Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-02 / 178. szám

12 MEGYEI KÖRKÉP 2017. AUGUSZTUS 2., SZERDA Ötödízben szervezték meg a középiskolások nagy sikerű táborát Pakson A zárónapon a diákok ízelítőt adtak a tábor ideje alatt végzett szekciómunkákból. Bemutatkozott a zene-, a vers- és prózamondó, valamint a drámacsoport A szerző felvételei Két nyelvet beszéltek a diákok: a magyart és a barátságét Egy nyelvet beszéltek idén is a táborozok a Határon túli magyar középiskolások tá­borában. Illetve kettőt: a magyart és a barátság nyel­vét. Ebben az évben Arany János munkássága került a program fókuszába. Vida Tünde szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu PAKS Szerbiából, Zentárói érke­zett Eszes Kitti Paksra, hogy életében először részt vegyen a Határon túli magyar közép­­iskolások táborában. Nevelője, Erna Kecsenovity ajánlotta fi­gyelmébe a lehetőséget, amit ő - immár bizton tudja - sze­rencséjére meg is ragadott. Na­gyon jól döntöttem - mondta lelkesen. Mint elmesélte, mi­nél több napot töltöttek együtt, annál erősebb volt közöttük az a bizonyos láthatatlan kapocs. Szerinte nagyon jó volt, hogy „összehangolódó programok­kal” nyitottak. A zentai gim­názium 17 éves diákja arról is mesélt, hogy Zentán nyolcvan százalék a magyar. Hogy meny­nyire ápolják a nyelvet, az sze­mélyfüggő. Akadnak, akik el­hanyagolják, de számára evi­dens, hogy magyarul beszél, magyarul tanul. A táborban - mint az elmúlt közel negyed­század során mindig - szekci­ókban dolgoztak a diákok. Kit­ti a vers, dráma csoportban, de belekukkantott a zenecso­port munkájába is. Elárulta azt is, hogy különösen a szoba­társaival nagyon összehango­lódtak, hiszen egy nyelvet be­szélnek. Pontosabban kettőt: a magyar mellett a barátságét. Kitti biztos abban, hogy visz­­szatér még Paksra, a Cseresz­nyéskert Erdei Iskolai táborba. Gáspár-Barra Szilárd ezt már több alkalommal meg is tette, akárcsak fivére, Áron. - Édes­anyánk halott róla, biztosan megtetszett neki a név, hogy olvasótábor - mesélte nevetve. Öt éve jött először, azóta vissza­jár. - Édesanyám azt mondta, sokkal többet voltam képes itt tanulni, mint félév alatt a su­liban - jegyezte meg. Első év­ben Örkény István volt a téma, Szilárd a tábor végére „szerel­mes lett” Örkénybe, hazatér­ve Dévára csak az ő egyper­ceseit olvasta. Az idei téma, a csoportokban folyó mun­ka nagyon tetszett neki, mint mondta, cseppet sem zavarta, hogy nemcsak pihenéssel töl­tötték az időt, a határokat pe­dig igen könnyű volt átlépni, mert ez egy olyan tábor, ahol mindenki nagyon meg tud nyílni a másik felé. Ötödízben szervezte és ve­zette a tábort elejétől végig Gyulai István, a Csengey Dé­nes Kulturális Központ stáb­ját és „fegyvertárát” maga mö­gött tudva. Mint elmondta, Arany János munkásságát dol­gozták fel. Születése 200. év­fordulója okán csak válogatni kellett a jobbnál jobb lehetősé­gek közül. A tábor idején tar­tott előadások közül dr. Rei­­singer Jánosét és dr. Balázs Gézáét emelte ki, de tanulsá­gos volt Nagy Géza Kiegyezés­ről tartott történelmi előadása is. - A jól bevált csapaton ne változtass elvet követjük, az­az néhány éve ugyanaz a kísé­rőtanári, szekcióvezetői gárda. Tudtuk ugyanazt a színvonalat hozni, meg tudtuk tartani az összes tervezett programot, az érdeklődők a tábor végén lát­hattak egy filmet, kezükbe ve­hettek egy újságot. Ezek mind a diákok munkái - összegezte a tábor vezetője. A táborában 33 diák volt idén, Galántáról, Az alkalmi tábori zenekar a templomban és a zárónapon is fellépett Viskről, Kézdivásárhelyről, Déváról, Temesvárról, Horgas­ról, Zentárói, Szabadkáról ér­keztek, a csapathoz hárman csatlakoztak Paksról. Az erdei iskolában töltött bő egy hétben a táborozok különböző előadásokat hall­gattak, kirándultak, és több szekcióban vették górcső alá Arany János munkássá­gát. Vasárnap a zene-, vers- és prózamondó csoport nagy sikerű műsort adott a Jézus Szíve templomban valamint megkoszorúzták a Trianon emlékművet a Duna-parton. Másnap az ünnepélyes tá­borzárón a diákok ízelítőt ad­tak a tábor ideje alatt végzett szekciómunkákból. Bemutat­kozott a zene-, vers- és próza­mondó, valamint a drámacso­port. Bemutatták a tábor film­jét és a „Visszhang” című tá­bori újságot. A diákokat ér­kezésükkor Szabó Péter al­polgármester köszöntötte a támogató önkormányzat ne­vében, a záróesten a szerve­ző Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatója, Teli Edit mondott köszöntőt. A meleg vagy tompaságot, vagy éppen fokozódó ingerlékenységet válthat ki a vezetőből TOLNA MEGYE A fokozódó hő­ség közlekedésbiztonsági kockázataira hívta fel a fi­gyelmet a rendőrség. A forróság miatt gyengül az autósok koncentrációs képes­sége, tompul a figyelmük, na­gyobb a balesetveszély útja­inkon, mondta Huszti Gábor, a megyei rendőr-főkapitány­ság sajtószóvivője. A fentie­ken kívül a közlekedés részt­vevői között jelentősen emel­kedik a rosszullétek száma, a hőség gyengíti a szellemi erőkifejtést, egyeseknél tom­paságot, másoknál pedig fo­kozódó ingerlékenységet, tü­relmetlenséget válthat ki. A gyalogosok jellemzően ke­vésbé néznek körül, mielőtt az úttestre lépnek, vagy rosz­­szul mérik fel a veszélyeket. A kockázatokat ismerve és néhány óvatossági rendsza­bály betartásával megelőzhe­tők a közlekedési balesetek. Aki nehezen viseli a mele­get, ebben az időszakban le­hetőleg ne üljön volán mögé. Ha mégis feltétlenül szüksé­ges elindulni, akkor vezes­sen mindig kipihenten, elő­re tervezze meg az útvonalat, és gyakrabban álljon meg fel­frissülni, tette hozzá a szóvi­vő. Fontos a folyadékpótlás, ezért mindig legyen a gépko­csiban hűtött ásványvíz, vagy üdítőital. A türelem mellett érdemes lassabban vezetni és nagyobb követési távolságot tartani. Aki megáll a jármű­vel, azt lehetőleg ne a tűző na­pon hagyja. Mivel már az idén is történ­tek hasonló esetek, érdemes ismételten felhívni a figyel­met arra, hogy az autósok so­ha ne hagyjanak a kánikulá­ban a parkoló gépjárműben kisgyermeket vagy háziálla­tot, még rövid időre sem. A fel­forrósodott utastérben ennek akár életveszélyes következ­ményei is lehetnek, figyelmez-A biztonságos autózás érdekében tanácsos betartani néhány egyszerű szabályt Fotó: Shutterstock tetett a sajtószóvivő. 1.1. Kánikulában megnő a közúti baleset veszélye

Next

/
Oldalképek
Tartalom