Tolnai Népújság, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-12 / 134. szám

KITEKINTŐ g 2017. JÚNIUS 12., HÉTFŐ TVAJÁNLÓ Mad Max, a megunhatatlan Egy 1979-ben készült filmet ajánlunk hétfő estére, melyet aztán folyta­tás és a foly­tatás folyta­tása köve­tett. Igen, a Mad Max-ről van szó, amely­nek különös világát és han­gulatát egyszerűen ugyan­úgy nem tudja megunni a kö­zönség, mint például a Ter­minator mozikét. Ebben a kü­lönös, a nem is olyan távo­li jövőben játszódó filmben a pusztuló városok között ker­getik egymást az útonálló bandák, a félelmet nem is­merő, öngyilkosjelölt autó­­versenyzők és a rendőrök. Amikor az egyik motorosban­da tagja az üldözés során az életét veszti, barátai, élükön egy karizmatikus pszichopa­tával, Toecutterrel, elmen­nek a holttestért. A bosszú­ra szomjazó társaság megtá­mad mindenkit, aki az útjába kerül. Az eset kivizsgálására Max és társa kap megbízást, akiknek sikerül is a banda egyik tagját letartóztatni, ám már a következő napon sza­badon is engedik. A rendőr­­kapitány, aki már belefásult a bűnözők elleni eredmény­telen küzdelembe, szabad kezet ad beosztottjainak. Hi­ába minden, a rendőrök nem jutnak eredményre, sőt, ők szenvednek újabb vereséget: Max társával brutálisan vé­geznek a banda tagjai. Max kénytelen engedni felesége unszolásának, kilép a rend­őrség kötelékéből és család­ja társaságában nekiindul, hogy új életet kezdjen. Ám más van megírva számára a sors könyvében. B. K. Mad Max, Film+, 21 óra A gasztronómia, az értékek és a kultúra jegyében PROGRAMSOROLO A Pincefalu várja a településeket Harmadik alkalommal szer­vezi meg a megyei önkor­mányzat „Vár a megye” - Tolna Megyei Értékek Nap­ja elnevezésű rendezvényét. Idén június 23-án, pénte­ken vár a megye mindenkit, ezúttal Györkönyben - je­lentette be helyszíni sajtó­­tájékoztatóján Fehérvári Ta­más, Tolna Megye Közgyű­lésének elnöke. A részletek­ről Tóth Róbert, a kabinet munkatársa tájékoztatta la­punkat. Munkatársunktól szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu GYÖRKÖNY Az esemény beha­­rangozóján a házigazda te­lepülés polgármestere, Bra­un Zoltán, valamint a társ­­szervező Nemzeti Művelődé­si Intézet szakmai igazgató­ja, Kary József is részt vett. Valamennyien hangsúlyoz­ták: idén is a gasztronómia, az értékek és a kultúra jegyé­ben kerültek összeállításra a megye településeinek szó­ló programok - tájékoztatott Tóth Róbert kommunikációs referens. Fehérvári Tamás minde­nek előtt köszönetét fejezte ki a vendéglátó településnek, hogy lehetőséget biztosítanak a rendezvény megtartásához. A Pincefalu kiváló, egyben gyönyörű környezet, amely nem véletlenül érdemelte ki a Tolnaikum minősítést - fe­jezte ki elismerését az elnök. Mindezen túl, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében támoga­tott pályázatának köszönhe­tően, közel százmillió forin­tos forrásból tovább is fejlőd­het - tette hozzá. A programokra rátérve el­mondta: a „Minden ízében Tolna megye” című főzőver­senyen különböző közösségek fogásai készülnek majd, ame­lyeket az úgynevezett kóstoló­pontokon ingyenesen megíz­lelhetnek a vendégek. A szak­mai zsűri helyi, ugyanakkor országosan ismert mestersza­kácsokból áll össze. Az ételkülönlegességek mel­lett a szórakozás is fontos ele­me az eseménynek. A játékra jelentkezők „Érték Viadalon” mérhetik össze tudásukat, mégpedig a térség kincseit megjelenítő feladványok által. Délután a kiemelt megyei értékek, azaz Tolnaikumok ünnepélyes bejelentése, az ér­tékdíjak átadása és eredmény­­hirdetés zajlik le. A vendégek elsősorban a települési önkormányza­tok és az értékgyűjtő mozga­lom képviselői, azonban a dél­után megrendezendő kultu­rális programokra, és a „bor- Megyetem”-re minden érdek­lődőt szeretettel vár a megye. A Pincefalu sajátosságából adódóan kékfrankos bortúrán vehetnek részt az érdeklődők: ezen a túrán a györkönyi pin­cészetek és a szekszárdi-tol­nai borvidékek borai kóstol­­hatóak meg - ezt már Braun Zoltáh mondta el a „borMe­­gyetem” témaköréhez kapcso­lódva. A résztvevők a helyszí­nen válthatnak jegyeket, me­lyekért cserébe nem csupán a borkóstolás, hanem a borozás­hoz illő zenés-verses műsor adta élmény is jár. Eddig mindegyik „Vár a me­gye” rendezvényen részt vet­tünk - közölte a polgármes­ter. Véleménye szerint fontos, hogy a települések ne csak hivatalos formában találkoz­zanak, hanem más alkalmak keretében is építhessék kap­csolataikat. Az egymással va­ló megismerkedés közösséggé kovácsolja a megyét, mely ál­tal hatékonyabban érvénye­síthetik érdekeiket is. Egy­más értékeinek megismeré­se, a közös ételfogyasztás és borkóstolás összehozza az embereket - zárta mondan­dóját Braun Zoltán. Embléma is készül a rendezvényre Kary József, a megyei köz­gyűlés elnökének véleményét osztva örömét fejezte ki, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat és a Nemzeti Művelődési Inté­zet együttműködése sikeres. A szakmai igazgató aláhúzta: a közművelődéshez kapcsoló­dó legfontosabb feladatokat helyben végzik. Ennek tükré­ben támogatják a helyi értéke­ket megjelenítő programokat, amelyek kiválóan hozzájárul­nak az identitás és a közösség épüléséhez. A Vár a megyéhez hasonló események hozadéká­­nak nevezte mind a helyi gaz­daságfejlesztést, mind a vidék megtartó erejének növekedé­sét. A megyei önkormányzat külön emblémát is terveztetett a rendezvénynek: ez a védjegy­nek is beillő szimbólum magá­ban foglalja az új - sárközi mo­tívumot ábrázoló - megyelogót is. Az eseményen tavaly mint­egy ötven település képvisel­tette magát, több mint három­száz fővel; idén is hasonló szá­mú érdeklődőt vár a megye. HÉTFŐ SZEKSZÁRD Wonder Woman 3D (amerikai akció-kalandfilm) 19 óra. ELŐADÁS SZEKSZÁRD Wosinsky Mór Me­gyei Múzeum: Múzeumi mozaik. Képek, filmek, események soro­zat. Garamvölgyi István vetítéses előadása Peru, az inkák öröksége címmel 14 óra. KEDD SZEKSZÁRD: Wonder Woman 3D (amerikai akció-kalandfilm) 19 óra. TRAFFIPAX 05:00-07:00 55-ös főút 120. km 05:00-07:00 60» főút 145. km 05.00-07:00 Paks. Hketülő út (Dunacenterj 0900-1100 Nagymárgok, Petőfi u. 112. 09:00-11:30 M6 bal 91. km 0900-12:00 60s főút 93. km 09:15-1115 M6 jobb 153. km 0930-1130 Dombóvár, Köztársaság u. 27. 13:00-15:00 Bonyhád, Cikói út 33. 1300-1530 M6 jobb HL km 1300-15:30 60s főút 113. km 1300-1600 Várdomb, Kossuth u. 50/A 1400-1700 61-es főút 84. km 1530-1630 56102-os mellékút 2. km 1630-1830 M6 bal 153. km 1630-1930 60s főút 120. km 1700-18:30 Bonyhád, Rákóczi u. 144. 1700-2000 Szekszárd, Keselyűst u. 20. 2100-2400 60s tótit 100. km 2100-0000-TW_______M6 bal 108 ka 2100-00:00 Dombóvár, Rákóczi u. 48. 2130-23:30 55ös főút 120. km VÉRADÁS HÉTFŐ Szekszárd Véradó Állomás 8.00-19.00 KEDD Dombóvár Kórházi véradó 8.00-14.00 Bonyhád Művelődési Ház 10.00-15.00 SZERDA Bonyhád Művelődési Ház 14.00-19.00 CSÜTÖRTÖK Dombóvár Kórházi véradó 8.00- 14.00 Szekszárd Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság 9.00- 13.00 PÉNTEK Szekszárd Véradó Állomás 8.00-15.00 I A Dunán tegnap 14 órakor: J Dunaföldvár 12 cm, Paks 170 cm, Dombori 214 cm, Árvízkapu 580 cm, Baja 298 cm. A Sió Palánknál 173 cm. Ha megvalósul, Kalocsa majdnem olyan közel lesz az erőműhöz, mint Paks Diplomamunka az új Duna-hídról PAKS A leendő híd túloldalán, a Kalocsai járásban 2-3 száza­lékkal nagyobb a munkanél­küliség, mint itt, a paksi ol­dalon. Mi változna a létesít­mény elkészülte után? A kér­désre Lukács Norbert, a fris­sen végzett dunaszentgyör­­gyi mérnök diplomamunká­jában adott választ. A Paks-Kalocsa közötti híd várható munkaerő-piaci hatá­sait elemezve arra jutott, hogy főként a képzetlen és alacso­nyan képzett emberek életé­ben következhet be pozitív vál­tozás, mintegy 15 településen. Vizsgálta az iskolázottsági ada­tokat, az ingázási hajlamot, és Lukács Norbert elemezte a leendő híd munkaerő-piaci hatásait A szerző felvétele térinformatikai modellt épít­ve azt Is lemérte, hogy meny­nyivel kerülnek közelebb a hí­don át a leendő munkaválla­lók a leendő munkahelyhez - Paks II-höz -, mint a jelenle­gi úthálózat igénybevételével. Bármilyen meglepő, Kalocsa majdnem olyan közel lesz az új atomerőműhöz, mint Paks. A beruházás kivitelezé­sét negyven százalékban ma­gyar munkaerő végzi majd. A földmunkákhoz kell a leg­több ember. Ennek köszönhe­tően, egyes Kalocsa környéki falvakban, akár 10-12 száza­lékos munkanélküliség-csök­kenés várható. W. G. Konvektort lopott el a tárolóból KAPOSSZEKCSŐ Helybéli nő tett feljelentést a rendőrsé­gen, annak okából, hogy vala­mikor április 24. és május 29. között valaki ellopta a társas­ház tárolójában lévő gázkon­vektorát, e miatt a Dombóvá­ri Rendőrkapitányság nyomo­zást rendelt el lopás vétség gyanúja miatt ismeretlen tet­tes ellen. A nyomozás során si­került azonosítani a feltétele­zett elkövetőt egy 25 éves he­lyi férfi személyében, aki beis­merte a bűncselekmény elkö­vetését. Elmondta azt is, hogy a gázkonvektort egy méhte­­lepen leadta, a vételi jegyet a rendőrök lefoglalták. 1.1. Kary József, Fehérvári Tamás és Braun Zoltán a sajtótájékoztatón Fotó: tolnamegye.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom