Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-18 / 218. szám

10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2017. SZEPTEMBER 18., HÉTFŐ Vizsgálják a Hajdúszoboszlói családi öngyilkosság ügyét Lélektani okok állhatnak a tragédia hátterében A nő holttestét egy társasházi lakásban találták meg a rendőrök Azonosították a támadó román ultrákat HULIGÁN Helyi lakosok segít­ségével sikerült beazonosí­tani tizenöt agresszort a CS Universitatea Cluj (Egyetem) futballklub vezérszurkolói kö­zül, akik családjukkal érke­zett magyarországi és felvidé­ki szurkolókra támadtak múlt szombaton egy kolozsvári amatőr futballkupán. A rend­őrség közleményben tudat­ta, hogy a kolozsváriak sok, a helyzetet tisztázó felvételt és információt bocsátottak a nyo­mozók rendelkezésére, ame­lyek segítettek a futballhuli­­gánok azonosításában. Az elő­állítottak 19 és 35 év közötti kolozsvári, dési és tordai fér­fiak, akik ellen rendbontás és csendháborítás miatt bűnügyi vizsgálatot rendeltek el. A köz­lemény szerint az előállítottak „közbotrányt okoztak” egy ko­lozsvári sporttelepen, és „a helyzet erőszakba torkollott” - írta az Itthon.ma portál. A rendőrség közölte, hogy az esemény kapcsán még senki nem tett feljelentést. Mint ismeretes, az Univer­sitatea román ultrái botokkal, láncokkal, boxerekkel rontot­tak rá a Kolozsvári CFR 1907 magyar szurkolóira, vala­mint magyarországi és felvi­déki vendégeikre a KVSC Ko­­lozs Kupa elnevezésű amatőr labdarúgótornán. A rendőr­ség csak késve érkezett az in­cidens színhelyére, amikorra a támadókat a magyarok már visszaverték. BDA Továbbra is sok a megvála­szolatlan kérdés a hajdúszo­­boszlói családi tragédia kö­rül. Mint ismeretes, a rend­őrök szeptember elején ta­láltak holtan egy anyát egy harmadik emeleti lakásban, 45 éves férje és 6 éves gyer­meke holttestére pedig a Keleti-főcsatorna egyik er­dős területén bukkantak rá Kaba és Hajdúszovát között. A Duna Televízió Kékfény című bűnügyi műsorának in­formáció szerint még az sem tisztázott, hogy melyik szü­lő gyilkolta meg a kisfiút. A pszichológus szerint na­gyon alacsony a társada­lom feszültségtűrő képessé­ge, és depresszió is állhat az szörnyű okok hátterében. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu SZÖRNYŰSÉG Valószínű, hogy túlmutat egy nyomozás kerete­in az, hogy egy középkorú pár miért dönt úgy, hogy imádott gyerekükkel együtt ölik meg magukat - írja a Híradó.hu a Kékfény információira hivat­kozva. Az eddig ismertek alap­ján a férfi az erdőben előbb mérget itatott a fiával, majd magával is végzett. Felesége hajdúszoboszlói otthonukban végzett magával, felvágta az ereit. Az is felvetődött, hogy az anya már holtan talált rá sze­retteire, és végső kétségbeesé­sében fordult maga ellen. A kö­rülmények azonban egyre in­kább arra utalnak, hogy a szü­lők együtt készülhettek tra­gikus tettükre. A Kékfény ér­tesülései szerint nem kizárt, hogy a család együtt ment ki az erdőbe, az asszony végig­nézte, vagy tán segédkezett is gyermeke megölésében, majd megvárta, míg párja elvérzik. Aztán hazament az autóval, megírta a búcsúlevelet, meg­rajzolta a holttestekhez vezető térképet, és ő is öngyilkos lett. A szomszédok semmi szem­mel láthatót nem érzékeltek a közelgő tragédiából. Egyikük elmondta, a kisfiú mindig mo­solygott, és fecsegő volt. A Kékfény szakpszicholó­gust is megkérdezett az ügy­ben, aki szerint a kifelé mu­tatott kép eltakarhatta a va­lóságot. Komóczi Mihály sze­rint nagyon alacsony a tár­sadalom feszültségtűrő ké­pessége, nem vagyunk lelki-Fotó: MTI leg edzettek, ezért reagálunk szélsőségesen. A veszteségek, a gyász nem megfelelő feldol­gozása is előszobája a depresz­­sziónak. Az igazságügyi pszi­chológus szakértő szerint va­lamilyen pszichiátriai kórfo­lyamat zajlott a háttérben. Er­re utal szerinte, hogy a szü­lők menet közben sem retten­tek el szörnyű tettüktől, meg sem fordulhatott a fejükben, hogy gyilkosságot követnek el. Az úgynevezett kiterjesz­tett öngyilkosság során a hal­ni vágyó számára összemo­sódnak az énhatárok, és azo­kat is magával viszi, akikkel ő lelkileg összefolyik. Az ilyen típusú öngyilkossá­gok hátterében gyakran han­gulati zavar, azaz depresszió áll - fejtette ki Komóczi Mi­hály. A beteg negatív önérté­kelése egyre erősödik, elural­ják az önsorsrontó gondolatok arról, hogy fölösleges ebben a világban. Az sem kizárt, hogy téveszmék vezérelték a hajdú­szoboszlói szülőket a halhatat­lanságukról, vagy arról, hogy halálukkal nem kárt okoznak, hanem megdicsőülnek ott, aho­vá kerülnek. Kiterjesztett ön­­gyilkosságoknál gyakori még az is, hogy az egyik szülő a má­sikon akar bosszút állni elszen­vedett sérelméért azzal, hogy a gyermekük megölésével a leg­nagyobb büntetést méri ki rá. Ám az, hogy mindkét szülő kö­zös akarata a gyermek halála, nagyon ritka. A Hajdú-Bihar Megyei Rend­őr-főkapitányság bűnügyi osz­tálya 14. életévét be nem töl­tött személy sérelmére elköve­tett emberölés gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Megpró­bálják megállapítani, kinek a kezétől halt meg a kisfiú, de valószínű, hogy bűnhődnie már senkinek nem kell emiatt. TELEVÍZIÓ-MŰSOR i 2017. SZEPTEMBER 18., HÉTFŐ te o RTLKUmVHHHHI 4.00 Barátok közt© 4.25 Doktor House® 4.30 Magyarul Balóval 5.05 Csapdába 5.00 TopShop csalva© 5.25 Jó reggelt, skacok! 5.30 Sherlock 7.15 Reggeli © és Watson© 9.20 Asztro-Show 6.15 Tűsarok© 10.20 TopShop 6.20 Mokka® 12.00 Kedvenc 6.25 Tények Reggel társállataink © 6.55 Mokka© ; 12.35 Fókusz® 8.50 Ékszer TV 13.05 Éjjel-nappal 10.45 Astro-Világ Budapest © 12.00 Tények Délben 14.20 Survivor-Törzsek 12.30 Walker, háborúja © a texasi kopó © 15.40 Elif - A szeretet útján @ 13.35 Családi Titkok © 16.50 Story Extra© 14.45 Paula 17.20 Fókusz© és Paulina ® 18.00 RTL Klub Híradó 15.45 A sors útjai© 19.00 Survivor-Törzsek 16.50 Fatmagül© háborúja © 18.00 Tények 20.15 Éjjel-nappal 18.55 Séfek séfé© Budapest © 20.30 Áll az alku© 21.30 Barátok közt© 21.35 Drágám, add az 22.10 Dr. Csont ® életed! © 23.15 RTL Klub 22.55 Tények Híradó Extra 23.45 Magyarul Balóval 23.20 Pénzvonat© 0.25 Autogram© 1.45 Tények Este 1.00 Fitt Mánia © 2.25 Bűnös 1.30 Döglött akták© Chicago ® 2.35 Az élet csajos 3.10 Whitney élete © oldala ® 3.35 Zsaruvér© 6.00 Híradó 6.40 Kenő 6.45 Roma Magazin 7.15 Domovina 7.45 Ridikül© 8.40 Lola® 9.30 A múlt árnyékában ® 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.50 Jamie 15 perces kajái 13.25 Charly, majom a családban © 14.20 Zorro© 15.10 A vidéki doktor 16.05 A múlt árnyékában © 17.00 Ridikül© 18.00 Híradó 18.35 Rexfelügyelő®, 19.30 A hegyi doktor-Újra rendel © 20.25 Kékfény© 21.25 Hawaii Five-0 © 22.05 Kenó 22.15 Befektetés a jövőbei - Fejlesztéspolitikai magazin 22.20 Rejtélyek asszonya: Dalolj a gyilkosról! ® 23.50 Az ettántorrthatatlan 1.50 Azén,56-om® 2.00 Hazajáró I 4.25 6.00 6.05 7.00 7.20 7.45 8.35 9.30 10.50 11.15 12.25 13.15 13.55 16.00 16.45 17.00 17.15 18.10 19.10 20.30 21.20 22.15 0.00 0.25 Időmetszetek - Archív fotóválogatás Szót kér a természet Szerelemhajó Híradó Egymillió fontos hangjegy A repülő fiú© Halálbiztos diagnózis © Életképek Toldi .Arany János elbeszélő költeménye Derrick © Vészhelyzet © Valami kis szerelem... © Aki lelőtte Liberty Valance-t © A repülő fiú© Toldi .Arany János elbeszélő költeménye Híradó Halálbiztos diagnózis © Derrick © Életképek Vészhelyzet © Presszó Szerelem © Költészet Atavasz 17 pillanata te o 9 19.00 Survivor - Törzsek... 23.20 Pénzvonat Óránként Híradó és idöjárásjelentés 5.55 Ma Reggel 10.35 Kék boly­gó 11.35 Magyar gazda 12.00 Deli harangszó 12.50 V4 Híradó 13.35 Élétkor 14.35 Minden tudás 15.35 Kék bolygó 16.35 Magyar gazda 17.33 Szemtől szembe 19.05 Világ 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyel­vű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kí­nai nyelvű hírek 0.00 Himnusz 6.00 Háttér-kép © 7.30 Tájkép 8.05 Hazai Vadász 8.30 Kibeszélő 9.05 Heti mérleg 10.05 Három hazában hontalan 11.05 Hazahúzó 12.30 Élő örökség 13.05 Napirend előtti felszó­lalások 14.00 Híradó 14.30 Célfotó 15.05 Számla 15.30 Trend 16.30 Klinika ® 117.05 Zöld világ 17.30 Kibeszélő 18.30 Informátor @19.10 Napi aktuális 20.30 Sajtóklub 21.30 Hosszabbítás 22.30 Asztaltársaság 23.30 Sajtóklub 0.30 Hazahúzó 18,10 Derrick 6.30 8.00 8.35 9.25 10.00 10.50 11.45 12.15 13.20 13.45 14.00 14.10 14.40 14.45 14.50 14.55 15.00 15.05 15.25 17.10 18.25 19.35 20.10 21.05 21.10 6.05 ATV START 9.00 Fórum 10.50 A nap híre 11.45 Laci bácsi kony­hája 12.25 Világhíradó 14.15 700- as klub ® 14.45 Kőbánya Híradó 16.00 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 19.15 Egyenes be­széd 21.00 Este 9 21.40 Heti Nap­ló Sváby Andrással ® 22.50 Világ­híradó 23.10 Hazahúzó 23.55 Épí­tészet mesterei 0.00 Este 9 0.35 Világhíradó 0.50 Egyenes beszéd 2.15 Fórum 3.40 Világhíradó 6.05 A nagy házalakítás ® 6.50 McLeod lányai ® 7.50 A dadus ® 8.50 Don Matteo ® 10.05 Kelekó­tya karácsony ® 12.00 A dadus ® 3.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Doktor House © 15.00 Született szobalányok © 16.00 Shark - Tör­vényszéki ragadozó © 17.00 NCIS: Los Angeles © 18.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS: Los Angeles ® 21.00 Minden út Rómába vezet ® 0.20 A törvény embere ® Hangvilla Mindenki Akadémiája Másfélmillió lépés Magyarországon-32 év múlva Ahonnan elindultam... A Tádzs Mahal titkai Vad vidékek- Franciaország © Miért Isonzótól Rodostóig Ki hitte volna? A hiányzó láncszem© Ki mer ma? Érettségi 2017 Szólalj meg! - németül Szólalj meg!-franciául Szólalj meg! - olaszul Szólalj meg!-spanyolul Szólalj meg!-oroszul Szólalj meg!-angolul Az én kis családom © Vad vidékek- Franciaország ® Ön is tudja­­műveltségi vetélkedő Hogyan készült? Univerzum Előszó Plácido Domingo Classics Fesztivál Pécs - Traviata »I 17.10 Vad vidékek MOZI+ 6.30 Ékszer TV 8.05 Kasszafú­rók © 10.10 Jackie Chan: A szép­fiú ® 12.20 Az Igazság mecénása ® 14.20 Kéjjel-nappal © 16.45 Quantum csendje © 18.50 Lánc­reakció © 21.00 Az Igazság me­cénása - A feloldozás © 23.00 Sulihuligánok © 1.00 Exek és sze­retők © 2.40 A pók hálójában © 5.00 5.30 5.50 6.15 6.40 7.00 7.25 7.55 9.00 10.00 11.00 12.00 12.55 14.00 15.55 16.55 17.55 19.05 20.05 21.00 22.55 1.00 2.00 2.40 Televíziós vásárlás Will és Grace © Will és Grace © Will és Grace © Will és Grace © Jóbarátok © Jóbarátok © Ausztrál mesterszakács © Szívek szállodája® Szívek szállodája® A mentalista © A mentalista © Knight Rider ® Monk - Flúgos nyomozó © A mentalista © A mentalista © Ausztrál mesterszakács ® Lucifer© Két pasi-meg egy kicsi © Showtime - Végtelen és képtelen © Szakíts, ha bírsz® Monk-Flúgos nyomozó © Monk-Flúgos nyomozó ® Két pasi - meg egy kicsi © 4.25 Egyetlen golyó © amerikai akciófilm 2012 6.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 9.00 Asterix és Kleopátra 10.30 Mi kell a nőnek? ® amerikai romantikus vígjáték 2000 12.55 A kód© amerikai-német krimi R.: Mimi Leder Sz.: Morgan Freeman, Antonio Banderas, Tom Hardy, Radha Mitchell, Robert Forster 14.55 Csúcsformában© amerikai akció-vígjáték 16.45 Robotzsaru© amerikai sci-fi akciófilm 19.00 Vitathatatlan© amerikai-német akciófilm 21.00 Beépített tudat® angol-amerikai sci-fi akciófilm 2016 23.15 A golyó® amerikai akciófilm 2014 1.00 Lockout - A titok nyitja ® francia sci-fi akciófilm 2.50 Ikarosz® amerikai-kanadai akcióthriller 2010 4.05 kisBAJNOK magazin 5.00 Asztalitenisz csapat Eb Luxemburg 5.05 OTP Bank Liga 7.00 M4 Sportreggeli 7.45 Gillette World Sport Sportműsor 8.15 Asztalitenisz csapat Eb Luxemburg 9.25 Férfi kosárlabda Eb Bronzmeccs 11.25 Sakkaréna magazin 12.00 OTP Bank Liga Szombathelyi Swietelsky Haladás- Újpest FC mérkőzés felvételről 16.30 Góóól 17.30 Kézilabda magazin 18.30 Sport7fő Hétről hétre sport 19.30 Sporthíradó 19.45 M4 Sport stúdió Jégkorong 20.00 Jégkorong ERSTE Liga DVTK Jegesmedvék - EV Vienna Capitals mérkőzés 22.20 M4 Sport stúdió Jégkorong 23.00 Sporthíradó 23.15 Forma-1 Szingapúri Nagydíj - Futam 22.55 Szakíts, ha bírsz 6.35 Hal a tortán © 7.35 ízes élet ® 8.35 Zsaruk ® 9.45 Veled is megtörténhet! © 10.50 Családi Tit­kok © 11.55 Jóban Rosszban ® 12.40 Hal a tortán © 13.45 Csap­dába csalva © 14.50 Csajok, Pasik, Balaton © 16.10 Tények ® 16.40 Családi Titkok ® 17.50 Hal a tortán @19.00 Don Matteo © 20.15 Jó­ban Rosszban © 21.00 Csajok, Pa­sik, Balaton © 22.25 Etysium - Zárt | világ © 0.45 Anakonda © 4.00 Labdarúgás 6.00 Televíziós vá­sárlás 7.30 Póker 8.30 Póker 9.30 Harcművészet. Kempómagazin 10.45 Kézilabda 12.45 Kézilabda 14.45 Labdarúgás 16.45 Labdarú­gás 18.45 Mai helyzet 19.00 Labda­rúgás 20.00 Harmadik félidő 22.00 Kézilabda. Rewind - The Handball Show 22.30 NFL 2.00 Kézilabda 6.00 Receptdaráló ® 9.00 Táj- Föld ® 12.00 India fűszeres ízei © 15.00 Shane Delia - Mór fűszertú­ra © 17.00 Gyorsan, egyszerűen, bajorul © 1730 Receptdaráló © 18.00 Jacques Pepin: Főzni sziv­­veHélekkel © 18.30 A tűz őrzői © 19.00 Justine trópusi finomságai © 20.00 Kulináris Randevúk © 21.00 Két éhes tengerész © 22.30 Egy asztalnál Nigel Slaterrel © 0.00 Nick Stellino konyhája ® A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogit minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom