Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-11 / 186. szám
2017. AUGUSZTUS 11., PÉNTEK Gemenci erdő, élmény- és gyógyfürdők és a jó borok Turista kellene több, szállás már van bőven A tavalyinál élénkebb forgalmat tapasztalnak a megye jelentős üdülőhelyein. Júliusban megteltek a szabad vizű strandok, szállások és a nagyobb fürdők is, ami főleg a tartós kánikulának köszönhető. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A hozzánk érkező turistákat leginkább a Duna-holtág strandjai, a Gemenci erdő, az élmény- és gyógyfürdők és a kiváló borok csalogatják. Kis szervezéssel minden felsorolt programpont elérhetővé válik az idelátogatók számára. Tolna megye specialitása emellett a külföldre számlázottak rendszeres hazalátogatása találkozók, falunapok, ünnepek alkalmával. Vonzó program a Szekszárdi Borvidék két legnagyobb ünnepe, a Szekszárdi Szüreti Napok; illetve immár második éve a Bátaszéki Bornapok. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint nőtt ugyan a megyébe látogatók száma, de még mindig lenne mit javítani a környező megyékhez képest. Tolna megyében a szállodákban 1161 vendéget tudnak elhelyezni, panzióban 669, üdülőházban 1425, kempingben 585 személyt. Összesen tehát 3840 vendéget. Csak összehasonlításként Somogy megyében 78 441 vendéget helyeztek el tavaly, Baranyában 12 560 személyre van kapacitásuk. Nyilván Somogy megyében nagy szerepet játszik a Balaton déli felére látogatók száma is, de az ország minden megyéjének adatait vizsgálva Tolna megye az utolsó előtti helyen szerepel Nógrád előtt a szállásférőhelyek számát illetően. Ami pedig a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmát illeti, a megyébe látogatók zöme - 2016-ban ó9 ezer vendég - külföldi volt, míg a belföldi látogatók száma 8 ezer fő. Az átlagos tartózkodási idő 2-3 nap. A többség szállodában foglalt szobát, harminc százalékuk pedig panzióban. A szállodák mutatói szerint a szobák kapacitásának a kihasználtsága 40 százalékos volt, az átlagár fejenként 13 500 forintra jött ki. Országosan a legmagasabb ár a fővárosban volt, ez 22 700 forint/fő/ napot jelent. Tolna megye sajátságos domborzati viszonyainak köszönhetően sok szépfekvésű település található itt. Ezek közül több próbálkozik a falusi turizmusjegyében kiaknázni természeti szépségeit, például Györköny, Hőgyész, Fadd. Az egyik legkedveltebb hely kétségkívül Szálka, amelynek nem csak csodálatos fekvése, hanem horgásztava és strandja is sok turistát vonz. Az itt élők házakat adnak ki a vendégek-A vendéglátóhelyek (étterem, büfé, italbolt, zenés szórakozóhely, stb.) számával Tolna megye nem áll annyira rosszul. Összesen 449 étterme van és 393 zenés szórakozóhelye. A vendéglátóhelyeket teljes mértékben önálló vállalkozók működtetik. A turizmushoz a megyében a bor is hozzátartozik, a bejelentett termelőibor-kimérések számát illetően kifejezetten jól állunk, öszszesen 161 van ezekből (Somogybán például csak 114), nek a nyári szezonban. Szálkának fontosak a turisták, ezért az önkormányzat nagy hangsúlyt fektet az idegenforgalom fejlesztésére, a település képének óvására, a természet védelmére, a környezet rendben tartására. Nem csak belföldön, külföldön is ismertek Tolna megye gyógyfürdői. Tamási és Gunaras is szép forgalmat bonyolít egész évben, mindkét fürdő népszerű, és nem csak a gyógyturisták körében. közülük 26 őstermelő, a többi társas- vagy önálló vállalkozásban működik. A statisztikai hivatal adatai szerint 2016-ban országosan a szálláshelyek ismét eredményes évet zártak. A turisztikai szálláshely-szolgáltatást nyújtó egységek 215 ezer szobát és 683 ezer férőhelyet biztosítottak a vendégek számára. A hazai lakosság egyre nagyobb hányada engedheti meg magának, hogy részt vegyen a belföldi turizmusban. 2016-ban már minden második honfitársunk tett az év során legalább egy alkalommal többnapos belföldi utazást. Ez több mint 6 százalékponttal magasabb volt, mint az évtized elején. A magyar lakosság növekvő hányada nemcsak belföldi, hanem külföldi utazásokban is nagy számban vett részt. Az egynapos utazások száma 8,4, a többnaposaké 11 százalékkal emelkedett a megelőző évhez képest. A 19 millió utazás több mint fele turisztikai célú volt, számuk 4,8 százalékkal emelkedett. Vidéken is várják a turistákat MEGYEI KÖRKÉP g Számmisztika Wessely Gábor wessely@tolna.net Könyveim 1995 óta jelennek meg. Tavaly - életemben először - kaptam egy levelet a reprográfiai egyesülettől, hogy fizetnének a 2015-ös műveim nyilvántartásba vételéért. Megírtam nekik az akkor kiadott öt kötetem címét és ISBN-számát, ők meg kiszámolták, hogy ezért nekem 20.578 forint jár. Elküldtem a számlát, és át is utaltak 17.491 forint jogdíjat. (Ezek a kerek számok és ez a fura matek nagyobb rejtély számomra a Bermuda-háromszögnél és a Nazca-vonalaknál.) De még nincs vége a sztorinak. A múlt hónapban ismét érdeklődtek, ezúttal a 201ó-os termésről. Abban az évben kevesebb időm volt a firkálásra, s mindössze egy könyvet sikeredett sajtó alá rendeznem. Arra 4115 forint járandóságot állapított meg a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete, de sajnálattal hozzátették, hogy tízezer alatt nem fizetnek. Ám egy héttel később jött egy új e-mail, miszerint a korábbi pénzmaradványból megillet még engem 40.268 forint. (Megint egy kerek szám.) Na, mondom magamban - mert mióta nős vagyok, szoktam magamban mondogatni ezt-azt -, kíváncsi vagyok, mennyi lesz a végösszeg! Mennyi lenne? Kereken 34.228 forint. Ennyit utaltak át a negyvenezres, áfamentes számlám ellenértékeként. Nem sajnáltam rá az időt, kiszámoltam: a levonás 17 és 18 százalék közötti. Pontosan 0,1764ó3713918429-es szorzót alkalmaztak. Egy ilyen feladvánnyal még Dombóvár jeles szülöttje, Pataki Ferenc fejszámoló guru is nehezen boldogulna... A számla 20.578 forintról szólt, és átutaltak 17.491 forint jogdíjat Veszekedés közben eltörte a sértett ujját TAMÁSI Egy év próbára bocsátott egy 60 éves nőt a Tamási járásbíróság testi sértés bűntettének elkövetése miatt. A vádlott köteles megfizetni a közel húszezer forintos bűnügyi költséget. A súlyos testi sértés esetén kiszabható maximális büntetés három év szabadságvesztés. A vádlott büntetlen előéletű özvegyasszony, nyolc általánost végzett, rokkantnyugdíjas. Az iratok és a tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás eredménye szerint tavaly november hatodikén történt, hogy a vádlott házában megjelent egy helybéli nő, akivel egy korábbi pénzügyi vita miatt szóváltásba keveredtek. Ennek során a sértettet a mellkasán ütögetve tolta ki a házból, majd az udvaron fölkapott egy botot és azzal fenyegette. A sértett próbálta magát eltolni a támadótól, közben majdnem elesett, de sikerült megkapaszkodnia a terasz vascsövében. Miközben a vádlott megpróbálta a másik asszony kezét lefejteni a korlátról, annyira hátrafeszítette a bal kezének gyűrűsujját, hogy az eltörött. Ezzel a sértettnek nyolc napon túl gyógyuló, büntetőjogi szempontból súlyos sérülést okozott. A vádlott a bíróságon azt mondta, nem vette észre, hogy a másik nőnek eltörött az ujja, de nem tartja kizártnak. Hogy valóban így történt, azt orvosi iratok is bizonyítják. Tekintettel arra, hogy az érintett felek az ítélet megváltoztatása érdekében nem terjesztetek elő fellebbezést, az nyomban jogerőssé vált, tájékoztatott dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője. 1.1. Annyira hátrafeszítette a bal Kezének gyűrűsujját, hogy az eltörött Nem volt elég a követési távolság Szennyezi az álló- és a folyóvizeket is az illegálisan lerakott szemét Akár a hulladékudvarba is vihetnék... TOLNA MEGYE Négy olyan közlekedési baleset történt szerda reggel és csütörtök reggel között a megyében a rendőrség közleménye szerint, amelynek helyszínén rendőrök intézkedtek. A balesetek során senki nem sérült meg, anyagi kár viszont keletkezett. Dunaföldváron augusztus 9-én 20 óra körül egy járművezető személygépkocsijával nem tartott megfelelő követési távolságot, ezért egy kereszteződésnél nekiütközött az előtte forgalmi okból álló autó hátuljának. Az ütközés során mindkét személygépkocsi megrongálódott, közölte a rendőrség. 1.1. SZEKSZÁRD Nagy a meleg, apadnak a vizek, s előbukkannak a folyók, patakok medrében a szennyeződések. Már rég nem a természetes hordalékok, uszadékok jelentik a problémát, hanem belterületen a lakosság, külterületen a turisták szemetelése. Természetesen tisztelet a kivételnek, mely jelen esetben szerencsére a többség. Egyre nő a környezetféltők tábora, ugyanakkor az illegális szeméthalmok az elszállítást követően újra és újra megjelennek. Ami érthetetlen, mert ugyanazzal az energiával, amivel például a szekszárdi Séd partjáig kicipelik, s leborítják a szemetet, akár az ökoudvarba is elvihetnék, s ingyenesen elhelyezhetnék. A megyeszékhelyen uralkodó állapotokat jól ismeri a Zöldtárs Alapítvány elnöke, Baka György. Vezetésével már 15 éve küzdenek az illegális szemétlerakás ellen. Egy időben hulladékkommandót is működtettek, de azt tapasztalták, hogy a szabálysértési eljárások nem futnak végig. Előfordult, hogy egy szemétkupacban megtalálták az illető patyolati számláját, névvel, te-A Séd medrében még egy teherkocsi-platódarab is van A szerző fotója lefonszámmal, lefotózták, leadták, mégsem bírságolták meg a szemetelőt. A rendszeres kommunikáció fontosságát hangsúlyozza Baka György. El kell juttatni szerinte a lakosság minden rétegéhez az üzenetet, miszerint a Damjanich utcai felüljáró túlsó végén van az ökoudvar, és ott a gumiabroncstól a sittig, az elromlott hűtőtől a megunt bútorig - bizonyos mennyiségi határok betartásával - minden leadható. Nem kerül több időbe, energiába, benzinköltségbe, mint a város szélére kivinni, s ledobni. W. G. gyógyfürdő lévén egész évben sok vendéget vonz Gunaras Archív fotó: Mártonfai D