Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-27 / 173. szám

10 M0ZAIK-TV-MŰS0R 2017. JÚLIUS 27., CSÜTÖRTÖK POÉNPERCEK PECSÉTELES- Önnek jelenleg mi a foglal­kozása?- Postán dolgozom, leveleket pecsételek.- Nem unalmas?- Mindennap más a dátum! PATIKUSNÁL Móricka bemegy a gyógy­szertárba, és így szól:- Kérek valami helyi érzéste­­lenító't! A patikus csodálkozva meg­kérdi:- Minek az neked?- Tetszik tudni, ma viszem haza a bizonyítványomat... ÁLLÁSHIRDETÉS Két férfi, Kovács és Szabó je­lentkezik egy mérnöki állás­ra, azonos írásbeli teszt alap­ján próbálják felmérni képes­ségeiket. Következik az ered­ményhirdetés:- Uraim, mindketten azonos pontszámot értek el, és csak egyetlen kérdésre adtak hely­telen választ, mégis az egyik valahogy jobb volt, mint a másik. Ezért Kovács urat vá­lasztjuk. Szabó felhördül:- Hogy érti, hogy az egyik helytelen válasz jobb, mint a másik?- Egyszerű, uram, Kovács úr a kérdésre „Nem tudom”, míg ön „Én sem” választ adott. NYUGTATÓ- Doktor úr! Ne írja fel ne­kem azt a nyugtatót, amit ed­dig szedtem!- Miért?- Azért, mert így azokhoz az emberekhez is kedves va­gyok, akiket utálok. OLGA, LILIÁNA napja OLGA. A Helga orosz formája. Eredeti jelentése: egészséges, boldog. Védőszentje: Szent Olga orosz nagyfejedelemnő. Virága: az ördögszem. LILIÁNA. A Lilian latinos alak­ja, amely eredetileg az Elisa­beth becézése volt. • EGYÉB NÉVNAPOK: Ajtony, Au­rél, György, Hugó, Kamilla, Konstantin, Natália, Natasa. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Charbel Makhlouf áldozópap emlékünnepe, Olga, Árvács­ka napja. A református és az evangélikus naptárban Olga, Liliána napja. A zsidó naptár­ban áv hónap 4. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: Kiv 19,1-2.9-11.16-20b. Dán 3. Mt 13,10-17. Református: lKor 7,17-24. Jób 40,1-14. Evangélikus: Mt 18,1-6. Fii 4,10-23. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 3 7 5 8 2 9 6 4 1 8 1 9 4 5 6 2 7 3 2 4 6 3 1 7 5 8 9 9 6 3 2 8 5 4 1 7 4 5 7 9 3 1 8 2 6 1 2 8 6 7 4 3 9 5 6 9 2 7 4 3 1 5 8 7 8 1 5 6 2 9 3 4 5 3 4 1 9 8 7 6 2 ÁLMATAG TÖRVÉ­NYESSÉG BIBI, SÉRÜLÉS VISSZÉR BEFOGÓ SZERSZÁM FIZETÉS­JAVÍTÁS ELŐADÁS DÉLELŐTT SZÁMOLÓ­LÉC l ▼ f MAROKKÓ FŐVÁROSA BÚZA, ROZS FEJBŐL ► L ▼ GYAKORI­­TÓ KÉPZŐ ÁHÍTOZÓ ► NYELVI ÓRA IDEGEN NŐI NÉV KARÁM ► • T HAJCSIZÓ L ▼ V TEHERAU­TÓ MÁRKA SZABÓ LŐRINC VERSE ► LUTÉ­CIUM LIBANON AUTÓJELE ► ▼ r APÁTLAN­ANYÁTLAN ► T MILYEN IRÁNYBA? LEVÁG ► SKANDINÁV REJTVÉNY 5UDOKU 1 3 5 9 6 4 7 co 5 1 9 3 5 4 6 2 8 2 8 1 6 2 5 5 6 4 3 9 2 1 HOROSZKÓP KOS (03. 21.-04. 20.) A Kos jegyében álló Uránusz végre csak jó fény­szögeket kap. Kisebb utazásra készül, vagy már neki is indul ma. Ha még a készülődésnél tart, akkor gondolja át, min­dent becsomagolt-e! BIKA (04. 21.-05.20.) A Mars már az Orosz­lán jegyében áll, együtt a Nappal. Szüksége van mások támogatására, mert ma kevés önben a lendület. Ha teheti, sportoljon, ez kirángathatja a letargiából. IKREK (05. 21.-06.21.) A Hold a Szűz jegyében áll, és itt van már a Merkúr is. Az elkövetkező napokban valami jóra számíthat, és az ezzel járó bizsergést már a csontjaiban érzi. Munkahely­­váltásra is sort keríthet. RAK (06. 22.-07.22.) A Hold a Szűz jegyében áll, a Mars pedig az Oroszlán jegyében látható, a Nappal együtt. Ez az állás rengeteg energiát vesz el öntől, így ma is jól kellene gazdálkodnia az idejével. OROSZLÁN (07. 23.-08. 22.) A Mars az Oroszlán je­gyében áll, a Nappal együtt. Kezdi visszanyerni a régi én­jét, az akarat egyre erősödik, növekszik önben. Egyelőre azonban még ne mutassa ki a foga fehérjét! SZÍa (08. 23.-09. 22.) Egy családtagjának a betegsége vagy munkaügyi gondjai megszaporodhattak a terhei mostanában. Sze­rencsére ön az az alkat, akit a nehézségek mintha éppen hogy megerősítenének... Most is remekül helytáll. MÉRLEG (09. 23.-10. 22.) A pénzügyek terén javu­lást várhat ugyan, de ehhez tennie is kell valamit. A kap­csolatait is ápolnia kellene: a családiakat és a hivatalosakat is. Most a szerencsecsillaga ebben is megsegítheti. SKORPIÓ (10. 23.-11. 22.) Ez a nap minden tekin­tetben kedvezően alakulhat. Ha teheti, semmi mással ne foglalkozzon, csak amit igazán fontosnak érez, ami igazán a maga ügye! A rutinfeladatok ma nehezen mennek... NYILAS (11.23.-12.21.) A Mars az Oroszlán je­gyében áll. Bármit is szeretne, most tálcán kínálja az élet Jól gondolja meg, hogy mire használja az' erejét! Csak az igazán lényeges dolgokkal foglalkozzon! BAK (12. 22.-01. 20.) A Szűz jegyében járó Hold gyakorlatiassá teszi, ám egy váratlan hívás kavarhatja fel régen kihűltnek hitt érzel­meit. Talán egy régi szerelem vagy barát, netán rokon emlé­kezteti önt az elmúlt időkre... ©VÍZÖNTŐ (01. 21.-02.18.) A Mars és a Nap is az Oroszlán jegyében áll, az ön párkapcsolatokat jelző sors­területén. Most könnyebb lesz kapcsolódnia másokhoz. Új emberek kerülhetnek az útjá­ba, kellemes élmények érik. HALAK (02.19.-03. 20.) A mai napon mindenki­től támogatást kap: családja és egy munkatársa is ön mellé áll. Valamire rájöhet a mun­kájával kapcsolatban, ami nemcsak hogy megkönnyíti az életét, de még a karrierjén is nagyot lendíthet. TEUEVIZIO-MUSOR 2017. JULIUS 27., CSÜTÖRTÖK ec o (A O 2 4.05 4.40 5.05 5.30 7.15 9.20 10.25 12.25 13.05 13.45 15.00 16.15 17.25 18.00 19.00 19.30 20.55 21.30 22.25 23.20 23.50 1.00 1.30 2.05 Óránként Híradó és időjárásjelentés 6.00 Híradó 6.35 Ma Reggel 10.35 Unió28 12.00 Déli harang­szó 12.01 Híradó 12.55 Ma dél­után 13.35 Iskolapad 14.35 Élet­kor 15.35 Unió28 16.35 Kosár 17.33 Magyar gazda 17.50 Ma este 20.30 Ma este 21.00 Híradó 22.35 Ma éjjel 23.20 Angol nyel­vű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kí­nai nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.10 Különvélemény 7.00 Híradó 7.30 Klinika © 8.05 Trend 8.30 Kibeszélő 10.05 Civil kör 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 A munkavállalók világa 13.05 Kettesben Szabó Anettel 14.30 Jö­­vöálló 15.05 Összművész 16.00 Híradó 16.30 Troli 17.05 Razzia © 17.30 Kibeszélő 19.10 Napi aktuá­lis 20.00 Híradó 20.30 Háttér-kép © 21.30 Újranyitott akták © 22.35 Számla 23.05 Razzia © 23.30 Összművész 0.30 Hazahúzó Barátok közt © 5.05 Csapdába 5.55 Fókusz © csalva© 6.55 TopShop 5.30 Sherlock 7.00 Jó reggelt, és Watson © 7.25 skacok! ® 6.15 Tűsarok© 7.50 Reggeli ® 6.20 Mokka© 8.20 AsztroShow 6.25 Tények 9.05 TopShop Reggel 10.00 Portré© 6.55 Mokka© 12.00 Fókusz © 8.50 Ékszer TV 12.01 Szulejmán © 10.45 Astro-Világ 12.45 Éjjel-nappal 12.00 Tények Budapest © Délben 13.20 Házasság 12.30 Walker, első látásra © a texasi kopó© 13.50 Story Extra © 13.35 Magánnyomozók© RTL Klub 14.40 Családi 14.00 Híradó Titkok© 14.50 Fókusz © 15.45 A sors útjai© 15.40 Éjjel-nappal 16.50 Fatmagül® 16.45 Budapest © 18.00 Tények 17.00 Barátok közt© 19.10 Pénzt 18.00 Riviéra © vagy éveket!© 18.35 Riviéra © 20.35 Humorkoktél© 19.30 RTL Klub Híradó 21.55 Aszultána® A rejtély© 23.10 1/1 Azurák 20.25 AzEvHotele© Csabával © 20.55 Magyarország 0.10 Különvélemény® 22.25 legszebb 1.10 Tények Este 22.35 városai © 2.00 Teleshop Armageddon 4.: 2.25 Odüsszeia® 0.20 Meteor vihar© 3.55 Felejthetetlen® 2.10 ■KIS ll* i \ egyszerűen! Csendes gyarmatosítók © A természet magy; fotósai- Újra rendel © hol nem volt © 0.20 Szökés Alcatrazból 8.30 Start plusz 9.05 Fórum 10.50 A nap híre 11.45 Laci bácsi kony­hája 12.25 Világhíradó 12.45 Start plusz 13.45 ATV START 14.15 700- as klub © 14.45 Fő az egészség 16.00 Fórum 17.40 TV torna Nor­bival és Rékával 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 A nap híre 22.15 Világhíradó 22.40 Este 9 23.10 Hazahúzó 23.55 Építészet mesterei 0.00 A nap híre 6.00 6.35 6.40 7.10 8.05 8.55 9.45 10.50 11.00 11.15 12.20 13.05 14.25 14.55 15.05 16.05 16.50 17.00 17.10 17.15 18.10 19.15 20.25 21.15 22.30 23.30 0.25 1.35 Híradó Gusztáv Millenniumi Mesék ® Szerelemhajó Szívtipró gimi © Hazárd megye lordjai © Szomszédok © Arany János emlékére Híradó Derrick © Vészhelyzet © A 78-as körzet © Az én váram... Variációk Ki Mit Tud?© Szívtipró gimi© Arany János emlékére Híradó Időjárás-jelentés Hazárd megye lordjai © Derrick © Szomszédok © Vészhelyzet © Kabaré a négyzeten © Villám Századfordító magyarok A polip A hét műtárgya 7.20 8.20 8.50 9.10 9.45 10.20 10.55 . 11.45 12.15 12.20 12.50 13.30 14.02 14.30 14.40 15.10 16.00 16.35 17.15 17.30 18.00 19.04 19.35 20.10 21.18 22.50 23.45 18.10 Derrick 6.45 McLeod lányai © 7.45 A da­­dus © 8.45 Bűbájos boszorkák © 9.45 Én és a hercegem © 12.00 A dadus© 13.00 Bűbájos boszorkák ©14.00 Doktor House ©15.00 A Grace klinika © 16.00 Hazudj, ha tudsz! © 17.00 NCIS-Tengerésze­ti helyszínelők © 18.00 Nyomtala­nul © 20.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők ® 22.00 Gotham © 23.00 Tények ©0.20 NCIS-Ten­gerészeti helyszínelők® Felsős Mindenki Akadémiája Tudós Társaság Az én történetem Másfélmillió lépés Magyarországon Gyógyító természet © Cousteau kapitány újra felfedezi a világot Új idők, új dalai M5 Lexikon Az én történetem Másfélmillió lépés Magyarországon Gyógyító természet© A hiányzó láncszem© M5 Lexikon Az én kis családom© Szólalj meg! Felsős Mindenki Akadémiája Ki mer ma? Tudós Társaság Cousteau kapitány újra felfedezi a világot Kulturális híradó Ön is tudja­­műveltségi vetélkedő Univerzum A nap vége Esti kérdés Univerzum 4.15 Két pasi-meg egy kicsi® 4.35 Két pasi - meg egy kicsi © 5.25 Televíziós vásárlás 5.55 Will és Grace© 7.35 Jóbarátok© 8.00 Jóbarátok© 8.25 Amerikai mesterszakács © 9.20 Szivek szállodája © 11.20 Castle© 12.20 Castle© 13.20 Zűrös viszonyok © 14.15 Monk-FIúgos nyomozó © 15.15 Monk-FIúgos nyomozó © 16.15 Castle© 17.10 Castle© 18.10 Amerikai mesterszakács © 19.05 Két pasi-meg egy kicsi© 21.00 Superhero© 22.45 A gyilkos médium © 1.10 Monk-FIúgos nyomozó © 2.00 Monk-FIúgos nyomozó ® 2.45 Chuck© 3.25 Chuck© 4.30 9.00 10.40 12.40 14.25 16.40 18.55 21.00 23.00 0.40 2.30 Moby Dick, a fehér bálna© amerikai akciófilm 2010 Szemenszedett boldogság © amerikai vígjáték 2010 Szánon nyert örökség® kanadai-angol vígjáték 2001 Sárkányölő lovagok © amerikai fantasztikus akciófilm 2011 Mulan © amerikai-kínai kalandfilm 2009 A Nap könnyei © amerikai akcióthriller 2003 Végjáték © am, sci-fi akciófilm 2013 R.: Gavin Hood Sz.: Harrison Ford, Abigail Breslin, Hailee Steinfeld, Asa Butterfield, Sír Ben Kingsley Tango és Cash © amerikai akcióvígjáték 1989 Gyilkos szezon © belga akciófilm 2013 Az utolsó dobás© amerikai krimi 1998 Lopakodók: Újratöltve © dél-afrikai akciófilm 2011 21,18 A nap vége 5.00 Wing Commander - Az űrkom­mandó © 6.30 Teleshop 8.00 Mer­lin és a sárkányok világa © 10.00 Négybalkéz © 12.00 Nyolc tanú ® 14.00 Az elveszett frigyláda foszto­gatói ® 16.30 Orvlövész ® 19.00 Amerikai nindzsa 3: A véres vadá­szat ® 21.00 Védhetetlen © 23.30 A bizalom ára © 1.40 A holló 3. - A megváltás © 3.15 Halálhajó © 21.00 Superhero 7.35 ízes élet ® 7.55 Tények Reg­gel © 8.35 Magánnyomozók © 9.45 Veled is megtörténhet! © 10.50 Családi Titkok © 11.55 Jó­ban Rosszban © 12.40 Hal a tor­tán © 13.45 Gyerekszáj © 14.20 Kasza! © 15.30 Csapdába csalva © 16.10 Tények © 16.40 Csalá­di Titkok © 17.45 Hal a tortán © 19.00 Édes élet © 20.15 Jóban Rosszban © 21.00 Anyám nyakán ® 23.00 Hosszú utazás © 18.55 Végjáték 4.00 Póker 5.00 Póker 6.00 Televí­ziós vásárlás 8.30 Darts 12.00 Ló­verseny 15.00 Autósport. Tempó magazin 15.30 Labdarúgás 17.45 Mai helyzet 18.00 Sportgazdaság 19.00 UFC 20.00 Darts 0.00 Kézi­labda 2.30 Kézilabda 5.05 CHI-A Belső Erő Magazin 5.35 Pecatúra magazin 6.00 Lendület magazin 6.30 Jövünk! magazin 7.00 Vizes Vb 2017 8.20 Vizes Vb 2017 Ez történt a Vizes Vb-n -13. nap összefoglaló 9.15 Vizes Vb 2017 Benne: Úszás selejtezők 12.30 Strandkézilabda magazin 12.45 Röpte magazin 13.15 Vizes Vb 2017 15.00 Vizes Vb 2017 16.15 EYOF összefoglaló 17.05 Sporthíradó-Vizes Vb hírek 17.15 Vizes Vb 2017 Benne: Úszás középdöntők, döntők 19.50 Boxutca magazin 20.20 Vizes Vb 2017 21.45 Vizes Vb 2017 23.30 Vizes Vb 2017 Ez történt a Vizes Vb-n -14. nap összefoglaló 0.15 EYOF összefoglaló 1.05 Kamion EB felvételről 1.30 Pecatúra magazin 2.00 Lendület magazin 19.58 Bóxutca magazin 10.00 Édes nagyik, finom sütik © 11.00 Luke Nguyen © 12.30 Tosz­­kána ízei © 14.00 Rachel Khoo konyhája © 15.30 Rick Stein © 17.00 A lusta szakács © 18.00 Pap­rika Pékség © 19.00 James Martin ® 20.00 Jó szakács, rossz szakács ® 21.00 Rachel Khoo konyhája: Melbourne ® 22.00 Egyszerűen olaszul © 22.30 Toszkána ízei © 23.00 James Martin © 0.00 Rick Stein - Velencétől Isztambulig ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának tógát minden tévéadó fenntartla! ti

Next

/
Oldalképek
Tartalom