Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)

2017-02-18 / 42. szám

2017. FEBRUÁR 18., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 A viharkárok miatt nőtt a műszaki mentések száma Januárban történtek jelentős káresetek Szekszárdon négy autó vált a lángok martalékává tavaly január elsején Fotó: Mártontai Dénes A jogszabályokban rögzí­tett és a főigazgató által ki­szabott feladatoknak a Tol­na Megyei Katasztrófavédel­mi Igazgatóság eleget tett - hangzott el az évértékelőn. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu TOLNA MEGYE - Ez volt a legne­hezebb év, de úgy látom, a Tol­na Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állománya tavaly teljesített a legjobban - mond­ta dr. Balázs Gábor tűzoltó ez­redes, igazgató. A szervfezet csütörtökön tartotta a 2016-ot értékelő és a 2017. fő feladata­it meghatározó állománygyű­lését, melyről tegnap sajtótájé­koztatón számolt be. Mindenben eleget tettek a kiszabaott feladataiknak Dr. Balázs Gábor azt hangsú­lyozta, hogy a jogszabályokban rögzített és a főigazgató által ki­szabott feladatoknak az igazga­tóság eleget tett. Az elmúlt év káresetei közül négyet emelt ki, ebből három januári. Az első az M6-0S autópálya C je­lű alagútjában történt baleset, amire addig nem volt példa. Ja­nuár 19-én viszont két személy­autó összeütközött, és az egyik kigyulladt. Néhány nappal ké­sőbb egy húsipa­ri üzemben történt ammóniaszivár­gás, 2016 legmaga­sabb riasztási foko­zatú káresete pe­dig az egykori Gra­­fiti diszkóban kelet­kezett tűz volt Szek­szárdon. A lángok megfékezésére hat település tű­zoltóit riasztották. Mindemel­lett a júliusi viharkárokat emel­te ki az igazgató, amikor közel kétszáz esetben volt szükség tűzoltó beavatkozásra. Emiatt jelentősen megnőtt a műszaki mentések száma. A téves riasz­tások száma pedig több mint kétszeresére nőtt, amelynek el­sősorban az az oka, hogy a be­épített automata tűzjelzőkből adódó téves riasztások száma jelentősen megugrott. Ellenőrzések voltak több területen az elmúlt évben Az igazgató elmondta, az ön­kéntes tűzoltó egyesületek fon­tos szerepet játsszanak a mentő tűzvédelmében. A Kurdi ÖTÉ 2016 májusában vált önállóan beavatkozóvá, me­gyénkben a Duna­­földvári ÖTÉ után másodikként. A polgári véde­lem terén 947 el­lenőrzést tartot­tak tavaly, és 1549 hatósági ellenőr­zést folytattak le, mely 1181 esetben tűzvédelmi és 368 esetben iparbiztonsá­gi szakterületet érintett. Bírsá­got 154 esetben szabtak ki. Az iparbiztonság terén a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek és a veszélyes áruk szállításá­nak felügyelete, a létfontosságú rendszerek és létesítmények védelme volt kiemelt feladat. 2016-ban veszélyes anyaggal foglalkozó üzemben súlyos bal­eset, üzemzavar, jelentésköte­les esemény két esetben tör­tént. Az egyikben személyi mu­lasztás, a másikban technológi­ai berendezés meghibásodása volt az ok. Az idén új fecskendőt kaphatnak a szekszárdiak 2017 fő feladataként jelölte meg az igazgató a polgári védel­mi szervezetek felkészítését, az önkéntes mozgalom erősítését, az üzemek szoros hatósági fel­ügyelet alatt tartását, az önálló­an beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesületek számának növelé­sét, valamint az önkormányza­ti tűzoltóságok szakmai mun­kájának támogatását. És ahogy eddig, eztán is nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre. A csütörtöki évértékelőn részt vett Mécséi Judit, a BM OKF ellenőrzési szolgálatveze­tője, aki ígéretet tett arra, hogy felújítás várható az igazgató­ság ingatlanjaiban, illetve idén elkezdődhet annak az épület­nek a rendbehozatala, amely az igazgatóság új helye lesz. Tavaly a dombóvári tűzoltóság egy új magasból mentő szert, a paksi pedig egy új gépjármű­fecskendőt kapott. A tervek sze­rint idén a szekszárdi tűzoltó­ság gépjárműállománya bővül­het egy új fecskendővel. A riasztások számának alakulása Év 2014 2015 2016 Tűzeset 293 338 369 Műszaki mentés 678 495 759 Téves 238 242 515 Szándékosan megtévesztő 2 3 4 Vonulást nem igényeit 15 16 17 Összesen 1226 1094 1664 Forrás: TMKI A fő feladat a polgári vé­delmi szerve­zetek felké­szítése lesz Pénz a falból Vida Tünde tolnai.nepujsag@mediaworks.hu A pénzzel való bánásmódot szeretné megtanítani a fiata­loknak az egyik bank, pályázatokat hirdet, tréningeket szervez. Jól teszi, mert a pénzügyek is az emberi kap­csolatok sorsára jutottak, virtuálissá váltak. Szüleimtől még azt láttam, hogy nem kellett sokat matema­­tikázni, hogy megtudják, mennyiből gazdálkodhatnak, bele­néztek a konyhaasztal fiókjába, és máris tudták, hogy mire futja. Amikor én dolgozni kezdtem, a fizetésemet - első ízben mind a 2200 forintot - leszámolták a markomba. A bankók, ér­mék a pénztárcámban lapultak, kézzel foghatóak voltak. Ma már az ember beírja a felhasználói nevét meg a jelszavát a megfelelő weboldalon, és ott elolvashatja, hogy meny­nyi pénze van, egy kattin­tással utalhat számítógépén, okostelefonján, a boltban pe­dig elég odaérinteni a kártyát a leolvasóhoz, és máris hus­­sannak el az ezresek a „zsebünkből”. Persze használom én is ezeket az eszközöket, lehetőségeket, de még most is idegenke­dem tőlük. Némi szorongással kattintok az utalás gombra az e-bankban, és máig nem barátaim az ATM-ek sem. A mai gyerekek számára - mint egy ismerősöm elbeszélé­séből kiderült - mindez az élet természetes része. A fiúcska, amikor az édesapja egy játékra azt mondta, most nem tudják megvenni, mert nincs rá pénz, így reagált: menj és vegyél ki a falból, ahogy szoktál. A bölcs szülő ilyenkor a technikai mellé némi gazdálkodási ismeretet is társít, hogy gyermeke tisztá­ban legyen azzal is, honnan lesz pénz a „falban”. Magas a büdzsé fejlesztési hányada BONYHÁD Elfogadta a képvise­lő-testület a város 2017-es költ­ségvetését legutóbbi, csütör­tökön tartott tanácskozásán - tette közzé Vízin Balázs, a bonyhádi önkormányzat kom­munikációs munkatársa. A főösszeg közel 2,6 mil­liárd forint, ami alapvetően annak a 674 mil­liós támogatásnak köszönhető, amit Magyarország kormánya biztosít a sportcsarnok fel­újítására. - Ez az év egyik, ha nem a legfontosabb napi­rendi pontja - fo­galmazott a beszámoló sze­rint a költségvetési-terve­zet felvezetésében Filóné Fe­­rencz Ibolya. A város polgármestere azt is kiemelte, hogy idén is takaré­kos, ugyanakkor biztonságos, jól átgondolt költségvetése lett a városnak. Hozzátette, nem túl gyakori az az arány, amit a mostani büdzsé is mutat, vagyis a 64,7 százalékos mű­ködési, valamint a 35,3 száza­lékos fejlesztési eloszlást. Bi­zakodását fejezte ki atekin­­tetben, hogy ez az arány akár meg is fordulhat, ha a Terület- és Településfejlesztési Ope­ratív Program (TOP) kereté­ben, közel 5,5 milliárd forint forrásigénnyel be­nyújtott pályáza­taik jelentős része kedvező elbírálás­ban részesül. Erre kora tavasszal de­rül majd fény, de az bizonyos, hogy két, konzorcium­ban benyújtott tá­mogatási igényük már nyer­tes. Az egyik egy foglalkozta­tást támogató projekt, a másik pedig a Spar áruházhoz terve­zett körforgalom megépítését lehetővé tevő. A február 16-i tanácskozás nyílt ülésén összesen 15 napi­rendről döntöttek a képvise­lők, valamennyinek zöld utat adtak szavazatukkal. TN Bízik a vá­ros vezetése a beadott fej­lesztési pá­lyázatok sike­rességében Megtámadta ismerősét az asszony NAGYKÓNYI Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy nagykónyi nő ellen a Ta­mási Rendőrkapitányság. Egy helybéli nő kért segít­séget a körzeti megbízottól, mivel február 16-án a busz­megállóban az egyik ismerő­se szóváltást követően megtá­madta őt. A sértett a bántal­mazás következtében sérülé­seket szenvedett. A rendőrök az elvégzett adatgyűjtés eredményeként előállították a 67 éves nőt, akit gyanúsítottként hallgat­tak ki, tájékoztatta lapunkat a rendőrség. 1.1. Rajzzal és szóval bizonyították a fiatalok, hogy ismerik a pénz szerepét Tréningen vesznek részt a legjobbak PAKS Tizenkilenc rajzzal és hat prezentációval neveztek a pak­si középiskolás és általános is­kolai osztályok az OTP Bank paksi fiókja által hirdetett pá­lyázatra. A pénzintézet kiemel­ten foglalkozik a fiatalok pénz­ügyi edukációjával, ezért hir­dette meg A pénz szerepe a hétköznapokban pályázatát - mondta el az eredményhirdeté­sen Dobszai Zsolt. A bank pak­si fiókjának osztályvezetője azt mondta, a fődíj diákoknak szóló pénzügyi tréningen va­ló részvétel. A pénzintézet Fáy András Alapítványának buda­pesti OK központjában kate­góriánként hat osztály tagjai szerezhetnek élményalapú is­mereteket. Utazásukat a paksi önkormányzat és az atomerő­mű támogatja. Szabó Péter al­polgármester a díjátadón hang­súlyozta, hogy a városvezetés számára is fontos cél, hogy tu­datosan, felelősséggel tudják a fiatalok a pénzt használni. A középiskolásoknak hirdetett prezentációkészítő verseny él­mezőnye: ESZI 9d, VBG DÖK, ESZI lld, de minden nevezett csapat utazhat. A rajzpályázat készítői közül a tréningen a II. Rákóczi 5b, 7c, a Bezerédj 7a, 6b és 8a osztálya, valamint a Deákból a 7. osztályosok ve­hetnek részt. Vida T. Az ESZI csapatának tagjai is részt vesznek a pénzügyi tréningen A szerző felvétele Az asztalfiók he­lyett ma bankfiók­ban van a pénzt

Next

/
Oldalképek
Tartalom