Tolnai Népújság, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-10 / 84. szám

10 TETTHELY-TV-MÚSOR 2017. ÁPRILIS 10., HÉTFŐ Tízméteres szakadékba repültek a vagonok Elromlott a fék, lezuhant a vonat A mozdonyvezető jelezte, hogy elszállt a fék Fotó: Mediafax.ro HÍREK Szembesítés a mentőkkel BUDAPEST Az első szembesí­tésről annyit elárulhatok, hogy a szexuális zaklatással meg­gyanúsított mentők számá­ra igen jól alakult, gyakorla­tilag igazolódott, hogy a fia­tal hölgy összevissza beszél - közölte Finta Eszter ügyvéd a Borssal. Tavaly egy tinilány, V. Szilvia azzal vádolta mega mentőket, hogy miután rosz­­szul lett egy budapesti gyer­mekotthonban (társai szerint ivott és biofüvezett) és mentő­autó szállította kórházba, egy­szer csak megálltak, szexuális ajánlatot tettek neki és intim testrészeit fogdosták. A bíró­ság mindkét mentő esetében feloldotta a lakhelyelhagyási tilalmat. MW Földhöz csapódott egy hőlégballon TÖRÖKORSZÁG Leszállás köz­ben az erős szél nekisodort a nagyfeszültségű távveze­téknek egy turistákat szállító hőlégballont, amely a földhöz csapódott. Egy francia turista életét vesztette, húszán meg­sérültek. Az eset Törökország középső részén, Ortahisar vá­rosnál történt. MW Megfigyelésen a körúti robbantó 8UDAPESf Agresszív viselke­dése miatt átszállították az Igazságügyi Elmegyógyító In­tézetbe a Teréz körúti robban­tással gyanúsított 23 éves P. Lászlót - írta a Magyar Idők. P. László egyszer már átesett elmeorvosi vizsgálaton. MW Kisiklott és tízméteres mélységbe zuhant egy vonat Romániában, a bal­esetben a mozdonyvezető és a segédje életét vesztet­te. Moszkvában két személy­­szállító vonat ütközött össze ugyancsak szombaton, leg­alább 31-en megsebesültek, köztük külföldiek is. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu HUNYAD MEGYE Két ember éle­tét vesztette szombaton, ami­kor tízméteres szakadékba zuhantak egy tehervonat va­gonjai Romániában - közöl­te az Agerpres román hírügy­nökség. A baleset a Hunyad megyei Petrozsény közelében történt, a területi munkaügyi felügyelőség első vizsgálatai szerint a tragédiát a fékrend­szer meghibásodása okozta. Adrian Bozdog, a felügyelőség vezetője elmondta: a baleset előtt a mozdonyvezető rádión jelezte, hogy a szerelvény fék nélkül maradt, és kérte, bizto­sítsanak szabad utat a vonat­nak, amíg sikerül lassítania. A Hunyad Megyei Rendőr­ség szóvivője azt nyilatkoz­ta, hogy a vonat 16 vagonjából 14 kisiklott, és ezek közül hat a szakadékba zuhant. A bal­esetben életét vesztette az 51 éves mozdonyvezető és 67 éves segédje. A hatóságok bűnügyi vizsgálatot indítottak a bal­eset okainak és körülményei­nek megállapítása érdekében. A román vasút (CFR) közlé­se szerint a balesetet szenve­dett szerelvény egy vállalko­zás tulajdona és fémhulladé­kot szállított. A vasúti pálya mindkét irányban körülbelül 200 méteres szakaszon meg­semmisült. A felborult vago­nokat három, daruval felsze­relt műszaki mentőszerelvény segítségével próbálják vissza­állítani a kerekére. Átszaladt egy férfi a síneken MOSZKVA Az orosz főváros nyugati részén egy személy­­vonat és az elővárosi vas­út egyik szerelvénye ütközött össze, a balesetnek legalább 31 sérültje van - közölték tegnap. Az orosz katasztró­favédelem moszkvai szóvivő­je beszámolt arról, hogy húsz sérültet - köztük egy gyere­ket - kórházba vittek, közü­lük hat ember állapota sú­lyos. A sebesültek között kül­földiek is vannak - tette hoz­zá. A szerencsétlenség szom­bat este történt, azt követő­en, hogy a Moszkva és Uszo­­vo között közlekedő előváro­si vasút vezetőjének vészfé­keznie kellett, mert egy fér­fi átszaladt a síneken. A hirte­len fékezés miatt az elővárosi vasutat követő személyvonat is vészfékezett, de a távolság a két szerelvény között nem volt elég az ütközés elkerülé­séhez. Kisiklott az elővárosi vasút négy vagonja, a Moszk­vából a fehéroroszországi Bresztbe tartó személyvonat­nak pedig a mozdonya. Veronai tragédia: még a sztrádát is vizsgálták VERONA Az olasz államügyész megállapította, a veronai sztráda megfelel a szabályok­nak, így kizárták a konstruk­ciós hiba lehetőségét a ma­gyar busz januári tragédiájá­nak vizsgálata során. Ugyan­akkor az olaszok a buszsofőr és felesége kihallgatását kérik a magyar hatóságoktól a sofőr alvászavarával összefüggés­ben. Tizennyolcán vesztették életüket a január 20-i baleset­ben. Többen arra is gyanakod­tak, hogy útvezetési, karban­tartási vagy szalagkorláthi­­bák okolhatók a tragédiáért. Az A4-es autópálya-kezelő ve­zetőit képviselő ügyvéd egy helyi lapnak azt mondta: a ve­ronai államügyészség szerint a sofőr szinte ájulásszerű elal­­vása miatt csapódhatott a busz a szalagkorlátnak. A Bors idé­zi, az olasz ügyészség azt kér­te a magyaroktól, hogy a so­főr alvási apnoe szindrómájá­ról hallgassák ki V. János fe­leségét, majd magát a buszve­zetőt is. A Nemzeti Nyomozó Iroda jelenleg több ember halálát okozó közúti veszélyeztetés miatt vizsgálódik ismeretien tettes ellen. Az iroda feladata lesz majd a két ember kihall­gatása, az eredményről pe­dig nemzetközi jogsegély ke­retében tájékoztatják az olasz felet. Nem kizárt, hogy akár a buszt biztosító cég vezetője is gyanúsított lehet, hiszen tu­dott a sofőr betegségéről. MW TELEVÍZIÓ-MŰSOR 2017. ÁPRILIS 10., HÉTFŐ K O 4.25 4.50 5.25 5.50 7.35 8.05 8.45 9.25 10.25 12.10 12.50 13.20 13.55 15.10 16.55 17.25 18.00 18.55 20.35 21.55 22.35 23.30 0.00 0.45 1.15 1.50 2.50 Story Extra© Barátok közt© TopShop Jó reggelt, skacokl© RTL Klub Híradó Fókusz© Magyaiul Balóval AsztroShow TopShop Fókusz Plusz© Story Extra© A kis menyasszony® Éjjel-nappal Budapest© A Konyhafőnök VIP® Story Extra© Fókusz© RTL Klub Híradó A Konyhafőnök VIP® Éjjel-nappal Budapest® Barátok közt © Dr. Csont© RTL Klub Híradó® Magyarul Balóval Autogram© Fitt Mánia© Dr. Csont® Odaát© 21.55 Barátok közt 4.25 Monk-Flúgos nyomozó © 5.00 Csapdába csalva ® 5.30 A férjem védelmében® 6.15 Stahl konyhája © 6.20 Mokka® 9.00 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 NCIS: Los Angeles© 13.35 Walker, a texasi kopó® 14.40 Gyilkos sorok® 15.45 Ana három arca® 16.50 Fatmagül© 18.00 Tények 19.25 Annyit ésszel, mint erővel!® 20.45 Mindent bele, fiúk!© 22.50 Bűnös Chicago® 23.50 Tények Este 0.40 Teleshop 1.10 MotoGP Argentin Nagydíj- Összefoglaló® 1.45 Hősök: Újjászületés ® 2.30 Whitney élete® 2.55 Zsanwér© 3.40 Zsaruvér© 20.45 Mindent bele, fiúk! ——————— Óránként Híradó és időjárásjelentés 13.30 Hírek 13.35 Életkor 14.15 Ma OS délután 14.30 Hírek 14.35 Minden O tudás 15.15 Ma délután 15.30 HL (/) rek 15.35 Kék bolygó 16.15 Ma dél- 53 I után 16.30 Hírek 16.35 Magyar gaz-Sda 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.35 Szemtől szembe 17.55 Ma es­te 18.30 Egy Perc Híradó 18.31 Ma este 19.05 Világ 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jetentés 20.30 Egy Perc Hír­adó 20.31 Ma este ECHO TV’l 5.55 A múlt árnyékában© 6.55 Kenő© 7.00 Híradó 7.25 Roma Magazin 7.55 Domovina 8.25 Lola© 9.10 Végtelen szerelem® 10.00 Váratlan utazás © 10.50 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.50 Jamie 30 perces kajái 13.20 Zoiro© 14.15 Erdészház Falkenauban © 15.10 A múlt árnyékában® 16.15 DonMatteo® 17.10 Ridikül © 18.00 Híradó 18.35 Végtelen szerelem ® 19.25 Maradj talpon!® 20.25 Kékfény® 21.25 Hawaii Frve-0© 22.05 Kenő® 22.15 SOKO-Alpesi nyomozók© 23.05 Nápolyban kezdődött 0.50 Tranzit Berlin-Hontalan zsidók a nulladik órában® 1.45 Azén,56-om© 2.00 Szellem a palackból... 6.00 Híradó 6.30 Időjárás-jelentés 6.35 Látogatók© 7.10 Szerelemhajó© 8.05 Szívtipró gimi® 8.55 Hazárd megye lordjai© 9.50 Szomszédok© 10.20 Szomszédok© 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Derrick© 12.20 Vészhelyzet© 13.10 Mindenki tanköteles© 14.10 Sztárok a sztrádán 14.40 JátszdújraSaml® 16.05 Szívtipró gimi® 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Hazárd megye lordjai © 18.10 Derrick© 19.15 Szomszédok© 19.50 Szomszédok© 20.25 Vészhelyzet® 21.15 Jutalomjáték© 22.10 A doktor úr© 0.15 A homok titkai® 0.50 A homok titkai® 1.25 Anziksz© 1.45 Időmetszetek-Archív fotóválogatás© 9.10 Építészkorzó 9.40 Kitekintő 10.30 Reneszánsz® 11.30 Evangélium 12.05 M5 Lexikon 12.10 Európa kék szalagja, a Duna© 12.40 Európa kék szalagja, a Duna© 13.10 Eszement Játékok© 13.35 Ki hitte volna?© 14.15 Az én kis családom® 14.45 Szólalj meg! 15.35 Felsős 16.10 Érettségi 2017 16.45 Mindenki Akadémiája 17.15 Ki mer ma? 17.35 Tudós Társaság­­a kíváncsi ember magazinja 18.00 Reneszánsz® 19.00 Vers mindenkinek 19.04 Kulturális híradó 19.25 M5 Lexikon 19.35 Ön is tudja - műveltségi vetélkedő 20.05 Univerzum© 20.55 Előszó 21.00 Wolfgang Amadeus Mozart Don Giovanni 23.45 Esti kérdés® 0.15 Univerzum® 23.05 Nápolyban kezdődött 18,10 Derrick 9.30 Szorító 10.00 Pont a kultúráról 10.30 Bírósági történetek 11.00 Ket­tesben Szabó Anettel 12.00 Híradó 12.30 Sorsközösség 13.00 Marin­ka - Egy nap Krencsey Marianna! ® 14.00 Híradó 14.15 Elnémult haran­gok 14.30 Hazahúzó 15.35 Zenedo­­boz 16.00 Híradó 16.30 Mélymagyar 17.30 Kibeszélő 18.00 Híradó 18.30 Mozgás! 19.00 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.30 Sajtóklub 21.30 Ahon­nan elindultam... ATV 9.10 Fórum 10.25 Egyenes beszéd 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Vi­lághíradó 12.45 Start plusz 14.15 700-as klub ® 14.45 Kőbánya Hír­adó 15.45 Kabarépéntek ® 16.45 Fórum 17.40 TV torna Norbival és Rékával 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.10 Idő­járás-jelentés 19.15 Egyenes beszéd 20.25 Esti híradó 20.55 Csatt 22.00 Esti híradó 22.30 TV torna Norbival és Rékával 22.35 Világhíradó 8.55 Bűbájos boszorkák © 9.55 A nagy házalakítás © 10.55 A dadus © 11.25 A dadus © 12.00 McLeod lányai © 13.00 Bűbájos boszorkák ® 14.00 Doktor House ® 15.00 Hazudj, ha tudsz! ® 16.00 Hazudj, ha tudsz! ® 17.00 NCIS - Tengeré­szeti helyszínelők ® 18.00 Nyom­talanul ® 19.00 Nyomtalanul ® 20.00 NCIS - Tengerészeti helyszíne­lők © 21.00 Pókember 3. ® 23.55 Tények® 13.35 Ki hitte volna? 1.15 Scream Queens - Gyilkos törté­net ® 2.10 Doktor House © 2.55 Lincoln © Mozi+ 4.50 Doc Holly­wood ® 6.30 Teleshop 8.10 Mély­tengeri vészjelzés ® 10.45 Rés a pajzson ® 13.00 Nagy durranás ® 14.45 Kamuzsamk ® 17.00 X-Men - Az ellenállás vége © 19.00 Herkules » @21.00 A kaptár-Meg- 23.00 A Büntető ® 1.00 Legénybúcsú 2.: Az utolsó kísértés @2.45 Kálvária® 7.35 Jóbarátok© 8.00 Jóbarátok© 8.30 Szívek szállodája® 9.25 Szívek szállodája© 10.20 Stíluspárbaj Lakatos Márkkal 10.50 Gordon Ramsay -A pokol konyhája® 11.50 Monk-Rúgos nyomozó© 12.50 Monk-Flúgos nyomozó © 13.50 NCIS: Los Angeles© 14.45 NCIS: Los Angeles© 15.40 Castle© 16.40 Castle© 17.35 Gordon Ramsay -A pokol konyhája© 18.40 Stíluspárbaj Lakatos Márkkal © 19.05 Az élet csajos oldala® 19.35 Az élet csajos oldala© 20.05 Míg a halál el nem választ 20.35 Két pasi -meg egy kicsi© 21.00 Lucifer® 22.00 Észbontók© 23.05 Másnaposok© 1.10 Stíluspárbaj Lakatos Márkkal 1.40 Vérmes négyes© T" a $ * WTj 9.00 Lucky Luke- A Dattonok szökésben © franciaemerikai rajzfilm 1983 10.40 Megy a gőzös© magyar vígjáték 2007 12.15 Beautiful Creatures -Lenyűgöző teremtmények© amerikai kalandfilm 2013 14.35 A szuper exnőm® amerikai vígjáték 2006 R.: Ivan Reitman Sz.: Urna Thurman, Anna Fans, Luke Wilson, Eddie Izzard, Rainn Wilson 16.20 Sherlock Holmes 2.­­Ámyjáték© amerikai akció-vígjáték 2011 18.40 A hatodik napon© amerikai-kanadai akciófilm 2000 21.00 Utolsó esély© holland 1995 R.: Frans Weisz 23.15 Akülönli alakulat ® amerikai akciófilm 2015 1.00 Rejtekhely© amerikai akciófilm 2012 23.05 Másnaposok 6.50 M4Sportreggeli 8.15 Magazin 8.45 Tollaslabda felnőtt Országos Bajnokság - Pécs-összefoglaló 9.50 Magazin 10.25 Góóól! 12.30 Magazin 13.05 OTP Bank Liga: Swietelsky Haladás - Budapest Honvéd labdarúgó mérkőzés 15.05 M4 Sportreggeli 16.00 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.15 Kosárlabda összefoglaló 17.15 Kézilabda összefoglaló 18.20 Vízilabda női bajnoki döntő 20.00 Sport7fő Hétről hétre sport 21.05 Összefoglaló a nap eseményeiből 21.20 Forma-1 Kínai Nagydíj - Futam 23.35 OTP Bank Liga: Újpest FC-Paksi FC labdarúgó mérkőzés 1.35 Jégkorong: Magyarország- Finnország mérkőzés 14.35 A szuper exnőm j 8.45 Tollaslabda 8.35 Zsaruk © 9.45 Veled is meg­történhet! © 10.50 Családi Titkok © 11.55 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Celebmüszak © 14.20 Drágám, add az életed! ® 15.30 Édes élet ® 16.10 Tények © 16.45 Csapdába csalva © 17.15 Családi Titkok ® 18.25 Prágám, add az életed! ® 19.40 Édes élet ® 20.15 Jóban Rosszban ® 21.00 Amerikai taxi © 23.20 A tetovált lány ©2.10 Az én bűnöm® 5.30 Kezeket fel! 6.00 Televíziós vá­sárlás 7.30 Kezeket fel! 7.45 Kézi­labda 9.45 Televíziós vásárlás 10.45 Kézilabda 12.45 Labdarúgás 14.45 Labdarúgás 16.45 Labdarúgás 18.45 Mai helyzet 19.00 Labdarú­gás 20.00 Harmadik félidő 22.00 Ké­zilabda 22.30 UFC 1.30 Kézilabda 3.15 Kézilabda 9.00 Arena Kulinaria © 9.30 Kas­­j tély a Kárpátokban ® 10.00 | Gasztroügynök © 10.30 Itália ízei Antonio Passarellivel © 11.00 Silvia Cotloca: Itáliából szeretettel © 11.30 | Könnyed vacsorák® 12.00 Pékfivé- I rek® 13.00 Lyndey és Herbie lako­mái ® 13.30 Mary Berry kedvenc ételei ® 14.00 Raymond Blanc • Titkok a konyhából ® 14.30 Jamie és Jimmy konyhai csatái ® 15.30 Toszkánaízei A műsor is a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden téváadá fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom