Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-31 / 203. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. AUGUSZTUS 31., CSÜTÖRTÖK Hamarosan megszűnik az eddigi széttagoltság Az orvosi alapellátás a központba költözik Az elképzelések szerint az egynapos sebészetet is bővítik majd Pakson A szerző felvétele HÍREK Súlyosan sérült meg a gyalogos SZEKSZÁRDA Damjanich utca irányából a Rákóczi utca felé közlekedett egy személygépkocsi néhány napja a délelőtti órákban, amikor a vezetője arra lett fi­gyelmes, hogy balról, a bel­ső sáv irányából egy autó mögül kilép egy gyalogos a járműve elé, és a kocsi ol­dalának ütközik. A baleset következtében a gyalogos súlyos sérülést szenvedett. Az eset körülményeit a Szek­szárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osz­tálya vizsgálja. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőző­dött annak veszélytelensé­géről. Az úttesten késede­lem nélkül kell átmenni, és azokon a helyeken, ahol a gyalogosnak nincs elsőbb­sége, meg kell győződnie ar­ról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavar­ja, közölte a rendőrség. 1.1. Szarvasbikával ütközött az autó TOLNÁ MEGYE Nem sérült meg senki a keddi napon Tolna megye útjain, viszont három anyagi káros baleset is történt. Az egyikben pél­dául szarvasbikát gázoltak el a 65-ös számú főúton, Tamási közelében augusz­tus 29-én 4 óra 30 perckor. A baleset másik szereplő­je egy tehergépkocsi volt. Az ütközés miatt a vad elpusz­tult, a járműben pedig fél­millió forint kár keletkezett, közölte a rendőrség. 1.1. Elemelte a pultról a pénztárcát DOMBÓVÁR Budapesti fér­fi tett feljelentést a rendőr­ségen, mert egy dombóvári áruházban ellopták a pénz­tárcáját. A sértett július 30- án 9 óra körüli időben a vá­sárlást követően a pénztár­cáját az üzlet zöldségespult­ján felejtette, onnan emelte el a tettes. A rendőrök meg­találták a gyanúsítottat egy harmincnyolc éves dombó­vári férfi személyében, aki kihallgatása során a bűn­­cselekmény elkövetését be­ismerte. Azt is elmondta, hogy kivette a kisebb meny­­nyiségű pénzt, majd a pénz­tárcát eldobta. 1.1. Új szárnnyal bővíti az önkor­mányzat a Paksi Gyógyásza­ti Központot. Az alapellátás jelentős része a központba költözik, megszűnik a szét­tagolt struktúra, bővül egye­bek között az egynapos se­bészet. Vida Tünde szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu PAKS Tizenegy település 40 ezer lakosát látja el a Paksi Gyógyászati Központ, a rende­lőintézet közalkalmazotti lét­száma 120 fő, hatan megbízá­sos szerződéssel, 25 fő közre­működői szerződéssel dolgo­zik, 29 szakrendelés, öt gon­dozó, az egynapos sebészet, és fürdőgyógyászati ellátás mellett ma két felnőtt házior­vosi, egy gyermekorvosi, illet­ve két fogászati körzet alkot­ja a központot - foglalta össze a jelen állapotot a Paksi Gyó­gyászati Központ főigazgatója az önkormányzat lakossági fó­rumán. Dr. Bodnár Imre arról is beszámolt, hogy a járóbeteg szakellátásban 405 szakor­vosi, 48 gondozói, és 76 nem szakorvosi óraszámban 140 ezer beteget látnak el. A bete­gek 54-58 százaléka paksi. A gyógyfürdőben több mint öt­venezer társadalombiztosítás által finanszírozott kezelést végeznek el évente a teljes kö­rű fizetéses kezelések mellett. A Paksi Gyógyászati Köz­pont főigazgatója azt mond­ta, a tervek szerint a mostani két épületrész mellett létesül az új épületszárny, ami közel ötezer négyzetméteres lesz, a jelenlegi épületekkel össze­kötve funkcionális egységben működik majd. Beköltöznek a külső telephelyeken lévő ellá­tások, a már bent lévőket is át­rendezik. Ezzel a lépéssel sze­retnék megszüntetni a jelen­legi széttagolt struktúrát, hi­szen az alapellátás jelentős ré­sze a központba költözhet, kö­zel a diagnosztikához. Bővül az egynapos sebészet, a terv egy 10-12 ágyas részleg létrehozása, illetve megkezdik a tárgyalásokat arra is, hogy beköltözzön a háziorvosi köz­ponti ügyelet, amely egy „mi­ni” sürgősségi ellátóként mű­ködne a jövőben. - A jelenle­gi ellátásokat logikai összefüg­gésben alakítjuk ki - vázolta a főigazgató kitérve arra, hogy a mentők fektetőket kapnak, a megfigyelés is lehetséges lesz, és az új szárnyban olyan bete­geket is el tudnak majd látni, akik infúziós kezelésre szo­rulnak. A gasztroenterológi­­ai rendelés egy hatágyas fek­tetőt kap a mostani elképzelé­sek szerint, és az egynapos se­bészetet is bővítik. Dr. Bodnár Imre szavai sze­rint nem kórház lesz, de nagyon sok többletet ad majd a központ a hagyományos funkciókhoz képest. - Egy teljesen új intéz­ményi struktúra, új típusú el­látóhely jön létre, amelyre még nem igazán van példa - fogal­mazott a főigazgató. A város ügyvivő alpol­gármestere, Szabó Péter azt mondta, hogy a tervezett in­tézménybővítéseket - a rende­lő mellett az idősek otthonát is bővítik - az önkormányzat sa­ját forrásból finanszírozza, de a későbbi fejlesztések során számít kormányzati és pályá­zati forrásokra. Szabó Péter hangsúlyozta, nem kell ag­gódniuk a paksiaknak ami­att, hogy a megnövekedett la­kosságszám az ellátás színvo­nalát csökkenti, sőt, a mosta­ni beruházások szavai szerint komoly előrelépést jelentenek. Változást hoz a család életébe az első iskolaév TOLNA MEGYE Sok kisgyermek életében jelentős változást hoz a következő nap. Az óvodát ugyanis felváltja az iskola a maga elvárásaival. A gyermek várakozását, lelkesedését saj­nos sokszor letörik az első hetek az iskolában, amikor szembesül a kötöttségekkel, a folyamatos feladatokkal és versenyhelyzettel, valamint a monotonitással. A webbeteg szakírója azt tanácsolja a szü­lőknek, hogy az iskolai életbe való beilleszkedést igyekez­zen a maga lehetőségei sze­rint támogatni. Mint írják, tá­masszanak a gyermek felé re­ális és jól megfogalmazott el­várásokat, de ne büntessék a hibákat, főleg az első szárny­­próbálgatásoknál. A jutalma­zás formája elsődlegesen a di­cséret legyen, és ne tárgyi ju­talom. Emellett igyekezzenek a gyermek önmaga felé irá­nyuló elvárásait racionális ke­retek között erősíteni, hogy ne a szülő kedvéért tanuljon, ha­nem saját maga miatt (ez ké­sőbb nagy segítség lesz). A há­zi feladatot és a gyakorlást pe­dig nem szabad túlzásba vinni, a gyereknek szüksége van já­tékra, kikapcsolódásra. A testi tünetekre oda kell figyelni, ha állandósulnak Gyakran előfordul, hogy az iskolakezdés élethelyzeti krí­zist jelent a gyermeknél, ami változatos tünetek képében mutatkozik meg: például bepi­­silés, visszatérő hasfájás, dado­gás, szorongás vagy alvásprob­lémák. Nagyon fontos figyel­ni a jeleket és hogy meddig, milyen intenzitással jelennek meg. Ha tartóssá válnak, vagy fokozódó tendenciát mutatnak, akkor mindenképpen és mi­nél hamarabb szakembert kell felkereni, mert a problémákat különben hólabdaszerűen gör­getik tovább a család és a gyer­mek előtt annak egész tankö­telezettsége alatt. Mindemel­lett fontos tudni, hogy a tüne­tek hátterében nem csak az is­kolával járó pszichés terhelés állhat, ezért minden típusú pa­nasz esetén javasolt orvosi ki­vizsgálással kezdeni. TN Megtartani és vonzani a munkaerőt Szabó Péter alpolgármester elmondta, ha megépül a har­madik épületrész, javul az alap- és szakellátás színvona­la. Hangsúlyozta, komoly kihí­vás, hogy a fiatal munkaerőt, fiatal orvosokat Pakson tart­sák, Paksra vonzzák. Ennek érdekében is tervez lépése­ket az önkormányzat, szolgá­lati lakást szeretnének biztosí­tani és lehetőséget arra, hogy magánpraxist is tudjanak foly­tatni Pakson az orvosok. A ter­vezési munkálatok ősszel, a kivitelezés a jövő nyáron kez­dődhet el. A képviselő-testü­let már több szükséges dön­tést meghozott annak érdeké­ben, hogy a kivitelezést gördü­lékenyen, gyorsan meg tudják valósítani. Sok zene, jó programok, kiváló borok, ételek és szórakozás három napon keresztül Bátaszék várja a vendégeket a bornapokra BÁTASZÉK Idén szeptember 8. és 10. között második alka­lommal rendezi meg a város a Bátaszéki Bornapokat. A fesz­tiválprogram mellett számos kiegészítő rendezvény is lesz a három nap alatt. Pénteken ad­ják át azt az elektromos gyors­töltő állomást, amit Bátaszék városa a Nemzeti Bormara­­tonon elért első helyének kö­szönhet, ezután nyílik meg a Petőfi Sándor Művelődési Ház kiállítótermében a Gemenc természetfotó-kiállítás. Ezen a napon a főszereplő a rockze­ne lesz, a környékbeli zeneka­rok bemutatkozása után az es­ti koncertet Deák Bili Gyula, Tavaly több tízezrek látogattak el a bornapokra, idén is hasonló érdeklődést remélnek Fotó: M. D. az azt követő rockbulit a Bad Times adja. A szombati nap a hagyományos szüreti felvonu­lással és II. Géza koronázási ceremóniájával kezdődik, fel­lép többek között a Bartina, a Szeremle és a Mecsek Tánc­­együttes. Ezen a napon az ön­feledt szórakozásról a Four Fathers énekegyüttes, a Bon-Bon, Mohamed Fatima, és Marót Viki és a Nova Kultur Zenekar gondoskodik, az esti utcabálon pedig az ATa Carte Show Band adja a talpalávalót. Vasárnap koncertek sora szó­rakoztatja a nagyérdeműt, Kor­da György és Balázs Klári egy­órás műsorát a Groovehouse és Dér Heni fellépése követi, az este fő attrakciója pedig a Hoo­ligans élő koncertje lesz. A Bá­taszéki Bornapokon a színes programok mellet a szekszár­di borvidék 10 kiváló borásza kínálja jobbnál jobb borait. A gasztroudvar is tartogat érde­kességeket, a gyümölcsborok­tól a kézműves sajtokon át a különleges édességekig szé­les a kínálat. A kicsik szóra­koztatásáról a templom mel­lett felállított vidámpark és a kézművesvásár gondoskodik. A három nap alatt mindenki találhat a kedvére való prog­ramot, ha ellátogat a Bátaszé­ki Bornapokra. M. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom