Tolnai Népújság, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-03 / 101. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁJUS 3., SZERDA Vádemelést javasolnak, mert ivott és vezetett Gázolás, biciklis fellökése, cserbenhagyás is volt az utakon Sok baleset történt a hét TOLNA A Bajcsy-Zsilinszky ut­cában a 6-os számú főút irá­nyából Tolna központja felé közlekedett egy személygép­kocsi tavaly november 12-én hajnalban. Amikor a járőrök meg akarták állítani a fér­fit, egy szabálytalan kikerü­lés miatt járművével nekiüt­között egy, az út szélén lepar­kolt autónak. Mivel az alkohol­­szondás ellenőrzés pozitív ér­téket mutatott, a járőrök elvet­ték a gyanúsított vezetői enge­délyét, valamint további min­tavétel céljából előállították. A vizsgálat kimutatta, hogy a 23 éves fiatalember alkoho­los befolyásoltság alatt vezet-Nekiütközött egy, az út szélén lepar­kol! autónak végén, többféle okból Súlyosan megsérült az Ócsény közelében elütött lány Fotó: TMRFK A relatív gyorshajtás ezúttal sem tett jót az autó külső megjelenésének A többség anyagi kárral végződött te a személygépkocsit, ’ ezért ittas állapotban elkövetett jár­művezetés vétség elkövetésé­nek megalapozott gyanúja mi­att gyanúsítottként hallgat­ták ki, amelynek során a bűn­­cselekmény elkövetését beis­merte, tájékoztatta lapunkat a rendőrség. A faddi fiatalem­ber ügyét vádemelési javaslat­tal zárta le a Szekszárdi Rend­őrkapitányság Közlekedésren­dészeti Osztálya. Az ügyben keletkezett iratokat az illeté­kes járási ügyészségnek a na­pokban átadták. 1.1. Sok baleset történt az el­múlt napokban a megye út­jain, de szerencsére nem halt meg senki. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Közúti veszélyez­tetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt in­dított eljárást egy pálfai lakos ellen a Paksi Rendőrkapitány­ság. A férfi május elsején Pál­­fán tehergépkocsijával szándé­kosan fellökött egy kerékpárral közlekedő helybélit, aki megsé­rült. A veszélyhelyzet követ­keztében egy másik kerékpá­ros is elesett és szintén sérü­léseket szenvedett. Az autós adatai hátrahagyása nélkül to­vábbhajtott. A rendőrök a nyo­mozás eredményeként azono­sították, majd őrizetbe vették a 34 éves pálfai férfit. Szintén május elsején történt az alábbi három baleset a me­gye útjain, amelyek során nem sérült meg senki. A 631-es és a 6235-ös számú utak kereszte­ződésében egy személygépko­csi vezetője úgy hajtott a keresz­teződésbe, hogy nem biztosított elsőbbséget a védett úton közle­kedő autósnak, ezért a két jár­mű összeütközött. Szedres bel­területén szintén hétfőn 18 óra 20 perckor egy személygépko­csi vezetője tolatás közben ne­kiütközött egy lassú járműnek. A 61-es számú főúton 17 óra 30 perckor egy személygépkocsi vezetője elmulasztotta jobbra tartási kötelezettségét, emiatt a bal oldali visszapillantó tük­re nekiütközött egy szemből ér­kező autónak. Személygépkocsi gázolt el egy 15 éves varsádi lányt az 5113- as számú mellékúton, Őcsény közelében április 30-án 21 óra körüli időben. A lány, aki tár­saival a menetirány szerinti jobb oldalon gyalogolt, a bal­eset következtében súlyosan megsérült, a mentők kórház­ba szállították. Ezt megelőző­en öt közlekedési baleset hely­színén intézkedtek a rendőrök. Négy anyagi kárral végződött, de egy esetben súlyos sérülés történt. A 61-es számú főúton Tamási és Nagykónyi között április 29- én 11 óra 40 perc körüli idő­ben egy autó vezetője nem az útviszonyoknak megfelelő se­bességgel közlekedett, ezért egy kanyarban megcsúszott, majd az út melletti füves terü­letre sodródott. Az autó egyik utasa súlyosan megsérült, kór­házba vitték. HIRDETÉS Pannon Biomassza A ©veOUA csoport tagja Szerezzen jövedelmet báláiból! Kiszámítható és biztos jövedelemhez juthat bálázott melléktermékeiből! Bála nemcsak a búza szárából készülhet-ideje az egyéb növények hasznosítható szármaradványaira is gondolnia. Részletekért látogasson el honlapunkra! biomassza.pannonpower.hu Az alábbi bálákat vásároljuk fel: • gabonaszalma: búza, rozs, árpa, zab, triticale • szója • repce • fűkaszálók • nád Tájékoztatás a határvadászok képzéséről Rendőrök a majálison SZEKSZÁRD A határvadász­­hivatást népszerűsítették, il­letve adtak róla részletes tájé­koztatást az érdeklődőknek a Tolna Megyei Rendőr-főkapi­tányság munkatársai hétfőn, a városi majálison, a Prome­theus parkban. Szó esett a be­szélgetések során a bűnmeg­előzésről, ezen belül arról is, hogy hogyan óvhatják meg, mit tehetnek vagyonuk védel­me érdekében az állampolgá­rok. E körbe tartozik példá­ul a vagyonvédelmi eszközök használata és hogy nem en­gednek be idegent a laksásuk­ba. A gyerekek színezőt, me­sekönyvet, a felnőttek kulcs­tartót és feliratos tollat kap­tak ajándékba. 1.1. Szívesen tájékoztatták az érdeklődőket a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai

Next

/
Oldalképek
Tartalom