Tolnai Népújság, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-24 / 119. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP - HIRDETÉS 2017. MÁJUS 24., SZERDA Óvoda- és bölcsődefejlesztések valósulnak meg a járásban TOP-forrásból Nagyon jókor jött a támogatás Az őcsényi óvodának a tervek szerint új eszközöket, például játékokat, padokat vásárolnak Az első körben kihirdetett nyertes Terület- és Telepü­lésfejlesztési Operatív Prog­ram pályázatok között Szek­­szárd környéki óvoda- és bölcsődefejlesztések is sze­repelnek. A megyében ilyen célra 1,6 milliárdot fordíta­nak a közeljövőben. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZEKSZÁRDI JÁRÁS Teljesen fel­újítják Szedresben az óvodát, és bővítik is, a célra 138 millió forintot fordítanak, köszönhe­tően a Terület- és Településfej­lesztési Operatív Programnak (TOP). Kovács János polgár­­mester elmondása szerint na­gyon vártak erre a lehetőség­re, az épület ugyanis jelen ál­lapotában éppen csak használ­ható. De ha minden jól megy, az új nevelési évet már kiváló körülmények között kezdik a nevelők és a gyerekek, hiszen addigra az önkormányzat egy sor korszerűsítést elvégeztet: kicserélik a tetőt, hőszigetel­nek, a víz- és a villanyhálóza­tot is lecserélik, kerítést építe­nek és egy új tornaszobát. Egy ekkora munka viszont erős in­doka a költözésnek, így az óvo­da a nyáron az iskolában mű­ködik majd. Mindez a polgár­­mester szerint kényelmetlen­séget jelent, de a végeredmény kárpótol ezért. Őcsény hatmillió forintból szerezhet be eszközöket, Fü­­löp János polgármester úgy tájékoztatott, hogy az összeg­ből bútort és játékot is vásárol­nak. Medina bruttó 112 millió forintot nyert az óvoda bőví­tésére és a régi teljes felújítá­sára. Vén Attila polgármester szerint arra a kérdésre, hogy miért van szükség a korszerű­sítésre, egyszerű a válasz: az épület százötven éves. Márpe­dig korszerű óvoda kell ebben a faluban, hiszen Medina azon szerencsés települések közé tartozik, ahol nő a lélekszám, és amelyet jobbára fiatalok választanak lakhelyül. Az ön­­kormányzat úgy számol, hogy a bővítés és a felújítás még eb­ben az évben elkészül. Jelenleg egységes óvoda és bölcsőde működik Harcon, de a türelmi idő hamarosan le­jár, épp ezért jött nagyon jó­kor a településnek a TOP-for­­rás, amelyből bölcsődét, egé­szen pontosan mini bölcsődét alakítanak ki. Rikker Anita közművelődési referens tájé­koztatása szerint a körülbelül harmincmillió forintból külön bölcsődei szoba készül a hozzá tartozó kiszolgáló egységek­kel, ez azt jelenti, hogy az épü­letet bővíteni kell. Az összeg­ből eszközbeszerzésre is futja, így a várhatóan hét kis bölcsis új játékokkal játszhat. Idéntől országosan nő a bölcsődei fé­rőhelyek száma, ezzel párhu­Fotó: TN archív zamosan új intézménytípusok jöttek létre: mini, munkahe­lyi, illetve családi bölcsődék. Mini bölcsődét építenek Si­­óagárdon is, ahol eddig ilyen ellátás nem volt. Gerő Atti­la elmondta: a kisgyermekes szülők egyre gyakrabban kér­dezik tőle, hogy az új bölcsi idén szeptemberben nyit-e. Nos, a jelenlegi kilátások sze­rint 2018-ban készül el. Erre a célra, továbbá az óvoda fej­lesztésére összesen 147 mil-Bölcsiprogram Bölcsőde, mini bölcsőde, csa­ládi bölcsőde és munkahe­lyi bölcsőde kialakítására nyílt lehetőség az év elejétől, ugyanis 2018 végéig átala­kul az ellátási rendszer. Min­den településen, ahol negy­vennél több három év alat­ti gyermek él, vagy legalább öt család igényli a bölcsődét, ott kötelező lesz megszervez­ni az ellátást. A kormányzat nem szociális jellegű ellátás­ként tekint erre, hanem olyan rendszerben gondolkodik, mely a lehető legtöbb család igényeinek megfelel. A cél természetesen, hogy elsősor­ban a dolgozó szülőket segít­sék. A gyed extra bevezetésé­nek köszönhetően mind több kismama szeretné igénybe venni ezt a szolgáltatást. lió forintot fordíthat az önkor­mányzat. Az óvoda belső fel­újításon megy át, de kényel­mesebb lesz az udvar, és esz­közöket is vásárol a falu. A te­lepülés vezetője hangsúlyoz­ta: nagyon örülnek a pályá­zati sikernek, hiszen fontos céljuk, hogy mind több fiatal költözzön Sióagárdra. És na­gyobb az esély arra is, hogy égy kisgyerek ide jár óvodá­ba, iskolába, ha előtte Sióa­­gárdon volt bölcsődés. HIRDETÉS MEG TÖBBET ADUNK! Keresse a Tolnai Népújságot már heti 4 ingyenes melléklettel, változatlan áron! szerda csütörtök péntek íSf leszavazott legendák Heti rejtvény magazin Heti retró sportmagazin Színes műsormagazin WWW. TEOL .HU ’ HIRDETÉS Pannon Biomassza A QvEOLIA csoport tagja jövedelmet báláiból! Kiszámítható és biztos jövedelemhez juthat bálázott melléktermékei bői! Bála nemcsak a búza szárából készülhet-ideje az egyéb növények hasznosítható szármaradványaira is gondolnia. Az alábbi bálákat vásároljuk fel: • gabonaszalma: búza, rozs, árpa, zab, triticale • szója • repce • fűkaszálók • nád Részletekért látogasson el honlapunkra! biomassza.pannonpower.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom