Tolnai Népújság, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-03 / 78. szám

2017. ÁPRILIS 3., HÉTFŐ MEGYEI A hétesztendős Sarok Anett a horgolást igyekszik megtanulni a klubtagoktól A szerző felvetele Mindig divat lesz a szép kézimunka dolta, hogy megpróbálkozik ő is. Valójában a többi kiállí­tott darab is szép, mondta. Jak­­sa Jánosné Judit kedvesen agi­tálta lapunk munkatársát is, hogy érdemes nekifogni, nem nagy ördöngösség, ebben min­denki sikerélményt élhet át, kézimunkázni mindenki tud. Ezt egyébként Csekéné Hor­váth Mária is alátámasztotta. Azt mondta, kislánykorától ké­zimunkázik. - Kötni tanultam először. Meséltem is az előbb, hogy hol keskenyebb, hol szé­lesebb lett a sál, de megtanul­tam - jegyezte meg. Horgol is, hímez is, de most a kedvence a szövés, amit egy éve sajátí­tott el a klubban. - Egyesületi támogatással vettünk három szövőszéket, tagdíjból, önkor-SS Őrzik és ápolják a hagyományokat A hímzés, horgolás, szövés, sőt még a fafaragás fortélya­it is elleshették azok, akik szombaton a sportcsarnok klubhelyiségébe látogattak. A Nagydorogi Kézimunka és Hagyományőrző Egyesü­let rendezett itt kiállítást és egy országos akcióhoz csat­lakozva nyitott műhelyt. Vida Tünde tolnai.nepujsag@mediaworks.hu NAGYDOROG Ottjártunkkor a hét esztendős Sarok Anett Telegdi Sándorné Rózsikától igyekezett megtanulni a hor­golás alapfogásait. Az előző na­pi kiállítás megnyitón kapott kedvet, és kérte a szüleit, hogy vigyék el. Elárulta, hogy tulaj­donképpen egy horgolt nyuszi tetszett meg neki, ezért gon­Az egyesület igyekszik felkutat­ni a község kézimunka hagyo­mányait, és továbbörökíteni azo­kat. Előkeresik anyáik, nagy­anyáik párnáit, kötényeit, térítő­it, és másolatot készítenek ró­luk. így történt azzal az egyház­nál talált, 1769-ben készült terí­tővei is, amelyikről Jaksáné Ju­dit készített egy modernizált vál­tozatot. A rátétes, fehéren fehér­rel készült, majd' 300 éves té­rítőt igen jó állapotban négy-öt éve egy leltár során fedezték fel. A mostani kiállítás egyik para­vánján az együttes alapító tagjá­nak, Wéber Lajosné, Manci né­ninek állítanak emléket. mányzati támogatásból pedig fonalat. Komjáthy Tamásné, aki tegnap megnyitotta a ki­állítást, öt-hat alkalommal el­jött tanítani, utána az inter­netről lestünk el újabb mintá­kat, fogásokat - vette át a be­szélgetés fonalát ismét Jaksá­né Judit. Azt mondta, télen rit­kábban találkoztak, mert a hi­vatal épületében lévő klubhe­lyiségük nem olyan meleg, de most, hogy megjött a jó idő, minden szerdán összegyűl­nek. A nyitott műhellyel az a céljuk, hogy tevékenységüket és a klubot is népszerűsítsék. Azt mondják, észrevenni né­mi érdeklődést a fiatalok ré­széről, és a lakásokban is meg­jelentek ismét a saját készíté­sű hímzett, horgolt textíliák, de jellemzően ma is az időseb­bek elfoglaltsága ez. Országimázs Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu A jelenleg is zajló labdarúgó-világbajnoki selejtezősoro­zat mérkőzéseit látva viszonylag gyorsan elillant a ta­valy nyári focimámor, egyvalami azonban állandó, szurkolóink nem európai színtérre való viselkedése. A 444. hu írta meg, hogy a lisszaboni Portugália-Magyaror­­szág mérkőzés előtt eksztázisban lévő férfiak egy csoportja a többszörös aranylabdás portugál focistát, Cristiano Rónáidét „Cristiano homoszexuál!” rigmusokkal találta be, majd utána rögtön egy szomszédos országról szóló gúnydal jött. Mindez útban ahhoz a stadionhoz, az Estádio da Luzhoz, ahol Gutt­­mann Béla és Fehér Miklós szobra is áll. Előbbi a legnagyobb és legismertebb magyar edző, Nem lehet azt mondani, hogy a portugálok utálnák a magyarokat aki zsinórban kétszer vezet­te BEK-győzelemre a Benficát. A 25-szörös válogatott labda­rúgó, akinek 13 évvel ezelőtt - 24 éves korában - a pályán tragikus hirtelenséggel bekö­vetkezett halála után a „lissza­boni sasok” visszavonultatták 29-es számú dresszét, amit az­óta sem visel senki. Azt tehát nem lehet mondani, hogy a por­tugálok utálnák a magyarokat, sőt, arra is volt példa, hogy egy idényben öt honfitársunk dolgozott a portugál élvonal csapa­tainál. A magyar sajtó és a szurkolói közeg megnyilvánulásai szerintem nagyon hasonlítanak egy önbizalom-hiányos em­ber reakcióira: ha valahogy nyerünk, az egekig magasztal­nak mindenkit, és a világversenyekre való kijutást emlege­tik, ha meg Ibrahimovicsról a 90. percben bepattan, akkor mi vagyunk a legócskábbak a földön. Több adóbevétele lett Tamásinak TAMÁSI Egy-egy nem és tartóz­kodás mellett a képviselő-tes­tület szerdai ülésén elfogadta Róth Zoltán fürdővezetőnek a Tamási Fürdő üzemeltetéséről szóló beszámolóját; a karban­tartással, üzemeltetéssel kap­csolatban feltárt hiányosságok pótlására május 31-ig határidőt szabott meg az önkormányzat - mondta el lapunknak Cse­resznyés Balázs önkormány­zati képviselő. Az adóbevéte­lek terén jól teljesítetett 2016- ban a város: a tervezett 563 millió helyett 667 millió forint került a kasszába. Május 13-án motokrossz és enduro országos bajnoki futam helyszíne lesz a kishenyei pálya, a város meg­hosszabbította a használatba adási szerződést a Tamási En­duro és Motocross Egyesület­tel. A lovaspálya fejlesztése is napirendi pont volt az ülésen, a képviselők megszavazták az öntözőrendszer kiépítési költ­ségeinek átvállalását. Zárt ülésen választották meg a Tamási Innovációs Köz­pont Nkft. ügyvezetőjét, egy­hangú szavazást követően Friedl Enikő megbízása ápri­lis 10-től szól. B. L. HIRDETÉS A játékos az SMS elküldésével kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az adatkezelő a játékos megadott adatait marketing kapcsolattartás, közvetlen üzletszerzési célú megkeresések érdekében felhasználja. Az adatkezelő a személyes adatokat direkt marketing célból addig kezeli, amíg a játékos az ehhez adott hozzájárulását vissza nem vonja. JÁTSSZON VELÜNK, ES NYERJEN NAPONTA 5 X10 000 FT ÉRTÉKŰ, VAGY AKÁR HETI 150 000 FT ÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYT! Figyelje a lapot, és nyerjen mindennap! Egy SMS elküldésével ön automatikusan részt vesz a heti nyeremények sorsolásán is! MIT KELL TENNIE? Küldje el a napilapban található aznapi kódot, valamint a nevét SMS-ben az alapdíjas 06-30-344-4421-es számra! Figyelem, a kód naponta változik! Minta SMS1: Xllll*MintaPál A nyertesek nevét és a játékról bővebb információt a www.teol.hu/nyeronapok internetes oldalon talál. A nyereményjáték 2017. április 1-30. között tart. 1 Az újságban található aznapi kód és az ön neve, csillaggal elválasztva, szóköz nélkül. TÖBBET ADUNK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom