Tolnai Népújság, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-19 / 90. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. ÁPRILIS 19., SZERDA Petkó Tamás atya Dunaföldvárról került Szekszárdra, immár harmadszor Az ú] plébános a fiatalokat is szeretné közelíteni a hithez Április 2-tól új plébánosa van a szekszárdi katolikus gyülekezetnek Petkó Ta­más személyében, aki Duna­földvárról érkezett a megye­­székhelyre. Nem volt neki idegen ez a közeg, hiszen már kétszer is szolgált Szek­­szárdon. így tudja, hogy mi vár itt rá a mostani áthelye­zése nyomán. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Petkó Tamás elő­ször huszonhét évvel ezelőtt, 1990-ben szolgált káplánként Szekszárdon, akkor két évig maradt a megyeszékhely plé­bániáján, majd hét évvel ké­sőbb ismét Szekszárdra he­lyezték, akkor két és fél évig maradt itt hitoktató lelkész­ként. Dunaföldváron 14 évig szolgált, ott ennyi idő után már nem volt könnyű a búcsú a hívektől. Kevés a hittanra Járó fiatal, a kama­szok között sajnos manapság nem di­vat a vallás Volt, aki még sírt is, amikor szeretett plébánosától el kel­lett köszönnie. Ilyen előzmé­nyek után beszélgettünk az új plébánossal, aki maga is el­ismerte, hogy nem könnyű az átállás, ugyanakkor egyetér­tett dr. Udvardy György püs­pök döntésével, miszerint az ő elgondolása az, hogy 14-15 év­nél tovább ne legyen egy plé­bános sem egy településen. Frissíteni kell, hiszen aki so­káig szolgál egy helyen, eset­leg már túlzottan rutinból végzi a dolgát, és észre sem ve­szi, hogy vannak, akiket nem tudott megszólítani. Petkó Tamás plébános 53 éves, és - mint mondta - Bacs­­mai Lászlóval, azaz az elődjé­vel nagyon jó barátok évtize-Petkó Tamás a szekszárdi katolikus közösség új plébánosa. Sok munka várja a megyeszékhelyen és a környékbeli falvakban Fotó: Makovics Kornél A taizéi út után megváltozott az élete Petkó Tamás Pécsen szüle­tett, 20 éves koráig ott is élt. A helyi uránbányában dolgo­zott vegyipari gépészként. Húszévesen egy káplán isme­rősével elutazott a franciaor­szági Taizébe. Ezt követően megváltozott az élete. Taizé a burgundiai régióban egy kicsi falu, melyet a Ro­ger testvér által alapított kö­zösség tett híressé. Ma fiata­lok ezrei keresik fel, afféle za­rándokhely lett, melynek köz­ponti gondolata a kiengeszte­­lődés. Petkó Tamás vallásos csa­ládba született, de nem áldo­zott, nem gyónt, a misékre vi­szont eljárt, emellett élte a hozzá hasonló korú fiatalok életét, szerelemmel, tervek­kel együtt. A taizéi út után döntött úgy, hogy pap lesz. Hitében dr. Bíró László püspök segítette. Be­iratkozott a győri szeminári­umra, elment másfél évre ka­tonának, majd először káplán, végül plébános lett. Édesapja sírva fakadt a dönté­se miatt, édesanyja - aki ma is él - azt mondta neki: csak akkor legyél pap, ha jó leszel ebben is. Két lánytestvére van, mindketten családosok és a fővárosban élnek. Az ő gyermekeiken keresztül éli át a családdal és a gyerekekkel járó örömöket, gondokat. dek óta. A másik példaképe pedig a néhai Farkas Béla plé­bános. A tervei szerint igyek­szik minél jobban megismer­ni a híveket, a sokszínű lelki közösségeket - mint például a baba-mama klub, a házas hét­­végések, vagy a Szent Mónika közösség -, a jól bevált közös­ségi munkán nem szeretne változtat­ni; Az viszont biz­tos, hogy a fiatalok felé - főleg a 14 és 24 év közötti kor­osztályt venné cél­ba - szeretne job­ban nyitni.- Kevés a hittan­ra járó fiatal, a kamaszok kö­zött sajnos nem divat a vallás. Főleg azoknál nem, akiknek a családi háttere nem hívő szü­lőkből, nagyszülőkből áll - mondta a plébános. Hozzátet­te, olyan anyukával is beszél­getett, aki sírva panaszolta: nem tudja rávenni a fiát arra, hogy misére és hittanra jár­jon, pedig a szülők vallásosak, így a gyermek is ilyen környe­zetben nőtt fel. Az osztálytár­sak, barátok körében ugyanis ciki hittanra járni. A plébános elmondta, hogy persze nem könnyű a mai fiataloknak, mert annyi in­ger szakad rájuk a különbö­ző tévécsatornákon, inter­neten, barátokon keresztül, hogy nehéz eligazodni azok valóságtartalma, illetve sú­lya, fontossága között. A csa­lád szerepe is megváltozott. Manapság sajnos a sok mun­ka, tennivaló mi­att a szülők nem érnek rá a gyer­mekeikkel beszél­getni, olyan érté­ket közvetíteni fe­léjük, ami kapasz­kodót jelentene számukta a hét­köznapokban is. Szekszárdon sok a munka, hiszen a kórházba is bejár a plébános a betegekhez, a bel­városi és az újvárosi temp­lomban is misézni kell, és ott vannak még a falvak is, Decs, Őcsény, Várdomb, Szál­ka, Kakasd, Sárpilis, Alsóná­­na. A misékre Petkó Tamás mindig alaposan felkészül, hiszen ilyenkor van alkal­ma szólni a hívekhez. Az az­napi példabeszédet meghatá­rozza az evangélium, de min­dig kiegészíti azt a saját gon­dolataival, a megtörtént ese­ményekkel is. A misékre Pétkó Tamás plébános mindig alapo­san fel szo­kott készülni Önfeledt örömmel szavaltak a Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI diákjai Megmutatták egyéniségük legrejtettebb értékeit NAGYMÁNYOK Versmaraton­­nal, „versposztokkal”, könyv­­bemutatóval, több helyen ze­nés előadással ünnepelték a költészet napját Tolna megye művelődési házaiban, könyv­táraiban. A Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Is­kola és Alapfokú Művészeti Iskola hagyományos házi sza­valóversenyével ünnepelte Jó­zsef Attila születésének nap­ját, emellett megemlékezést tartottak a holokauszt ma­gyarországi áldozatainak em­léknapja alkalmából is. Dr. Varjúné Lakatos Gab­riella főszervező, ‘az intéz­mény magyar szakos tanára köszöntőjében elmondta, a II. világháború a magyar embe­reket is tragikusan érintette, hiszen a családtagokon, isme­rősökön és barátokon kívül kultúránk számos nagy em­bere is áldozatává vált. Köz­tük volt híres költőnk, Radnó­ti Miklós, akit 21 munkaszol­gálatos társával együtt 1944- ben a Győr melletti Abda köz­ség határában megásott tö­megsírba lőttek. Zsebében megtalálták az utolsó verseit tartalmazó Bori noteszt, töb­bek között az „Erőltetett me­net” című híres versével. „Akik ezen a versenyen megmérettetnek, fontos lépést Beküldött fotó Sebők Bianka, kiemelt első helyezett tesznek, hogy egyéniségük legrejtettebb értékeit felszín­re hozzák, s megpróbálják megosztani velünk a ben­nük rejlő szépséget és em­berséget - húzta alá dr. Var­júné Lakatos Gabriella. - Él­jék át azt az örömöt, amelyet az Akinek meg kell halnia cí­mű film félénk, dadogó pász­tora élt át, aki Krisztus sze­repét alakította a passióban. Amikor e magasztos jelmez­ben egy nagy tömeg előtt kel­lett beszélnie, egyik pillanat­ról a másikra elmúlott a dado­gása. Felejthetetlen, önfeledt öröm, amely akkor hatalmá­ba kerítette.” B. L. Győztesek és helyezettek 1-2. osztályosok: 1. Bitter Lívia, 2. Kulcsár Lídia, 3. Sasvári Diá­na. 3-4. osztályosok, kiemelt első helyezett: Sebők Bianka. Helyezettek: 1. Sziebert Ádám, 2. Mózsik Menta, 3. Farkas Bo­­tond. 5-6. osztályosok: 1. Szi­ebert Réka, 2. Kozma Anita, 3. Füleki Zsófia és Köő Bertold. 7-8. osztályosok: 1. Toláczi Szabolcs, 2. Guth András, 3. Or­bán Zsófia. A zsűri elnöke Bog­nár Cecil, tagjai Hoffmann An­­talné és Stix Mária volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom