Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-01 / 204. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2017. SZEPTEMBER 1., PÉNTEK Ismeretlen csapatként utaztak a tengerentúlra, ünnepelt sztárokként jöttek el Szó szerint megmérették magukat a kanadai piacon A szekszárdiak jártak a Niagara-vízesésnél, több sikeres fellépést tudhatnak maguk mögött, és megismerkedhettek Toronto városával is a kanadai túra során Beküldött képek Túlzás nélkül diadalútnak nevezhető a Szekszárdi Tü­csök Zenés Színpad kana­dai bemutatkozása. A csa­pat nemcsak az ott élő ma­gyarok körében aratott át­ütő sikert: az angol nyelvű helybeliek is szó szerint dí­jazták az éneklő fiatalokat. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Már az első be­mutatkozás alkalmával, Kit­chener város Magyar Házá­ban sejteni lehetett, hogy a szekszárdiaknak folyama­tos ünneplésre kell beren­dezkedniük. Béresné Kollár Éva először akkor fogott gya­nút, amikor az augusztus 20-i emlékműsor után a csopor­tot kellő szelídséggel a szín­padon marasztalták a rende­zők, mondván: most pedig a szekszárdi Tücsök szórakoz­tató műsora következik.- Ebből az lett, hogy a gye­rekek két és fél órán keresz­tül énekeltek, válogatást ad­tak a hazai könnyű műfaj­ból - idézte fel a helyzetet az együttes vezetője. - A közön­ség pedig egy idő után tánc­ra perdült és hihetetlen bu­li alakult ki. Másnap, Wind­­sorban az emelkedett pilla­natok után már „örömzené­­vel” is elkápráztatta a közön­séget a csoport. Az ottani Ma­gyar Ház vezetőjének annyi­ra megtetszett a produkci­ónk, hogy rögvest meg is hí­vott bennünket egy jövő évi vendégszereplésre. De ez még nem minden: az­nap az épület olasz estnek is otthont adott. A szekszárdi­ak lehetőséget kaptak arra, hogy negyedóra erejéig be­mutatkozzanak az olasz gyö­kerekkel rendelkező közön­ségnek. A vége az lett, hogy a profi olasz zenekar tagjai rit­must tapsolva együtt énekel­tek a Tücsök ifjaival. Egy lelkes kanadai magyar család, Virgoncz Vilmos és neje, Ildikó a csoportot két al­kalommal is meghívta saját házába. Nagyjából a filmek­ben látott jelenetet képzeljük magunk elé: úszómedence a gyepes udvaron, minden föl­di jótól roskadozó asztalok, jégbe hűtött üdítők, korlát­lan merítés az amerikai stílu­sú és tartalmú, plafonig érő hűtőszekrényből... A Tücsök hirtelen a Paradicsomba ke­rült. Torontóban a Hana bőrönd­je című, a Holokauszt tragédi­áját felidéző műsorral mutat­kozott be a csapat. Itt a szín­padra ment és hosszas gratu­lációval fejezte ki elismerését az az Andy Winter is, akinek két dalát is előadta az együt­tes, saját feldolgozásban. Kit­chener nyugdíjasházában - ahol a vendégszereplést meg­szervező Kathy Takacs, a Ma­gyarokért Kanadában Egye­sület elnöke lakik - a zömé­ben angol nyelvű ének mellé A mesebeli, gondozott házak előtt általában két-három gépkocsi parkol Milyenek a kanadaiak? A kér­désre nem könnyű a válasz: nemcsak a rendelkezésre álló hely korlátozott volta miatt, ha­nem azért is, mert amiképpen az Egyesült Államokban, Kana­dában is rengeteg a bevándor­ló, a világ minden tájáról. Egy olyan világvárosban, mint ami­lyen Toronto, óhatatlanul jelen vannak az anyagi értelemben vett szélsőségek is. Mégis, né­hány jellegzetességre azért fel­figyeltek a szekszárdiak.- A vidéki városokban alig lát­tunk gyalogost - mondta Bé­resné Kollár Éva. - Mindenki autóval jár, tehát minden ház Kellemes nap a Virgoncz-házaspár otthonában előtt általában két-három gép­kocsi parkol. Tömegközlekedés ilyen helységekben gyakorlati­lag nincs, mivel nincs rá szük­ség. A nagyvárosokban termé­szetesen más a helyzet. A csa­ládi házak afféle mesebeli há­zikók, nem egyformák, itt-ott eltérnek egymástól, mégis egy­séget képeznek. A virággal bo­rított közterületek, kertek gon­dozottak, eldobott szemét nem létezik. A magyar családnál, ahol jártunk, teljes a gépesí­tés: amíg fürödtünk a kerti me­dencében, a mosógép kimosta a pólóinkat, a szárítógép pedig rögtön meg is szárította. magyar gulyáslevest is tálal­tak a szekszárdiak, utóbbi el­készítésében a felnőtt kísérők jeleskedtek. A Tolna megyé­ben rokonsággal rendelkező Heffner János a helyi Toyota üzembe invitálta a csapatot. S ha az élmények forgatagából még valamit érdemes kiemel­ni, akkor az nem más, mint a Niagara: a mennydörgő víz­esést a csapat nappal és este egyaránt megcsodálta, utóbbi napszakban a zuhatagot ref­lektorok fényei színezik.- Ismeretlen együttesként mentünk ki Kanadába, ott azt sem tudták rólunk, hogy egy­általán létezünk - adott ösz­­szegzést Béresné Kollár Éva. - Ehhez képest kisvártatva sze­repeltünk a helyi rádió- és té­véműsorokban, a lapok felső­fokban írtak rólunk, dicsér­ték nemcsak a professzionális előadásmódot, hanem a gyere­kek remek angol kiejtését is. Egyébként szó szerint megmé­rettük magunkat a kanadai pi­acon. Ugyanis két hatalmas vá­sártéren is énekeltünk az ép­pen arra járó embereknek. Ha­na bőröndjét nyitva hagytuk és a körénk gyűlt közönség bőke­zűen díjazta dalainkat. Hatalmas a gaz, a teniszpálya most a vadnyulak lakhelye A terület állapota volt a téma Folyik a biztonsági rendszer felújítása SZEKSZÁRD Elképesztő álla­potok uralkodnak a tenisz­pályán, hatalmas a gaz, a te­rület vadnyulak és sündisz­nók lakhelye - mondja Sza­bó Balázs. A szekszárdi job­­bikos önkormányzati képvi­selő nem először szólal fel eb­ben az ügyben. Most is azt kifogásolja, hogy Kerekes László 15 évig használta úgy a területet, hogy nem volt szerződése, nem fizetett bérleti díjat és rezsit, továbbá akadályozza, hogy az önkormányzat bir­tokba vegye a teniszpályákat. Kerekes László ráadásul most sem enged be senkit, a tercia tele van parlagfűvel. - Úgy látszik, van, akire semmi­lyen törvény és szabály nem vonatkozik - jegyezte meg a városatya, aki egyben a köz­gyűlés vizsgálóbizottságá­nak elnöke. Arról is beszélt: nonszensz, hogy valaki, aki szintén önkormányzati kép­viselő Szekszárdon, 35 mil­lió forintot követel a város­tól. A területből csupán egy kisebb részt kapott vissza az önkormányzat, melyet kifo­gástalanul karban is tart. Ke­restük Kerekes Lászlót is, aki nem kívánt nyilatkozni. Any­­nyit mondott csak, hogy már elkezdték a gaz irtását. B. K. Szabó Balázs sajtótájékoztatón beszélt a pálya állapotáról Fotó: M. K. PAKS Folyik a szabályzó és biz­tonságvédelmi rendszer re­konstrukciója a Paksi Atom­erőműben. Tavaly a kettes, idén az egyes blokkon történik meg a rendszerek felújítása. Peká­­rik Géza, az MVM Paksi Atom­erőmű Zrt. műszaki vezérigaz­gató-helyettese azt mondta, az üzemidő-hosszabbítást követő egyik kurrens feladat a folya­matirányítási rendszerek fel­újítása. Cseréjük azért is ese­dékes, mert a tervezési élettar­tamukat elérték, a szükséges alkatrészek utánpótlása egy­re kevésbé biztosítható. A di­gitális technika összes előnyét magával hozza a rekonstruk­ció, tehát komoly lépést jelent a mostani, négy blokkra vetí­tett tízmilliárd forintos nagy­ságrendű beruházás. Az újonnan kiépített digi­tális rendszereknek valame­lyest rövidebb ugyan az élet­tartama, mint az analóg tech­nikának, de a meghosszabbí­tott üzemidővel számolva is ki fogják szolgálni az atomerő­művet. Az új rendszerek képe­sek önmaguk működését el­lenőrizni, jelzik a meghibáso­dást, a rendelkezésre állásuk lényegesen magasabb, a kar­bantartási szükséglet viszont minimális, így hatékonyabb működést várnak tőlük. V. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom