Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)
2017-02-09 / 34. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. FEBRUÁR 9., CSÜTÖRTÖK HÍREK Hangverseny diákoknak BÁTASZÉK Nagy sikerű ifjúsági hangversenynek voltak részesei a bátaszéki általános iskolások és a gimnazisták a helyi művelődési házban. A Filharmónia Magyarország Nkft. három előadásból álló sorozatára bérletet válthattak az iskolások. Kedden a Pécsi Szimfonietta kamara együttes előadását hallgatták meg. A zeneszámok között egy narrátor segített abban, hogy jobban megértsék a zenét, mondta a szervező, Gonda Mária, aki hozzátette, a megye 13 településén szerveztek hasonló koncerteket. M. I. Ételosztás volt Dombóváron DOMBÓVÁR Rászorulóknak osztottak ételt nemrégiben Dombóváron, a városháza udvarán. A jótékonykodás magán kezdeményezéssel indult, és nyugdíjasok, civil szervezetek, valamint cégek csatlakoztak hozzá. Fiatvan adag gulyást osztattak szét, főleg olyanoknak, akik kapcsolatban állnak a családsegítő központtal. A szervezők azoknak, akik nem tudtak elmenni, húsz adag ételt házhoz szállítottak. H. E. Együttműködnek a tűzoltók TOLNA-TÖRÖKFALU Együttműködési megállapodást kötött Tolna és a vajdasági Törökfalu önkéntes tűzoltó egyesülete. A kapcsolat létrejöttében a Tolnával szomszédos Bogyiszlónak, mint Törökfalu testvértelepülésének is fontos szerepe volt. A két civil szervezet együttműködése elsősorban a tűzoltóversenyeken, egyéb rendezvényeken való közös részvételben jelenítődik meg, amelyek finanszírozására együtt pályáznak. A megállapodást az egyesületek elnökei és parancsnokai, tolnai részről Klein Antal és Bazsonyi József írták alá. S. K. Átmeneti anyagi gondok esetén részletfizetés kérhető Jelentős közüzemi tartozások vannak Jelentős tartozásokat halmoztak fel a Tolna megyei lakossági ügyfelek a közüzemi szolgáltatóknál. Akinek - beláthatóan átmeneti - anyagi nehézsége támad, annak érdemes részletfizetést kezdeményeznie. Hargitai Éva eva.hargitai@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A hátralékos lakossági felhasználók száma egy év alatt 5 százalékkal nőtt, a hátralék összege viszont 5 százalékkal csökkent - tájékoztatta lapunkat Tolna megye áramfogyasztói vonatkozásában az E.ON Hungária. Ez idő alatt az átlagos tartozás 21 ezer forintról 19 ezer forintra apadt. Ugyanakkor a társaság szolgáltatási területén az elmúlt év hasonló időszakához képest idén januárban megközelítően 7,5 százalékkal nőtt a villamosenergia-felhasználás. A 63 napon túl nem fizetőket kapcsolhatják ki Az áramszolgáltató tájékoztatása szerint a hálózatból csak a 63 napon túl nem fizető lakossági ügyfeleket kapcsolhatja ki. Ez azonban csak a legvégső megoldás, amelyet többlépcsős egyeztetés előz meg, hiszen a társaságnak sem érdeke a szolgáltatás megszüntetése - hangsúlyozta Varga Ivett, az E.ON Hungária kommunikációs munkatársa. A felhasználókkal már a hátralék korai stádiumában felveszik a kapcsolatot. Elsőként fizetési emlékeztető levelet postáznak, melyben a kikapcsolás lehetőségére is felhívják a figyelmet, ezt követően pedig kikapcsolási értesítő levelet küldenek ki. Átmeneti fizetési nehézségek esetén a fogyasztók részletfizetési lehetőséggel is élhetnek, azonban fontos, hogy ezt mielőbb jelezzék a társaság felé. Ez a kikapcsolási folyamatot megelőzően kérhető, Bárkinek adódhatnak átmeneti fizetési nehézségei. A szolgáltatók ilyenkor részletfizetést javasolnak (illusztráció) Fotó: Makovics K. Félmillió forinttal is tartoznak Az E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt. egy számlázási időszakban több mint 45 ezer számlát bocsát ki. Tájékoztatásuk szerint jelenleg 9567 ügyfelük tartozik vízdíjjal. Az átlagos tartozás 29 800 forint, a vízdíjtartozásból eredő kintlevőségük az árbevételük 12 százaléka. A legnagyobb adósuk egy szekszárdi közület, amely több mint 3,8 millió forint tartozást halmozott fel. A legnagyobb lakossági tartozás közel 580 ezer forint. Azokat az ügyfeleket, akiknek harminc napos lejáratú számlájuk van, újra felszólítják a fizetésre, és ha erre sem reagálnak, követeléskezelő cégnek adják át tartozásukat. Ez a társaság is arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valakinek átmenetileg fizetési nehézsége támad, keresse fel ügyfélszolgálati irodájukat Szekszárdon, az Intersparban, vagy levélben keresse meg a vállalatot, részletfizetési lehetőséget kérve. Ezzel is megakadályozva azt, hogy nagyobb tartozás halmozódjon fel. és az érintett ügyfél személyesen vagy írásban is kezdeményezheti. Önkéntes kikapcsolási moratóriumot hirdettek A tartós számlafizetési gonddal küzdő családok helyzetének javításáért, az ünnepekre, majd az elmúlt évekhez képest szokatlanul hideg időre való tekintettel az E.ON önként vállalt kikapcsolási moratóriumot hirdetett december ló-i kezdettel. Ezt két hoszszabbítás után, január 24-ével zárták le. Hasonlóképpen több mint háromhetes önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállalt a Főgáz Zrt. 2016. decembertől kezdődően. A társaság tájékoztatása szerint, amikor tavaly év elején átvette az E.ON-tól az egyetemes szolgáltatásra jogosult ügyfélkört, az a döntés született, hogy az ügyfelek a korábbi tartozásaikat még az E.ON felé kötelesek rendezni. A Főgáz a számlázást februárban kezdte meg, majd a nyári időszak következett, amikor is jellemzően nem nő számottevően a hátralék. lelenleg így is több ezer hátralékost tartanak nyilván, ebben azonban már azok is benne vannak, akik egynapos tartozással rendelkeznek. Sokan választják az átalánydíjas fizetést Az összes egyetemes szolgáltatásra jogosult fogyasztóból a havi egyenletes számlázást megközelítőleg 51 százalék (az áramszolgáltatónál 90 százalék) választotta. Az „átalánydíjat” fizetők is követni tudják a kifizetett és ténylegesen elfogyasztott mennyiség közötti különbséget, ha a számlán köbméterben és megajoule-ban feltüntetett menynyiséget összevetik a mérőórájuk állásával. A Főgáz hangsúlyozta, a kikapcsolási eljárások során mindig a hatályos jogszabályok és az üzletszabályzat szerint jár el. Győri Lajos tűzoltó alezredest nevezték ki parancsnokká SZEKSZÁRD Győri Lajos tűzoltó alezredes lett február elsejétől a Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság új parancsnoka. Új beosztásába a napokban iktatták be. Dr. Balázs Gábor igazgató megköszönte az előző parancsnok, Ábrahám Sándor tűzoltó alezredes munkáját, és mint mondta, az új parancsnok szakmai munkája és felkészültsége garantálja az elődje által végzett munka folytatását, a tűzoltóság jogszabályoknak megfelelő működését. Beiktatásán Győri Lajos megköszönte a bizalmat, és elmondta, hogy munkája során a szakmaiságot tartja az elsődlegesnek. Az elődje által végzett magas színvonalú munkát szeretné folytatni, melyhez a tűzoltóknak is élethosszig tartó tanulásra van szükségük. Az új parancsnok célul tűzte ki egy egységes, erős csapatszellem kialakítását, hiszen a tűzoltói beavatkozások megkövetelik a csapatmunkát. Győri Lajos 1990. január elsején szerelt fel a tűzoltóságnál, pályafutását gépjárművezetőként kezdte Szekszárdon, majd rövid időn belül szolgálatparancsnokká nevezték ki. 2012-től három éven keresztül a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatban tevékenykedett, majd ismét szolgálatparancsnok lett a Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon mostani kinevezéséig. H. E. Győri Lajos a beiktatásán Fotó: TMKI A régit már nem lehetett volna gazdaságosan felújítani Új vízi színpad készül a Dunán Cél a fenntartható fejlődés hazánkban PAKS Várhatóan idén ismét birtokba lehet venni városi programokhoz a Duna-partot, az önkormányzat ugyanis új vízi. színpadot építtet. Tavaly az augusztus 20-i rendezényt az ASE csarnok környékén tartották, pedig annak hagyományos helyszíne itt, a gesztenyesoron van. A vízi színpad azonban elöregedett és balesetveszélyessé vált, gazdaságosan felújítani nem lehetett, ezért döntöttek új építése mellett. Kivitelezésére 120 millió forintot különítettek el. A bírálóbizottság a szegedi MAHART Tiszayacht Kft. ajánlatát találta a legjobbnak. A cég 150 munkanapos határidővel vállalja az úszó színpad elkészítését és Paksra szállítását. Szabó Péter alpolgármester azt mondta, hogy a fedett, fűthető létesítmény többfunkciós lesz, nemcsak színpadként, hanem kikötőként is lehet használni, de a terv az, hogy egy vendéglátó egység is működik majd rajta. Az önkormányzat 800 millió forint értékben pályázatot nyújtott be közösségi tér kialakítására a Duna-korzón, így - támogató döntés estén - nemcsak a színpad, hanem a környezet is megújul. V. T. A Másképp zenekar játszik a régi vízi színpadon Fotó: Vida T. BUDAPEST A Szekszárdi Klímakor részéről Baloghné Gaál Zsófia, Kővári László, Farkas László és Baka György vett részt a Parlamentben kedden megtartott Fenntartható Fejlődési Célok Megvalósítása Magyarországon című konferencián. Az Agenda 2030 program tervei szerint nemzetközi, nemzeti, regionális szinten a különböző szereplők - kormányzat, vállalatok, tudomány, civil szervezetek - együtt dolgoznak a programban található 17 cél és 169 alcél megvalósításért. A konferencián megvizsgálták, milyen előrelépés történt az elmúlt évben, és milyen feladatok állnak előttünk többek között olyan célok elérésében, mint a szegénység, az éhezés leküzdése, egyenlőtlenségek csökkentése, a klímaváltozás elleni fellépés, vagy a megújuló energiaforrások elterjedése. A konferencia szervezői a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács és a Magyar Természetvédők Szövetsége voltak. Az ülésen részt vett és felszólalt Kovács Lajos, a Klímabarát Települések Szövetségének elnöke. Szekszárd 2009 óta tagja e szövetségnek. B. L.