Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-08 / 183. szám
2017. AUGUSZTUS 8., KEDD GAZDASÁG y A szakember szerint körülbelül két év múlva áll majd rendelkezésre megfelelő mennyiségű hazai vaj Fotó: MTI Egyre drágább a tejföl és a különféle tejszínes ételek Kiváló a magyar nyers tej Magyarországon a nagykereskedelemben a tejszín és a vaj ára tízéves rekordon áll, és egy év alatt megduplázódott. Harcz Zoltán, a Magyar Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója azt mondta: az okok az európai tejhiányra vezethetők vissza. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu VAJ 2015-ben az Európai Unió liberalizálta a tejpiacot, felszámolta a tejkvótarendszert, ami az árak eséséhez vezetett. Az alacsony árak pedig érzékenyen érintették a tejtermelőket, többségük felhagyott a tevékenységével. Brüsszelnek gyorsan reagálnia kellett, önkéntes termeléscsökkentést vezetett be, kompenzációt fizetett azoknak a gazdáknak, akik nem termeltek tejet. Nálunk is egyre többen szeretik a vajat, de Magyaror-Annak érdekében, hogy csökkenjen a hazai ipar importkitettsége, a magyar gyártók arra ösztönöznék a hazai tehenészeteket, hogy megfelelő taszágon még az uniós átlag felénél is kevesebb fogy, átlagban alig 1,6 kiló/fő évente. A vaj ára azonban nagyon sok termék árát húzza magával. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet árinformációs rendszere szerint ez már tapasztalható is. A magyar trappista sajt 31 százalékkal kerül többe, karmányozási rendszerrel növeljék az előállított tej beltartalmi értékeit. Elsősorban a zsír- és fehérjetartalmat kell javítani, ezek ugyanis a tej legértékemint egy évvel korábban, a tejföl 15 százalékkal drágult. Ez főleg azért van, mert a zsíros tejtermékekhez Magyarországon import tejszínre van szükség. Nálunk ugyanis ez nem elég jó minőségű, és sokkal több tejfölt állítanak belőle elő, mint máshol, ezért kevesebb marad vajnak. sebb összetevői. Hollandiában 4.2 százalék a tejek átlagos zsírtartalma, Finnországban 4.3 százalék, Magyarországon viszont csupán 3,6 százalék. „Tavaly elkezdődött a vajgyártási technológia fejlesztése az országban - mondta Harcz Zoltán. - A magyar nyers tejnek megvan az a különlegessége, hogy fehér színű, nem pedig sárga, ezért nagyon tetszetős vajat lehet belőle előállítani. Ez a világos szín a piacon különlegesnek számít. A közel-keleti országok nagyon keresik is, egyelőre azonban nincs belőle megfelelő menynyiség. A mostani fejlesztéseknek köszönhetően azonban lehet. Két év múlva már megfelelő mennyiségű, prémium minőségű és kenhető magyar vajat tudunk előállítani.” HÍREK Emelik a rabok fizetését TAKARÉK Jövőre emelik a dolgozó rabok fizetését Csehországban - közölte Jakub Rimán, az igazságügyi tárca szóvivője vasárnap a közszolgálati Cseh Rádióban. Rimán szerint a tárca már elkészítette a szükséges rendeletet, amely 2018 április elsején lép életbe. Csehországban legutóbb 2000-ben emelték a börtönbüntetésük alatt dolgozók fizetését. A hatályos szabályok szerint a rabok jelenleg havi fizetésük két százalékát tehetik takarékba, hogy a szabadulásuk utáni első napokban legyen miből élniük. A jövőben ez az arány 11 százalékra emelkedik. MW Szennyezett tojás: azonosítva MÉREG A holland hatóságok 170 tojásjelölő kódszámot tettek közzé, amelyekkel pontosan be lehet azonosítani a Fipronil rovarirtó szerrel szennyezett tojásokat. A közlemény hangsúlyozza, hogy a 170 kód nem jelenti azt, hogy ennyi tojástelepet kellett zárlat alá helyezni a szennyezés miatt, mivel a tojásszövetkezetek jellemzően számos, különböző kóddal rendelkező termelővel állnak kapcsolatban. A tojásszövetkezetek megnevezése csak „zavart keltene” - szögezi le a közlemény. MW A cél az előállított tej beltartalmi értékeinek növelése El sem hinné, mennyit költünk pelenkára Növekvőben az itthoni kozmetikumpiac Idén négy százalékkal több tusfürdő fogyott Fotó: Shutterstock Zalában elszaporodtak a kártékony rovarok Fotó: MW Vigyázat: támad a kukoricabogár! Elindult a háztartási nagygépek cseréje CSERE Tegnap elindult a háztartási nagygépek csereprogramja, elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NEM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára. A következő hetek során az ország öszszes régiójában megnyitják a pályázatot. A pályázók 25 ezer és 45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphatnak hűtő- és fagyasztó-, illetve mosó- és szárítógépekre. A 600 millió forintos támogatási keret szükség esetén az igényeknek megfelelően növelhető, legalább 50 ezer pályázatra lehet számítani - közölte az államtitkár. A nyitás utáni első órában már 4 ezer igénylés érkezett az érintett régióból, a pályázók a kiállított támogató iratot a vásárláskor tudják felhasználni, a programban részt -vevő kereskedők köre folyamatosan frissül a pályázat honlapján - mondta Szabó Zsolt. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a legmagasabb támogatási összeg a legkorszerűbb berendezésekre jár, a régi gépeket a támogatottaknak le kell adniuk. A következő támogatást gázkonvektorok cseréjére írják ki, várhatóan szeptember 20-tól. MW HIGIÉNIA Dezodorra és tusfürdőre mintegy 36 milliárd forintot költünk évente, a háztartási vegyi áruk és kozmetikumok közül ennél többet csak mosószerre, vécépapírra, öblítőre és pelenkára fordítunk. A tusfürdő éves kiskereskedelmi piaca meghaladta a 18 milliárd forintot tavaly május és idén április között - derült ki a Nielsen által a Világgazdaság érdeklődésére közölt adatokból. A piackutató tájékoztatása szerint értékben hat százalékkal nőtt a piacméret az előző év hasonló időszakához viszonyítva, mennyiségét tekintve pedig négy százalékkal több tusfürdőt adtak el a boltokban. A női- és férfiszegmensek hat és hét százalékot növekedve 47, illetve 34 százalékos részesedésre tettek szert. Űrtartalmukat tekintve továbbra is a 201 és 400 milliliter közötti kiszerelések a legnépszerűbbek, bár értékbeli részesedésük 80 százalékról 77 százalékra csökkent. Eközben a 400 ml feletti kategória 18 százalékról 20 százalékra erősödött. Az év vége kiemelkedő a tusfürdők esetében, a mennyiségi eladást tekintve tavaly decemberben a havi átlag 133 százalékát mérte a piackutató. A tíz legnagyobb háztartási vegyi áru és kozmetikum között a hatodik legnagyobb forgalmú kategória a dezodor, csak a mosószer, vécépapír, öblítő és tusfürdő előzi meg. Erősen koncentrált a dezodor kiskereskedelmi eladása, ugyanis a drogériák 49 százalékkal, illetve a 400 négyzetméternél nagyobb élelmiszerüzletek 41 százalékkal lefedik az értékben mért forgalom 90 százalékát, akárcsak egy évvel korábban. A dezodorok iránt a nyári hónapokban fokozott kereslet jelentkezik, a mennyiségben mért eladás tavaly júniusban 15 százalékkal emelkedett a májusi szint fölé, majd júliusra tovább növekedett öt százalékkal. A szezonalitás ennél már csak az esztendő végén erősebb, tavaly december hónapra például az elmúlt év öszszes eladásának 13 százaléka jutott. MW KÁRTEVŐ Tömegessé vált az amerikai kukoricabogár rajzása. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy Zala megyében az állománykezelések ellenére sem tudják megfékezni a kártevőket - írja a Világgazdaság. A Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal (Nébih) közlése szerint a bogár imágójának intenzív rajzása különösen szembetűnő Somogybán is, ahol a Tolna megyével határos részeken erős rágási károk jelentkeztek a kukoricabibéken, Fejér megyében pedig a napraforgóban is észlelhető károsítás. Rendkívüli fertőzöttséget jelent, hogy egy-egy virágzaton 10-12 egyedet is találni. A bogarak ugyanis megrágják a bibeszálakat, ami termékcsökkenést és termékenységi zavart okoz. Emellett a talajban élő lárvák is komoly gazdasági kárt eredményeznek, mert azok megtámadják a gyökereket. A kártevők később befurakodnak a csuhélevelek alá is, és megrágják az élő szemeket. A kukoricabogár okozta sérülések utat nyitnak a fertőző fuzáriumnak, a fuzáriumgombák által termelt mykotoxinok pedig az emberre és a haszonállatokra is veszélyesek. A Nébih figyelmeztetett, hogy a kialakult helyzet miatt az odafigyelés több fontos kukoricatermesztő körzetben indokolt. A gazdálkodóknak időben kell kezelniük állományukat a jövő évi termés védelme miatt is. MW A lárvák megtámadják a gyökereket