Tolnai Népújság, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-11 / 238. szám

4, MEGYEI KÖRKÉP 2017. OKTÓBER 11., SZERDA Körültekintést igényel a megfelelő tűzifa beszerzése Megindultak már a csalók és tolvajok A legjobb a tűzifát védett és lehetőleg zárható helyen tartani Fotó: Makovics Kornél Elismerések találtak gazdára a falunapon GYULAJ Ünnepi szentmisével kezdődött a gyulaji falunap. Az istentiszteletet Kürtösi Krisz­tián atya, a település korábbi plébánosa celebrálta. Ő szentel­te meg aztán a szőlőhegyi ká­polnát is, amelyet a helyiek és az elszármazottak felajánlásai révén újítottak fel. A további program helyszíné­ül a sportpályán felállított sá­tor szolgált, ahol előbb Selme­­ci László polgármester mon­dott köszöntőt, majd átadták a Bazsonyi Arany ösztöndíja­kat. Idén a falu hét jó tanuló, ám szociálisan rászoruló diák­ja részesült anyagi támogatás­ban. Az erről szóló dokumen­tumot Németh Nándor, az ösz­töndíjalapot kezelő Gyulajért Alapítvány kuratóriumának elnöke adta át. Elismerést vehetett át Dobos Károlyné, Gyulaj korábbi pol­gármestere is, neki ugyanis díszpolgári címet adományoz­tak, amihez Potápi Árpád Já-Kicsiknek és na­gyoknak is jutott színes program nos nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség ország­­gyűlési képviselője is gratulált. A kultúráiig műsor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gal­lé József Általános Iskola és Magoncka Óvoda gyermekei­nek műsorával kezdődött, ké­sőbb színpadra léptek a kur­di Kaposmente Hagyomány­­őrző Egyesület néptáncosai, a Happy Street Band, Szabó Lin­da és Stifter Balázs, Páli Petra és tánckara, a zombai Virág­szálak Roma Club táncosai, va­lamint zenéltek és táncoltak a Gyulaji Csillagok. Mindemel­lett a Kurdi Önkéntes Tűzol­tó Egyesület bemutatóját, illet­ve kutyás rendőrségi bemuta­tót is láthattak az érdeklődők. A kaposvári Roxínház a Hotel Mentolból adott elő részletet, a nap sztárfellépője a Szega & Fredo volt. Az önkormányzat a falunap minden résztvevőjét megven­dégelte, ebédre babgulyást vagy birkapörköltet lehetett fogyasztani, a gyerekeket pe­dig további szórakoztató prog­ramok várták. A falunapot tű­zijáték zárta. H. E. A tűzifával kapcsolatos bűn­­cselekményekre, és azok el­kerülésének lehetőségei­re hívja fel a figyelmet a me­gyei rendőr-főkapitányság. Mint kiderült, nem is olyan egyszerű fát vásárolni, ezért érdemes előtte alaposan tá­jékozódni. Ihárosi Ibolya lbolya.iharosi@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A fűtési szezon kezdetével a falopások, vala­mint a tüzelővel kapcsolatos csalások is gyakoribbá válnak. A KSH nemrég nyilvánosság­ra hozott adatai szerint ráadá­sul a háztartási energián belül a tűzifa ára egy hónap alatt 3,9 százalékkal, éves összevetés­ben 8,8 százalékkal nőtt. Mi­vel hiány is van, nem árt még jobban odafigyelni. Tűzifával kapcsolatos bűn­­cselekményekre az elmúlt na­pokban is volt példa Tolna me­gyében, mondta el Molnár Ág­nes, a megyei rendőr-főkapi­tányság sajtóreferense. A Ta­mási Rendőrkapitányság csa­lás bűntett elkövetésének gya­núja miatt folytat eljárást isme­retlen tettes ellen, aki október 1-én 14 órakor egy gyönki csa­ládi házhoz a megrendelt 10 köbméter akác aprított tűzifa helyett 7 köbméternyit szállí­tott. A tettes 85 ezer forint kárt okozott a sértettnek. Szintén a Tamási Rendőrka­pitányság folytat eljárást lopás vétség elkövetésének gyanú­ja miatt ismeretlen tettes el­len, aki október 2-án 16 óra 18 perckor egy tolnanémedi erdő­területről kivágott és eltulaj­donított 15 mázsa vegyes tű­zifát. A kár több tízezer forint. Az áldozattá válás elkerülé­se érdekében a rendőrség ar­ra hívja fel a figyelmet, hogy a tüzelőt tárolják olyan he­lyen, ahol mások nem férhet­nek hozzá. Az udvar keríté­se legyen jó állapotban, a ka­put mindig zárják be és a kul­csot tartsák biztonságos he­lyen. Fontos, hogy a mellék­épületeket is zárják be, vala­mint használjanak vagyon­biztonsági technikai eszközö­ket. Egy könnyen beszerezhe­tő mozgásérzékelő már önma­gában is elriaszthatja a tolva­jokat. Fontos továbbá, hogy meg­bízható forrásból vásárolja­nak tüzelőt és a vásárlás rész­leteit mindig pontosan tisz­tázzák. Kockázatos olyan em­berektől vásárolni, akikről semmit sem tudni. Lényeges az is, hogy a megrendelésben Tanácsos a nappali órákra kérni a szállítást, amikor vilá­gos van és le tudjuk mérni, il­letve szemügyre tudjuk ven­ni a fa mennyiséget, minősé­gét, fajtáját. Jó tisztában len­ni a fa fajtájával, fűtőértéké­vel is, mivel a keményfa, mint például a tölgy, kőris, cser, akác drágább, a puha, mint a nyár, vagy a fűz pedig olcsóbb. Ha vegyes összetételű fát ren­delünk, ellenőrizzük a puha- és keményfa arányát. A fize­erdészeti, vagy sima köbmé­ter szerepel, ugyanis egy er­dészeti köbméter, valamint egy sima köbméter között je­lentős különbség van. Egy er­dészeti köbméter = 1,75 nor­mál köbméter = 1 köbméter színtiszta fa. Egy normál köb­méter = 0,57 erdészeti köb­méter = 0,57 köbméter tiszta fa. Jó tudni továbbá, hogy lé­tezik még kis erdei köbméter is. Nem mindegy tehát, hogy melyik mennyiségben álla­podtak meg.Tanácsos tisztáz­tést követően kérjünk szám­lát, nyugtát, szállítólevelet, és írjuk fel a rendszámát annak a járműnek, amellyel a fát ki­szállították. Jó előre tudni a fa átmérőjét is, hogy ágfáról, vagy rönkről van szó. Ez nem mindegy a fűtőérték és ráfor­dítandó munka miatt, hogy tü­zelésre kész állapotba kerül­jön a fa. Hozzáértés hiányá­ban kérjenek segítséget meg­felelő szakembertől, tanácsol­ja a rendőrség. ni azt is, hogy milyen fajtájú a fa, illetve, hogy rönk vagy öm­lesztett formában szállítják. A megrendelést és az árat rögzít­sék írásos formában is. Ponto­sítsák, hogy a szállítás, vala­mint a rakodás költségét az ár tartalmazza-e, vagy azt kü­lön kell megtéríteni. A leszál­lított mennyiséget mérjék le, arról kérjenek számlát. A ka­­lodás fa mennyiségét lehet a legegyszerűbben ellenőrizni. Amennyiben súlyra, vagyis mázsában rendeljük a fát, le­gyünk tisztában azzal, hogy a frissen vágott, vizes fa jóval nehezebb, így azonos köbmé­ternyi mennyiség is drágább lehet. Tisztázzuk, hogy kug­lizva, méterben, hasítva szál­lítanak, mivel az többletmun­kával és -költséggel járhat. Érdemes gyanút fogni, ha az eladó a megrendelést kö­vetően variál a mennyiség­gel, például egy köbméterrel többet tettek félreértésből a kocsira, s azt kérdezik, hogy maradhat-e ez a mennyiség. Ne hagyjuk magunkat olyan­ra rábeszélni, amit eredetileg nem is akartunk. Korlátozzák a forgalmat Szekszárdon több utcában SZEKSZÁRO A visegrádi né­gyek államfőinek szekszár­di találkozójával összefüggés­ben október 12. és 14. között forgalomkorlátozást rendelt el a rendőrség több utcában. Lezárják október 12-én reg­gel 5 órától 14-én 16 óráig a Kossuth Lajos utca Szent Lász­ló utca felőli részén az 1. és a 29. szám közötti szakaszt, aho­vá mindkét irányból tilos lesz a behajtás. A Kossuth Lajos ut­cából a Rákóczi utcára vezető köz is le lesz zárva, ezért az új­városi részről az utcába érke­zők csak visszafordulva tud­nak kihajtani. A lezárt utca­rész lakói csak a lakcímkár­tyájuk felmutatását követően hajthatnak be a Kossuth utcá­ba, és kizárólag az ingatlanuk udvarán tárolhatják járművü­ket, mivel az utca mindkét ol­dalán tilos lesz a parkolás. A forgalom rendjének változá­sát jelzőtáblák is jelzik. A sza­bálytalanul parkoló autókat a rendőrség elszállíttatja. Október 12-én 16 órától 14- én 13 óráig lezárja a rendőr­ség a Vörösmarty és Dózsa György utcát, valamint a Béla Király tér Dózsa György utca és Flórián utca közti részét is. A rendezvény idején az au­tósok a megyeszékhely egész területén számíthatnak rövid ideig tartó útlezárásokra - tá­jékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság. TN Műsorral emlékeztek a vértanúkra SZEDRES Az aradi vértanúk előtt tisztelegve a szedresi Diákszínpad az Emlékezés cí­mű színdarabot adta, amelyet Kovács Anna írt és rendezett Arany János családi kör című elbeszélő költeménye alap­ján. Az ünnepi beszédet Haj­dú Eszter 6. osztályos tanuló mondta diáktársai gondolata­it tolmácsolva. A művelődési házban meg­rendezett ünnepségen közre­működött még az iskola ének­kara és citerazenekara Barsi Ágnes és Nemes András veze­tésével. B. K. Kérjünk számlát és szállítólevelet IÓCJÖ Stekly Zsuzsa zománcművesre, Djokics Zseljko edzőre és dr. Győri Attila főorvosra lehet voksolni A szavazók között egy álomutazást sorsolnak ki KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS Idén 13. alkalommal rendezi meg a Vál­lalkozók és Munkáltatók Or­szágos Szövetsége (VOSZ) Tol­na megyei szervezete a megyei Prima Gálát, és ahogy tavaly, úgy ebben az évben is közön­ségszavazást hirdetnek. A voksokat díjmentes hívá­sok és normál díjas SMS for­májában fogadják a jelöltekhez tartozó telefonszámokon. A te­lefonos szavazásnál nincs visz­­szajelzés, maga a hívás a sza­vazat. A rendszer esetleges túl­terheltsége miatt a VOSZ a sza­vazók türelmét kéri, illetve ar­ra buzdítja őket, hogy próbál­kozzanak többször hívásukkal Stekly Zsuzsa 30/904-7553 Djokics Zseljko 30/882-1628 Dr. Győri Attila 30/882-1869 vagy voksukat SMS-üzenetben adják le. Az üzenetben történő szavazás menete: a jelölt nevé­hez rendelt telefonszámra küld­jék el a vezetéknevet. Szavazni október 12-én éjfélig lehet. A JELÖLTEK: Stekly Zsuzsa bonyhádi zománcműves, ipar­művész, akinek alkotói munká­ját számtalan kiállítás fémjelzi szűkebb és tágabb régiónkban egyaránt. Számos köztéri alko­tást is készített. Munkásságát elismerték már Perczel-díjjal, Tolna megyei művészeti plaket­tel, Babits-díjjal is. A KSC Szekszárd NB I.-es női kosárlabdacsapatával törté­nelmi bajnoki ezüstérmet szer­ző Djokics Zseljko 1999-ben Szerbiában kezdett edzősköd­­ni. Magyarországra 2005-ben került. Három junior bajnoki címet szerzett a pécsi lányok­kal. 2014-ben megnyerte a PE­­AC-Pécs NB I.-es csapatával a Magyar Kupát. A KSC-t 2016 február óta irányítja. Dr. Győri Attila 1997 óta dol­gozik a Tolna Megyei Balas­sa János Kórház sebészeti osz­tályán. 2010-ben lett főorvos, 2012-ben Balassa-díjat kapott, 2015. október elsejétől megbí­zottként, 2016 áprilisától kine­vezett osztályvezető főorvos­ként dolgozik. K. B. További információ: TEOL.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom