Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-02 / 178. szám

2017. AUGUSZTUS 2., SZERDA KITEKINTŐ g Aki nem ura a mesterségének, az a rabszolgája Most hódoltságkori edényeket készít Kozák Éva gerjeni házában, kerámiái között, egy tetszetős butéliával A szerző felvétele TV-AJÁNLÓ A jó doki győzelme Bizony, immár több mint húsz éve annak, hogy a ma X / is fess Hugh Grant bátran és eredmé­nyesen szállt szembe min­den gyanú fölött álló főnöké­vel, Gene Hackmannel. Előb­bi egy kezdő orvost alakított, utóbbi elismert professzort, tehát mintha egy halandó küzdött volna egy félistennel. Ám a Halálos terápia című filmben végül is győzött az igazság és az etika, mely sze­rint nem szabad meggyógyí­tani mégoly nagyra hivatott betegeket mások - vegetáló hajléktalanok - élete árán. Viszont vegetálni szabad - tehetjük hozzá, csak úgy ma­gunkban morfondírozva. A Viasat3 csatornán ma 22 óra 55 perctől megtekint­hető film a maga kategóri­ájában a jobbak közé tarto­zik, helyenként kellően izgal­mas és a végzet lesújt a bű­nösre: amiképpen a jó elnye­ri méltó jutalmát. Mindezek mellett erénye még az alko­tásnak, hogy a karakterek rendelkeznek árnyaltsággal - tegyük hozzá, a már emlí­tett Hugh Grant, Gene Hack­­man avagy az ugyancsak fő­szerepben látható Sarah Jes­sica Parker személye garan­cia is a remek alakításokra dr. Lawrence Myrick pro­fesszor mondhatni koherens filozófiát vezet elő arra néz­ve, hogy a fejlődés miért kö­vetel meg szó szerint áldoza­tokat. Mindent összegezve, a maga idejében kellően ütős film napjainkra egy a többi, hasonló témájú alkotás kö­zül: de kétségtelen erényei okán manapság is nehezen engedi magát elkapcsoltatni a távirányítóval. SZ. Á. Viasat3 22.55 Fotó: port.hu A reformáció ötszáz éves év­fordulójához kapcsolódó­an 1600-as évekbeli cserép­edényeket készít Kozák Éva. A mezőtúri származású, Ger­­jenben élő fazekas neve is­mert a szakmájában. Már a tárgyalkotó kézművesek munkáinak zsűrizésére is felkérik. Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu GERJEN Saját tapasztalatai alapján, és kortársai munkás­ságát is ismerve, Kozák Éva meggyőződése, hogy sanya­rú élethelyzetben lehet iga­zán jól dolgozni. Olyan idő­szakban, amikor minden hap­py és hurrá, megyünk nyaral­ni, nem születnek figyelemre méltó alkotások. A Gerjenben élő fazekas ha­ladását gyakran nehezítették hullámvölgyek - sajnos és sze­rencsére. Anyagi nehézségek, válás, keserves körülmények közötti alkotás, szedett-vedett megoldások a műhelymunká­ra, az égetésre. Ám maga a munka, a teljesítmény, a szín­vonal nem volt hullámzó soha. Két házasságából három gyer­meke született, de még állapo­tosán is szívesen ült a korong mellé, szemet gyönyörködtető edényeket remekelve. Az évek során elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere, a Népi Iparművész és a Nép­művészet Mestere címet. Ma már zsűrizésben is részt vesz: a kézművesek, kismes­terek alkotásainak bírálója. Legutóbb Debrecenben látott el ilyen feladatot. (Zsűrizte­­tés általában évente egyszer van minden megyeszékhe­lyen. A beadott szőttest, fara­gást, gyöngyékszert, kerámi­át, egyebet A vagy B kategó­riába sorolják, illetve elutasít­ják, ha nem felel meg a köve­telményeknek.) Sok kutatómunkát végzett Kozák Éva, bújta a múzeumo­kat, hogy pontos ismeretek alapján, korhű és a tájegység­re jellemző cserépedények ke­rülhessenek ki a műhelyéből. Mezőtúron nőtt fel, először az alföldi stílust tanulmányozta. Foglakozott sütőedényekkel, butéliákkal (pálinkásbuty­­kos), áttört kerámiákkal. Ger­­jenbe 1980-ban költözött, itt a dunántúli fazekasság felé for­dult, de ahogy mondja „a Sár­közbe nem kaptam bele, mert ez nekem nem az anyanyel­vem”. Sárköziből csak egyfaj­tát, úgynevezett macskanyo­­mos kancsókat készített. Aztán 1990-től következett a református úrasztali edé­nyek - korsók, kenyérosztó tá­lak - korszaka. S napjainkban megint valami mással foglal­kozik, valami újjal - ami ré­gi a hódoltságkori, 1600-as évekbeli fazekassággal. Ennek a jelképrendszere izgatja, s ezt jeleníti meg legfrissebb mun­káin: madarak, virágok, égi­testek, kígyók, gyümölcsök, feliratok. A reformáció ötszáz éves évfordulójára is ilyen mű­veket - főleg tálakat - készít. Pedagógus lelkületű em­bernek vallja magát, de biz­tos abban, hogyha újrakezd­hetné, ugyanilyen tűzzel dol­gozó kézműves lenne. Való­színűsíti, hogy azért, mert a felmenői között sok volt a ko­vács. Nem erőlködve, de erőtel­jesen, lendületesen dolgo­zik. Jelmondata szerint „Aki nem ura a mesterségének, az a rabszolgája”. A görcsös akarást és az unalmas sab­lonmunkát egyaránt kerüli. Hangsúlyozza, hogy a kézmű­veseknél is minden fejben dől el. Gógyi kell az alkotáshoz! S csendben megjegyzi, hogy ez csak a pályatársai húsz szá­zalékának adatott meg. Pe­dig, ha nincs odafigyelés, könnyen megszületik a giccs, a tévutas tarkaság. Holott a magyar népi kerámia legfőbb tulajdonsága az, hogy egyen­súlyban vannak a színek, és még véletlenül sincs agyon­­csicsázva. PROGRAMSOROLÓ SZERDA Szekszárd: Dzsungel mentőakció 3D (francia film), 15 óra. Valerian és az ezer bolygó városa 3D (fran­cia sci-fi), 16.45. Baywatch (ame­rikai akcióvígjáték), 19 óra. Bátaszék Petőfi Sándor Művelő­dési Ház: megemlékezés a cigány holokauszt áldozatairól, 17 óra. CSÜTÖRTÖK MOZI Bölcske: Mérgezett egér (osztrák filmvígjáték), 16 óra. Sóher (fran­cia filmvígjáték), 18 óra. Baywatch (amerikai akcióvígjáték), 20.30. Szekszárd: Dzsungel mentőakció 3D (francia film), 15 óra. Valerian és az ezer bolygó városa 3D (fran­cia sci-fi), 16.45. Baywatch (ame­rikai akcióvígjáték), 19 óra. TRAFIPAX 4:00-6:00________________61-89 főút 30. km 430-630 55-ös font 130. km 700-1000________________M6 jobbll9. km 800-1100________________Soká», Főutca 26-9:00-12:00________________6-os főút 93. km 900-1100_________Ssekazártl, ttesetyüsi u. 20. 930-11:30________________M6 jobb 153. km 1230-1400............................6-os tout 127. km 13:00-15:00_________ 6-os főút 113. km 1330-1530........................... M6 jobb 164. km 1330-16:00_____________Pórbőty, Bajai o. 71 1400-16:00______________65-ös főút 49. km 14:30-1600______________6-os főút 133. km 15:00-1700 ........ M6 jobb 108. km 15.00-20:30 _____________56-os tout 20. km 1630-1830________________M6 bal 153. km 1630-1730______________6-os Kút 136. km 1700-2000 _____ 6-os főút 120. km 1700-18:00______________65-ös Kút 59. km íaop-iaott, ■ ,, • i ■mnin !■ 1930-22:30_________________M6 bal 91 km 2100-2» : 56-0»Kút5,km VÉRADÁS SZERDA Szekszárd UFC Sportpálya 15.00- 18.00 CSÜTÖRTÖK Dombóvár Kórházi véradó 8.00-14.00 Medina Művelődési Ház 10.00- 13.00 VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 9 órakor: Dunaföldvár 120 cm, Paks 302 cm, Dombori 362 cm, Árvízkapu 731 cm, Baja 459 cm. A Sió Palánknál 227 cm. Már 21 évesen mester címet kapott Mezőtúron született Kozák Éva 1958-ban. Tanulmányozta az alföldi, később a dunántúli fa­zekasságot is. Gerjenbe 1980- ban költözött. Két házasságá­ból három lánya született. Mun­kássága sokrétű. Tálaló- és sü­tőedények, butéliák, kancsók, vázák, gyertyatartók, áttört ke­rámiák, református úraszta­li edények és a hódoltság korát idéző tálak kerülnek ki a mű­helyéből. Munkáiért számos el­ismerést, kitüntetést, pályadí­jat kapott. A Népművészet Ifjú Mestere (1979), a Népi Iparmű­vész (1983) és a Népművészet Mestere (1994) cím birtokosa. Az utóbbi időben népművészeti zsűrizésre is felkérik. Időigényes hobbit űz: egy ilyen különleges betű legalább egy óráig készül Sárkányhajós és könyvszobrász Megjött a lakásépítési hajlandóság TOLNA Miközben a világsztá­rokat „jól” ismerjük, a közvet­len környezetünkben élő érde­kes embereket nehezen vesz­­szük észre. A 25 éves Tófalu­si Hajnalka, a tolnai kulturális központ művelődésszervező­je sok mindennel foglalkozik. Munkája mellett evez és hajto­gat. Evez a LapáTolna Sárkány­hajó Club tagjaként, és hajto­gat, hosszú órákat fordítva egy ritka szabadidős tevékenység­re, a könyvszobrászatra. Nála ez a két dolog, a pörgős sport és a pepecselés könyvlaphajto­­gatás jól megfér egymás mel­lett. A könyvszobrász általában csak egyszerűbb mintákat, fel-Tófalusi Hajnalka Az alkotó egyik műve, a MAGHÁZ-könyv Fotók: Németh István iratokat állít elő. Úgy hajtogat­ja be a lapokat, hogy a félig, le­­gyezőszerűen kinyitott könyv élén látható legyen a szívecske, vagy a szülinapi évszám. Nem csekély tervezést és koncentrá­ciót igényel ez a feladat. És nem kevés türelmet. Egy betű leg­alább egy óráig készül. A TOL­NA felirat öt, a MAGHÁZ hat óra alatt születik meg a könyv­szobrász kezei között. A cél természetesen nem a nagyüzemi termelés. Tófalusi Hajnalka az első műveit család­tagok, barátok megajándékozá­sára készítette. Kiállításon vár­hatóan az év végén mutatkozik majd be. W. G. TOLNA MEGYE Továbbra is na­gyon élénk a lakásépítési kedv: az első félévben több mint 40 százalékkal több la­kás építésére adtak ki enge­délyt, mint az előző évben. Az első félévben 19 823 lakóin­gatlanra adtak ki építési en­gedélyt, ez éves összevetés­ben 40 százalékos emelke­dést jelent - derül ki az Köz­ponti Statisztikai Hivatal la­kásépítési adataiból. A friss statisztikákból kiderül az is, hogy az első félévben 5004 új lakást adtak át az országban, ez az egy évvel korábbi ada­tokhoz képest 46 százalékos növekedésnek felel meg. TN

Next

/
Oldalképek
Tartalom