Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-09 / 184. szám

16 SPORT 2017. AUGUSZTUS 9., SZERDA Tolnai Népújság Az UFC előrébb lépne az NB lll-as bajnokságban Jó társaság, sikerre éhes csapat az UFC A szekszárdiak gólvágója, Fejes Péter (a labdával) Bata Csongor személyében gólerős társat kapott maga mellé Fotó: Makovics K. Új kapitány kell a válogatott élére KOSÁRLABDA Stefan Svitek­­kel nem köt új szerződést, új kapitánya lesz a magyar női válogatottnak - tudatja a szövetség keddi közlemé­nye. A nyári Európa-bajnok­­ság után lejárt Svitek szer­ződése a Magyar Kosárlab­dázók Szövetségével, és bár egyeztettek a folytatásról, végül a szövetségi kapitány - aki nemrégiben a Diósgyő­ri VTK vezetőedzője lett - úgy döntött, hogy egy másik ország válogatottjának irá­nyítását vállalja el. Az nso. hu információja szerint Csehország nemzeti csapa­táról van szó. B. L. Kiütéssel nyertünk Egyiptom ellen A dél-afrikaiak és az olaszok legyőzése után harmadik mérkőzését is megnyerte a férfi juniorvá­logatott a belgrádi U20-as világbajnokságon. Horkai György csapata az Egyip­tom elleni 22-5-ös győzel­mével továbbra is hibátlan, és menetel a csoportelsőség felé. A kiütéses siker után ma 19.20-kor Kanada ellen biztosíthatja be elsőségét az ötös csoportban az eddig hi­bátlan magyar csapat. B. L. Válogatott védőt igazolt az Eger A Heves me­gyei első osztályban szerep­lő, de harmadosztályba vá­gyó Eger megszerezte a ko­rábbi NB l-es védőt, Komló­­si Ádámot. A 39 éves hátvéd az MTK-val kétszer, míg a DVSC-vel ötször nyert az NB l-ben bajnoki címet, emellett pedig négyszeres Magyar Kupa-győztesnek is vallhatja magát, tízszer a magyar válo­gatottban is játszhatott. B. L. Hétvégén megkezdődik az NB lll-as focibajnokság 2017-2018-as idénye, a Kö­zép-csoportban a Szekszár­di UFC a nyáron nagy bevá­sárlást tartó, újonc Tisza­­kécske otthonában kezdi a pontvadászatot. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu LABDARÚGÁS A megyeszék­hely csapatánál többen tá­voztak, mint érkeztek. Érzé­keny veszteség lehet a kapus Pokorni Péter (Ajka) és Pus­kás Gábor (Pécsi MFC) eliga­­zolása. A csatár Havasi Dáni­el Vácon futballozik tovább, a középpályás Horvát Gábor és Márkvárt Patrik Kozármis­­lenyben folytatja, és nem ma­rad az UFC-ben a régóta sérü­léssel bajlódó védő, Szabó Mi­lán sem, őt a Komló szerződ­tette. A felnőtt keretet érin­tő hír, hogy Horváth Bálint az NB III-asok kapusedzője lett, Koch László klubigazgatóként tevékenykedik tovább. Ala­csonyabb osztályban játszik tovább Rátkai Gábor (Báta­­szék), Lerch Marcel (Báta­­szék), Cseh Tibor (Szedres), Ranga Máté (Tolna) és Náná­­si Attila (Tolna). A sárga-feketék három lab­darúgóval kötöttek szerző­dést: a kapus Filipánics Bálint az NB Il-es BFC Siófoktól, a kö­zéppályás Túri Tamás Szentlő­­rincről, a csatár Bata Csongor pedig az ETO FC Győrtől ér­kezett. Utóbbi focistáról tud­ni kell, hogy a 2015-2016-os szezonban vállán vitte a re­meklő Komlót, 29 találkozón 16 gólig jutott a baranyai gár­dában. A szakvezetés bízik benne, hogy egy nem túl jól Szekszárdi UFC-BFC Siófok (NB II) 0-5. HR-Rent Kozármis­­leny (NB lll)-Szekszárdi UFC 2-2. Gól: Csigi, Fejes. János­halmi FC (megye l.)-Szekszár­­di UFC 2-3. Gól: Hegedűs Márk 2, Ihos Ádám. Szentlőrinc SE (NB III)—Szekszárdi UFC 2-2. Gól: Túri T„ Csigi. Szekszárdi sikerült év után Szekszár­­don megtalálja a góllövő cipő­jét, Fejes Péterrel kiegészítve egymást sok örömet okoznak majd a szurkolóknak.- Úgy érezzük a felkészülé­sünk rendben volt, jó formá­ban várjuk a bajnoki rajtot - szögezte le Kvanduk János, a szekszárdiak vezetőedzője. - A mérkőzések aztán majd el­döntik, hogy sikerült az elő­szezonunk. Jó társaság jött össze, sikeréhes labdarúgók­kal, mindhárom érkező ko­moly erősítést jelent. A felké­szülési összecsapások során a játékunkkal elégedett voltam, igaz, mindkét kapu előtt lehet-UFC-Paksi FC II. (NB III) 1-2. Gól: Károly V. Erzsébeti Spar­tacus MTK (NB lll)-Szekszár­­di UFC 1-0. Szekszárdi UFC­­Jánoshalmi FC (megye I.) 5-1. Gól: Kozics 2, Bata, Nagyvára­di, Csigi. Kaposvári Rákóczi FC (NB lll)-Szekszárdi UFC 4-3. Gól: Bata 2, Fejes. nénk sokkal határozottabbak. Az előjelek és a látottak alap­ján akár meglepetés(ek)re is képesnek érzem a társaságot. A szakvezető kiemelte, a Pé­csi MFC, Dunaújváros, SZE­­OL, Tiszakécske négyest tart­ja a legerősebbnek. A Duna Aszfalt cégcsoport által támo­gatott Bács-Kiskun megyei alakulat komoly anyagi lehe­tőségekkel a pontvadászat fa­­voritja közé emelkedhet.- Van hová fejlődnünk, de kellően erősnek tartom együt­tesemet ahhoz, hogy az élcsa­patokkal is versenyre keljünk - folytatta az edző. - Lénye­gesen jobb szereplést várok, mint amilyet az elmúlt évek­ben produkált a klub. Ha nem így történne, az csalódás len­ne. Öt-hat alakulat esélyes a bajnoki címre, mi szeretnénk ott folytatni, ahol júniusban abbahagytuk. Akkor az UFC hét veretle­nül megvívott meccsel - köz­tük a Szigetszentmiklós és Dunaújváros elleni bravúr­győzelmekkel - zárta a pont­­vadászatot... Vinczéék magabiztos győzelemmel jutottak be a nyolc közé KOSÁRLABDA Azok után, hogy mindhárom csoportmeccsét megnyerte a magyar U16-os válogatott a Bourges-ban zajló Európa-bajnokságon, a nyol­­caddöntős meccsét is nagyon simán vette Mészárosné Ko­vács Andrea gárdája. Az Atomerőmű KSC Szek­­szárd fiataljával, Vincze Niko­lettel felálló magyar együttes a beloruszokat lépte le köny­­nyedén úgy, hogy az első két felvonásban mindössze 14 pontot engedélyezett riváli­sának. A szekszárdi tehetség alaposan kivette a részét a si­kerből, hiszen 6 pontja mellé leszedett 6 lepattanót és 6 gól­passzt is kiosztott. A magyar korosztályos csa­pat a játék minden elemében felülmúlta ellenfelét (mezőny­beli dobószázalékok: 42%, ill. 22%, lepattanó arány: 54:38, asszisztok száma: 21:8), amely nem igazán tudta tartani a lé­pést a mieinkkel. A NYOLCADDÖNTŐBEN. Ma­gyarország-Fehéroroszor­szág 64-41 (15-6, 22-8, 14-17, 13-10). Bourges, Pa­lais des Sports du Prado. Ma­gyarország: Angyal 5/3, Var­ga 6, Wentzel 6, Dombai 4, Bu­­dacsik 4. Csere: Mányoky 4, Vári 8, Madár 11, Boros 7/3, Vincze 6, Szirony 3/3. A fehér­oroszok legjobb dobói: Vaszile­­vics 11/6, Kraucsanka 9. A magyar együttes a négy közé kerülésért a horvátokat nagy csatában 76-66-ra le­győző Oroszországgal találko­zik szerdán 16.15-től. R. G. Vincze Nikolett Fotó: fiba.com Az UFC edzőmeccseinek eredményei HIRDETÉS ndult a Tolnai Népújság és a TEOL.hu közös fotóversenye. Bárki nevezhet, aki Tolna megyei vagy Tolna megyében lencsevégre kap egy villámot, vihart és 2017. augusztus 31-ig elküldi a teol@teol.hu címre. Szavazni a TEOL Facebook-oldalán lehet. A három legtöbb lájkot kapott alkotás ertekes nyereményben részesül. . rerseny részvételi feltételeiről a Teol.hu-n olvashatok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom