Tolnai Népújság, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-21 / 247. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. OKTOBER 21., SZOMBAT Városfejlesztés, marketing, kommunikáció a területe Az ülésen esküt tett az új alpolgármester Kovács Sándor, az új paksi alpolgármester. Sikeres vállalkozásokat vezet, tapasztalatait szeretné itt is kamatoztatni A szerző felvétele Meg kellene vizsgálni újra az iskolai körzethatárokat HÍREK A reformációról hallhattak KAPOSSZEKCSÖ Luther Már­tonról és a reformációról tar­tott előadást Szűcs Eszter evangélikus lelkész nemrégi­ben a közösségi házban, ele­get téve a Kaposszekcsői Or­chidea Nyugdíjasklub és a Né­met Nemzetiségi Önkormány­zat meghívásának. Az elő­adás után Pfeiffer Jánosné vetítéssel tette teljessé az el­hangzottakat, majd Varga Ist­vánná jóvoltából elhangzott József Attila fordításában az Erős vár a mi Istenünk kezde­tű evangélikus himnusz. H. E. Más rendszámot szerelt az autóra SZEDRES Megállítottak egy au­tót a Paksi Autópálya Alosztály munkatársai október 18-án este Szedresen. A rendőrök megállapították, hogy a jármű­re egy másik autó rendszám­­táblája van felszerelve. Az egyenruhások a 28 éves helyi férfit előállították, kihallgatták. A férfi a bűncselekmény elkö­vetését beismerte. 1.1. Irodát avatott Bonyhádon a DK BONYHÁD Irodát avatott Bony­hádon a Demokratikus Koalí­ció Tolna megyei 2-es válasz­tókerületi szervezete. Gecsé­­né dr. Slárku Szilvia, a DK vá­lasztókerületi elnöke elmond­ta, olyan irodát kerestek, amely nemcsak a személyes ügyintézésre, hanem taggyű­lések megtartására is alkal­mas. Ezt a helyet a Bajcsy-Zsi­­linszky utca 2-ben találták meg, a volt cipőipari szövetke­zet helyén létesült irodaház­ban bérelnek egy irodát. H. E. Húsz éve hunyt el Orsós Kis János BOGYISZLÓ Húsz éve hunyt el Orsós Kis János zenész, a Népművészet Mestere, az 1969-ben alakult Bogyisz­lói Zenekar prímása. Rá és együttese elhunyt tagjai­ra emlékeznek október 28- án Bogyiszlón. A helyi cigány nemzetiségi önkormányzat ál­tal szervezett program csúcs­pontja a művelődési házban rendezendő emlékműsor lesz, amelyen fellép a Csík Zene­kar, Kis László és zenekara, és a mai Bogyiszlói Zenekar is. A műsorvezető Sebő Fe­renc lesz. S. K. Új alpolgármestert válasz­tott soraiból a paksi kép­viselő-testület, így immár hárman segítik ebben a po­zícióban Szabó Péter pol­gármester munkáját. Ko­vács Sándor a városfejlesz­tés, marketing, kommuni­káció területén tevékenyke­dik majd. Vida Tünde szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu PAKS Módosította szervezeti és működési szabályzatát a kép­viselő-testület, majd ennek szellemében új alpolgármes­tert választott. így Bana János és Barnabás István mellett im­már Kovács Sándor is ebben a minőségben veszi ki részét az önkormányzati munká­ból. Kovács Sándor az ülésen esküt tett, illetve lemondott a szakbizottságokban betöl­tött tagságáról, elnöki tisztsé­géről. Mint mondta, bizottsá­gok összevonására lesz majd szükség a hatékonyabb mun­ka érdekében. Alpolgármes­terként városfejlesztéssel, tu­rizmussal, városmarketinggel és kommunikációval foglalko­zik majd. - Az alatt a tizenöt év alatt, amióta részt veszek az önkormányzati munkában, annak elég széles spektrumát ismertem meg, remélem, tu­dok segíteni az említett terü­leteken kívüli munkában is - mondta. Kitért arra is, hogy nemcsak a Paks II. projekttel összefüggő feladatokra szeret­ne koncentrálni, hanem a vá­roslakók kényelmét, életmi­nőségét javító intézkedések­re is. Miután több prosperáló vállalkozást vezet, szeretné a gazdasági szférában szerzett tapasztalatait átültetni az ön­­kormányzati munkába.- Azt szeretném, ha a raci­onalitás, a gyorsaság, a krea­tivitás megjelenne az önkor­mányzati munkában, és erő­sítenénk az együttműködést. Szeretnék sikeres alpolgár­mester lenni, szeretném, ha a város is sikeres lenne. S ha az A testület - helyt adva a Pé­csi Egyházmegye Kérésének - két, a Balogh Antal Katolikus Iskola mellett lévő kisebb te­lek független értékbecslést követő eladására adott fel­hatalmazást, hogy megépül­hessen az iskola tornacsarno­ka. Az általános iskolai körzet­határok kapcsán úgy határo­zott a testület, hogy javasol­ja a Tolna Megyei Kormányhi­vatal Járási Hivatalának, vizs­gálja meg a körzeteket, mert a hátrányos és halmozottan hát­rányos helyzetű gyerekek ará­nya a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában kiemelke­dően magas a többi iskolához képest. lesz, az összes városlakó is így fog érezni - összegezte. Az idei költségvetés újabb, immár ötödik módosításáról is határoztak a képviselők. A főösszeg elsősorban a beérke­zett építményadónak köszön­hetően 1,2 milliárd forinttal nőtt. Az összeg számos már korábban elhatározott beru­házás tervezését, megvalósí­tását teszi lehetővé. Példaként említette Szabó Péter polgár­­mester a piactér lefedését, a Gyógyászati Központ és az Életfa Idősek Otthona bővíté­sét, a Rókus utcai partfal meg­erősítését, egy új uszoda építé­sének előkészítését. Külön ki­emelte Szabó Péter, hogy a cél­tartalékban igen jelentős ösz­­szeget, több mint hatszáz mil­lió forintot különítettek el. A város jövő évi költségve­tési koncepciója is a testület elé került, a törvény erre már nem kötelezi a testületet. Sza­bó Péter - mint hangsúlyoz­ta - mégis fontosnak tartja, mert ezzel önmaguk számá­ra jelölik ki az irányvonalat. A koncepció szerint töreked­ni fognak a bevételnövelés­re, elsősorban pályázati úton. A kiadások közül kiemelte a polgármester azt, hogy a kor­mány által biztosítotton felül mintegy 12 százalékos eme­lést biztosít jövőre az önkor­mányzat a köztisztviselők­nek, közalkalmazottaknak. A Protheus Holding Zrt.-vel kapcsolatban több módosí­tásról is döntött a városveze­tés. Mivel a korábbi struktú­ra ellen kifogást emelt a kor­mányhivatal, ezen is változ­tattak, illetve felmentették a próbaidejét töltő vezérigazga­tót, s a budapesti Kiss Péter személyében új vezetőt jelöl­tek ki. Az igazgatóságot meg­szüntették, a stratégiai dönté­seket a képviselő-testület fog­ja meghozni, amiben segítsé­gére lesz egy döntés előkészí­tést segítő négyfős grémium, amelynek a testületből Bana János és Kovács Sándor lesz a tagja. Újra kell értelmezni a „város használatát” PAKS A küszöbön álló beruhá­zás miatt újra kell értelmez­ni a „város használatát”, új­ra kell gondolni a közlekedési infrastruktúrát. Mindez a vá­ros területének mintegy negy­ven százalékát érinti és új sza­bályozási elemeket igényel - mondta Horváth András főépí­tész azon a lakossági fórumon, amelyen négy kiemelt fejlesz­tési területté nyilvánított te­lekkel kapcsolatos egyeztetési anyagot ismertettek. A Telepü­lésszerkezeti Terv, valamint a Helyi Építési Szabályzat módo­sítási folyamatának egyik ál­lomása volt a fórum, amelyen számos lakossági módosító ja­vaslat hangzott el. Három kisebb, fél megawattos és egy nagyobb, 20 megawatt teljesít­ményű napelem­parkot létesítenek Az említett területek közül három Csámpán van, kettő ezek közül naperőmű telepítésére szolgál majd, a harmadik rész­ben falusias lakótelek, illetve er­dőgazdálkodásra nem alkalmas terület, amit már régóta gazda­sági területnek használnak. Az­zal, hogy ezek kiemelt fejlesz­tési státuszt kaptak, kereske­delmi, szolgáltatási, illetve gaz­dasági tevékenység céljára fel­használható területekké váltak. A negyedik kiemelt fejlesz­tési terület a Sárgödör tér, itt a borturizmushoz kapcsolódó kisüzemi tevékenység vált le­hetővé olyan formában, hogy a környező lakóterület használa­tát ne zavarja - tájékoztatott a fórumon Horváth András, aki szerint a város új struktúrája tizenöt év alatt jöhet létre. Három kisebb, fél megawat­tos és egy nagyobb, 20 mega­watt teljesítményű napelem­park létrehozásában közremű­ködik az önkormányzat. Meg­valósítójuk az MVM Hungaro­­wind Kft. lesz. Pakstól délre, egy közel ötven hektáros terü­letre tervezik telepíteni a na­gyobb teljesítményűt. A három kisebb erőmű közül az egyik a rekultivált hulladéklerakó­ra kerül, amit nem lehet más­ra hasznosítani. Vida T. A pénzmogul, Soros György volt a lakossági fórum témája Világos, egyenes beszéd kell TAMÁSI A NATO szerint 2020- ig csak Észak-Afri kából hat­vanmillió migráns indul út­nak - mondta el a művelődési központban Bakondi György a szerdán tartott lakossági fóru­mon. Orbán Viktor miniszter­­elnök belbiztonsági főtanács­adója megjegyezte, a brüssze­li vezetők is támogatják a ma­gyar-amerikai befektetőt, rá­adásul az ellenzék is a jobb­oldal főellenségének tartott fi­lantróp pártján áll. Idea a nyugat-európai or­szágokba összegyűlt beván­dorlók kötelező szétosztása - Brüsszel erőlteti a kvótát -, az Európai Bíróság szeptember­ben elutasította a magyarok és a szlovákok kvóta elleni ke­resetét. Az Európai Bizottság pedig közben újabb ötvenezer migráns befogadására tett ja­vaslatot. A pénzmogul és alapítvá­nyainak célja globális, nyílt társadalom létrehozása - a nyugat-európai országokban évtizedeken belül kisebbség­be kerülhet az őshonos lakos­ság. A kormány álláspontját ismertetve Bakondi György megjegyezte, egy felívelő kor­szak küszöbén állunk, van más választás: ki kell tartani a keresetlen, világos és egye­nes beszéd mellett. B. L. Porga Ferenc polgármester (balról) és Bakondi György Beküldött kép loviáról hallhattak a pécsi előadáson DALMAND-SZAKCS-PÉCS Egy római kori település, Iovia nyomai kerültek elő Dalmand és Szakcs határában. A ta­valy tavasszal kezdett kuta­tásról és annak eredményei­ről lapunkban korábban már írtunk, a témáról a napokban dr. Bertók Gábor régész, a ku­tatás projektvezetője tartott előadást Pécsen, a Csontváry Múzeumban. „A fotók alapján a déíi, az északi és a nyugati oldalon vá­rosfal és a nyugati kapu ma­radványai, egy bazilikasze­rű, kettős oszlopsorral tagolt épület, egy oszlopokkal és fal­lal körülkerített és kapukkal megszakított kettős tér (fo­rum), illetve más kisebb épü­letek, oszlopok és a városfal további darabjai rajzolódnak ki” - írja tanulmányában dr. Bertók Gábor. „A nyugati kapu és a forum között egy körülbelül kettő­­százötven méter hosszú, osz­lopsorral szegélyezett főutca futott - folytatódik a tanul­mány. - A kettős tér nyugati felének északi és déli oldalát két, egyenként kb. 80x20 mé­teres, monumentális épület szegélyezte. Az épületek mé­retei, illetve a lakott terület kiterjedése mind városi jelle­gű településre utalnak.” H. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom