Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-03 / 152. szám

Kenderesi jótékonykodott ADOMÁNY Az olimpiai bronzérmes aparhanti úszó kezdeményezte a gyűjtést, amelynek eredményeként több, mint félmillió forinthoz jut a napokban lezárult licit eredménye­képpen a négygyermekes Vaskó család, akiknek a háza idén tavasz­­szal égett porig Decsen. ► 16 Emelkedett ZOMBA A dunaszekcsői dr. Tóth Andrea nyerte a hétvégén lebonyolított országos fogathajtó versenyt. Idén tizennegyedik alkalommal rendezte meg az erőpróbát a Zombai Lovasklub Egyesület, ezúttal 28 fogat vett részt az ob-n. Külön értékel­ték a profi élversenyzőket (A-kategória), illetve az utánpótlás és hobbi (B-kategó­ria) versenyzőket. Az eseményen kuriózumnak számított, hogy az országban mű­ködő nyolc négyes fogat közül négy itt volt Zombán, a többi a csehországi Ne­­banicében rendezett nemzetközi viadalon vett részt. A becslések szerint 5 ezer néző látogatott ki a háromnapos megmérettetésre. Fotó: Mártonfai Dénes ► 5 2017. JÚLIUS 3., HÉTFŐ • XXVIII. ÉVFOLYAM, 152. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT • m / / • / www.teol.hu Hölgy nyerte a zombai júliusban-Vés/ts Andor A halott béresek esete Folytatásos kriminovella. 6 napon át! fogathajtó versenyt a támogatás MUNKAERŐ Több mint 800 csökkent munkaképességű személy dolgo­zik Tolna megyében, ahol egyebek mellett 30 akkreditált foglalkoztató fogadja a munkaerőt. A problémát ezen a területen is egyre inkább a dolgozók hiánya jelenti. ► 2 Raboltak és verekedtek ÍTÉLET Összesen huszonkét bűncse­lekményt követett el hat fiatalko­rú. Loptak és raboltak, akár fegy­verrel is, volt akit fejbe rúgtak, ököllel ütöttek, mást pedig késsel fenyegettek. ► 4 Jó reggelt! Rendezvényeken sajnos gyak­ran lehet tapasztalni, hogy nem mindenki van tisztában az illem alapvető szabályaival, il­letve nem rendelkezik kellő tapin­tattal. Ilyen például az a munkás, aki egy ballagási ünnepség kel­lős közepén fogja magát, és komó­tosan átslattyog az ünnepi színen, mit sem törődve az éppen zajló ese­ménnyel. De az sem éppen udvari­as, aki egy szavalóversenyen a né­zők és a fellépő közé állva, az utób­binak szinte az arcába tolva a te­lefonját készít felvételeket. A sort minden bizonnyal hosszan lehet­ne még folytatni, aminek elsősor­ban az az oka, hogy sokan sajnos nincsenek kellő tisztelettel mások iránt. H. É. Kohl a nemzetek Európáját képviselte Hiába figyelik drónokkal a határt GYÁSZ Az Európai Parlament­ben búcsúztak el szombaton Helmut Kohl egykori német kancellártól. A temetésen ott volt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, An­gela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia ál­lamfő, Bili Clinton volt ame­rikai elnök és Dmitrij Med­­vegyev orosz miniszterelnök is. A gyászszertartás után Or­bán Viktor miniszterelnök az Ml-nek adott interjújában ki­emelte: „Kohl a nemzetek Eu­rópáját képviselte.” ► 9 Segítik a fedél nélkülieket HAJLÉKTALANOK A kormány továbbfejleszti az ellátást a téli időszakra, többletforrá­sokkal, új szállásmegoldá­sokkal, kihűlést megaka­dályozó jelzőrendszerrel, a diszpécserszolgálat mege vé­dik a fedél nélkülieket. ► 7 MIGRÁNSOK Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó arra a felvetésre, hogy az embercsempészek drónnal figyelik a magyar-szerb ha­társzakaszon a határőrök mozgását, hogy az éppen őri­zetlen szakaszon átvihessék a migránsokat, azt felelte: a határrendészeti rendszer mindkét kerítésnél azonnal érzékeli elektronikus felde­rítő eszközökkel - kamerák­kal, hőkamerákkal, az okos­kerítés jelző funkciójával -, ha megbontják azt. ► 7 Besigheimből testvérvárosi delegáció érkezett az eseményre A 875 éves várost ünnepelték Paks borait mutatja be az új tárlat BÁTASZÉK Kétnapos, tartal­mas, színes programmal ün­nepelték az elmúlt hétvégén a helyiek és a meghívott ven­dégek, hogy Bátaszék idén 875 éves, illetve immár 25 éve annak, hogy Besighe­im a település testvérváro­sa lett. A jubileumi ünnep­ség kiemelkedő eseménye volt az ünnepi testületi ülés szombaton délelőtt. A műve­lődési házban tartott esemé­nyen részt vett a Besigheim­ből érkezett delegáció is, és együtt ünnepeltek a bátszé­­kiekkel. Az ünnepi ülésen kitüntetéseket, elismerő ok­leveleket is átadtak. ► 4 Az ünnepi testületi ülés mellett volt kiállítás, koncert, sok színes program Fotó: Makovics Kornél PAKS A Paksi Városi Múze­um új állandó tárlata a De­ák-ház pincéjében nyílt meg, s Paks város borait mutatja be. Az adományozó, Herczeg József tiszteletbeli muzeoló­gusi címet kapott az intéz­ménytől, amellyel kapcso­lata nem újkeletű. Herczeg József 2004-től vett részt a borbírálatban, több mint tíz éven át vezette a bizottsá­got és ismeretei szerint, ő az egyetlen, akinek erede­ti címkével és töltéssel meg­van minden palack. Persze nem csak a borok kaptak itt helyet, hanem borászati esz­közök is. ► 6 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Mauthner Ilona 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig: , 74/511-534 MA HOLNAP 27 28 Már ma is sok napsütésre számíthatunk, némi go­­molyfelhőiettel, a további napokban pedig erősö­dik a felmelegedés, visszatér a kánikula. ► 13 T Boldog névnapot kívánunk v Kornél | és Soma nevű olvasóinknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom