Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-29 / 74. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁRCIUS 29., SZERDA Hangászok tavaszi koncertje A Mosolygó Kap­tafa Hangászkar (képünkön)- azaz Dicső Zsolt, Gazsó Ist­ván, Komjáthi Tamás, Zsol­dos Ákos - adott koncertet a Babits kulturális központban. A műsorban közreműködött a Szekszárdi Gitárkvartett, a Holló együttes, a Komjáth(y) iák zenekar, valamint Nyirati Erika és Papp Győző a Szek­szárdi Kísérleti Színpad mű­vészei. Fotó: Makovics K. Tizenhárom bor kapott aranyérmet iám Borverseny volt Bátán is a múlt héten. A kisterme­lők é$ helyi nagyobb borá­szok összesen százharminc­három mintával neveztek. A borokat négy bizottság bírál­ta el. A százharminchárom mintából hét bort zártak ki, nyolcvannégy kapott érmet. Ebből tizenhárom arany-, harminckettő ezüst-, és har­minckilenc bronz minősítést érdemelt ki. A zsűri tagjainak értékelése szerint igen erős volt a mezőny. M. I. Internet Fiesta a könyvtárban SZEKS1ÁSC A múlt hét köze­pén kezdődött az Internet Fi­esta elnevezésű rendezvény­­sorozat a Tolna Megyei lly­­lyés Gyula Könyvtárban. A program során úti beszámo­lót tartott Magyar Zoltán és Treszl Gábor, akik a pekingi olimpiára utaztak Pannónia kerékpárral. Később Szádvá­­ry Gyulát hallhatták az érdek­lődők, előadása a Túraélmé­nyek írottkőtől Hollóházáig címet viselte. Hétfőn ingye­nes beiratkozást tettek lehe­tővé, utána pedig Utazzunk olcsón az internet segítsé­gével címmel Danóczy Dáni­el tartott előadást. A mai na­pon a Gyermekkönyvtárban Beck Andrea íróval találkoz­hat a közönség. M. I. Csökkentik a szociális, társadalmi kirekesztettség mértékét Uniós pénzt kap Tamási a Buda felzárkóztatására A tamási önkormányzatnak fontos célja a lakhatási feltételek javítása a szegénytelepeken. Illusztrációnk a Rácvölgyben készült Fotó: Makovics Kornél A szegénytelepeken élők életminőségének javítását, felzárkóztatásának elősegí­tését célozta meg a tamási önkormányzat. TOP-pályáza­­ton közel százmillió forintot nyertek most e célra. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TAfáÁSI A város külterületén található Rácvölgy - ezen be­lül Kosba és Újvárhegy is - úgynevezett szegregátum, az­az súlyos elszegényedéssel, leszakadással fenyegetett te­rület, de ilyen a 61. számú úttól északra, a 65. számútól nyugatra található Buda vá­rosrész is. Utóbbi terület ösz­­szetett fejlesztésére az önkor­mányzat a Terület- és Telepü­lésfejlesztési Operatív Prog­ram (TOP) keretében 99 mil­lió forint összegű támogatást nyert. Az egyik feladat a hu­mán és infrastrukturális fej­lesztések támogatása, amely illeszkedik a tavaly március­ban felülvizsgált Integrált Te­lepülésfejlesztési Stratégia alapelveihez is. Porga Ferenc polgármester korábban elmondta, a város pályázati forrásból megvaló­sult projektjeinek esetében is kiemelt cél volt a lakosság életkörülményeinek javítása, a nehéz sorsú emberek felzár­kóztatása. - A projekt elemei egyszerre több problémakör­re hatnak, középpontjában a családok állnak. A családta­gok egyéni fejlődése, a közös­ség fejlődése, az önrendelke­zésben való fejlődés, az infra­strukturális és munkaerőpia­ci szolgáltatások összehangol­tan valósulnak meg, az egyes tevékenységi területek össze­kapcsolódnak - jegyezte meg a polgármester. Tamási alapvető érdeke és célja, hogy az egyenlő hozzá­férés, az esélyegyenlőség és az integráció biztosításának elve az élet minden területén megvalósuljon.- A társadalmi-fizikai-gaz­­dasági problémák kezelése a szegénytelepeken élők társa­dalmi felzárkóztatásának elő­segítése érdekében nagyon fontos. Buda városrész terü­letén Jelenlét Pontot hozunk létre: ez az épület biztosítja a szociális munka, közösség­­fejlesztés, ifjúsági klub, ezer­mester klub helyszínét és a hozzájuk szükséges eszkö­zöket. Emellett a hátrányos helyzetű lakók önálló életvi­telét elősegítő, a mindennapi szükségletek kielégítését cél­zó szolgáltatásokat tervezünk biztosítani, a későbbiek so­rán pontosított helyi igények alapján - ismertette a fejlesz­tési irányokat Hamar Zita, az önkormányzat beruházási és intézményműködtetési irodá­jának vezetője. A tervezett fejlesztések a mindenki számára elérhető közszolgáltatások igénybevé­telét, a közlekedési feltétele­ket (útfelújítás, járdaépítés) javítását is biztosítják. Az újí­tások akár több ütemben, to­vábbi pályázatokkal is meg­valósíthatók. Mutató: 35,3 A szegregációs mutató a 8 általános iskolai osztálynál nem magasabb iskolai vég­zettségű, rendszeres jöve­delemmel nem rendelke­ző lakosság aránya az ak­tív korúakon (15-59 év) be­lül. A városrészben a muta­tó értéke 35,3. Az alacsony presztízsű foglalkoztatási csoportban foglalkoztatot­tak aránya 70 százalék, míg a gazdaságilag nem aktívak aránya a lakónépességen belül 62,2 százalék, amely megközelíti a 15-54 évesek lakosságon belüli arányát (63,3 százalék). Az aktí­vak 58 százalékának nincs rendszeres jövedelme. Bátaszék Város Bora: hárman is elnyerték az idén a címet BÁTASZÉK A megye második legnagyobb borversenyét Bá­­taszéken rendezte meg a hegy­község. Balázs István, a szerve­zők egyike elmondta, 119 bor­minta érkezett be, és a verseny minőségét jól mutatja, hogy egy bort sem kellett kizárnia a neves szakemberekből álló zsűrinek. A borokat értékelve 24 lett aranyérmes, 32 ezüst- és 32 bronzérmet nyert. A leg­eredményesebb nevező a Garai Pince lett, a legeredményesebb fiatal borász a mohácsi Mikó­­czi Attila, akinek Bátán van az ültetvénye, a legeredménye­sebb kistermelő pedig a báta­­széki Schroth Zoltán. Idén is meghirdette a báta­­széki önkormányzat a Város Bora címet. Fehér kategóriá­ban a Werner Borászat király­­leányka bora, a rozé kategóri­ában a Szeleshát Szőlőbirtok, míg a vörösbor kategóriában a Garai Pincészet Bikavér bora nyerte el a Város Bora 2017 cí­met. Bátaszéken a borverseny után immár hagyomány, hogy egy pincészet bemutat­kozik, idén a Schieber Borá­szat mutatta be a termékeit a vacsora után. M. I. A bátai Pántlika Zenekar műsora Fotó: Mauthner Luca Évtizedes csúcson van az építőipar MAGYARORSZÁG Márciusban már ötödik egymást követő hónapban emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által, az EU támogatásával végzett fel­mérés szerint az üzleti vára­kozások utoljára tavaly nyá­ron voltak ilyen kedvezőek, a fogyasztóiak viszont tizen­egy éve. Az üzleti szférán be­lül az ipar kivételével minden ágazat várakozása javult. Az építőipari kilátások tavaly de­cember óta folyamatosan ja­vulnak, de most márciusban elsöprő erejű pozitív változás következett be: az ágazat bi­zalmi indexe csaknem tizen­kilenc éves csúcspontjára ug­rott. Utoljára 1998 júniusában voltak ennyire derűlátók az építőipari vállalkozások. A ke­reskedelmi bizalmi index ér­téke márciusban már negye­dik hónapja emelkedett, de így is bennmaradt az elmúlt három évet jellemző viszony­lag keskeny sávban. A foglalkoztatási szándék minden ágazatban kedvező és erősödő. A lakosság mun­kanélküliségtől való félel­me 1998 közepe óta nem volt ilyen alacsony. A lakosság sa­ját pénzügyi helyzetének kö­vetkező egy évét jobbnak ítél­te, mint februárban. V. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom