Tolnai Népújság, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-27 / 97. szám
Karanténban a támadók Süli János átvette miniszteri kinevezését SZEKSZÄRD A város jegyzője tegnap kora délután a helyszínen tájékozódott a hétfői kutyatámadás körülményeiről. A járási főállatorvos kezdeményezésére elszállították megfigyelésre a kutyákat. ► 6 Sokakat elvitt az influenza MAGYARORSZÁG Elképesztő halálozási mutatókat eredményezett az idei influenzaszezon. Összesen mintegy 23 százalékkal többen hunytak el az év elején, mint tavaly a hasonló időszakban. ► 7 Jó reggelt! Szeretem az epret, alig várom, hogy itthon is beérjen. Érthető, hogy figyelem az ezzel kapcsolatos híreket. A megyei epresek azt mondják, tíz nap, mire a fólia alatt nevelgetett palántákról végre lehet majd hazait is szedni. Ennek ellenére a megye több pontján találkoztam már olyan árussal, aki úgy hirdeti a gyümölcsöt, hogy „magyar eper”. Az előzmények ismeretében kicsi az esély arra, hogy a portéka valóban hazai. Mindkét árus már legalább két hete árul a forgalmasabb út mellett. Vajon elkérte tőlük bárki is az őstermelői igazolványukat, mellyel tisztázhatják, hogy valóban hazait kínálnak? M. I. BUDAPEST-PAKS Áder János köztársasági elnök kinevezte a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterré Süli Jánost szerdán Budapesten. Orbán Viktor kormányfő április 10-én jelentette be a parlamentben, hogy tárca nélküli minisztert nevez ki a paksi atomerőmű-beruházás felügyeletére és irányítására. Süli János, Paks polgármestere másnap az MTI-nek megerősítette a sajtóhíreket, miszerint felkérték a posztra. A tárca nélküli miniszter felel a paksi bővítés szakmai irányításáért és koordinációjáért. Fotó: MTI ► 7 Székely csapatok mérkőztek DOMBÓVÁR Harmadik alkalommal rendeztek Dombóváron székely futballtornát, amelyen öt csapat mérte össze a tudását. A Székely Kör a hétvégén nagy szeretettel várta a határon túlról és a környező településekről érkezőket - tájékoztatta lapunkat a szervezet képviseletében Varga Szilvia. A mérkőzések mellett nagy sikert aratott a programon fellépő Kapos Táncegyüttes, amelynek tagjai bukovinai és szatmári táncokat mutattak be. Vasárnap pedig rövid megemlékezést tartottak. ► 12 Sopronban lehet javítani! SZEKSZARD Az első csatát ugyan elveszítette az Atomerőmű KSC Szekszárd az UNIQA Sopronnal szemben a nőikosárlabda-NB I. döntőjének három győztes meccsig tartó párharcában, de Djokics Zseljko csapata már pénteken javíthat, igaz, pokoli nehéz dolga lesz Sopronban. Fotó: M. D. ► 16 Az előírást mindig be kell tartani TOLNA MEGYE Komoly hiányosságokat állapított meg a magyar növényvédő mérnöki kamara közelmúltbeli felmérése a hobbi- és kiskertészetek növényvédőszer-felhasználásával kapcsolatban. A legfontosabb problémát az előírások be nem tartása, a túladagolás, illetve a nem megfelelő módon történő permetezés okozhatja. A kertbarátkor tagjai viszont visszautasítják az elhangzottakat, mint mondták, aki piacra szállít, annak jól felfogott érdeke, hogy betartsa az előírásokat. ► 2 TÖBBET ADUNK! NYEREMENYJATEK A 3. OLDALON! EGY PERCBEN 2017. ÁPRILIS 27., CSÜTÖRTÖK • XXVIII. ÉVFOLYAM, 97. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT www.teol.hu 770865 603043 1 7 0 9 7 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: tolnai,nel)ujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Hargitai Éva 74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 74/511-534 ÁLLÍTSUK meg BRÜSSZELT! MA HOLNAP 24 24 A mai napon hidegfront éri el hazánkat, északnyugat felől egyre többfelé alakulnak ki záporok, a front mentén zivatarokra is készülhetünk. ► 13 T Boldog névnapot kívánunk Zita és Mariann nevű olvasóinknak! Nemzeti Konzultáció 2017 Készült Maqyarorszác