Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-16 / 63. szám

12 MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁRCIUS 16., CSÜTÖRTÖK Angliai villámtúra hűvös napfénnyel, éledező tengerparttal és jótékonysággal A szezon kezdetére készülnek és a költségvetést vitatják A meredek, sziklás, vadregényes devoni partok sok látogatót vonzanak. A kép jobb szélén lévő kisebb dombon a kikötőmester háza állt, innen az egész öblöt szemmel tarthatta A szerző felvétele Ha Angliában kinézünk az ablakon és rövidnadrá­­gos, ujjatlan pólós, szan­­dálos-papucsos embere­ket látunk az utcán közle­kedni, akkor biztosak lehe­tünk benne, hogy süt a nap. Mindegy, hogy éppen milyen évszak van. Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu AN6UA-DEV0NSHIRE Mert­hogy néhány nappal ezelőt­ti rövid devoni látogatásom alkalmával lépten-nyomon ilyen szettben megjelenő bri­tekbe botlottam a festői ten­gerparti városkákban. Ám kezdjük az elején, az érke­zéssel, egészen pontosan a lutoni reptéren való landolás­sal. Ez az egykori autó-klasz­­tert kiszolgáló technikai re­pülőtér a kétezres évek ele­jén lett az akkor még csekély számú fapados járatok légi­kikötője. Körülbelül olyan kaliberrel mint a néhai Fe­rihegy 1. Azóta folyamato­san átépítik, egyre növek­szik, nagyjából akkora mint a Liszt Ferenc repülőtér, és most újabb hatalmas termi­nálok oszlopcsarnokai növe­kednek a dombos hertfords­­hire-i tájon. A vendéglátóm­nak feltett kérdésre, misze­rint ha a Brexit után bekemé­nyítenek az országba való be­jutást illetően - márpedig az egyik célja az igennel szava­zóknak éppen ez volt -, vajon mi lesz a sorsa a fapados já­ratoknak, és az őket kiszol­gáló személyzetnek, csak né­mi hümmögést kaptam vála-A charity, azaz jótékonysági üz­letek lépten-nyomon megta­lálhatóak Nagy-Britanniában. Az ott kapható áruk - elsősor­ban ruhanemű, de minden más is, a könyvtől kezdve a társas­játékon át a szemrevaló porce­lán tárgyakig - adományok. Az üzletekben kivétel nélkül ön­kéntesek dolgoznak. Az ese­tek 99,9 százalékában nyug­díjasok. Az eladásból befolyt összeget pedig az a szervezet kapja, amely a boltot működ­teti. Vöröskereszt, rákbetege­ket támogató alapítvány és ha­sonlók. Az egyik parányi tenger­parti városkában, Comb Mar­szul. Lutonból a forgalmas és hatalmas autópályákon - át­lag forgalommal számolva - nagyjából négy óra az út Ilf­­racombig, ahol egy jellegze­tes angol családi panzióban kaptunk szállást. Az ember éppen az ilyen kis, meghitt helyeken tapasztal­hatja meg leginkább a „nagy­brit életérzést”: erőteljes szí­nű belső falak, virágmintás tapéták, füles fotelek, kan­dallók, rózsamintás teáscsé­szék, és két csap, az egyik­ből 2-, a másikból 98 fokos víz folyik, és nem lehet őket keverni. Az udvaron márci­us elején vadul zöldellő bok­rok, cserjék, virító rózsa - és higgyék el, nem túlzók - har­minc centis hóvirágok, ököl­­nyi krókuszok. Aki szereti a kerteket, az erőteljes, szinte szemet bántóan zöld mezőket és erdőket, az ki ne hagyja a brit szigeteket. A devoni par­ton - ahol szemben Wales, balkéz felé meg valahol na­gyon távol Amerika helyez­kedik el - már javában ké­szülnek a szezonra. Sok pan­zió már nyit, csakúgy, mint az éttermek és ajándékbol­tok, de a legtöbb vendéglátó egység még a takarítás, át­alakítás, felkészülés fázisá­ban van. A brit szezon hosz­­szú: a húsvéti iskolai szünet­tinban egy eddig még nem lá­tott charity üzletre bukkantunk. Ennek működtetője nem más, mint az RSfCA (Royal Society for the Prevention of Cruelty to Animals), azaz a brit királyi ál­latvédő liga. A magunk szerény eszközeivel - egészen ponto­san öt fonttal - járultunk hozzá a civil szervezet sikeres műkö­déséhez, és igazodva a liga kül­detéséhez olyan porcelán tál­kát választottunk a kínálatból, amelyen állatot ábrázoló kép van. Miközben, immár nem elő­ször, arra gondoltunk, hogy ha­sonló üzletek akár nálunk is le­hetnének. tel kezdődik, és az októbe­ri iskolai szünet után zá­rul. Mondjuk, ahol márci­us elején 12 fokban és met­sző szélben flip-flop papu­csot és bermudát viselő né­pek róják az utcákat, ennek van is értelme. Persze a szezonra való fel­készülés mellett még vala­mi foglalkoztatta ottjártam­­kor a briteket: a kormány ki­hirdette a 2017-es költségve­tést. Ennek egyik vitát és in­dulatokat keltő eleme, hogy megszűnik az egyes vállal­kozásokra - főként mezőgaz­dasági - vonatkozó kedvező társadalombiztosítási tarifa. A döntés megosztja az embe­reket, akik többet fizettek eddig, elégedettek, akik ke­vesebbet, nem. A külföldi számára is jól látható jelek - rengeteg be­zárt üzlet, pub, és a meg­szokottnál kevesebb vásárló és vendég - a Brexit okozta pénzügyi sokk elhúzódó ha­tását mutatják. Mindeneset­re a helyzet érdekes. Mint ahogy az is, hogy az első em­ber, akitől útbaigazítást kér­tünk, magyar volt. És nem tu­rista. Jótékonyság minden mennyiségben, legyen szó emberekről vagy állatokról A magunk szerény módján támogattuk a brit állatvédelmet A zsákmány egy része víz hiányában pusztulásra volt ítélve Tetten érték az orvhalászokat Tíz éve vigyázzák a falu biztonságát DÖBRÖKÖZ Három kurdi fér­fit hallgatott ki gyanúsított­ként a rendőrség, akik ellen a Dombóvári Rendőrkapitány­ság eljárást indított orvha­lászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja mi­att. A negyvenöt, a harminc­öt és a huszonkét éves férfi a nyomozás adatai szerint egy Döbrököz külterületén lévő halastónál merítőszák hasz­nálatával különböző fajtájú halakat fogott ki. Az így megszerzett halakat el akarták tulajdonítani, azon­ban a halastó egyik tulajdo­nosa tetten érte őket. A fér­fi az elkövetők által kifo­gott, körülbelül hatvan kilo­gramm halat visszadobatta az elkövetőkkel a tóba. Mi­vel a három férfi a levezető tórendszerben lévő halakat a víz nélküli, iszapos részre hajította ki, az ott lévő, mint­egy háromszáz kilogramm­hoz közelítő mennyiségű hal elpusztult. A rendőrök mind­három férfit gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek so­rán a bűncselekmény elköve­tését beismerték. Az ügyben a további eljárást - a terheltek szabadlábon ha­gyása mellett - a Dombóvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. 1.1. Bűnjelek az autó csomagtartójában Fotó: police.hu NAGYKÓNYI Megalakulása ti­zedik évfordulóját ünnepel­te legutóbbi közgyűlésén a Nagykónyi Polgárőr Egyesü­let. Ez alkalomból nemcsak Szűrös Géza elnök mondott köszönetét a tagoknak, ha­nem jelen volt Széles János, a Tolna Megyei Polgárőr Szer­vezetek Szövetségének elnö­ke, dr. Bognár Szilveszter, a Tamási Rendőrkapitányság vezetője és Pusztai László polgármester, aki aktív pol­gárőr is. Az egyesületnek jelenleg 19 tagja van, és évente több ezer órát járőröznek a településen, segítve a Tamási Rendőrka­pitányság munkáját. Nagy fi­gyelmet fordítanak a falu idő­seire és az egyedül élőkre, il­letve a települési rendezvé­nyek biztosításában, eltűnt személyek felkutatásban is le­het rájuk számítani. Széles Já­nos szerint a nagykónyi szer­vezet az egyik legjobb bűn­­megelőzési statisztikát felmu­tató egyesület, amely koráb­ban az Év Polgárőr Egyesülete címet is kiérdemelte. Működését pályázatok, la­kossági és vállalkozói felajánlá­sok, önkormányzati hozzájáru­lás segíti. Céljuk a taglétszám növelése, a lakosság biztonság­­érzetének erősítése. H. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom