Tolnai Népújság, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-27 / 122. szám
KITEKINTŐ g 2017. MÁJUS 27., SZOMBAT ------------------------------T“ Két szekszárdi együttes volt a legjobb a tornán Országos bajnok lett a Dienes csapata A legjobb nyolc csapat küzdött a győzelemért az országos B33 IV. korcsoportos döntőjén, melyet idén május 20-án rendeztek. A döntőnek idén Hódmezővásárhely gyönyörű főtere adott otthont, ahová több ideiglenes kosárpályát is felállítottak. Angyal Réka csapattag levelet küldött szerkesztőségünknek SZEK5ZÁRD-BUDAPEST A Dienes iskola csapatát Miklós Melinda, Pljesovszky Flóra, Régi Melánia és én, Angyal Réka alkottuk. Idén Marika néninek, a megszokott, szeretett, mindenkori edzőnknek más helyre kellett mennie, így nem tudott ott lenni velünk, ezért kellett szereznünk valaki mást, aki taktikai instrukciókkal láthatott el minket: így jött szóba az apukám, aki sok-sok éve sikeres résztvevője a B33-hoz hasonló szabályú Street Ball tornáknak. Fél 10 körül értünk a helyszínre, ahol egy rövid megnyitó és a sorsolás után elkezdődhettek a csoportmeccsek. Körülbelül 30 fokos hőség uralkodott, a csapatoknak a tűző napsütéssel is küzdeniük kellett. Először egy miskolci csapattal játszottunk, majd egy zalaegerszegivel és egy budapestivel. A miskolciak elleni meccsen már az elején elhúztunk, annak köszönhetően, hogy igazi csapatként dolgoztunk, támadásban és védekezésben egyaránt. A Zalaegerszeg csapatában egy korosztályos válogatott is játszott, és mindent ő akart megoldani. Mi viszont továbbra is azt az elvet vallottuk, hogy a kosárlabda csapatjáték, és ennek szellemében támadtunk és védekeztünk is. így történt, hogy a csapatmunka nagyarányú győzelmet aratott az egyéni tehetség felett. A harmadik meccsünket egy pesti csapat ellen játszottuk. Ez volt körülbelül kettőkor, így a nap már-már elviselhetetlenül tűzött, fáradtak voltunk, nem is ettünk sokat addig, így a meccs eleje nem volt kimondottan zökkenőmentes, azonban miután Melu csereként feljött a pályára, minden megváltozott. Kihasználta a fizikai előnyét, és remekül helyezkedett, mi Lindával pedig jó ütemű paszszokkal szolgáltuk ki, így Szerintem hatalmas eredmény, hogy egy országos versenyen több ezer csapatból végül két szekszárdi éri el a legjobb helyezéseket. Erre a napra életem végéig emlékezni fogok: az arcunkra, ahogy biztatásképp egymásra néztünk meccsek közben, Marika néni hangjára, amikor közöltük vele az eredményt a telefonban, apukámra, aki végig hitt bennünk, és a szurkolóinkra, akik lelkesedést öntöttek belénk, amikor már nagyon kizsinórban öt kosarat dobott, amivel bebiztosítottuk a csoportgyőzelmünket. A Nagykanizsával játszottunk a döntőbe kerülésért. Ez a meccs már nem volt anynyira egyszerű. Az utolsó tíz másodpercben is egyenlő volt az állás, míg Linda nem szerzett egy labdát. Odapasszolta nekem, én pedig faltörő kos módjára elindultam a kosár felé, így két védő is rám húzódott. Ennek következtében Flóra üresen maradt a pamerültek voltunk. Köszönjük Marika néninek, hogy 8 éve törődik velünk! Köszönjük „Edző bának”, hogy meglátta, miben vagyunk jók, és ez alapján találta ki, hogy mit csináljunk! Köszönjük a szurkolóknak, akik biztattak minket! Köszönjük Éva néninek, hogy motivált minket! És végül nagyon köszönöm a lányoknak, hogy a csapat tagja lehettem, és részesévé válhattam ennek a felejthetetlen élménynek!- írta még Réka a levelében. Iánk alatt, így egy jól irányzott pattintott passzal oda tudtam juttatni a labdát hozzá, ő pedig az utolsó másodpercekben bedobta a gyűrűbe. Ekkor vezettünk először a meccsen. Ezután az eredményjelző váltott, majd bírói sípszó hasított a levegőbe, tudatva velünk, hogy 1 ponttal megnyertük a mérkőzést, és a döntőben vagyunk. És hogy kivel mérkőztünk meg a bajnoki címért? A Babits iskolásokkal, akikkel heti öt edzésre közösen járunk. Akik jövőre az osztálytársaink lesznek. Akikkel évek óta egy csapatban játszunk. Akik nagyon jó barátaink. És akik ugyanannyira akartak nyerni, mint mi. A meccs végén a Babits utolsó erejével küzdve még megpróbált kiegyenlíteni, hogy legalább hosszabbítás legyen, de nem koronázta siker a próbálkozásukat, így egyszer csak arra eszméltünk fel, hogy a bíró a sípjába fúj, jelezve a meccs végét és a két pontos győzelmünket. Erre a napra emlékezni fognak Felügyeleti díj: május végén lejár a határidő TOLNA MEGYE Május 31-ig kell beadniuk az élelmiszerlánc szereplőknek - megyénkben ez főleg borászokat érint - a felügyeleti díj bevallást. Az elektronikus bevallási felület a www.nebih.gov.hu oldal E-ügyintézés menüpontjában érhető el. A bevallás alapján megállapított felügyeleti díjat két egyenlő részletben, 2017. július 31-ig, valamint 2018. január 31-ig kell megfizetniük az érintetteknek. A bevallások határidőn túli elkészítése vagy elmaradása esetén késedelmi pótlékot vagy mulasztási bírságot szabhat ki a hatóság. M. I. > vakarna*»________•• */ ^ > __ > _ AJANLO A REGGEL KŐVETKEZŐ SZÁMÁBÓL Schuster Lóránt és az igazi orvosság Schuster Lórántot senki és semmi sem tudja visszatartani attól, hogy tovább egyengesse a P. Mobil útját. Schuster elmondta, számára az igazi orvosság, hogy számos műtét és halálközeli élmény után ismét a színpadon lehet. MŰVÉSZBEJÁRÓ Reviczkyt kenyérre kenik a gyermekei Négyszer nősült, négy gyereke, négy unokája van, a jelenlegi feleségével már negyedszázada boldogok. Reviczky Gábor a jó házasság titkáról, szigorú atyai pofonokról és egy Báli szigetén élő sámán meghatározó jóslatáról is beszélt. SZTÁRVILÁG Merényletkísérlet minden 9. napon Európában január óta 45 embert öltek meg, elsősorban szélsőséges iszlamista terroristák. A dzsihadista támadásokban több százan sérültek meg. A legöregebb kontinensen minden kilencedik napon történik egy terrortámadás-kísérlet. PANORÁMA PROGRAMOK SZOMBAT BÖLCSKE Lengemesék (magyar animációs film), 16 óra. Az univerzum története (amerikai-francia-német dokumentumfilm), 18 óra. A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (amerikai-ausztrál kalandfilm), 20.30. SZEKSZÁRD A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (amerikai-ausztrál kalandfilm), 2D 16.30 és 3D 19 óra. VÁROS NAPJA TOLNA Kulturális Központ: ünnepi testületi ülés, 10 óra. Hősök tere: Hintózás a Tolna-szigeti Patanyomon közreműködésével, 16 óra. Mocorgó Játszóház, 16 óra. Verklis karaoke, 17 óra. A Csurgó zenekar gyermekkoncertje, 17.15. Nagy Molnár Dávid - Magic Show, 18.30. A Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar koncertje, 19.30. Bereczki Zoltán műsora, 21 óra. Wery-Take zenekar, 22 óra. GYEREKNAP BÁTASZÉK Besigheim játszótér: csináld magad asztali csocsó és bajnokság, mesesátor, közlekedési verseny, buborékfújó, népi fajátékok a Moccantó játszóházzal, kindertojás keresés, a Pécsi Ebtanoda kutyás bemutatója. A programok 14 órakor kezdődnek. BORUNNEP SZEKSZÁRD Istifán-gödrei pincesor: nyitott pincével várja az érdeklődőket Gyalog Lajos, Ribling Ferenc, Szarvas Gábor, Támer László, Tokai György, Vesztergombi Antal és Zsitvai Zsolt. Kérik, hogy a pohárról mindenki magának gondoskodjon. A kulturális műsorban fellép Kovács György, az Ifjú Szív Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes, a Szekszárdi Magyarnóta Klub, a Muslinca Bordalkórus, Ékes László, Kovács Gergő, a Szekszárdi Ifjúsági Fúvószenekar és a Tücsök Zenés Színpad. Köszöntőt mond Kővári László, a megyeszékhely pénzügyi és gazdasági bizottságának elnöke majd Molnár Péter káplán atya ad áldást a jelenlévőkre, a szőlőkre és a borokra, 15 óra. ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLETEK TALÁLKOZÓJA BONYHÁD Déli vízmű területe: megnyitó, 9 óra. Tűzoltó gépjárművek felvonulása a városban, 10 óra. Egyesületek közötti vetélkedő, 11 óra. Tűzoltó gépjárművek, eszközök megtekintése, kipróbálása, 11 óra. Tűzoltási és mentési bemutató a mentőkkel közösen, 13 óra. VASÁRNAP MOZI BÖLCSKE Lengemesék (magyar animációs film), 16 óra. Az univerzum története (amerikai-francía-német dokumentumfilm), 18 óra. A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (amerikai-ausztrál kalandfilm), 20.30. SZEKSZÁRD Ricsi, a gólya (amerikai-német animációs családi film), 10 és 15 óra. A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (amerikai-ausztrál kalandfilm), 2D 16.30 és 3D 19 óra. HOSOK NAPJA BONYHÁD II. világháborús emlékmű: megemlékező beszédet mond Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, 11.30. KISMÁNYOK Emlékmű: térzene, 14.30. A hősökre emlékezik Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, 15 óra. PINCEHELY II. világháborús emlékmű: emlékműsor az alkotás avatásának 30. évfordulója alkalmából, majd koszorúzás, 15 óra. PUSZTAHENCSE Katolikus Szentlélek templom: az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint Andi József, a Pusztahencsén született mártír tiszteletére állított emlékmű felszentelése, 13 óra. Beszédet mond Sir Szabó Ferenc, az 1956-os forradalom és szabadságharc kitüntetett hőse, az Egyesült Királyság „56"-os Szervezetek Szövetségének elnöke, Wittner Mária, az 1956-os forradalom és szabadságharc hőse, a Magyar Érdemrend Nagykeresztjével kitüntetett, dr. Juhász György, az Angyal István Egységes Magyar Nemzetőr Egyesület elnöke. Az emlékművet Sebestyén-Molnár Árpád atya szenteli meg. Közreműködik Nemcsák Károly színész, Rosenfeld Dániel előadóművész, a Történelmi Lovastúra Egyesület 9. Miklós-huszárezred képviselői, a Kajdacsi Sarlós Boldogasszony Kórus, a pusztahencsei általános iskolások. KIÁLLÍTÁS ŐCSÉNY Református Gyülekezeti Ház: sárközi használati tárgyak, a vendégkiállító Rell Kata. A kiállítást Scultéty Erzsébet nyitja meg, közreműködik Vighné Székely Rozália (vers), a Bogár István Hagyományőrző Egyesület táncosai, Ament Ottó (vers), 15.30. A tárlatjúnius 3-ig látogatható. GYEREKNAP DOMBÓVÁR Gunaras: megnyitó a zenebohóccal és rezes bandájával, 14 óra. Kosársuli bemutató, aerobic Rostás Andival, Latin Fever. 15 órától Hangoló: Megy a vonat, Dombóvári, Tücsök Zenekar, Nita Dance Club, Papírszínház, a Dombóvári Boxklub bemutatója. Atus bohóc, 17.30. A Bergengóc Zenegóc interaktív gyermekkoncertje, 18 óra. Kísérő programok: a Help Dombóvár Egyesület és a Dombó-Dog Centrum Kutyás SE bemutatkozása, népi játék park, Viharmadár Egyesület, játékos nyelvóra, gokart, habparti, kézműves foglalkozás, arcfestés, légvár, sakk klub, lufihajtogatás.