Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-12 / 213. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. SZEPTEMBER 12., KEDD Zsarolás, információs adat meg$értése és gyermekpornográfia Veszélyekkel járhat idegeneknek fényképet küldeni a neten (Képünk illusztráció) Fotó: Shutterstock A portaion találják meg a szavazók a körzeteket TOLNA MEGYE A 2017. november 3-i kamarai választásokon országosan mintegy 250 szavazási körzetközpontban adhatják le voksukat a kamarai tagok a 17 szakmai, érdekképviseleti szervezettel közös listát állító Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségére (MAGOSZ), vagy a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségére (MOSZ). A tagok a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara portálján, illetve saját e-irodájukba belépve tájékozódhatnak a részükre kijelölt szavazási körzetközpontról. A pártoló és tiszteletbeli tagok, valamint a hatályos, de nem érvényesített őstermelői igazolvánnyal rendelkezők kivételével valamennyi, 2017. június 30-án tagsági jogviszonnyal rendelkező kamarai tag jogosult részt venni a 2017. november 3-i megyei küldöttválasztáson. A választás szervezésekor tehát közel 360 ezer szavazó ré-A szavazás helyéről a kamarai portálon és saját e-irodájukba n tájékozódhatnak a választók szére szükséges megteremteni a voksoláshoz szükséges feltételeket. A választások mindenhol ugyanazon a napon, 2017. november 3-án zajlanak, ennek megfelelően a szavazási körzetek kijelölése az országos lefedettség biztosítását szem előtt tartva történt meg. Országosan 248 választási körzet kijelölésére került sor, majd - a megközelíthetőséget és az adott településeken élő, szavazásra jogosultak számát figyelembe véve - a kamara ezekhez a körzetekhez rendelte hozzá az egyes településeket. A kamarai tagoknak lehetőségük van arra is, hogy ugyanazon megyén belül, de más szavazókörben adhassák le szavazatukat. Az átjelentkezéshez szükséges formanyomtatvány megtalálható a NAK portálján, illetőleg kérhető bármelyik falugazdász irodában. TN Az alábbi történet azt példázza, milyen kellemetlen, más esetben akár veszélyes is lehet, ha valaki személyes információkat, fényképeket oszt meg az interneten, valójában ismeretlen emberekkel. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Zsarolás, információs adat megsértése, valamint 18. életévét be nem töltött személyről pornográf felvétel nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételével elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat egy 25 éves bonyhádi férfi ellen a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség, tájékoztatta lapunkat dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője. A vádlott 2016 decemberét megelőzően egy rendezvényen ismerkedett meg az akkor még 16, azóta 17 éves lánnyal, akivel szeretett volna párkapcsolatot létesíteni. A sértett elutasította a vádlott közeledését, aki ezt sérelmezve 2016 decemberében becsmérlő, sértegető kifejezéseket tartalmazó üzenetet küldött a lánynak az egyik legnagyobb internetes közösségi oldalon. Ezt követően a vádlott 2017 januárjában ugyanezen az internetes oldalon kitalált néven álprofilt hozott létre. Ennek az adatlapjára egy általa nem ismert férfi fényképét, valamint másvalaki autójának a fényképét töltötte fel az érintettek tudta és engedélye nélkül. Az álprofilt felhasználva a sértett ismerőse lett a közösségi oldalon. Több héten keresztül napi rendszerességgel kommunikáltak egymással. A vádlott a lány bizalmába férkőzött, aminek eredményeként a sértett szeretett volna személyesen is találkozni vele. A férfi, mivel tudta, hogy ez esetben lelepleződne, a kéréseket rendre elutasította. A sértett a levelezés közben egy pornográf jellegű képet küldött a vádlottnak. A lány olyannyira megbízott a férfiban, hogy elárulta felhasználónevét és jelszavát. Viszsza is élt ezzel az információval a vádlott, ugyanis március 19-én és 20-án összesen 11 alkalommal belépett a sértett internetes közösségi oldalon található fiókjába. Amikor a lány ezt észrevette, és közölte a vádlottal, hogy feljelenti, a férfi törölte onnan valamennyi korábbi beszélgetésüket, de ezeket helyre lehetett állítani. Idén március elején a férfi ugyanezen a közösségi portálon - egy másik álnéven - ötezer forintot, majd még további háromezret követelt a kiskorú sértettől. Azzal fenyegette meg, hogy ha nem fizet, akkor az interneten nyilvánosságra hozza a lányról készült, már említett képet. A sértett fizetett, mindkét esetben zacskóba csomagolva a bonyhádi buszpályaudvar közelében egy padra rögzítette a pénzt. Ugyancsak március 20-án reggel, annak ellenére, hogy a sértett teljesítette az anyagi követeléseit, a vádlott feltöltötte az internetes közösségi oldalra a kiskorú sértett által korábban privát üzenetben továbbított és egyáltalán nem a nyilvánosságnak szánt pornográf jellegű fényképfelvételt. A képet a sértett legalább 70 internetes ismerőse láthatta, illetve barátnői ténylegesen látták is, amiről azonnal értesítették a lányt. A vádlott korábban már kétszer állt bíróság előtt vagyon elleni bűncselekmények miatt. Az ügyészség vele szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, a közügyek gyakorlásától eltiltását, valamint vagyonelkobzást szorgalmaz a Szekszárdi Járásbíróságnál. A passzív biztonsági eszközöket ellenőrzik TOLNA MEGYE A passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik a rendőrök szeptember 13. és szeptember 15. között Európa-szerte, így Magyarországon és Tolna megyében is. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL Műveleti Csoportjának éves ellenőrzési terve alapján a közlekedési akció keretében a rendőrség fokozott figyelmet fordít a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak előírásszerű használatának ellenőrzésére. Ezek használata nélkül ugyanis jelentősen megnő a halálos sérülések veszélye. A biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszerek használati arányának további növelése nélkülözhetetlen a balesetben elhunytak számának, valamint a sérülések súlyossági fokának csökkentése érdekében. Az ellenőrzést egy évben kétszer hajtják végre a TISPOL-tagállamok rendőri erői a közlekedésbiztonsági helyzet javítása és a közlekedők biztonságának szavatolása érdekében, tájékoztatta lapunkat a rendőrség. 1.1. Tehetséges fiatalokat támogatnak PAKS Az anyanyelvi kultúra, a művészet, a tanulmányi munka és a sport területén kimagasló eredményt elérő diákok és a velük foglalkozó felnőttek elismerése, ösztönzése a célja a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítványnak. Emellett támogatják a kiváló teljesítményt nyújtó, felsőfokú tanulmányokat folytató fiatalokat is. Az alapítvány kuratóriuma kiírta a 2017. évi pályázatát. Pályázni az általános iskola 5. osztályától az első diploma megszerzéséig tartó időszakban lehet, feltétel, hogy a pályázó állandó lakóhelye Paks, vagy a városban tanul. A pályázatot írásban, az előírt űrlapon kell benyújtani szeptember 15-ig. V. T. Leázott a szekszárdi gyermekorvosi ügyelet rendelője Érdemes a neten tájékozódni Elvitte a gépet, és józan sem volt SZEKSZÁRD Vis maior miatt ideiglenesen bezárt a szekszárdi gyermekorvosi ügyelet hétfőn. Délután négy órától a Csatári utcában dr. Bincsó Éva fogadta a pácienseket, ugyanis a Szent István utcai rendelő leázott, valószínűleg egy radiátor beszerelése okozott gondot. Emiatt áram sem volt. Dr. Gujás Erika gyermek háziorvos elmondta, egyelőre nem lehet tudni, mikor dolgozhatnak újra az ügyeleti helyiségben. Sürgős helyzetben érdemes a 104-et hívni, az ügyelet helyszínét pedig az átmeneti időszakban a www.teol.hu-n közöljük. B. K. Dr. Gujás Erikától tudtuk meg, hogy áram nincs, a víz viszont a kelleténél több a rendelőben Fotó: M. D. TAMÁSI Baleset helyszínére riasztották a rendőröket Tamásiban szeptember 10-re virradó éjszaka még egy óra előtt, mert az egyik útkereszteződésben forgalmi okból várakozó rakodógép nekitolatott egy személygépkocsinak. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, de a járművekben közel félmillió forintnyi kár keletkezett. A helyszíni rendőri intézkedés során az is kiderült, hogy a rakodógép negyvenkét éves vezetője engedély nélkül vitte el a gépet munkahelyéről, ráadásul az alkoholteszter is pozitív értéket mutatott. A rendőrök a férfit előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismerte. Vallomásában azt is elmondta, azért kötötte el a munkagépet, hogy egy kisebb földmunkát elvégezzen a saját házánál. A rendőrök a férfitól mintát vettek, a járművezetés alatti ittasság fokát szakértő bevonásával vizsgálják, tájékoztatta lapunkat Huszti Gábor, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. 1.1.