Tolnai Népújság, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-21 / 247. szám

2017. OKTÓBER 21.,SZOMBAT • XXVIII. ÉVFOLYAM, 247. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT Tolnai Népújság WWW.TEOL.hu W Vasárnap Re?# A W^SIOWBMOH ^ keresse , EGY PERCBEN Történelmi KSC-siker KOSÁRLABDA A klub históriás köny­vébe való sikert ért el az Atomerőmű KSC Szekszárd csapata, miután az Eu­rópa-kupában megszerezte története első nemzetközi győzelmét. ► 14 Alpolgármestert választottak KÖZÜGYEK Új alpolgármestert vá­lasztott soraiból Paks képviselő-tes­­tülete, így immár hárman segítik ebben a pozícióban Szabó Péter pol­gármester munkáját. Kovács Sán­dor a városfejlesztés, marketing, kommunikáció területén tevékeny­kedik majd. ► 2 Főnix küzdött az életéért ÁLLATKÍNZÁS Egy súlyosan sérült, kistestű kutyát a szekszárdi kutya­­menhely fogadott be, majd a szak­emberek igyekeztek mindent elkö­vetni, hogy túlélje megkínzatását. „Szétverték a fejét és a lábát, majd kikötötték egy kukoricásban Bá­­tán” - mondta Fiáth Szilvia men­­helyvezető. ► 3 Most a krupp a menő EGÉSZSÉGÜNK Influenza még nincs, hasmenéssel, hányással járó meg­betegedésből is egyre kevesebb akad a háziorvos szerint. Influenza elleni védőoltást viszont már lehet kérni. Most többnyire banális fel­sőlégúti megbetegedéssel érkeznek az emberek a rendelőkbe. ► 6 Jó reggelt! Meg tudott volna ölni a sze­mével az a férfi az autójá­ban, aki elé leléptem a jár­dáról. Sőt, nem csak a szeme szórt szikrákat, de a szája is mozgott, és a kettő összhangja nagyon félelmetes volt. Még szerencse, hogy nem értet­tem. Amúgy csak részben volt igaza. Zöld volt még a lámpa, amikor elin­dultam a zebrán, de pirosra váltott, mire a másik oldalra értem. Hasonló élményben volt részem pár órával ké­sőbb, csak nem az utcán, hanem az egyik üzlet húsos pultja előtt talál­koztam egy hasonlóan feltüzelt fér­fiemberrel. A sorrenden kezdett vol­na vitatkozni velem, amikor rámoso­lyogtam és magam elé engedtem. Et­től teljesen zavarba jött. Indulat ellen legjobb fegyver a kedvesség. M. I. Jól sikerült az idei szüret, kiváló borok készülhetnek TOLNA MEGYE Befejeződött a szüret a megye két borvidékén. Azt mondják a szőlőter­melők, borászok, hogy fordulatokban gazdag, de nagyon eredményes volt az idei év. A szüret elején még senki nem gondolta, hogy a csapadékosabb időjárás után ilyen szép. napos, kimondottan meleg hónap következik, ami nagyon kedvezett a középé­résű és a kései fajtáknak. Főleg a vörös szőlőknél mondható el, hogy színanyagban és fenolokban gazdag, kiváló borok lehetnek belőlük. Az elsők már el is készültek, a rozék illatát, zamatát, könnyedségét dicsérik, akik kóstolták. Szekszárdi óvodások is (képünkön) segítették az idei szüret sikerességét. M. I. Fotó: Mártonfai D. ► 3 Sport: hiánypótló csúcstechnológia REKONSTRUKCIÓ Átadták a Testnevelési Egyetem (TE) Sport-táplálkozástudományi Központját, amely a megúju­ló felsőoktatási intézmény első befejezett rekonstruk­ciója. A volt Sportkórház te­rületén, az épületbejárással egybekötött sajtótájékozta­tón elhangzott, a 310 négy­zetméter alapterületű, a leg­modernebb műszerparkkal és labortechnológiával fel­szerelt nemzetközi szintű lé­tesítmény nem csak Magyar­­országon hiánypótló. ► 15 Csökkent a bizonytalanok aránya POLITIKA A Fidesz népszerű­sége majdnem megduplázó­dott a 60 évnél idősebbek kö­rében, az ellenzéki szimpati­zánsok fele is Orbán Viktorra voksolna 2018-ban. Kutatások szerint csökkent a bizonytalan pártválasztók aránya. ► 7 Szulejman sírja után derviskolostor RÉGÉSZÉT A szigetvári Szu­­lejmán-kutatás jelenéről és jövőjéről kérdeztük dr. Kita­­nics Mátét, a kutatócsoport szekszárdi születésű tagját és kollégáját. Ma már több mint húsz kutató, különböző tudományterületek képvise­lői dolgoznak az egykori osz­mán városka, Turbék múltjá­nak feltárásán. A terület rö­videsen a magyar állam tu­lajdonába kerül, és megkez­dődik a leendő turisztikai központ kialakításának elő­készítése. ► 4 Hatvan településen volt forradalmi megmozdulás Tolna megyében ♦ Leverték 56-ban a vörös csillagokat SZEKSZÁRD A megyében lezaj­lott 1956-os forradalmi esemé­nyekről tartott előadást Ara­di Gábor levéltáros pénteken a megyei könyvtárban. A törté­neti és társadalmi háttér elem­­zését^követően szólt az előadó a történésekről. A tüntetések, a szovjet emlékművek elleni akciók október 25-26-án kez­dődtek. Összesen hatvan tele­pülésen került sor valamilyen forradalmi megmozdulásra. Az első lépés a beadási és adó­zási listák kidobálása, majd el­égetése volt. Szinte mindenütt ledöntötték a szovjet emlék­műveket, és ha ez nem sike­rült, leverték - és nem csak az Aradi Gábor levéltáros (jobbra) Liebhauser János könyvtárigazgatóval az előadás előtt Fotó: M. D. emlékművekről - a vörös csil­lagot. Az átalakulás nyugodtabb mederben folytatódott to­vább. A forradalmi hatalmi szervek létrehozása demok­ratikus keretek között ment végbe. Vezetői szinte kivétel nélkül törekedtek a rend és a nyugalom fenntartására. A követelések némi eltérés­sel szinkronban voltak az or­szágos követelésekkel. A me­gyéből is indultak élelmiszer­szállítmányok Budapestre. Az előadó ismertette a forra­dalom leverését, majd azt kö­vető eseményeket is. 1.1. ► 5,6 9 770865 603067 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: ihárosi Ibolya 74/511-510 MA HOLNAP 21 21 1 7 2 4 7 TERJESZTÉS 8-16 óráig HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig: 40/510-510 74/511-534 Ma még kitart a szép, napos idő, és vasárnap is lesz benne részünk. A hétfő azonban már zordnak ígér­kezik, front jön esővel, széllel, hideggel. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Orsolya ésZselyke nevű olvasóinknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom