Tolnai Népújság, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-11 / 85. szám

12. MEGYEI KÖRKÉP 2017. ÁPRILIS 11., KEDD Halálra gázolt egy biciklist egy ittas hőgyészi férfi SZEKSZÁRD-GYÖNK-HŐGYÉSZ Halált okozó ittas járműveze­tés bűntette miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási és Nyomo­zó Ügyészség egy 67 éves hő­gyészi férfi ellen, tájékoztatott dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője. A vádlottnak 1974 óta van járművezetői engedélye, több járműkategóriára. Tavaly au­gusztus 28-án 18 óra 50 perc­kor a munkáltatója gépkocsi­ját vezette Gyönk lakott te­rületén belül, nappal, jó látá­si viszonyok között, száraz fe­lületű, aszfalt burkolatú úttes­ten. A KRESZ szabályait meg­szegve úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. Az ittasság miatt későn vett észre egy előtte, ve­le azonos irányban az úttest jobb szélén kerékpáron sza­bályosan közlekedő 62 éves Ha józan állapot­ban időben reagál, nem ütötte volna el nőt, és a gépkocsi jobb elejével hátulról nekiütközött. A sér­tett az ütközés következtében a gépkocsi motorháztetejére, majd szélvédője jobb oldalá­nak csapódott, onnan pedig az úttest jobb oldali sávjának szélére esett, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset előtt mind a gép­kocsi, mind pedig a sértett ke­rékpárja megfelelő műszaki állapotban volt. A baleset oka az volt, hogy a vádlott ittas ál­lapota miatt későn vette ész­re a sértettet, 3-4 másodper­cet meghaladó cselekvési ké­sedelem róható a terhére. Ha józan állapotban időben rea­gál, nem ütötte volna el a ke­rékpárost. A vádlott vezetői engedé­lyét a Tolna Megyei Kormány­­hivatal Tamási Járási Hivata­la a büntetőeljárás jogerős be­fejezéséig ideiglenesen visz­­szavonta. Az egyébként bün­tetlen előéletű vádlottal szem­ben börtön fokozatú szabad­ságvesztés kiszabását, a köz­úti járművek vezetésétől hatá­rozott időre eltiltását szorgal­mazza az ügyészség. 1.1. Naponta leadhatják a rendelést, míg nem lesz bolt Mőcsényben Huszonkét éve működő bolt zárt be Mőcsényben. A pol­gármester közmeghallga­tásra hívta a lakókat. Átme­neti megoldásként a község kisbusza hoz árucikket. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu MŐCSÉNY Nem csekély erőfe­szítést vállalt magára Mőcsény, amikor is önálló beruházással valósított meg a település köz­pontjában egy épület együttest. A parkolókkal ellátott, térköve­zett létesítmény máig a község egyik dísze. A munka befeje­zésekor Krachun Elemér pol­gármester kifejezte reményét, hogy idővel egy vegyeskeres­kedés - valamint egy kultu­rált presszó - is nyílik az épü­letben. Hozzátette, idézzük az akkori tudósítást: „céljuk nem a profit, hanem a település kul­turált ellátásának biztosítása és a munkahelyteremtés.” Miután egy vállalkozónak már régóta volt üzlete helyben, nem tűnt minden másnál sür­getőbbnek az új vegyeskeres­kedés létrehozása. Hiszen reg­gelente eddig sem kellett egy bonyhádi úttal is összekötni a bevásárlást: a helybeliek, ha úgy gondolták, elsétáltak a bolt­ba, és beszerezték a szükséges árucikkeket. De mindezt pár napja már nem tehetik meg.- A község egyetlen boltja a múlt héten hivatalosan is be­zárt - közölte Krachun Elemér. - Kellemetlen ez számunkra, de nyilván egyetlen vállalkozót sem kötelezhetek a maradásra. Viszont ellátás nélkül sem ma­radhat senki. A polgármester a múlt hét vé­gén közmeghallgatásra hívta a település lakóit, velük együtt döntve arról, mi legyen a megol­dás, legalább átmenetileg. Egye­lőre a község mikrobusza és an­nak vezetője, a falugondnok állt hadrendbe. Neki adják le a hely­beliek hétköznaponként 13 órá­ig rendeléseiket: azaz, hogy Vadonatúj épület várja Mőcsény központjában a jövendő vegyeskereskedést Fotó: Makovics Kornél mennyi kenyeret, tejet és más alapélelmiszert kívánnak ho­zatni a közeli Bonyhádról. Sőt, aki úgy gondolja és van rá ide­je, kísérő személyként be is ül­het a buszba, és maga intézheti bevásárlását a városban.- Nem ezt a rendszert kí­vánjuk véglegesíteni, de jelen­leg ennyit tehetünk - folytat­ta a polgármester. - Tárgya­lunk egy márkanévnek számí­tó, kiterjedt hálózattal rendel­kező nagykereskedelmi cég­gel. Reménykedünk a mielőb­bi kedvező válaszban. Nem ad­juk fel régi tervünket, mely sze­rint két-három helybeli is mun­kát találhat az épületben, úgy a boltban, mint a presszóban. Támogatókra találtak a helyiekben Két éve arról számoltunk be, hogy Mőcsényben, „egy ön­­kormányzati telken hamaro­san megkezdődhet - a meg­felelő hatósági engedélyek be­szerzése már megtörtént - egy régi romos épület bontása, melynek helyén új vegyes bol­tot építenek. A kivitelezés még idén elkezdődik, év végére sze­retnék tető alá hozni az épüle­tet, az átadás várható időpont­ja 2016 tavasza. Az önkiszol­gáló üzlet nyitása két-három helyi embernek biztosít mun­kát. Bővült a falu járműparkja, miután a kistérségi közleke­dési szolgáltatás fejlesztésére irányuló pályázaton új kisbuszt nyert a település 8 millió forint értékben. A falugondnok mel­lett természetesen a civil szer­vezetek is használhatják majd a mikrobuszt." Ezért is tartot­ta fontosnak a polgármester a tavalyi falunapi beszédében hangsúlyozni: „Örömömre szol­gál, hogy az elmúlt közel két évtizedben megannyi beruhá­zást, fejlesztést valósítottunk meg közösen. Merthogy a köz­ség vezetése mindig is segítő­re, támogatóra lelt a mőcsé­­nyiekben.” Támogatja a hivatal a vállalkozóvá válást TOLNA MEGYE Pályázatot hir­det a Tolna Megyei Kormány­­hivatal a legalább egy hónap­ja nyilvántartott álláskere­sők, illetve rehabilitációs el­látásban részesülő személyek számára vállalkozói készsé­gük, hajlandóságuk előmozdí­tása, saját vállalkozás, illetve vállalkozói tevékenység bein­dítására való ösztönzése érde­kében - tette közzé honlapján a szervezet. A pályázattal visz­­sza nem térítendő tőkejutta­tás, vállalkozóvá válás támo­gatás igényelhető, mely iránt a Tolna Megyei Kormányhi­vatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályához nyújtható be kérelem. E mel­lett hathavi, a minimálbér ösz­­szegének erejéig terjedő visz­­sza nem térítendő támogatás igényelhető, melyet az állás­kereső lakó-, tartózkodási he­lye szerint illetékes járási hi­vatal foglalkoztatási osztályán lehet kérelmezni. A pályázati felhívás, a pá­lyázati adatlapok és egyéb szükséges információk, adat­lapok elérhetőek a megyei kor­mányhivatal honlapján. H. É. Bonyhádról is várják a pályázatokat BONYHÁD Ezúttal is érdeklőd­ve várják a képzőművésze­ti, illetve kézműves alkotá­sokat, fotókat Bonyhádról az idén 18. alkalommal meghir­detett tardoskeddi Kistérségi és Nemzetközi Amatőr Kép­zőművészeti- és Fotóverseny­re. A képzőművészeti verseny témái: Kedvenc mesehősöm, Hétköznapi életmentő hőse­ink. A kézműves alkotások és a fotóverseny témája szabadon választható. Az elkészült al­kotások beérkezési határide­je 2017. április 27. A jelentke­zők munkáit Bonyhádon a vá­rosházán gyűjtik, majd a leg­jobb 30 alkotást továbbítják Tardoskeddre. Tardoskedd a beérkezett munkákból szer­vezi meg a Kistérségi és Nem­zetközi Amatőr Képzőművé­szeti és Fotókiállítást. További információ: bonyhad.hu. H. É. A DOVASE futói mindkét korosztályban győztek, 2005-2006-os B csapatuk is dobogóra állt Remekeltek a dombóvári atléták a viadalon DIÁKSPORT A Sport XXI prog­ram dél-dunántúli regionális mezei futóversenyének új há­zigazdája volt, mivel Dombó­váron a ligetben megkezdő­dött a futókör építése. A bony­hádiak flottul lebonyolították a viadalt a megyei diákolim­piáról jól ismert városi pá­lyán - mondta el lapunknak Scherer Tamás. A dombóvá­ri szakosztály futói mindkét korosztályban magabiztosan nyertek, a 2005-2006-osok­­nál még a B csapat is feláll­hatott a dobogóra. A kaposvá­riak mindkét csapata bronz­éremmel térhetett haza, míg a házigazda Botond DSE az Ull-eseknél vigasztalódott csapatban és egyéniben is. Ez volt az utolsó olyan regionális verseny a Sport XXI program­ban, mely a Magyar Olimpiai Bizottság égisze alatt zajlott, az első pályaversenyt már a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) felügyeli majd. A Tol­na, Somogy, Baranya régió az egyetlen, amely egyben ma­radt - a hét régióból hatot to­vábbi körzetekre osztottak -, a Sport XXI koordinátor Sche­rer Tamás a szekszárdi Die­nes iskolából, a kölyök atlé­tikát pedig Fazekas Gáspár testnevelő koordinálja Dom­bóvárról. Dobogón az U13-as csapatok Fotó: MW EREDMÉNYEK. Ull, lányok: 1. Tóth Diána (DOVASE) 2. Sző­ke Hédi (DOVASE) 3. Gál No­émi (Szekszárdi SK). Fiúk: 1. Krausz Noel ( Botond DSE Bonyhád) 2. Felki Dominik (Szekszárdi SK) 3. Selyem Olivér (Botond DSE). Csapat: 1. DOVASE A, 2. Botond DSE A, 3. Favorit AC Kaposvár. U13, lányok: 1. Esküdt Luca (DOVASE) 2. Szalai Zóra (DO­VASE) 3. Szabotin Réka (DO­VASE). Fiúk: 1. Hoch Erik (Bó­­lyi SE) 2. Góvnik Erik (DOVA­SE) 3. Vass Benedek (DÓVA­­SE). Csapat: 1. DOVASE A, 2. DOVASE B, 3. Favorit AC. Balázs L. Értekezlet A közelmúltban tartotta szak­mai értekezletét a kölyök at­létika és a Sport XXI progra­mokkal kapcsolatban a Ma­gyar Atlétikai Szövetség. Szal­ma László alelnök megnyi­tója után Kámán Bálint álta­lános szakreferens mutat­ta be röviden a programok el­múlt három évét, majd az or­szágos koordinátorok, Sche­­idler Géza és Kámán Ferenc számoltak be a szervezeti és szervezési változásokról, vala­mint az elkövetkező időszak legfontosabb feladatairól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom