Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-31 / 176. szám

1 EGY PERCBEN SZABÁLYOZÁS Az okostelefonok el­terjedése is közrejátszik - no meg az is, hogy ma már elérhető áron lehet beszerezni digitális fényképe­zőgépet - abban, hogy egyre töb­ben kattintgatnak a közterülete­ken, rendezvényeken. A felvételek pedig nemritkán a világhálón, a kö­zösségi oldalakon landolnak. ► 4 Veszélyben a gyengébb nem EGÉSZSÉG Harcot indítanak a kar­diológusok a nőkért. A statisztikák szerint ugyanis ma több nő hal meg keringési betegség következtében Magyarországon, mint férfi. Kere­sik a megelőzés lehetőségeit. ► 7 Jó reggelt! M ár egy év vagy kettő is el­telt, amikor igencsak zsen­ge korú gyermekem megkér­dezte, hogy na jó, de mikor térünk vissza a régi házunkba. Miközben én azt hittem, hogy nem is emlékszik az előző lakásra. De emlékezett, és otthonának tartotta, csakúgy mint a mostanit. Az óvoda, a város is fontos neki, hiszen a biztonságot jelentik. Ennek ellentételezéseként lehet akár­milyen szép egy másik település, ha nem a miénk. Történt ugyanis, hogy eltévedtünk a nyaralás alatt egy gyönyörű nyugat-európai városká­ban. A fiam fáradt volt, és rémülten zokogott. Majd egyszer csak kifa­kadt: „ebben a förtelmes városban kell leélnem a halálomat”. Persze épségben hazaértünk. B. K. Mindenkinek jár a pihenés VAKÁCIÓ Az idősebbek és a bete­gek is kimozdulhatnak otthonról, ám az ő esetükben nagyobb körül­tekintésre van szükség. Nyaralás­kor megváltoznak a körülmények, ezekhez alklamazkodni kell. ► 3 Van, amikor tilos kattintani Szekszárdi fiatal Törökországban Egy letűnőben lévő korszak krónikása SZEKSZÁRD Törökország, jól­lehet részben európai ál­lam, de mégiscsak más. Elté­rő kultúra, eltérő szokások. Schram Flóra éppen ezért szeretett volna betekinteni ennek a nyolcvanmilliós or­szágnak a mindennapjaiba. A szekszárdi fiatal a Rota­ry Club támogatásával va­lósította meg a tervét. Járt a szír határ közelében lévő Gaziantepben, majd a Föld­közi-tenger partján lévő két város, Arsuz és Tarsus volt az utazás helyszíne. ► 2 Kérdéseket vet fel most a tanulás TOLNA MEGYE Örök nyári té­ma: tanuljon vagy ne tanul­jon a nyári szünetben a gye­rek. A vakáció idején va­ló tanulás kérdése általában azokra vonatkozik, akiknek nem sikerült valami fénye­sen a bizonyítványuk. ► 6 SiÓAGÁRD A nyolcvanéves Szabadi Mihály nyolc köny­vet írt a paraszti kultúrá­ról. Néptánccsoportok veze­tőjeként is a népi hagyomá­nyok megőrzéséért dolgo­zik. Egy letűnőben lévő kort óv meg az eltűnéstől. A két­kezi munkát végző, olykor ünneplő, olykor gyászoló fa­lusi ember a főhőse. És en­nek az embertípusnak a sza­vai, tárgyai, szokásai, eré­nyei és hibái mind megma­radnak, hála az az írónak és az általa leírt szónak. ► 5 BUDAPEST Negyedik világbajnoki aranyérmét szerezte Hosszú Katinka, aki nagy fölénnyel nyerte meg a 400 méteres vegyesúszás fináléját a Duna Arénában va­sárnap befejeződött vizes világbajnokságon. A háromszoros olimpiai bajnok, a szám ötkarikás címvédője és világcsúcstartója 4:29.33 perces világbajnoki re­korddal csapott célba. Hosszú 2009-ben Rómában, 2013-ban Barcelonában és 2015-ben Kazanyban is megnyerte ezt a számot. „Hihetetlen, nagyszerű érzés volt. Amikor beértem, akkor pár másodpercig nem nagyon voltam magamnál'- mondta Hosszú. A zárónapon még egy ezüst is jutott a mieinknek. ► 15 A távoli Afrika muzsikáját hozták el a bátaszéki utcafesztiválra Forró hangulat a nyári melegben BÁTASZÉK Igazi forró han­gulatban volt részük mind­azoknak, akik ellátogattak pénteken este Bátaszékre, az Árpád utcába. Az immár hagyománnyá vált nyári ut­cafesztiválon ezúttal az Af­ro Magic Band szórakoztatta az érdeklődőket. A nyári me­legben igazi afrikai hangula­tot varázsolt az együttes, me­lyet 1997-ben alapított Buda­pesten Mbaye N’diaye, a sze­negáli Nemzeti Balett egyko­ri táncosa és koreográfusa. Az együttes utánozhatatlan ritmusvilágú koncertjeivel évek óta varázslatos színfolt­ja a magyarországi koncert-Az Afro Magic Band nevéhez méltóan elvarázsolta a közönséget életnek. Zenéjüket a tradi­cionális nyugat-afrikai rit­mus- és dallamvilág hatá­rozza meg, ahol az ütőhang­szereké - elsősorban a djem­­béké - a főszerep, valamint spirituális szertartási és be­avatási énekek, dinamiku­san lüktető ritmusok keltik a fergeteges és egzotikus han­gulatot. Ezek a tradicionális elemek populáris, mai hang­­szerelésben oldódnak fel a multikulturalitás jegyében. Bátaszéken az érdeklődők a bemutatkozó műsor után meg is tanulhatták a tánclé­péseket. Az utcafesztivál az Fotó: Ócsal Krisztina éjszakába nyúlt. M. I. 2017. JÚLIUS 31., HÉTFŐ • XXVIII. ÉVFOLYAM, 176. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT 08.11.-08.13. Tolnai Népújság www.teol.hu ▼ ÜS Hosszú aranyérme szép zárása volt a vizes vb-nek ■A*—Augusztusban: Böszörményi Gyula Vendel in fl/mo bűnügy aiomm Folytatásos kriminovella, 6 napon át! 9 770865 603012 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Mauthner Ilona 74/511-510 TERJESZTÉS hétközbnap 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 74/511-534 MA HOLNAP 37 38 Ma fokozódik a hőség, a hajnali 15-21 fokot köve­tően délután már 32-37 fok lesz. Sok napsütésre van kilátás, a szél csak néhol élénkül meg. ► 13 T Boldog névnapot kívánunk Oszkár és Ignác nevű olvasóinknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom