Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-29 / 74. szám

2017. MÁRCIUS 29., SZERDA SPORT 15 Szoboszlai Dominik hamarosan akár a Barcelona ellen is pályára léphet állni a Fel tudtak adat vár ránk, és így is lett. Nagyon bántott az Izraeltől elszenvedett vereség, hiszen nem voltunk gyengébbek az ellenfelünknél, meg akartuk mutatni, jóval több van ben­nünk, képesek vagyunk fel­állni a padlóról. Úgy érzem, hogy nem véletlenül nyer­tük meg a csoportunkat, megérdemelten jutottunk tovább.- Nem mellékesen a csapat­­kapitány, Szoboszlai Dominik főszereplésével. A tornán rú­gott három gólja közül me­lyik a legkedvesebb?- Az Oroszországnak lőtt második, valamint a Norvé­gia elleni győztes gólom ha­sonló volt - azzal a különb­séggel, hogy az egyiket állí­tott helyzetből, a másikat pe­dig futtából rúgtam. A kivite­lezése talán az utóbbinak volt nehezebb, de a lényeg úgyis az, hogy mindkettőből gól lett. Ráadásul fontos gól.- Mikor volt biztos benne, hogy gól lesz abból a vasár­napi, a nyolcvanharmadik percben megeresztett lövésből? Amikor el­hagyta a lábát a labda, vagy csak ami­kor már a hálóban volt? Zombori András/Nemzeti Sport kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- Amikor hétfőn kora délután kerestem, édesapja azt mond­ta, nincs akadálya a beszél­getésnek, csak még alszik. Norvégia legyőzése után eny­­nyire elhúzódott az ünneplés?- Korán reggel a televízióban kezdtem a napot, utána pedig visszafeküdtem, hogy pihen­jek még egy kicsit - felelte Szo­boszlai Dominik, aki csütörtö­kön duplázott az Oroszország ellen 2-1-re megnyert mérkő­zésen, vasárnap pedig a Nor­végiának lőtt bombagóljával kilőtte az Eb-re a korosztályos csapatot. - Természetesen, ahogy illik, vasárnap megün­nepeltük a csoportgyőzelmet, de nem kell semmi különleges­re gondolni, a családdal és a ba­rátnőmmel töltöttem az estét.- Az U17-es válogatott leg­utóbb kétezer-hatban, vagyis tizenegy esztendővel ezelőtt jutott el Eb-döntőre. Felfogta már, hogy mit is ért el a korosztályával? Tizenegy év után jutott újra az Eb-re az U17-es váloga­tott, a Salzburgban futballo­zó Szoboszlai Dominik nem­csak létfontosságú és gyö­nyörű gólokat szerzett a tor­nán, hanem játékával is ki­magaslott a mezőnyből. Létfontosságú gólokat lőtt a hazai tornán Fotó: NS- Igen, tudatosult bennem, de rögtön hoz­záteszem, az öröm pilla­natai után vissza kell tér­nünk a földre, és mindent el kell követnünk annak érdeké ben, hogy májusban, Horvát országban is jól szerepeljünk. . - Azt szokás mondani, a szá­mok nem hazudnak. Márpedig Magyarországnál egyetlen csa pat sem gyűjtött több pontot az elitkör második csoportjá­ban. Mivel tudtak az ellenfelek fölé kerekedni?- Az az igazság, amikor el­készült a csoportbeosztás, azt gondoltam, valamivel könnyebben érünk majd célba. Aztán amikor vide­ón megnéztük az ellenfele­ket, már sejtettem, nehéz fel-Elitkörből a szűk elitbe Mint ismert, a május 3-a és 19-e között esedékes Euró­­pa-bajnoki döntőre az elitkör­ből a nyolc csoportgyőztes, va­lamint a hét legjobb csoport­­második kvalifikálja magát, Horvátország pedig rendező­ként résztvevője a tornának. AZ EDDIG KIJUTOTT VÁLOGATOTTAK: Horvátország (rendezőként), MAGYARORSZÁG, Németor­szág, Törökország, Norvégia, Spanyolország, Skócia, Szer­bia, Hollandia, Olaszország, Anglia, Írország, valamint Feröer.- Nagyjából félúton járha­tott a labda, amikor éreztem, ebből bizony gól lesz. Hatal­mas örömöt váltott ki a gó­lom, tisztában voltam vele, legfeljebb másodpercek le­hetnek még hátra a találko­zóból, ráadásul az egymást követő második meccsen tud­tuk a hosszabbításban a ma­gunk javára eldönteni a pár­harcot.- Kapott egyáltalán levegőt, amikor örömében hanyatt vág­ta magát a gyepen, és vala­mennyi csapattársa a nyaká­ba ugrott?- Szinte agyonnyomtak a többiek, de kit érdekelt ez ak­kor? Mindenki tisztában volt vele, hogy teljesült az álmunk. Remélhetőleg még sok hason­ló pillanatot élhetünk meg a pályafutásunk alatt.- Pénteken Zágrábban kisor­solják az Európa-bajnokság csoportjait. Bár a mezőny még nem teljes, nézegette már, hogy milyen négyesbe lenne jó bekerülni?- A korosztályunkból a ti­zenhat legjobb válogatott lesz ott Horvátországban, feles­leges azon gondolkodnom, hogy kit lenne jó elkerülni, vagy hogy melyik együttessel szemben lennének kedvezőek az esélyeink. Nyilván meg akarjuk mutatni, hogy nem véletlenül vagyunk ott a me­zőnyben, és ha alázattal fut­ballozunk, továbbléphetünk a csoportunkból. Az egyenes kieséses szakaszban pedig már bármi megtörténhet.- Édesapjától tudom, hogy klubja, a Salzburg benevez­te az ifjúsági Bajnokok Ligájá­ba, ahol a Barcelona lesz az el­lenfelük.- így van, és remélem, játszhatok is. Mozgalmas idő­szak előtt állok, de kisgyer­mekként mindig is ilyen mér­kőzésekről álmodtam. Frankie Fredericks az újabb vezéráldozat a korrupcióval küzdő atlétáknál Csontvázak hullanak a szekrényből Hiába hangoztatja ártatlanságát, a namíbiai Frankie Fredericks nyaka körül szorul a hurok Fotó: AFP ATLÉTIKA Mivel Sebastian Coe-t, a Nemzetközi Atléti­kai Szövetség (IAAF) elnökét szinte azóta támadják, hogy 2015 augusztusában megvá­lasztották a szervezet első em­berének, számítani lehetett arra, hogy előbb-utóbb lesz­nek vezéráldozatai is a nagy megújulásnak. Már csak azért is, mert a korrupt La­­mine Diack eltávolítása után még bőven maradtak az IAAF vezetésében olyanok, akik ré­szesei voltak az előző érának, élükön éppen Coe-val. Tiszteletdíj vagy kenőpénz az olimpiai voksért? A namíbiai Frankie Frede­­ricksről még a március eleji fedett pályás atlétikai Euró­pa-bajnokság alatt derült ki, hogy 2009 októberében há­romszázezer dollárt (mint­egy nyolcvanötmillió forintot) fogadott el egy pénzügyi ta­nácsadó cégtől, éppen azon a napon, amikor Rio de Janeiro megkapta a 2016-os olimpia rendezési jogát. A 49 éves egykori világbajnok és négy­szeres olimpiai ezüstérmes sprinter tagadta, hogy bármi­lyen köze is lehet az olimpi­ai szavazáshoz, mondván, ak­koriban csak nagykövet volt az IAAF-nél. Azzal védeke­zett, azt hitte, hogy ez a pénz a tiszteletdíja a váltó-világ­bajnoksággal kapcsolatos ta­nácsadásért, valamint egyéb szövetségi marketingprogra­mokért és különböző afrikai versenyekért. De ő is érezhette, hogy nem túl stabil alapokon áll ez az érvrendszer, néhány nappal később ugyanis lemondott az orosz doppingbotrányt vizsgá­ló IAAF-munkacsoport éléről, majd a 2024-es olimpiai pályá­zatokat értékelő bizottság ve­zetői posztjáról is. De tovább­ra is hangoztatta ártatlansá­gát, aminek azért nehéz hin­ni, mert sok a gyanús össze­fonódás: ezt a háromszázezer dollárt egy olyan cég küldte Fredericks Seychelles-szigete­­ki cége számlájára, amelynek a tulajdonosa Papa Massata Diack. Ő a mára szinte a kor­rupció szinonimájává váló egy­kori IAAF-elnök, a szenegáli Lamine Diack fia, aki ellen nyo­mozás is folyik Franciaország­ban, ahol házi őrizetben van. Az IAAF és a NOB vezetése is gyanúba keveredett Mivel jelenleg etikai bizott­ság vizsgálja a Fredericksszel szemben felmerült vádakat, ő maga úgy döntött, átmene­tileg lemond minden pozíció­járól a szövetségben (egyedül a nemzetközi olimpiai bizott­sági tagságát tartja meg), míg pont nem kerül az ügy végére. Ez mindenképpen súlyos csa­pás az amúgy is állandó dop­ping- és korrupciós vádakkal szembenéző IAAF megtépá­zott renoméjának, hiszen ép­pen hasonló esetektől tartot­tak Coe elnöki kinevezésé­nek bírálói, akik szerint a régi rendszerből egy újba való át­menet levezénylését nem sze­rencsés olyan emberre bízni, aki a régi, korrupt érának is vezető tagja volt. De Coe sem táplál illúziókat, úgy nyilatkozott, egyáltalán nem biztos abban, hogy nem derül ki valami hasonló a nem­zetközi szövetség más tiszt­ségviselőiről is. Mark Adams, a NOB szóvivője ellenben kije­lentette, ők továbbra is bíznak Fredericks ártatlanságában és abban, hogy be is tudja bizo­nyítani, hiszen maga fordult az IAAF etikai bizottságához, kérve, tisztázzák a helyzetet. Nick Davies, az IAAF he­lyettes főtitkára januári kirú­gása óta (kiderült, Coe jobbke­ze 2013-ban harmincezer eu­­rót fogadott el Papa Diacktól, hogy eltussoljon orosz dop­pingeseteket) a korábbi na­míbiai futó esete a szövetség egyik legsúlyosabb korrupci­ós ügye a Coe-érában, amely a vezetőségig nyúlik, de fő­leg azért is lehet mérföldkő a nyomozásban, mert kiderült, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is sáros lehet. Vincze Szabolcs/NS HÍREK Tóth Ivett kvótáért korcsolyázik MŰKORCSOLYA Mától szom­batig rendezik meg Helsinki­ben a műkorcsolya- és jég­tánc-világbajnokságot, me­lyen Tóth Ivett kvótát sze­rezhet a jövő februári pjong­­csangi téli olimpiára. A fér­fiaknál és a nőknél is 24 in­dulási jogot osztanak ki, jég­táncban 19-et, párosban 16- ot. Tóth Ivett ma délelőtt mu­tatja be rövidprogramját, ha a legjobb 24 között végez, akkor pénteken a kűrjét. MW Cristiano Ronaldo repülőtér LABDARÚGÁS Cristiano Ró­náidéról, a Real Madrid négyszeres aranylabdás fut­ballistájáról szülővárosában, a Madeira szigetén található Funchalban nemzetközi re­pülőteret neveztek el, az ava­tóünnepséget ma tartják. Funchalban szobra, múzeu­ma és egy szállodája is van a 137-szeres portugál válo­gatott csatárnak. MW Nincs kizárva a Partizán Beograd LABDARÚGÁSA Nemzetközi Sportdöntőbíróság feloldotta az UEFA januári határozatát, amellyel az három idényre ki­zárta a BL-ből és az Európa Ligából a Partizán Beogra­­dot, mert a szerb klub közel 2,5 millió eurós adósságot halmozott fel. A klub elkezd­te adósságának törlesztését, és egyezségre jutott az euró­pai szövetséggel. MW Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke: „Az eset napvilágra kerülése óta rendszeresen beszéltem Frank Fredericksszel, aki vé­gül úgy döntött, visszalép min­den tisztségétől, hogy a nyo­mozást segítse, és mert idő­re van szüksége, hogy rendez­ze ezt az ügyet. Első lépése­ként azt is jelezte nekem, hogy nem fog megjelenni a követke­ző hónapban az IAAF londoni tanácsülésén sem.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom