Tolnai Népújság, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-11 / 108. szám
2017. MÁJUS 11., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG-KÖZÉLET y További élelmiszerek áfája csökken ■ •• // jovore MAGYARORSZÁG Jövő januártól 27-ről 5 százalékra mérséklődik a fogyasztási hal áfája, ha az Országgyűlés elfogadja júniusban a jövő évi költségvetés tervezetét - közölte tegnap Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára. Az áfacsökkentés az emberi fogyasztásra alkalmas élőhalra, illetve az ikrára, haltejre, halmájra és egyéb belsőségekre is vonatkozik, illetve kiterjed a halfilére és más halhúsra is. Az áfacsökkentés a legfontosabb halkategóriákra érvényes, de azért lesznek majd kivételek. A hal áfájának mérséklése változatlan fogyasztás mellett - ami most 6,2 kilogramm hal évente és fejenként Magyarországon -, mintegy 4-5 milliárd forint kiesést okozna a költségvetésnek. A fogyasztás azonban várhatóan emelkedik majd az áfacsökkentés hatására, és így a fejenkénti éves halfogyasztás rövid időn belül 7,0-7,5 kilogrammra emelkedhet. Ez pedig Czerván szerint mérsékli majd a költségvetésből hiányzó összeget. Czerván hangsúlyozta: a kormány és a szaktárca továbbra is elkötelezett az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése mellett. Azt nem közölte, hogy a következő általános adómérséklés mely termékeket érintheti. Megjegyezte: ha csak rajta múlna a következő áfacsökkentés, akkor az az UHT és ESL tejre vonatkozna. MW Böjté Csaba az emlékév fővédnöke BUDAPEST Böjté Csaba ferences szerzetes lesz az Aranycsapat idén kezdődő és 2018 végéig tartó emlékévének fővédnöke - közölte tegnap az emlékévet kezdeményező Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, aki hozzátette, az Aranycsapat emléke nemcsak a sportot kedvelők, hanem az egész nemzet, a nemzeti önbecsülés és önértékelés számára is szimbolikus jelentőségű. Éppen ezért fontosnak tartotta, hogy olyan embert kérjen a fővédnökségre, akit vallási hovatartozástól, politikai beállítottságtól független tisztelet és szeretet vesz körül. Böjté Csaba úgy fogalmazott: „ezt a világot fenntarthatóvá kéne tenni, ehhez pedig fenntartható vágyakat kéne a felnövekvő fiatalság szívébe ültetni”. Félelmetesnek nevezte, hogy ma mindenki a hatalommal és a pénzzel tartja elérhetőnek a boldogságot, hozzátéve, hogy ha mindenki arra vágyik, örökösen „egymásnak fogunk esni”. Rámutatott: olyan vágyakat kellene a fiataloknak adni, amilyenek Puskásék szívében is éltek. A sport, a művészetek szeretete, a természet, a világ megértésének vágya is lehet a kibontakozás útja - tette hoz?á Böjté Csaba. MW Előnyt élveznek a kevésbé fejlett régiók szakrendelői Ötmilliárdos fejlesztés A kórházak helyett több orvosi beavatkozást is az ambuláns járóbeteg-ellátás keretében végeznének el Fotó: MW Ötmilliárd forintos pályázatot ír ki a kormány a járóbeteg-ellátó intézmények fejlesztésére. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár szerint a cél az, hogy az orvosi beavatkozások többségét az olcsóbb, és a fertőzések szempontjából biztonságosabb ambuláns járóbeteg-ellátás keretében, és ne kórházban kelljen elvégezni. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG A szakrendelői betegellátás feltételei és az ott dolgozók munkakörülményei is javulhatnak a bejelentett, ötmilliárd forint keretösszegű uniós pályázat nyomán. Az érintett intézmények - a szakrendelők fenntartói - műszerfejlesztésre, épületrekonstrukcióra és a betegek ellátáskomfortját javító beruházásokra pályázhatnak május 26-ig az Emberi erőforrás fejlesztési operatív program (EFOP) keretében. Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár közölte: az elnyerhető összeg pályázatonként maximum háromszázmillió forint vissza nem térítendő támogatás. A megpályázható forrás leginkább Magyarország kevésbé fejlett régiói felé nyitott: nem támogathatók belőle közép-magyarországi intézmények. A pályázat célja, hogy a betegek minél kevesebb időt töltsenek kórházban, és lehetőség szerint a lakóhelyükhöz legközelebbi háziorvosi vagy járóbeteg-ellátásban gyógyuljanak. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az új források megnyitásával párhuzamosan a kórházi „túlápolás” viszszaszorítása érdekében terveik szerint csökkentik a finanszírozott kórházi ápolási napok számát. A jelenség egyébként nem magyar specialitás: Európában több országban is problémát okoz, hogy indokolatlanul sok beteg fekszik kórházakban. Németországban például évente 3,7 millió kórházi betegfelvételt regisztrálnak, holott - német adatokat idézve - 7,2 milliárd eurót spórolhatna a német költségvetés, ha az ambuláns betegellátás keretein belül is elvégezhető beavatkozásokkal az emberek nem kerülnének kórházba. Lehoczky Péter, a Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke a Magyar Időknek azt mondta: a rendelőkben évente körülbelül hetvenmillió orvos-beteg találkozás történik, a járóbeteg-ellátásban öszszességében negyvenezernél is többen dolgoznak. A rendelők 75 százaléka kórházakhoz integrált intézményként működik, ma már mindössze 92 önálló önkormányzati szakrendelő van az országban. Ez utóbbiak igen sokat profitálhatnak az uniós pályázatból, mert náluk az átlagosnál A kormány jövőre 10, három év alatt (2016 és 2018 között) összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a mentőknél - jelentette be tegnap az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán hozzátette: ezt a tízszázalékos emelést az egészségügyi szakdolgozók tervezett béremelésén felül kapják az Országos Mentőszolgálat munkatársai 2018 januárjában, amelynek többletforrása 4 milliárd forint. A miniszter emlékeztetett, hogy 2016. szeptember 1-jétől átlagosan 26,5 százalékos egészis nagyobb problémát jelent az eszköz- és az orvoshiány. A fejlesztések mellett ezért - a szövetség szerint - a finanszírozást is növelni kell a teljes járóbeteg-ellátásban, kü--» lönben a jelenlegi ellátási színvonal nem lesz tartható, és egyre hoszszabbak lesznek a betegfogadási listák. Emiatt egyre inkább teret nyernek a magánszolgáltatók, amelyeket ráadásul a tehetősebb és kevésbé beteg népesség vesz igénybe, míg a nehezebb esetek az állami szférára maradnak. ségügyi béremelés történt, idén novembertől 12 százalékos lesz az emelés mértéke, majd 2018 és 2019 őszén további 8-8 százalékos emelésben részesülnek az egészségügyi dolgozók. Hozzátette: a béremelésre fordított többlet ebben az évben 6,4 milliárd, jövőre pedig 7,5 milliárd forint lesz. Balog aláhúzta: az emeléssel egy mentőorvos bére a 2012-es átlag 390 500 forinthoz képest jövőre 645 ezer forint lesz, egy mentőtiszt bére pedig 242 300 forintról 460 112 forint emelkedik. Ne legyen kórházi túlápolás 92 önálló önkormányzati rendelő van 67 százalékos béremelés a mentőknél Vissza nem térítendő támogatást adnak háztartási gépekre Újraindul a csereprogram MAGYARORSZÁG Már elérhető a háztartási nagygépcsereprogram pályázati oldala, az Otthon Melege Program keretében hűtő- vagy fagyasztó készülék, mosó- vagy mosó-szárítógép szerezhető be a bolti árnál 25-45 ezer forinttal olcsóbban a programban résztvevő üzletekben. A kérelmeket augusztus 7. és 28. között lehet majd benyújtani. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vissza nem térítendő támogatással segíti a magyar családokat abban, hogy elavult háztartási nagygépeiket új, magas energiahatékonyságú berendezésekre Új mosógépeket is olcsóbban lehet beszerezni Fotó: Shutterstock cseréljék. A támogatás igénybevételéhez szükséges dokumentumokról, határidőkről és feltételekről a pályázati útmutató ad részletes tájékoztatást. A kérelmeket régiónként eltérő időpontokban nyújthatják majd be az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemélyek a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton. A 2014-ben elindított Otthon Melege Program eddig közel 120 ezer háztartás energetikai korszerűsítését tette lehetővé, mintegy 23 milliárd forintnyi támogatással - közölte a gazdasági tárca. MW SIM-kártyák: június végéig lehet egyeztetni MAGYARORSZÁG Június 30-ig van lehetősége a mobilszolgáltatók több millió ügyfelének arra, hogy a birtokukban lévő feltöltőkártyás szerződés adatait egyeztessék szolgáltatójukkal, ellenkező esetben a törvényi előírásnak köszönhetően megszűnik a szerződésük. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) igyekszik időben tájékoztatni az előfizetőket a teendőikről, illetve az adategyeztetés elmaradásának következményeiről. Az NMHH január 12-én életbe lépett elnöki rendeleté további korlátozásokat is tartalmaz, így egy magánszemély legfeljebb 10, egy jogi személy pedig legfeljebb 50 feltöltőkártyás SIM-kártyával rendelkezhet egy mobilszolgáltatónál, a megengedett mennyiség feletti előfizetések megszűnnek. A szolgáltatónak jeleznie kell a hatóságok felé, ha az ügyféladatok valódiságával kapcsolatban kétségei vannak. Az adategyeztetési kötelezettséget azzal a céllal vezették be, hogy terroristák ne tudjanak nagy menynyiségű SIM-kártyához jutni a hazai szolgáltatóktól. Erről azután döntött a kormány, hogy kiderült, körülbelül 200 ezer magyar SIM-kártyát vettek szervezett bűnözők, hajléktalanok személyes adatait felhasználva, és a kártyákat a 2016. tavaszi brüsszeli terrortámadásban is felhasználták. MW Megvétózzuk a bevándorlás támogatását BUDAPEST Az EU olyan fejlesztési stratégiát készül elfogadni, amely pozitívumként állítja be a bevándorlást, ezért Magyarország megvétózza a dokumentum elfogadását - közölte tegnap Szijjártó Péter. A külügyminiszter kifejtette: csütörtökön üléseznek Brüsszelben a külkereskedelmi miniszterek, és a tanácskozás napirendjén szerepel az EU fejlesztési konszenzusa elnevezésű dokumentum. Ennek szövegében az szerepel, hogy „a jól menedzselt migráció és mobilitás” kedvezően járulhat hozzá a növekedéshez és a fenntartható fejlődéshez, és ezt a kedvező hozzájárulást kötelezően hasznosítani kell. A dokumentumban szerepel továbbá, hogy a reguláris migráció és mobilitás hasznot hozhat a migránsok képességei és tudása miatt. Magyarország szerda délelőtt bejelentette a vétóját a dokumentummal kapcsolatban, aminek a nyomán Szijjártó szerint „nagy felháborodás van most”. Az állandó képviselők tanácsülését délelőtt felfüggesztették a vétó miatt, az elnökség folyamatosan a vétó megszüntetését kéri, és több tagállam is jelezte már „abbéli kérését, illetve nyomását”, hogy ezt a vétót ne tartsuk fenn - mondta Szijjártó. MW