Tolnai Népújság, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-24 / 248. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2017. OKTOBER 24., KEDD A szabadságról nem elég beszélni, tenni kell érte harcban és a hétköznapokon Forradalomra, szabadságharcra emlékeztünk tegnap a megyében A Szabadságért Szekszárd kitüntető címet Rendás Tamás (az 1. képen jobbra) vette át Horváth Istvántól és Ács Rezsőtől. A koszorúzás esőben zajlott A tolnai gimnazisták ’56-os műsora A paksi ünnepségen elismeréseket adtak át Városokban és falvakban megyeszerte megemlékez­tek az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfor­dulójáról. Ihárosi-Vida-Wessely szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu TOLNA MEGYE Szekszárdon ün­nepi hangversennyel kezdődött a program a Művészetek Házá­ban. A megyeszékhely közgyű­lése a Magyar Politikai Fog­lyok Szövetsége megyei szerve­zete és a Babits Mihály Kultu­rális Központ közös ünnepsé­gén a történelmi zászlók bevo­nulását követően, a zsúfolásig megtelt rendezvényteremben Horváth István államtitkár, or­szággyűlési képviselő mondott beszédet. Felidézte, hogy a for­radalom egyik óráról a másikra tört ki, ahogy Márai Sándor ír­ta, „hasadt meg az égbolt, mert egy nép azt mondta: elég volt.” Egy kis ország nekitámadt a vi­lág egyik legnagyobb hadsere­gének, hogy megvédje a hazá­ját. Voltunk már Európa és a ke­reszténység védőbástyája, ráz­tunk már le oszmánt, Habs­burg, szovjet rabigát. Vertünk már le sast, félholdat és vörös csillagot, foglalta össze a szó­nok dióhéjban a magyarság tör­ténelmi harcát a szabadságért. Az egyetemeken, gyárakban mindenütt ugyanazt követel­ték 56-ban, szabad választáso­kat, az alapvető emberi és pol­gári szabadságjogok érvénye­sítését, megalapozott fejlődést, gyarapodást. A képviselő beszélt arról is, hogy akik nem haltak meg a szovjet tankok ágyútüze és a golyózápor közepette, azokat halálra ítélték, megölték, be­börtönözték, tönkretették vagy elüldözték. Bár elbuktak, még­is hősök lettek, akik példaként állnak a rákövetkező nemze­dékek előtt. Horváth István az elmúlt 500 év küzdelmeit fel­idézve úgy fogalmazott, hogy számunkra a szabadság nem a szüléinktől kapott örökség, azért minden nemzedéknek új­ra és újra meg kellett küzde­nie. A jelenről szólva kiemel­te, hogy ma az európai nem­zeteket, az európai életformát, a biztonságot, a kultúrát, a ke­resztény hitet minden eddigi­nél nagyobb veszedelem fenye­geti: „Ma a keresztény európai lét jövője a tét!” Hangsúlyozta, tartozunk 56 hőseinek és ön­magunknak is, hogy teljes hit­tel, tudásunkkal vívjuk meg a 21. század magyar forradalmát. Végezetül a szónok Széchenyi István szavait idézte. „ Magyar­­ország van, volt és lesz!” A Szabadságért Szekszárd kitüntető címet a közgyű­lés az idén Rendás Tamásnak adományozta, akit az 1950-es évek elején osztályidegennek minősítettek. Az 1956-os for­radalom idején aktívan részt vett a Budapesti Munkásta­nács nagygyűlésén és mun­kájában. A forradalom leveré­se után Ausztriába menekült, majd Kádár János hamis ígére­tére, hogy büntetlenséget kap, hazajött. Azonnal letartóztat­ták és egy év börtönbüntetés­re ítélték. Nem sokkal szabadu­lása után ismét eljárást indítot­tak ellene, 1959-ben letartóz­tatták, 8 év börtönre ítélték és 10 évre eltiltották a közügyek­től. Büntetésének egy részét letöltötte, a közügyektől eltil­tás azonban 10 évig hatályban maradt, és még utána is rend­őri felügyelet alatt állt. Emlékezetesen szép műsor­ral járultak hozzá az ünnep­hez az I. Béla Gimnázium di­ákjai, majd Gyurkó Donát me­todista lelkész mondott áldást. Végezetül az önkormányzat, állami szervezetek és intéz­mények, fegyveres testüle­tek, pártok és civil szerveze­tek képviselői helyezték el a megemlékezés virágait az 56- os emlékműnél. Lapzártánk idején még tar­tott az ünnepség Pakson, a Csengey Dénes Kulturális Központban, amelynek kere­tében olyan személyeket díjaz­tak, akik a város életében fon­tos szerepet töltenek be, mara­dandót alkottak. Díszpolgári címet az egykori konzervgyár valamikori igazgatójának, Ör­vös Ferencnek adományozott a város képviselő-testülete. Idén két hosszú és tartalmas pálya­futást maga mögött tudó pe­dagógus, Németh Lászlóné és Mittler József munkáját ismer­te el a városvezetés Pro Űrbe emlékéremmel. A kitünteté­seket Szabó Péter polgármes­ter adta át, aki előzőleg ünne­pi beszédében szót ejtett arról, hogy a paksiak az atomerő­mű új blokkjainak építése kap­csán újra forradalmi idők előtt állnak.- Ezt nekünk úgy kell meg­élni, hogy a számunkra kirótt kötelező feladatot lehetőséggé tegyük, és az összes kínálko­zó lehetőséget városunk és az itt élő polgárok javára fordít­suk - húzta alá hangsúlyozva, hogy akár az egykori forradal­mároknak, ki kell lépni a ké­nyelmes életünkből, elindul­ni a változás útján akkor is, ha annak jó néhány gyümölcsét inkább gyermekeink és uno­káink fogják élvezni. A pak­si megemlékezés-sorozat már délután elkezdődött, a városhá­zán Bana János alpolgármester mondott emlékező beszédet. Tolnán a kulturális központ­ban tartották a megemléke­zést. Az ’56-os események han­gulatát, és az azt követő meg­torlás egyes epizódjait Déry Ti­bor író levelezése alapján idéz­ték fel a katolikus gimnázium diákjai. (Felkészítőjük Gábris­­né Aszmann Erzsébet és Du­dái Gabriella volt.) A rendezvé­nyen megjelent Appelshoffer Ágnes polgármester, a két al­polgármester, a képviselő-tes­tület tagjai, s a város más pro­minensei. Beszédet Horváth István államtitkár mondott. Azt hangsúlyozta, hogy ’56 hő­seinek harcát ma is tovább kell harcolnunk, a keresztény Ma­gyarországon, a függetlensé­gért, a szabadságért, az önren­delkezésért. Ezt követően a Hő­sök terén lévő emlékműhöz vo­nultak a résztvevők, ahol elhe­lyezték a kegyelet koszorúit. Sokan nyújtottak támogatást a távcső megvásárlásához A csillagos eget kémlelték Változások a vasúti közlekedésben KAPOSSZEKCSŐ A csillagos ég titkai címmel tartott előadást a Közösségi Házban Lakatos Csaba, a nemrégiben alakult iskolai csillagász szakkör ve­zetője. Látványos képekkel, videókkal illusztrálva me­sélt a Naprendszerről, illetve szemléltette a Föld arányait a többi bolygóhoz képest. Söté­tedés után a szabadba helyez­ték át az előadást, hogy az új­onnan vásárolt távcsőbe kuk­kantva, mindenki közelebb­ről is szemügyre vehesse a csillagos eget. Az előadó külön köszönetét fejezte ki azoknak, akik tá­mogatásukkal hozzájárultak a távcső megvételéhez. A Fa­lunkért, Kaposszekcsőért Alapítvány, az önkormány­zat, a Remler-Csapó Kft., An­tal Tibor, az Agrár-Béta Me­zőgazdasági Kft., a Kaposz­­szekcsői Általános Iskola Szülői Munkaközössége, So­mogyi Árpád, a Sikola Kft., Esküdt András, a Kaposszek­­csői Mezőgazdasági Zrt., Es­­küdtné Varga Éva, a Glutén­­mentes Bt., a Kaposszekcső Gyermekeiért Alapítvány, Pfeiffer Zoltán, a Német Nem­zetiségi Önkormányzat, Kál­mán Gábor, Mayer Levente, Dell Kornél és a Vértes Fotó Kft. nyújtott segítséget. H. E. Lakatos Csaba a Naprendszerről mesélt előadásában Beküldött fotó TOLNA MEGYE Az október 24- től december 7-ig tartó felújí­tási munkálatok idejére mó­dosul a menetrend a Buda­­pest-Pusztaszabolcs-Dombó­­vár, a Budapest-Sárbogárd- Baja és a Budapest-Székesfe­hérvár elővárosi vonalakon is - tette közzé a MÁV. A Buda­­pest-Pusztaszabolcs előváro­si vonalon a Déli pályaudvar­ról munkanapokon 17:55-kor és 18:25-kor Pusztaszabolcs­­ra induló vonat nem közleke­dik, helyettük a Déliből lövő­kor induló személyvonattal utazhatnak, amely Dombóvá­rig minden állomáson és meg­állóhelyen megáll. A Déli pá­lyaudvarról munkanapokon 5:25-kor, 6:25-korés 13:25-kor induló, Százhalombattáig köz­lekedő 4310, 4312 és 4314 sz. vonatok ideiglenesen kima­radnak a menetrendből. Pusztaszabolcsról munka­napokon 5:32-kor a Déli pálya­udvarra induló vonat nem köz­lekedik, helyette a közel azo­nos időpontban Dombóvárról érkező és 5:31-kor tovább in­duló távolsági járattal biztosí­tott a hajnali eljutás. Százha­lombattáról munkanapokon 7:53-kor, 14:53-kor, 15:53-kor, 16:53-kor, 17:33-kor, 18:53-kor a Déli pályaudvarra induló vo­nat nem közlekedik. TN

Next

/
Oldalképek
Tartalom