Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)

2017-02-21 / 44. szám

2017. FEBRUAR 21., KEDD AUTÓ MOTOR g Márciusban bemutatják a Suzuki Swift új, európai generációját Még egy japán sikermodell Genfben ismerhetjük meg tavasszal a Swift új, európai változatát, most a japán belpiacos modell kapcsán leplezzük le az újdonságot. Lővei Gergely kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu JAPÁN Noha igen sikeresnek bizonyult az eddigi megjele­nés (2005-ös piaci bevezetése óta 5,3 millió példányt értéke­sítettek az „új” Swiftből), most mégis váltanak. Kiemelt hely­re került a hűtőrács a kocsi ele­jén, domborodik a lemez az ol­dalfalon, a „lebegő tető” pedig egyben a hátsó kilincseket is rejti. Csak ötajtós karosszéria lesz mifelénk, és noha új alap­ra került az autó, a méretek lé­nyegében változatlanok - ér­demes kiemelni a csomagtér 265 literesre bővülését. Telje­sen új a műszerfal, amelyen helyet kapott egy könnyen cse­rélhető (Japánban színes cso-Eddig is jól futott a Swift, ezután is jól megy majd Az oldal fotói: Autó-Motor magok is választhatók) betét, a műszeregységben megjelent a multifunkciós kijelző, ame­lyen a hossz- és keresztirányú gyorsulást is meg lehet jelení­teni, és immár itt is elérhető az érintőképernyős fejegység. A japán belpiacon kétféle motor lesz, az 1,2 literes, 91 ló­­erő/118 newtonméter teljesít­ményű szívó négyhengereshez 5 fokozatú kézi váltót adnak alapáron, felár ellenében kér­hető összkerékhajtás vagy fo­kozatmentes automatikus vál­tó. Ez létezik még SHVS hibrid kisegítő hajtással, amelynél egy 3,1 lóerő/50 newtonmé­ter teljesítményű villanymotor és lítium-ion akku is van a fe­délzeten. Ennek a japán ciklus szerint 3,6 liter/100 kilomé­ter az átlaga, míg az egyszerű benzines 4,3 liter/100 kilomé­tert tud. Csúcsmotorként kí­nálják az 1,0 literes Boosterjet turbót, ami jelen esetben 102 lóerő/150 newtonméter telje­sítményű, ám csak 6 fokozatú automatikus váltóval és front­hajtással adják. Az RS csomag utóbbinál széria; a hibridhez felárért választható. Sokat fejlődött az aktív biz­tonság; itt már nem RBS (Ra­dar Brake Support), hanem DSBS (Dual Sensor Brake Support) a vészféksegéd ne­ve, mert a radar mellett kame­raérzékelő is van, tehát gyalo­gosfelismerővel is bővült a re­pertoár. A manőverezést köny­­nyíti a körkamera, és elérhető sávelhagyást figyelő segéd is. A passzív biztonsági rendsze­rek terén már csak 6 légzsákot találunk, a műszerfal átterve­zése miatt ugyanis már nincs szükség a térdlégzsákra. Japánban január 4-én kez­dődött az új Suzuki Swift for­galmazása, nagyjából válto­zatlan áron. Az európai ver­zió a márciusi Genfi Autósza­lonon debütál; annyi tudható, leginkább csak felszereltség­beli eltérések lehetnek a japán belpiacos modellhez képest. A multikijelzőn hossz-és keresztirányú gyorsulás is megjeleníthető Az új Swift csomagtere 265 literesre bővült Tudta-e? Esztergomban novemberben gördült le a szalagról az utolsó Swift, most már a Vitara és az SX4 S-Cross szabadidő-autókra koncentrálnak. E két típussal optimális kihasználtsággal üze­mel két műszakban a gyár, és várhatóan hamar ledolgozzák az esetenként több hónapos várakozási időket. Suzuki Swift 1.2 1.2SVHS 1.0 BoosterJet Összlökettérfogat (cm3): 1242 1242 996 Hengerek/szelepek: S4/16 S4/16 S3/12 turbó BENZINMOTOR Max. teljesítmény (kW/LE/perc): 67/91/6000 67/91/6000 75/102/5500 Max. forgatónyomaték (Nm/perc): 118/4400 118/4400 150/1700-4500 VILLANYMOTOR Éaim Max, teljesítmény (kW/LE):-2,3/3,1-Max. forgatónyomaték (Nm):-50-HIBRIDRENDSZER í r .