Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-24 / 197. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD g 2017. AUGUSZTUS 24., CSÜTÖRTÖK Diktatúrák áldozatai - „Kufárkodtak a népekkel” Emlékezni kötelező A Kossuth térről indult emléksétával a nácizmus és a kommunizmus áldozataira emlékeztek Fotó: MW Orbán Viktor Kötésén nyitja meg a szezont POLGÁRI PIKNIK Orbán Viktor miniszterelnök jövő szomba­ton, szeptember 2-án, Kötésén nyitja a saját jobboldali hold­udvara előtt az őszi politikai szezont. Ezzel a hagyományos polgári piknikkel a kormány és a Fidesz élesben is ráfor­dul a 2018-as választási kam­pányra. Erről fideszes forrá­sok tájékoztatták az Atv.hu-t. Ezután a tervek szerint szep­tember közepén Velencén, a Fidesz-KDNP frakcióülésén szintén zárt körben, aztán 18-án a parlamentben immár nyilvánosan ad Orbán Viktor politikai helyzetértékelést. Szeptember közepén Velencén lesz a frakcióülés Előzőleg szeptember 1-jén a 650 éves fennállását ünneplő Pécsi Tudományegyetem dísz­ünnepségén mond köszöntőt a kormányfő - a tanévnyitó al­kalmából Páva Zsolt polgár­­mester, Udvardy György pé­csi megyés püspök és Bódis József rektor is beszél. Kötésén a Balog Zoltán mi­niszter vezette Magyar Polgá­ri Együttműködés Egyesület által szervezett rendezvényen Jókai Anna Kossuth-díjas író­nőről is megemlékeznek. MW Tovább őrzi előnyét a Fidesz FELMÉRIK Folytatódott a Fidesz támogatottságának hullámzá­sa, a Jobbik változatlanul tart­ja magát, az MSZP azonban csökkenő tendenciát mutatott - derül ki a Závecz Research augusztus közepén, az ország felnőtt lakossága körében vég­zett közvélemény-kutatásának adataiból. A kis pártok tovább­ra sem képesek átugrani az öt­­százalékos parlamenti küszö­böt. A Fidesz tábora a választó­korú népesség körében 24-ről 26 százalékosra nőtt. A Jobbik­nál ez az arány három hónapja 13 százalékos. Az MSZP támo­gatottsága az elmúlt hónapban két százalékponttal csökkent, jelenleg a választókorú népes­ség 10 százaléka sorakozik fel mögéjük. A DK tábora 4 száza­lékos, az LMP-é pedig 2-ről 3 százalékra nőtt. A biztos pártválasztók cso­portjába a szavazók alig több mint egyharmada tartozik. Ebben a körben a Fidesz 43 százalékot ér el, a Jobbik 20, az MSZP 17 százalékot. Az el­kötelezett és aktív szavazók 8 százaléka támogatja a DK-t, 5 százaléka az LMP-t. Nagy­jából nyolc hónappal a parla­menti választások előtt a vá­lasztópolgárok 32 százaléka azt tartaná jónak, ha a Fidesz maradna kormányon a követ­kező ciklusban is. Ennek a 2,6 milliós csoportnak a nagy ré­szét a Fidesz szavazói adják, ők 2,1 millióan vannak. Hoz­zájuk adódik még 350 ezer fő a bizonytalan szavazók kö­zül és más pártoktól 150 ezer fő (ezek az adatok tájékoztató jellegűek). MW Emlékmenetet rendeztek tegnap Budapesten a Molo­­tov-Ribbentrop-paktum alá­írásának évfordulóján, a to­talitárius diktatúrák áldoza­tainak európai emléknapján. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST/EU „A kontinens nyugati felén elsősorban a fa­sizmust ismerték meg, máig alig-alig hajlandóak meghall­gatni a kommunizmussal kapcsolatos közép-európai ta­pasztalatot” - hangoztatta a Nemzeti Emlékezet Bizottsá­ga (NEB) elnökhelyettese a to­talitárius diktatúrák áldoza­tainak európai emléknapjá­nak előestéjén rendezett buda­pesti megemlékezésen. Máthé Áron szerint az egykor kom­munista uralom alatt élő né­peket fél évszázados „totalitá­rius tapasztalatuk” segíti ab­ban, hogy elfogadják a reali­tást. Arra emlékeztetett, hogy az 1939. augusztus 23-i Molo­­tov-Ribbentrop-paktumban „Közép-Európa népeivel és or­szágaival úgy kufárkodtak, mintha marhavásáron lettek volna”, „két gengszterbanda” fogott össze régi ellenségük, a régi európai civilizáció el­len. A két totalitárius diktatú­ra „elsősorban Közép-Európá­­ra fente a fogát”, és itt mutat-A sztálini Szovjetunió és a náci Németország közvetlenül a második világháború kitörése előtt, 1939. augusztus 23-án, Moszkvában kötött az egész vi­lágot megdöbbentő megnem­támadási szerződést. A Vja­­cseszlav Molotov szovjet kül­ügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügymi­niszter által aláírt paktumnak SPANYOLORSZÁG Ada Colaut, Barcelona baloldali polgár­­mesterét kapta lencsevégre a fotós a múlt heti terrortá­madás áldozatainak hétfői te­metésén, ahogy éppen moso­lyog a szertartáson. Ada Co­laut migránssimogatónak is tartják, számos megmozdulás szervezője volt, amelyet több esetben Soros György alapít­ványa, az Open Society Foun­dations finanszírozott. Egész politikai pályafutása alatt az Európába kívánkozó illegális bevándorlók pártfogója volt, a nyitottságot, a sokszínűséget hangoztatva. A polgármester februárban a baloldali és libe-Betontömböket helyeztetett a német rendőrség tegnap a köl­ni dóm elé azután, hogy úgy ér­tesült: iszlám terroristák táma­dást terveztek Barcelonában a keresztény építészet másik re­mekénél, a Sagrada Famíliá­nál, azaz a Szent Család-temp­ták meg, hogy milyen rémtet­tekre képesek. A Molotov-Ribbentrop-pak­­tum aláírásának évfordulója alkalmából tegnap tartották a totalitárius diktatúrák áldoza­tainak európai emléknapját. A fővárosban emlékmenetet rendeztek, amely a Kossuth titkos záradéka is volt, amely német és szovjet érdekszfé­rákra osztotta fel Kelet-Euró­­pát. 2008-ban az Európai Par­lament (EP) magyar, észt, brit, német és lett képviselői java­solták, hogy augusztus 23-át nyilvánítsák a totalitárius rend­szerek áldozatainak emlék­napjává, amelyet 2011-ben tartottak meg először. rális pártok, civil szervezetek migránspárti tüntetésén azt követelte, hogy több migránst fogadjanak be. Egyben heve­lomnál. A kölni Szent Péter és Szűz Mária Dóm 157 méteres magasságával Németország második és a világ harmadik legmagasabb temploma. „Nem akarjuk befalazni a várost. Azzal épp az ellenkezőjét üzen­nénk, amit valóban akarunk tu­tértől indult, első állomása a Cipők a Duna-parton emlékmű volt, majd a résztvevők a Terror Háza Múzeumhoz mentek. Az emléksétán részt vett Ba­log Zoltán, az emberi erőforrá­sok minisztere és Rétvári Ben­ce, a tárca parlamenti államtit­kára is. A megemlékezés Ke­­rényi Lajos piarista szerzetes beszédével kezdődött lapzár­tánk után a Kossuth Lajos té­ren, a Terror Háza Múzeumnál beszédet mondott Balog Zoltán és Hámori József akadémikus. A kormányzat tervei között szerepel, hogy központi emlék­művet létesítsenek „a kommu­nizmus által meggyötört em­bereknek”. A javaslatot a Szov­jetunióban Volt Magyar Politi­kai Rabok és Kényszermunká­sok Szervezete tette, a jelenle­gi elképzelések alapján az em­sén síkra szállt a turizmus visszaszorításáért, mondván, a sok látogató zavarja a várost. A terrortámadás után Ada datni: nyugodtak, higgadtak maradtunk" - idézte a Reuters Berlin szenátorát, Andreas Gei­­selt. A német fővárosban tavaly decemberben egy dzsihadista 12 embert megölt, amikor te­herautóval egy karácsonyi vá­sár látogatói közé hajtott. lékművet Óbudán helyezik el - közölte Rétvári Bence állam­titkár. „Az EU-ban nincs helye a szélsőségességnek, az intole­ranciának és a zsarnokság­nak” - jelentette ki Frans Tim­mermans, az Európai Bizott­ság első alelnöke és Vera Jo­­urova, az EU jogérvényesülé­sért és a nemek közötti egyen­lőségért felelős biztosa a totali­tárius és önkényuralmi rend­szerek áldozatainak euró­pai emléknapja alkalmából kiadott közös nyilatkozatá­ban szerdán. Hangsúlyozták, hogy az EU mind a kontinen­sen, mind világszerte kiáll a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok védelméért, valamint elutasítja az önkény­uralmi rendszerek alapját ké­pező ideológiákat. Colau összetörve állt kame­rák elé, és arról beszélt, meny­nyire hálás, hogy sokan szoli­dárisak Barcelonával, így nem érzik magukat tehetetlennek. Tegnap közölték, drogkeres­kedelem miatt 2012-ben négy­éves börtönre ítélték a kataló­­niai merénylők radikalizálásá­­val vádolt Abdelbak esz-Szat­­ti imámot, de két évre rá fel­tételesen szabadlábra került. Az El Mundo megírta, ki akar­ták utasítani az országból, de egy bíró érvénytelenítette a döntést, mert nem találta őt közveszélyesnek. Finnországban két újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a múlt heti turkui késelés ügyé­ben, amelyben két nő vesztet­te életét. Bakondi György belbizton­sági főtanácsadó szerint Ma­gyarország jelenleg a kilence­dik legbiztonságosabb turisz­tikai célpontnak számít. Nem kellene több illegális migránst beengedni Európába az ismert biztonsági kockázatok miatt. MW HÍREK Nem nyomoz az ügyészség PARKOLÓBOTRÁNYA Közpon­ti Nyomozó Főügyészség nem folytat eljárást a szegedi ön­­kormányzat által 2008 és 2012 között ingyenesen ki­osztott parkolóbérletek ügyé­ben - közölte Kovács Kata­lin szóvivő. Az ügyben sem hi­vatalból, sem más hatóság megkeresésére nem indított eljárást a főügyészség sze­gedi regionális osztálya sem. Egy korábbi sajtótájékoztató­ján Szabó Bálint jogász azt ál­lította, mivel az ügyben a sze­gedi rendőrfőkapitány és a Csongrád megyei rendőr-fő­kapitány is érintett, az eljárás a nyomozó ügyészséghez ke­rült. MTI Fidesz: Gyurcsány csak amortizált KÓRHÁZAK „Gyurcsány leamor­tizálta, a jelenlegi kormány pe­dig fejleszti a kórházakat” - kommentálta a Fidesz a DK szerdai közlését. 30-ról 65-re nőtt az MR-készülékek száma 2010 óta, CT-ből pedig a ko­rábbi 73 helyett ma már 104 áll rendelkezésre. Az idei év­ben 22 milliárd forintot költe­nek orvostechnológiai fejlesz­tésekre. MW Nem szólhatna bele az államfő BUKAREST A román kormány kizárná az államfőt a legfőbb ügyész és a főügyészek kine­vezési eljárásából. A törvény­­módosítást Tudoréi Toader igazságügyi miniszter ismer­tette. Eddig az ügyészség ve­zetőit az államfő nevezte ki, a módosítás szerint az igazság­ügyi miniszter javaslatára Leg­felsőbb Bírói Tanács nevezné majd ki őket. Az indítvány fele­lősségre vonhatóvá tenné a hi­bát elkövető bírákat, ügyésze­ket, alsó korhatárt vezet be a bírói és ügyészi pálya elkez­déséhez, és az ügyészségi ve­zetők mandátumát háromról négy évre bővíti. MTI Szijjártó: hazugság az integráció BUDAPEST A terrortámadások miatt növeli 200-220 fős kon­zuli létszámát Magyarország - közölte a külügyminiszter. Szijjártó Péter azt mondta az Ml-en, 80 új konzul áll hiva­talba az év végéig, a legtöbben Németországban, Franciaor­szágban, Spanyolországban. Kijelentette, Európában a be­vándorlók társadalmi integrá­ciója kudarcot vallott, számos országban párhuzamos társa­dalmak jöttek létre. A modern történelem során soha nem volt olyan rossz a biztonsági helyzet Európában, mint most - érvelt Szijjártó. Le kell számolni a tévhittel, hogy Nyugat-Európa a világ egyik legbiztonságosabb tér­sége. Azzal kellene foglalkoz­ni, miként állítsuk helyre az európaiak biztonságát. Mint elmondta: a valós kérdésre az a válasz, hogy a terrorcselek­ményeket az illegális beván­dorlók vagy azok követik el, akik már Európában szület­tek, de szüleik, nagyszüleik bevándorlók voltak. MW A szovjet-német paktum 1939-ben Nevetgélt a barcelonai terrortámadás áldozatai temetésén Migránssimogató városvezető Vajon mire gondolhatott Ada Colau? (A fotón balra) Fotó: Twitter Betontömbökkel védik a kölni dómot

Next

/
Oldalképek
Tartalom