Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-24 / 197. szám

GAZDASÁG 7 2017. AUGUSZTUS 24., CSÜTÖRTÖK A tervek szerint októberben ismét növekedhetnek a nyugdíjak HÍREK Aki bérunióról beszél, az igazából adóemelést akar, a bérek közötti különbség eltüntetéséhez ugyanis je­lentős adóemelésre lenne szükség - nyilatkozta a Ma­gyar Időknek a nemzetgaz­dasági miniszter. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu NÖVEKEDÉS A bérunióról szó­ló ellenzéki felvetés nem tű­nik másnak, mint politikai blöffnek - mondta Varga Mi­hály a Magyar Idők szerdai számában megjelent inter­júban. A tárcavezető szerint aki ezt hangoztatja, annak nincs egyetlen saját terve, öt­lete sem, hogy miként lehetne a magyar és a nyugati bérek közötti különbséget csökken­teni, esetleg eltüntetni. Hasonló, azonnali béreme­lésekkel járó megoldásokkal annak idején egyébként a szo­cialista-liberális kormányzat állt elő, a végeredmény ismert: államcsődközeli helyzet, meg­szorítás, visszaesés. „Úgy vé­lem, az elmúlt két-három év pontosan bebizonyította, hogy nem kell Brüsszelre vár­ni azokban a témákban, ame­lyekben a saját erőnkből is át­gondolt lépéseket tehetünk” - fogalmazott Varga. Arról is beszélt, hogy Ma­gyarországon véget ért az ol­csó munkaerő kora, amit jól Varga Mihály: „Nem kell Brüsszelre várni azokban a témákban, amelyekben a saját erőnkből is átgondolt lépéseket tehetünk” Fotó: MW mutat, hogy hatalmas ütem­ben nőnek idehaza a fizeté­sek. Varga szerint a bérfel­zárkóztatás most az egyik legfontosabb kérdés, a gazda­ság jó teljesítményének elő­nyeiből ugyanakkor a nyug­díjasoknak is részesülniük kell. 2018. január elsején há­rom százalékkal emelkednek a nyugdíjak, az idősek jutta­tásain’ak ügye azonban ősz­szel újra a kormány napirend­jére kerülhet. A nyugdíjaso­kat ugyanis az infláció ala­kulása és a gazdaság kiugró teljesítménye miatt is plusz­összeg illetheti meg. Ezekről a kormány október táján ha­tároz majd. A várható kifize­tések novemberben érkezhet­nek meg a címzettekhez. Egyre magasabb fizetések A Világgazdaságnak az Euro­stat adatai alapján végzett számításai szerint 2015-ben a régióban a nettó átlagkere­set körülbelül 230 ezer forint volt - szemben az akkori ma­gyar 162 ezer forinttal. 2017- ben 193 ezer forint volt a net­tó - a következő években en­nek legalább 50 százalékkal kell nőnie ahhoz, hogy elérhe­tő legyen a 40 százalékos reál­bér-növekedés 2023-ra. Ha 50 százalékkal nőne a nettó kere­set 2023-ig, akkor majdnem elérné a 290 ezer forintot. Segítség Kazahsztánnak EGYÜTTMŰKÖDÉS Magyarország fontos szerepet vállal a jelen­tős fejlesztések előtt álló ka­­zah mezőgazdaság korszerű­sítésében, különösen az ag­­rotechnológia, a kutatási és fejlesztési tapasztalatok, a GMO-mentesség terén elért eredmények hasznosulhatnak a közép-ázsiai országban - mondta Fazekas Sándor föld­művelésügyi miniszter. MW Orosz kölcsön Minszknek HITEL Oroszország 700 mil­lió dollár kölcsönt nyújt Fehér­oroszországnak. A hitelről a fehérorosz és az orosz állam­fő április 3-i hivatalos találko­zóján született elvi megállapo­dás. MW A német miniszter fél a kínai tőkétől PIACVÉDELEM A német kor­mány a vétójogok erősítését sürgeti Brüsszelben, mert sze­rinte így lehet elejét venni, hogy kínai cégek tömegesen vásároljanak fel csúcstech­nológiai vállalatokat Európá­ban. Brigitte Zypries gazdasá­gi miniszter az Európai Bizott­ságnak írt levelében elisme­ri, hogy a kínai tőkebeáramlás segíti a munkahelyteremtést, de hangsúlyozza: a kínaiak Né­metországban egyoldalúan csúcstechnológiát és kulcs­­iparagákat képviselő vállala­tok megszerzésére koncent­rálnak. MW Egy társasjátékra legfeljebb tízezer forint jut A tanulásban is segít a készségfejlesztő Egy család átlagosan három-négy társasjátékot vesz évente Fotó: MW Ősszel elfogadhatják az adóügyi módosításokat Fotó: MW Jövőre változik az adózás rendje JÁTÉKPIAC Tízezer forint egy társasjáték árának lélekta­ni határa a Játéksziget bolt­hálózatot üzemeltető Forma­­tex felmérése szerint. „Éven­te közel 100 millió forint ér­tékben adunk el társasjátékot, egy-egy család hármat-négyet vesz évente” - idézi a Világa gazdaság a cég ügyvezetőjét, Borhi Jánost. A társaság megállapította, hogy a szülők csakném három­negyede úgy véli, gyermekeik­nek a nyáron is tanulniuk kell, ugyanakkor a Formatex rámu­tat, hogy e tanulás nem feltét­lenül a könyvek fölötti görnye­­dést jelenti. A társasjátékozás is kiválóan alkalmas az új ge­neráció logikai, matematikai és olvasási készségeinek, vala­mint szövegértésének fejlesz­tésére. Vannak játékok, ame­lyek a gyerekek önkifejezési és beszédképességét javítják, má­sok a gyorsaságukat, taktikai tudásukat fejlesztik, vagy a be­tűkkel való zsonglőrködésben, számolásban ügyesítik őket. A három és öt év közöttiekkel már játszható memóriajáték, a kisiskolásokkal logikai já­ték vagy betűjáték, ahol játsz­va számolnak, a 8-12 évesek­kel taktikai, kommunikációs játék, a kiskamaszokkal pedig már akár stratégiai vagy isme­retterjesztő kvízek is. A gyere­kek akkor tanulnak a leghaté­konyabban, ha örömüket lelik az adott tevékenységben, sőt a játékok során a győzelem és a kudarc vagy a vereség érzé­sét is megtanulják feldolgoz­ni, ami szintén fontos az isko­lában. MW Lecserélik az ezrest és az ötszázast MNB Elkészült az új, nehezeb­ben hamisítható, korszerűbb 1000 forintos' bankjegy - de­rült ki a Magyar Nemzeti Bank sajtótájékoztatóján. Az új pénz egyik újdonsága a „villogó” hol­ló: a bankjegy előoldalának kö­zepén ugyanis‘van egy hol­ló, amelynek színe a bankjegy mozgatására bíbor színről zöld-Az új 1000 forintos jövő márciustól kerül forgalomba re vált. Emellett új biztonsá­gi elemeket kapott az új pénz, például rejtett kép, mikroírás található rajta. Az új bankjegy csak jö­vő márciusban jelenik meg a készpénzforgalomban, a ré­gi ezresekkel pedig 2018. ok­tóber 31-ig lehet majd fizet­ni. Az ezres bemutatásával az utolsó szakaszába lépett a 2014-ben elindított magyaror­szági bankjegycsere, amely az új 10 ezer forintos bevezetésé­vel indult, majd 2015-ben az új 20 ezres megjelenésével foly­tatódott. Az új kétezrest és öt­ezrest tavaly mutatták be, for­galomba idén kerültek. Az új ezres után egy bankjegy jön még, az ötszázas, amely jövő­re jelenik meg. Ezzel párhuza­mosan zajlik az érmék cseréje is: a 2012-es alkotmánymódo­sítás miatt ugyanis az új érmé­ken a korábbi Magyar Köztár­saság helyett a Magyarország felirat szerepel. MW VÁLTOZÁS Októberre várhatóan egy nagyobb adócsomaggal áll majd elő a törvényhozás. A cégek számára jövő januártól megújul az adózás rendje: egy­szerűbb, átláthatóbb, közérthe­tőbb szabályokkal. A Nemzet­­gazdasági Minisztérium több mint egy éve kapta azt a fel­adatot, hogy egyszerűsítse a magyarországi adóeljárási sza­bályokat. A július végén megjelent két törvénytervezet ezért 2018- tól leváltaná a korábbi adózás rendjéről szóló törvényt. A vál­tozással megszűnik az úgy­nevezett fokozott adóhatósági felügyelet intézménye, csak­úgy, mint az adószám felfüg­gesztése, a jövőben az adóel­lenőrzések időtartama pedig nem haladhatja meg a 365 na­pot. Új szolgáltatásként jelenik meg a mentorálás, azaz a ma­ximum 6 hónapos szakmai se­gítségnyújtás, amelyet min­den kezdő vállalkozásnak fel­ajánl a NAV. A szándékos adó­­eltitkolás esetén kiszabható - jelenleg 200 százalékos - bír­ság mértéke a felére csökken. Emelkedik viszont a késedel­mi és önellenőrzési pótlék, il­letve a NAV által fizetendő ka­mat összege is. A mostani két új tervezet augusztusi vélemé­nyezése után szeptemberben kerül a parlament elé, és vár­hatóan októberben fogják elfo­gadni. Emellett novemberben új adóvégrehajtási törvény is várható, tekintettel arra, hogy a végrehajtási szabályok telje­sen kikerülnek az adózás rend­jéről szóló törvényből. MW 2017 legjobb játékai Az idén a Magyar Társasjá­tékdíj nyertese a Stone Age, amelyben a játékosok egy-egy kőkorszaki törzset vezetnek, akik minél több kunyhó építé­sére vállalkoznak a saját falu­jukban. A játékot 2-4 személy játszhatja és a 10 év feletti korosztálynak ajánlják. 2017- ben különdíjat kapott a Koro­kon át nevű, civilizációépítős, magyar kiadású társasjáték. 2016-ban a Parfüm nevű tár­sasjáték lett az év legjobbja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom