Tolnai Népújság, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-01 / 77. szám
16SPORT Tolnai Népújság 2017. ÁPRILIS 1.. SZOMBAT Tét nélküli alsóházi meccseket vív az ASE Djokics: „Picit saját szintünk alatt játszottunk” Kezdésnek több mint biztató volt a tesztelés KOSÁRLABDA A MAFC ellen kezdi meg az élvonalbeli bajnokság alsóházi rájátszását az Atomeró'mű SE férficsapata. Teo Cizmic együttese az elmúlt hetekben javuló formát mutatott, de a legfontosabb, Kecskemét elleni mérkőzését nem sikerült megnyerniük (68-80), így a szezon hátralévő részében a bennmaradásért kell küzdeniük Kovács Ákoséknak. Az élvonalban maradás viszont borítékolható, hiszen a kieső helyen álló ellenfelek előtt öt győzelemmel mennek úgy, hogy mindössze hat találkozót rendeznek az alsóházban. „Szeretnénk továbbra is jól teljesíteni, függetlenül az ellenfelektől. Tudjuk, hogy már nem a Szolnok vagy a Körmend lesz az ellenfelünk, de fontos, hogy ugyanolyan motiváltak maradjunk ezeken az alsóházi mérkőzéseken is. Aktuális ellenfelünknek minden egyes győzelem számít, úgyhogy nem számítok‘könnyű meccsre” - nyilatkozta a paksi vezetőedző a BBl.hu-nak. FÉRFI NB I, KÖZÉPSZAKASZ, ALSÓHÁZ, 1. FORDULÓ. Atomerőmű SE-MAFC. ASE sportcsarnok, 16 óra. V.: Földházi T., Kapitány G., Mészáros B. B. S. AUTÓSPORT Jobban nem is sikerülhetett volna ifjabb Ficza Ferenc visszatérése a TCR Intarnational Series-be. A Zele Raping Seat Leonjával versenyző szekszárdi pilóta érte el ugyanis a legjobb időt a grúziai Rustaviban, ahol a 2017- es TCR világbajnoki sorozat első futamát rendezik majd. A Zengő Motorsport pilótája - aki 2015-ben már megtapasztalhatta a TCR-versenyek hangulatát - egyelőre csak „kölcsönben” szerepel a Zele Racingnál, a harmadik futamban már visszaül saját istállója autójába, egy KIA-ba. A Hugo Valente és Pepe Oriola személyében két túraautós rutinnal (WTCC) rendelkező pilótát is soraiban tudó mezőnyt ifjabb Ficza 16 ezreddel verte meg, így jó előjelek-Tizenhat ezreddel volt gyorsabb mint a mögötte végző kel várhatja a szombati edzéseket és a vasárnapi futamokat, amelyek közül a másodikat a Sport2 Televízió is élőben közvetít Grúziából. „Nagyon jól ment a kocsi, jól éreztem a pályát, minden tökéletesen alakult, bizakodva várom a hivatalos időmérőt és a vasárnapi futamokat” - mondta ifjabb Ficza Ferenc, akinek ugyanúgy idegen volt a Rustavi International Motorpark versenypályája, ahogy a többieknek is, hiszen a grúzok először adnak otthont TCR-futamnak. A sorozat tíz futamból áll, a mostani hétvége után április 14. és 16. között már Bahreinben köröz a mezőny. A TCR idén eljön Magyarországra is, a Hungaroringen július 1-jén és 2-án mérik össze tudásukat a pilóták. R. G. Teo Cizmic Fotó: Molnár Gy. MK: nem jutott be a négy közé a KSC Tizennégy pontos különbséggel kapott ki az UNI Győrtől az Atomerőmű KSC Szekszárd női csapata, amely így nem került be az elődöntőbe a kupában. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Hiába reménykedett a csapatot munkaidőben Pécsre elkísérő közel négyszáz drukker, Djokics Zseljko csapata nem tudta megkoronázni egy kupaelődöntővel remek bajnoki teljesítményét. Küzdött, harcolt a KSC, de a győriek frissebbnek tűntek, egy gondolattal mindig a szekszárdiak előtt jártak, így ők jutottak be a legjobb négy közé a Magyar Kupában. „Nagyon szépen felkészültek belőlünk a győriek, levédekezték a támadójátékosainkat, kizökkentettek minket a ritmusunkból - mondta Djokics Zseljko, a szekszárdiak vezetőedzője. - A játékvezetők magas színvonalon fújták a meccset, a szurkolóink nagy számban jöttek el Pécsre. Mi még mindig egy „csipet csapat” vagyunk, jelentős teher alá kerültünk az utóbbi napokban az alapszakasz megnyerése miatt, ami talán nem teljesen reális. Picit a saját szintünk alatt játszottunk, de végig harcoltunk” - mondta a szakvezető. A szekszárdiak számára tehát véget ért a kupaszereplés, jövő csütörtökön hazai pályán azonban már bajnoki negyeddöntőt játszanak a Vasassal. Studer Agnes (a labdával) volt a KSC legjobbja a győriek elleni negyeddöntőn Fotó: Läufer László Ez történt a pénteki összecsapáson Sima soproni MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ. CMB Cargo UNI Győr Atomerőmű KSC Szekszárd 67-53 (14- 9, 21-19,18-5,14-20). Pécs, 700 néző. V.: Földházi, Kapitány, Mészáros B. GYŐR: KIESEL 16/6, LIHTAROVICS12/6, Laklóth 8/6, Hruscáková 2, Goree 4. Csere: SIMON ZS. 21/9, Varga Zs. 4, Török Á., Kovács V., Markó D. Edző: Völgyi Péter. KSC: STUDER Á. 11/3, Theodoreán 10/6, Erkic 2, Lisec 9/3, Pirsic 11. Csere: Daniel 6, Mansaré, Bálint 2, Gereben 2, Tamis. Edző: Djokics Zseljko Az UNIQA Sopron 77-61-re nyert a ZTE NKK ellen a Magyar Kupa első negyeddöntőjében, így ők játszanak ma (16 óra) a Győrrel az elődöntőben. A másik ágon PEAC/Vasas-DTVK/Cegléd találkozó lesz (18.30 óra) a fináléért. A forduló három mérkőzésén a vendéglátó csapat idegenben fogadja aktuális ellenfelét Jó formában lévő csapatok találkoznak Pakson LABDARÚGÁS A fociválogatott portugáliai vb-selejtezője miatt elrendelt háromhetes szünet után folytatódik a pontvadászat az OTP Bank Ligában. A Paksi FC-nek nem jött jól a leállás, Gévay Zsolték az elmúlt hat fordulóban nem találtak legyőzőre, s ezt a sorozatot a Vidi elleni meccsen szeretnék tovább nyújtani. „Egy igen jó formában lévő Videoton látogat hozzánk, de mi is remekeltünk eddig. Szeretnénk felzárkózni, ezért igyekezni fogunk, hogy mindhárom pontot itthon tartsuk. Ott kell folytatnunk, ahol a szünet előtt abbahagytuk!” - fogalmazott a paksiak védője. Nem vár könnyű feladat a zöld-fehér együttesre, hiszen a fehérváriak is jó szériát futnak. Az atomvárosiaknál csak Henning Berg csapata tud hosszabb veretlenségi sorozatot felmutatni (5 győzelem, 2 döntetlen), ráadásul a Marko Scsepovics (10), Danko Lazovics (9) csatárduó vezeti a góllövőlistát, úgyhogy fel kell kötni azt a bizonyost... Az eddigi örökmérleg sem kecsegtet sok jóval paksi részről: a lejátszott 23 mérkőzésből 15-ször a Videoton, 4-szer Bartha Lászlóék (zöld) meglepetésre készülnek Fotó: Makovics K. A program DULOBA: Paksi FC-Videoton FC18 óra (Vezeti: Erdős). Gyirmót FC Győr-MTK Budapest, Győr 18 (V.: Vad II). Vasas FC-Debreceni VSC, Szusza Ferenc Stadion 18 (V.: Pintér Cs.). Diósgyőri VTK-Újpest FC, Mezőkövesd 18 (V.: Farkas Á.). Swietelsky Haladás-Mezőkövesd Zsóry FC, Sopron 18 (V.: Szőts). Budapest Honvéd-Ferencvárosi TC 20.30 (V.: Solymosi). a Paks örülhetett - valamennyiszer a Fehérvári úton. Az idén már kétszer csapott össze a két gárda: Pakson 1-1- re végeztek, Felcsúton viszont nagy zakót szabtak a zöld-fehérekre (1-5). BergS. 1. Videoton 23 13 5 5 49-20 44 2. Honvéd 23 12 5 6 36-22 41 3. Vasas 23 11 5 7 35-23 38 4. Ferencváros 23 10 8 5 38-28 38 5. Paksi FC 23 8 9 6 28-26 33 6. Haladás 23 9 5 9 28-31 32 7. Mezőkövesd 23 8 7 8 25-30 31 8. Újpest 23 7 10 6 34-33 31 9. MIK 23 6 8 9 18-27 26 10. Debrecen 23 6 6 11 24-30 24 11. Diósgyőr 23 6 3 14 26-47 21 12. Gyirmót 23 3 7 13 11-35 16 HIRDETÉS Cyüjts össze a Képes Sportban megjelenő Győri Audi ETO-játékos-kártyákból posztonként legalább egyet, és amennyiben április 19-ét követően a leggyorsabb 100 gyűjtő egyikeként bemutatod őket, 2 db jegyet nyersz a május 4~i budapesti Magyarország-Dánia férfi Eb-selejtezőre! v A játék szervezői a kártyák bemutatásáról és a jegyek átvételének módjáról később adnak tájékoztatást a Képes Sportban.