Fürst József Rozsonyi Erik Zsolt Edző: Vizdar Zsolt Szekszárd, szombat 13.30 óra Mórágyi SE Szekszárdi UFCII 1 Horváth Simon László János PP BÜk.l W*' v h Hencz Balázs LABDARÚGÁS A megyeszékhelyen játsszák szombaton a megyei másodosztály 14. fordulójának rangadóját, amelyen a Szekszárdi UFC második csapata a Mórágyi SE-t fogadja. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu NOVEMBER 11., SZOMBAT KEZDÉS: 13.30 ÓRA Szekszárdi UFC II.Mórágyi SE Amikor kiderült, hogy a megyei élvonalbeli bajnokságot megnyerő Szekszárdi UFC a 2017/2018-as szezonban egy osztállyal lejjebb indul, kevesen gondolták, hogy a Mórágy elleni összecsapásuk rangadónak fog számítani. Mindez nem a völgységi együttes miatt, hiszen Illés Béla csapata évek óta meghatározó tagja volt a Keleti csoportnak - bár nem vettek villámrajtot, a völgységieket nem volt szabad leírni. Sokkal inkább a megyeszékhelyi gárda miatt, azonban Vizdár Zsolt játékos-edző olyan labdarúgókat tudott „magához csábítani”, akikből bajnokesélyes csapatot faragott. Ezt kiváló hazai mérlegüknek köszönhetik: az eddigi hat meccsükből valamennyit megnyerték imponáló, 38-8- as gólkülönbséggel. A mórágyiaknak sincs okuk a szégyenkezésre, ha elhagyják a települést jelző táblát, ugyanis a csikóstőttősi döntetlenen (3-3) és a kisdorogi vereségen (2-3) kívül a Madocsát (4-1), az Aparhantot (4-1) és a Dunakömlődöt (6-1) is legyőzték vendégként. Lestár Gyuláék tehát a döcögős kezdés után magukra találtak, utolsó hét bajnokijukat kivétel nélkül megnyerték, ezeken 35 gólt lőttek, ellenben csak hatot kaptak. Ha már a gólok szóba kerültek: a Szekszárd eddig a legeredményesebb csapat az osztályban (64), a Mórágy a második 48 találattal. Illés Béla helyzetét nem könnyíti meg, hogy a fél kezdőcsapat nem áll rendelkezésére, őket az ificsapatból kell pótolni. Ott lesz viszont a mesterlövészek listáját 21 találattal vezető Tóth Tamás, míg a hazaiaknál valószíI Megyei II. osztály, az állás 1. Szekszárd II. 13 10 0 3 64-17 30 2. B,-Börzsöny 13 9 3 1 29-12 30 3. Mórágy 12 9 2 1 48-16 29 4. Kisdorog 13 7 3 3 36-28 24 5. Madocsa 13 7 3 3 22-14 24 6. Fadd 12 7 2 3 37-22 23 7. Aparhant 12 7 1 4 28-26 22 8. Bölcske 13 6 1 6 46-24 19 9. Dunakömlöd 13 6 1 6 23-29 19 10. K.-Cslkóstőttős 13 4 3 6 32-44 15 11. Simontornya 12 4 1 7 25-31 13 12. Sióagárd 12 3 2 7 15-22 11 13. Pincehely 13 3 2 8 17-43 11 14. Gerjen 12 1 4 7 10-27 7 15. Gyönk (-1 pont) 12 1 2 9 23-59 4 16. Bátaapáti 12 0 2 10 14-55 2 nűleg szintén pályára lép házi gólkirályuk, Csende Imre. Más célokért küzdenek a csapatok- Ez a csapat nem azért jött létre, hogy bajnokságot nyerjen, hanem azért, hogy jól érezzük magunkat a pályán- fogalmazott Vizdár Zsolt, a szekszárdiak játékos-edzője.- Szeretünk focizni, de vannak sokkal fontosabb dolgok is az életben ennél. Ezért szinte mindegy, hogy hányadik helyen állunk jelenleg a tabellán és hol végzünk majd a bajnokság végén. Ez a mérkőzés is csak egy a sok közül - tette hozzá a szakember.- A Szekszárd hazai pályán, valószínűleg műfüvön, esélyesebbnek számít. Céljaink elérése érdekében azonban pontot, pontokat kell szereznünk - jelentette ki Illés Béla, a Mórágyi SE edzője. Ez lesz még MEGYEI II. OSZTÁLY, A14. FORDULÓBAN. Szombat: Fadd SE-Simontornya TC 13.30 óra. Vasárnap: Sióagárd- Kaposszekcső-Csikóstőttősi KSE, Dunakömlődi SEBölcskei SE (Pakson játszszák), Aparhanti SE-Pincehelyi ATE, KSE Gyönk-Madocsa SE 13.30 óra.- Az állandó kezdőcsapatomból 6-8 játékos sérülés, eltiltás vagy egyéb elfoglaltság miatt nem áll rendelkezésemre, ezért az elmúlt két bajnokságban aranyérmet szerző ifiből kell őket pótolnunk. Az előző fordulóban, a Sióagárd ellen helytálltak, remélem, ezúttal is hasonló eredményt fogunk elérni. Bízom benne, hogy a törzsszurkolóink elkísérnek minket Szekszárdra. Támogatásukkal kiharcoljuk a győzelmet - vetítette előre. Az üldözőknek könnyű dolguk lesz A rangadó döntetlenjének elsősorban a Bonyhád-Börzsönynél örülnének, amely így egy gerjeni győzelemmel először ugorhatna az élre (szombat, 13.30 óra). A mérkőzés esélyesei egyértelműen Hosnyánszki Zsokék, akik múlt héten 2-1-re legyőzték a listavezető Szekszárdot, így utolsó öt meccsükön 15 pontot gyűjtöttek. A Börzsöny botlása legalább akkora meglepetés lenne, mint a Kisdorogé. Bőhm János csapata a mezőny legjobb formában lévő alakulata, utoljára két hónapja kapott ki. Aligha szakad ez meg Bátaapátiban, főleg annak tükrében, hogy a völgységiek 24 (!) gólt kaptak az elmúlt három meccsükön (vasárnap, 13.30 óra). HIRDETÉS Állatok pohara Mindennapi eledelünk Gabona növény Fiatal birka Tavaszi hónap Kivágandó és beküldendő szelvény! A megfejtés a függőleges szó! A nyerteseket telefonon és postán értesítjük! Név:............................................................................ Cím:........................................................................ Telefon: Illatozik a kertben Déligyümölcs Megjegyzés: Az ajándékok másra nem válthatóak át, készpénzbeli kifizetésük nem áll módunkban. Műiden ajándék átadását csak akkor vállaljuk, ha az átadáson minimum 6 fő van jelen. Minden megjelent a szponzor további reklámajándékát is megkapja. A képek illusztrációk. A rendezvényen a szponzor bő 1 óra prezentációban bemutatkozik Önöknek. Az ajándék átadásának részletes feltételeiről, az ajándékokról, a szponzorról, adatvédelmi szabályzatunkról, válaszának beküldése előtt a honlapunkon tájékozódhat! www.domusmed.hu