Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)

2017-02-03 / 29. szám

g BELFÖLD-KÜLFÖLD 2017. FEBRUAR 3„ PENTEK Százezrek vonultak utcára Romániában az új Btk. miatt A korrupció ellen tüntettek Az 1989-es forradalom utáni időszak legnagyobb demonstrációi robbantak ki. Bukarestben egy kisebb csoport összecsapott a rohamrendőrökkel Diákok pályázhatnak március 15-ei utazásokra BUDAPEST Idén is meghirdeti március 15-ei diákutaztatási programját a Rákóczi Szövet­ség magyarországi középisko­lásoknak, azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence valamely ha­táron túli településére utazza­nak és ottani magyar társaik­kal ünnepeljenek március 15- én. A programot idén is pályá­zati formában hirdette meg a szövetség, bármely középisko­la jelentkezhet rá. A pályázat feltétele, hogy egy határon tú­li település magyar középisko­lájához látogasson az utazó is­kola csoportja március 15-ére. Iskolánként egy-egy autóbusz­­nyi diák utazhat, a Rákóczi Szövetség - az utazásban részt vevő diákok számától függően - akár 200 ezer forint utazási támogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény sze­rint segít a fogadó iskola közve­títésében. Pályázni február 27-éig le­het elektronikus formában, a Rákóczi Szövetség honlapján (www.rakocziszovetseg.hu). A Rákóczi Szövetség már 1994 óta utaztat középiskolá­sokat március 15-e alkalmá­ból. Diákutaztatási programja­inak mára részét képezi a jú­nius 4-i nemzeti összetartozás napjához, illetve az október 23- i nemzeti ünnephez kapcsoló­dó program, amikor külho­ni középiskolák is utazhatnak a Kárpát-medencében. Tavaly 361 Kárpát-medencei középis­kola 13 ezer diákja kapcsoló­dott be a programba. MW Borult a busz Kislángnál KISLÁNG Árokba borult egy munkásokat szállító autóbusz tegnap délután a Fejér megyei Kisláng közelében, a 14-es ki­lométerszelvénynél. Az elsődle­ges adatok alapján a 35-40 utas közül 17 sérült meg, egy ember súlyosan, tizenhat könnyeb­ben. A sérülteket a székesfehér­vári és a siófoki kórházba vit­ték. A helyszíni szemle és a mű­szaki mentés ideje alatt az érin­tett útszakaszon teljes útlezárás volt érvényben, később váltako­zó irányban, fél pályán megin­dulhatott a forgalom. MW Nem lankad a tüntetések ereje Romániában, ahol több százezren vonultak az utcá­ra. A demonstrálok szerint egy kedd éjszaka titokban meghozott kormányrendelet­tel a szociálliberális koalíció a korrupciót támogatja és az elkövetőket megmenti a fe­lelősségre vonástól. A mos­tani demonstráció a legna­gyobb az 1989-es forrada­lom óta. Egy miniszter teg­nap visszaadta megbízását. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUKAREST Folytatódtak a bün­tető törvénykönyv módosítá­sa elleni tüntetések Romániá­ban tegnap késő este is. Előző nap Bukarestben és a nagy­városokban százezrek vonul­tak az utcára. A Btk. módo­sítását a szociálliberális kor­mány kedd éjszaka váratlanul és sürgősséggel fogadta el, majd azonnal hatályba is lé­pett. A nagy felháborodást ki­váltó, megváltoztatott jogsza­bály egyebek mellett jelentő­sen szűkítette a hivatali visz­­szaélések bűncselekménnyé minősítését, az elkövető csa­ládtagjait másodfokú rokon­ságig nem lehet bűnpártolás­sal vádolni, illetve a 200 ezer lejnél - nagyjából 14 millió fo­rintnál - kisebb kárt okozó hi­vatali visszaélésért büntetőel­járást nem, csak polgári pert lehet indítani. A demonstrá­lok a Grindeanu-kormány le­mondását és a Btk.-t módosító kormányrendelet visszavoná­sát követelték, szerintük a ro­mán kormány a korrupt poli­tikusokat akarja megmenteni a felelősségre vonástól az éj­szaka, titokban megváltozta­tott büntető törvénykönyvvel. Florin Iordache igazságügyi miniszter azzal magyarázta a változtatást, hogy a büntetőjo­got a korábbi alkotmánybíró­sági döntésekhez igazították, és figyelembe vették a társa­dalmi vitában elhangzott ész­revételeket is. A nagyobb atrocitások nél­kül lezajlott keddi tüntetés után szerdán Bukarestben, a kormány épülete előtti Victo­­riei (Győzelem) téren össze­gyűlt százezres tömegből egy kisebb csoport petárdákkal, üvegekkel, jégdarabokkal do­bálta a székházat védő csend­őröket, azok könnygázt vetett be ellenük. Az összecsapás hatására az emberek többsé­ge elmenekült a térről. A feltehetően futballhuligá­­nok által provokált verekedés a forradalom utáni időszak legnagyobb romániai tünteté­sének vetett véget. A Media­­fax hírügynökség szerint né­gyen megsérültek, és a zavar­gást okozó csoport tagjai kö­zül húsz embert őrizetbe vet­tek, tíz Molotov-koktélt és két kést találtak náluk. Florin Jianu kereskedelmi és vállalkozásfejlesztési mi­niszter tegnap bejelentette a lemondását. Szerinte a jogsza­bály a korrupcióval vádolt po­litikusok tucatjait menti meg a felelősségre vonástól. A Fa­­cebookon azt írta, évek múl­va nem szeretne úgy nézni a gyereke szemébe, hogy azt kelljen neki mondania, az ap­ja gyáva volt, és olyasmit tá­mogatott, amivel ő maga sem ért egyet. Az ellenzéki Nemzeti Libe­rális Párt (PNL) közölte, hogy az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújt be a román kormány ellen. Azt róják fel a kormánynak, hogy a hivata­li visszaélésre, a hanyag keze­lésre, az érdekellentétre és a bűnpártolásra vonatkozó cik­kelyek enyhítésével „törvény­erőre akarja emelni a lopást Romániában”. lohannis: A jogállam gyásznapja A Legfelső Bírói Tanács (CSM) után Klaus lohannis román ál­lamfő is az alkotmánybíró­sághoz fordult tegnap amiatt, hogy a bukaresti szociállibe­­ráfis kormány sürgősségi ren­delettel, a bírói tanács véle­ményezése nélkül enyhített a büntető törvénykönyv szigo­rán. Úgy vélte, a jogállamisá­got érte súlyos támadás a kor­rupcióellenes harc ellenfelei részéről. „Ma a jogállam gyász­napja van” - írta Facebook-be­­jegyzésében. lohannis szólt ar­ról is, hogy, mély benyomást­­tettek rá az előző napi nagy­szabású tüntetések. „Nem a zsákmányszerzésre kaptak támogatást...” Szilágyi Zsolt szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem „a korrupciót és a zsákmányrendszert visszahozni akaró kormány támogatására” kapott felhatalmazást az erdélyi magyaroktól a választásokon. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke tegnap Nagyváradon beszélt er­ről. Aggasztónak találta, hogy az RMDSZ a Btk.-t módosító rende­letek elfogadása után sem vizs­gálta felül a Grindeanu-kormány parlamenti támogatásáról kötött megállapodást. Szilágyi szerint az RMDSZ-nek a korrupció kér­désében tanúsított álláspontját jelzi az is, hogy szombaton a szö­vetség Ezüstfenyő díjjal tüntet­te ki Olosz Gergelyt, a korrupció miatt első fokon már letöltendő börtönre ítélt volt RMDSZ-es sze­nátort. Az RMDSZ kijelentette, nem ért egyet a kormány dönté­sével, mert a Btk.-t és a perrend­tartást a parlamentnek kellene módosítania alapos vita után. Pénteken küldheti a bank az igazoló sms-t a szülőknek Mára ígérik a családi pótlékot BUDAPEST Átállás miatt csúszhat a családi pótlék utalása február elején - írta az Origó. Az Orszá­gos Nyugdíjbiztosítási Főigaz­gatóság (ONYF) szerint február 3-án mindenkinek a bankszám­láján ott lesz a családi pótlék. Többen is jelezték, február 2-án reggel sem kaptak még sms-t a bankjuktól arról, hogy megérke­zett volna a számlájukra a csalá­di pótlék - közölte az Origó. Januártól az ONYF vette át a családtámogatási ellátások és a fogyatékossági támogatás fo­lyósítását a fővárosi és megyei kormányhivataloktól. Utoljá­ra viszont csak decemberben utaltak családi pótlékot (akkor kétszer is, másodszor az ünne-A családi pótlék összege 2017-ben (Az összegek gyermekenként értendők, forintban) 1 gyermeket nevelő család 1 gyermekes egyedülálló szülő 2 gyermeket nevelő család 2 gyermekes egyedülálló szülő 3 gyermeket nevelő család 3 Tartósan beteg gyermeket nevelő család Tartósan beteg gyermeket nevelő egyedülálló szülő Tartósan beteg, súlyosan fogyatékos MW-grafika, forrás: MW pék miatt a hónap közepén). Az ONYF honlapján lévő utalá­si naptár szerint február 1-jén el kellett volna utalni a csa­ládi pótlékot, bár ott áll az is, hogy az adatok tájékoztató jelle­gűek. A családi pótlékot általá­ban 1-jén vagy 2-án utalja a hi­vatal. A jogszabály szerint azon­ban 3-áig még nincsenek elkés­ve: „a folyósító szerv a termé­szetben nyújtott családi pótlék családtámogatási folyószámlá­ra történő utalásáról a tárgyhó­napot követő hónap harmadik napjáig gondoskodik.” Á családi pótlékot legkésőbb pénteken írják jóvá a számlá­kon - erősítette meg az ONYF kommunikációs vezetője. MW Ma hozzák haza a veronai áldozatokat BUDAPEST/VERONA Ma szállít­ják haza a veronai buszbaleset 16 áldozatának holttestét. A két válságos állapotban lévő sérült még mindig Veronában van, őket továbbra is mesterséges kómában tartják. A áldozatokat szállító járműveket a konzul kí­séri, a holttesteket a budapes­ti Honvédkórház fogadja. A bal­esetben épen maradt csomago­kat is ma szállítják haza, tegnap már elindult egy jármű a mi­nisztériumból a csomagokért. A busztársaság igazgató­ja azt közölte tévesek lehetnek azok az olasz sajtóinformációk, amelyek szerint meggyanúsí­tották a busz magyar sofőrjét, hiszen a hatóságok eddig sem­milyen formában nem vették fel velük a kapcsolatot. Tovább­ra is ismeretlen tettes ellen foly­tat nyomozást a veronai ügyész­ség gondatlanságból elkövetett, több ember halálával járó köz­úti baleset okozása miatt. Eddig közel 80 millió forin­tot gyűjtött össze a buszbaleset áldozatai, illetve családtagjaik megsegítésére az Ökumenikus Segélyszervezet. lanuár 20-án éjjel Verona közelében szenve­dett balesetet egy magyar fia­talokat szállító busz, tizenha­tan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többsé­gében a budapesti Szinyei Mer­­se Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok utaztak. MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom