Tolnai Népújság, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-28 / 252. szám
0 MEGYEI KÖRKÉP 2017. OKTÓBER 28., SZOMBAT Úgy tűnik, bölcsődére nagyobb szükség van SZEKSZÁRD Közmeghallgatással indult volna a Tolna megyei közgyűlés rendes ülése, ha lett volna érdeklődő, ám senki nem kívánta véleményét megosztani, illetve kérdezni a képviselőktől, akik így viszont azonnal rátérhettek a napirendi pontok megtárgyalására. így például módosították a megyei önkormányzat költségvetését, amelyben a főösszeg 588 millió forintról 957 millióra változott. A növekedés döntő részben európai uniós pályázatok elnyerésének következménye, a támogatási szerződéssel rendelkező és előlegigénylésben is érintett projektek önkormányzatot és a hivatalt érintő előirányzatai épülnek be a költségvetésbe. A testületnek véleményeznie kellett a Országos Településrendezési Tervet,, amelybe egyelőre nem került be az a Tolna megyei kerékpárút-nyomvonal, amely része lenne a Siófok- Pécs kerékpárútnak. Az előterjesztésben szerepel az a javas-A főösszeg 588 millió forintról 957 millióra változott lat, amely szerint a Paks II. projekt miatt meg kell vizsgálni egy személy- és teherszállításra alkalmas repülőtér kialakításának lehetőségét Pakson vagy a megyében másutt, így a már meglévő őcsényi repülőteret. Szabó Loránd ellenzéki képviselő a szomszédos megyékre is kiterjesztette volna ezt a vizsgálatot, de indítványát elvetették képviselőtársai. Elfogadta a közgyűlés a megyei Integrált Területi Program módosítását is. Ennek egyik eleme a források átcsoportosítására vonatkozik, de brüsszeli bizottsági jóváhagyás szükséges hozzá. Az elvi döntés azonban itt, Tolna megyében megszületett arról, hogy egy nagyobb összeget bölcsődei férőhelybővítésre kell fordítani foglalkoztatási támogatás helyett, már csak azért is, mert alig van valaki, akit ez utóbbi programba bevonhatnának. Szó volt a megyei klímastratégiáról is, amelynek végleges változata várhatóan februárra készül el. B. K. A szekszárdi bíróság az első rendű vádlottat bűnösnek találta emberölés, kifosztás és magánlaksértés bűntettében, s ezért halmazati büntetésül 17 évi fegyházbüntetésre ítélte. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Bűnösnek mondta ki a bíróság az első rendű vádlottat, mint különös viszszaesőt emberölés, kifosztás és magánlaksértés bűntettében, s ezért halmazati büntetésül 17 évi fegyházbüntetésre és a közügyek gyakorlásától 15 évre eltiltotta. Feltételes szabadságra nem bocsátható. A II. rendű vádlott emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás bűntettének elkövetése miatt, mint visszaeső 3 év börtönbüntetést kapott, és további 3 évre eltiltották a közügyektől. A vádlott legkorábban a büntetés kétharmadának letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Felmentette viszont a bíróság bizonyítottság hiányában az ellene orgazdaság vétsége miatt emelt vád alól, ezen felül vele szemben 1.300.000 forint öszszeg erejéig vagyonelkobzást rendelt el. Három év börtönt kapott a III. rendű vádlott emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás bűntette miatt, és további 3 évre tiltották el a közügyek gyakorlásától. Ő a büntetés háromnegyed részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Mindhármójuk esetében beszámítják a szabadságvesztés időtartamába az előzetes letartóztatásban töltött időt. A bíróság kötelezte ítéletében a vádlottakat az eljárás során felmerült, hatmillió forintot meghaladó bűnügyi költség megtérítésére is. Az ítélet nem jogerős, ugyanis az ügyész, valamint az I. és a II. rendű vádlott és védőik három nap gondolkodási időt tartottak fenn, a III. rendű vádlott és védője pedig bizonyítottság hiányában történő felmentés érdekében fellebbezést jelentettek be. A bíróság a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta az I. rendű vádlott előzetes letartóztatását, míg a másik két vádlott lakhelyelhagyási tilalmát megszüntette. Mint annak idején beszámoltunk róla, eltűnésének napján, 2013. május elsején éjszaka a saját házában öltek meg egy dunaföldvári vállalkozót, de csak 2016. január 5-én lehetett elrendelni a nyomozást emberölés ügyében egy új információ alapján. Az I. rendű vádlott és a sértett viszonya egy elszámolási vita miatt vált végképp ellenségessé. A férfi elhatározta, hogy elégtételt vesz a sértetten, ezért a sértetti ingatlan megfigyelésére kérte börtönből ismert barátját. Az I. rendű vádlottat a III. rendű vitte el autóval a házhoz, míg a társuk a figyelés helyén maradt. Az I. rendű vádlott indulatos állapotban ment be a házba, a sértettet nyomban torkon ragadta, s akkor sem engedte el, amikor mindketten földre estek. A holttestet kivitte a házból, és a III. rendű vádlott segítségével az autóba tették, majd mindhárman az I. rendű vádlott édesanyjának felújítás alatt álló, dunaújvárosi házához hajtottak. A holttestet a pince végében helyezték el, elfedték építési törmelékkel, majd sürgősen egy falat is elé építtetett az I. rendű vádlott, aki átadta a sértett holttestéről levett arany láncot a II. rendű vádlottnak, aki nem tudta, hogy az honnan származik. Később azért, hogy hallgasson, adott neki 1 millió 300 ezer forintot. Megkezdik a csatorna további építését BÁTASZÉK Pontosították a megállapodást a legutóbbi testületi ülésen, mely a mikrotérségi óvoda és bölcsödé intézményfenntartó társulás oktatási és egészségügyi szabályait illeti. Dr. Bozsolik Róbert polgármester elmondta, az oktatási társulásban három önkormányzat - a pörbölyi, az alsónyéki és a bátaszéki - érintett, míg az egészségügyiben nyolc önkormányzat: bátai, pörbölyi, alsónyéki, sárpilisi, várdombi, mórágyi, alsónánai és a bátaszéki. A képviselők a pénzügyi elszámolási szabályokat pontosították. Beszámoló hangzott el a város környezeti állapotáról, melyet évente egy alkalommal kötelező megtenni, törvényi előírás szerint. Vagyis mekkora a zöldterülete a településnek, milyen a vízfolyások, utak, külterületi utak állapota. A beszámoló után szorgalmazták a képviselők, hogy azokat a kül-December 1-től a 2-es számú fogorvosi körzethez tartozó rendelő ismét fogadja a betegeket területi utakat, melyeket az önkormányzat átvett a tsz-től, a gazdálkodókkal együttműködve fel kell újítani, mert nagyon rossz állapotban vannak. Szó esett arról is, hogy hiába van hulladékudvar és rendszeres hulladékszállítás a településen, az illegális szemétlerakók száma nem csökkent. Felvetődött a kamerák felszerelése is, így azonosítható lenne, hogy kik rakják le illegálisan a hulladékot. Tájékoztató hangzott el a bátaszéki szennyvíztelep fejlesztésével kapcsolatos műszaki adatokról. Lajvéron, Kövesden, a Gauser-telepen, valamint az Orbán-hegyi úton még az idén elindulnak az ezzel kapcsolatos munkák, a vezetékeket viszont csak tavaszszal rakják le. Jó hír a bátaszékieknek, hogy december 1-től a 2-es számú fogorvosi körzethez tartozó rendelő ismét fogadja a betegeket, addig átmenetileg még helyettesítéssel oldják meg a hiányt. M. I. A bíróság fenntartotta az I. rendű vádlott előzetes letartóztatását É ■ . ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------SIKERSZTORIK A VÁLSÁG UTÁN A válság óta a világ egyik legnagyobb alapkezelőjévé vált BlackRock ügyvezetője, a 2008 után először talpra álló Írország adósságkezelőjének igazgatóhelyettese, valamint a magyar államadósság kezelésért felelős ÁKK Zrt. vezérigazgatója osztja meg tapasztalatait a részvevőkkel.-V:. «IT IDŐPONT: 2017. november 06. JEGYÁR: 10.900 Ft + áfa (27%) Early Bird (2017.október 3i igi Világgazdaság előfizetőknek: 6.900 Ft + áfa (27 %) HELYSZÍN: Budapest Marriott Hotel, 1052 Budapest, Apáczai Csere János utca 4. Gyémántfokozatú ^ Vllág08ZdSSáQ támogatónk: A1 K K www.rendezvenvek.vg.hu HIRDETÉS 13.30- 14.00 Regisztráció 14.00-14.05 Köszöntő Barcza György, az Államadósság K(*zelő Köz/jont 1 >ezérigazga tója 14.05-14.20 A magynr válságkezelés sikerei Horn 11 ng Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium Pénzügyekért felelős államtitkára 14.20-15.00 A BlackRock sztori, a rogy vagyonkezelés Melanie Seymour, a BlackRock Alapkezeló Biulapc felsőfokon ügyvezető igazgatója 15.00-15.10 Kérdések és válaszok 15.10-15.50 Az ír adósságkezelés sikerei az elmúlt Anthony Mnchan, az ír Államkincstár államadóssu években kezeléssel foglalkozó igazgatóságának helyettes vezetője 15.50-16.00 Kérdések és válaszok 16.00-16.20 Kávészünet 16.20-16.50 A magyar adósságkezelés sikerei az Barcza György, az Államadósság Kezelő Közfxtnt elmúlt években vezérigazgatója 16.50-17.00 Kérdések és válaszok 17.00-17.40 A közép-kelet európai régió Panelbeszélgetés: gazdasági ki Iá fása i Mai Doan feltörekvő-piaci elemzőt, közgazdász (HEX Cross Assel Strateg}' & Economics, Bank oj America. Merrill Lynch International), Raffaella Tenconi feltörekvő-piaci elemző, kozgazdt (WOOD & Company Group) Virovácz Péter vezető közgazdász 7,YG Bank Samu János elemzési üzletág vezető (Concorde) Moderátor: György László vezető közgazdász (Századvég Gazdaságkutató) 17:40-17.50 Kérdések és válaszok 17-50-18.00 Záróbeszéd Barcza György, az Államadósság Kezelő Közftnnt vezérigazgatója 18.00-Büfévacsora ítéletet hirdetett a szekszárdi bíróság a dunaföldvári gyilkosság ügyében Fotó: Makovics Kornél Megfojtotta a férfit, majd befalaztatta egy dunaújvárosi pincébe