■ ■ ’í • ■ - • Max. teljesítmény (kW/LE/perc):- 1 67/91/6000-Max. forgatónyomaték (Nm/perc):-118/4400-Hosszúság/szélesség/magasság (mm): 3840/1695/1500 Tengelytáv (mm): 2450 Fordulókor (m): 9,6 Saját tömeg (kg): 840 900 930 Csomagtér (1): 265 Üzemanyagtank (1): 37 Gyorsulás 0-100 km/h (s): n.a. n.a. n. a. Max. sebesség (km/h): n.a. n.a. n. a. Átlagfogyasztás (japán ciklus, 1/100 km): 4,3 3,6 5,0 COj-kibocsátás (g/km): n.a. n. a. n. a. Alapár (Ft) nyártól nyártól nyártól HÍREK Kicsit csökken a gázolaj ára BUDAPEST Szerdától csök­kenti bruttó 2 forinttal a gáz­olaj literenkénti nagykeres­kedelmi árát a Mol, a 95-ös benzin ára nem változik A gázolaj átlagára 375, a 95-ösé 373 forint lesz. AM Drága parkolás a dízeleseknek LONDON A Westminster ke­rület vezetői úgy határoztak, április 3-tól a dízelautók tu­lajdonosainak 50 százalék­kal nagyobb parkolási díjat kell fizetniük. Az átmenő dí­zelforgalmat is megtiltanák, de erre nincs jogosítványuk a kerület vezetőinek. A helyi lakosokra egyelőre nem vo­natkozik az emelés. A West­minster illetékesei azt mond­ják, a befolyó összegből a fenntartható közlekedést tá­mogatják majd. AM Jubilál az Audi 4x4-es hajtása INGOLSTADT Elkészült a nyolcmilliomodik, quattro hajtással ellátott Audi. A ju­bileumi példánya márka új, mexikói üzemében készülő Audi Q5-ŐS volt 2.0 TFSI mo­torral, gránátvörös színben. A quattro hajtás 1980-ban mutatkozott be, mára pe­dig az Audi immár több mint száz modellváltozatában el­érhető. AM HIRDETÉS Egy felemelő újdonság az Opeltől - terepes érzések Váltás a Crossland X-szel RÜSSELHEIM Az egyterűek napjai meg vannak számlál­va, a Meriva helyét a PSA-val közös alapokra épülő cross­over veszi át. Kis alapterületen minél praktikusabb autót gyártani, ez volt az első Meriva alapelve, ami be is jött az Opelnek. Sike­réhez a második generáció el­lentétesen nyíló ajtajaira sem volt szükség. A trendek és az igények gyorsan változnak, az egykor még újszerű karosszé­riaforma elavult, egyre keve­sebben választják az egyterűe­ket, szabadidő-autókra viszont minden méretben és formában nagy igény van. A két kategó­riát egyesítő crossoverré vált a Renault Scenic és a Peugeot 3008-as, a Crossland X gyors bemutatása pedig arra utal, hogy az Opel is idejében vál­tott szemléletmódot. Utóbbi­val rokonok is, a PSA konszern stratégiai partnereként ugyan­is a 2008-as és a Citroen C3 Pi­casso padlólemezére épül. Bár nem nagy meglepetés az újdonság, formaterve a leg­újabb irányzatba illik. Legna­gyobb dobása a kétszínű fé­nyezés, amely az Adamtől örö­költ lebegő tetővel együtt stí­lusossá teszi. De ennél is fon­tosabb a terepes, határozott megjelenés és a magas ülés­pozíció is. A nagy átalakítás közben nem feledkeztek meg arról, miben volt jó a Meriva. Az Astránál 16 centivel rövi­­debb Crossland X tágas, jól va­riálható belsőt és 410 literes csomagtartót kap, amely a sí­nen mozgatható hátsó ülés elő­­recsúsztatásával 520 literesre növelhető. Head Up Display, panoráma üvegtető, 180 fo­kos tolatókamera is megtalál­ható az extrák között. Az AFL LED-es fényszóró, a más típu­sokból ismerős OpelEye alapú asszisztensek, vagy az Intel­­liLink infotainment rendszer és az OnStar hozzáférés is megtalálható. Bemutatásával egy városi autózásra és kirán­dulásokra is jó CUV (Cross­over Utility Vehicle) áll be a sorba a Mokka X mellé. Nem maradnak sokáig kettesben, hamarosan érkezik a Zafira terepes változatának szánt Grandland X is. AM Kis alapterületen minél praktikusabb legyen - ezt a sikeres filozófiát folytatták a konstruktőrök KERESD A ’. UJS, /BRAVOHl I NGARV facebook megjelent a februári r 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom