Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)

2017-02-03 / 29. szám

2017. FEBRUÁR 3., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP g Már-már személyeskedés­nek tűnő viták is zajlottak a tegnapi szekszárdi közgyű­lésen. Ezzel együtt a nyílt és zárt ülésen több, mint har­minc határozatot hozott a testület. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Ahogy azt a rend­szeresen közgyűlésre járók már tapasztalták: nem min­dig azok a napirendi pontok gerjesztenek vitát, amelyekről azt előre feltételezni lehetne. Most a Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) módosítá­sát és az alpolgármesteri illet­mény megállapítását járta kör­be alaposabban a testület. Az előbbit illetően Pap Máté fide­­szes önkormányzati képviselő arra volt kíváncsi, hogy a pol­gármesteri hivatalban miért kellett vezetői létszámot csök­kenteni, ha közben egyre több a feladat. Válasszal dr. Molnár Kata jegyző szolgált, aki elmond­ta, hogy mivel az iskolák mű­ködtetését átadták a tankerü­letnek, a feladat éppen keve­sebb lett. Meglátása szerint a belső átcsoportosítások is ezt indokolták. Az alpolgármeste­ri illetménnyel kapcsolatban - miután Ács Rezső polgármes­ter illetményét és költségtérí­tését minden közbevetés nél­kül szavazta meg a közgyűlés - dr. Mezei László emelt kifo­gást. Szerinte aránytalan, ha dr. Haag Éva a polgármesteri bér kilencven százalékát kap­ja. Kifejtette: hogy az alpolgár­mesternek azért jár ennél ke­vesebb illetmény, mert munká­jának mennyisége és az ezzel járó felelőssége is jóval kisebb, mint a polgármesteré. Rácz Zoltán előhozta Hadházy Ákos legutóbb bemutatott hangfel­vételét, és hangot adott annak a véleményének, hogy az ott el­hangzottak az alpolgármester­re sem vetnek jó fényt. A két ellenzéki képviselő szavaira reagálva Kővári Lász­ló leszögezte: az már hivatalo­san is kiderült, hogy nem tör­tént visszaélés. Arról is be­szélt: az hogy az MSZP-s po­litikusok keveset látnak az alpolgármester munkájából, nem jelenti azt, hogy ne len­ne leterhelt. Ács Rezső, akár­csak később dr. Haag Éva, ki­kérte magának a vádasko­dást. A polgármester elmond­ta, hogy ez az első ciklus, ami­kor a megyeszékhelyen egy al­polgármester dolgozik, miköz­ben máshol két, sőt három fő látja el a polgármester-helyet­tesi feladatokat. Dr. Haag Éva szerint képvi­selőtársai anélkül mondtak véleményt, hogy tájékozódtak volna. Az ő felelőssége aláíró­ként ugyanis ugyanakkora, mint a polgármesteré. A meg­szólaló fideszes politikusok és Szabó Balázs jobbikos kép­viselő is minősíthetetlen tett­nek tartják a titkos hangfelvé­tel készítését. Fejlesztőközpont az Esőmanóknak Az önkormányzat az Esőma­nók Tolna Megyei Autistákért Egyesület rendelkezésére bo­csátja egy Rákóczi utcai ingat­lanát. A szervezet felújításhoz, hozzáépítéshez kérte a köz­gyűlés hozzájárulását. A költ­ségek nagy részét az egyesü­let vállalja. Az épületben az Esőmanók Egyesület az autiz­­mussal érintettek és család­jaik, illetve a hasonló tünetek­kel küzdő gyermekek ellátá­sát kívánná helyi szinten elő­segíteni. Az autizmussal érin­tettek ellátása nagyon nehéz­kes, ahhoz, hogy ezek a csa­ládok Szekszárdon és vonzás­­körzetében maradhassanak, mindenképpen szükséges, hogy ez a létesítmény létrejö­hessen. Az ingatlanban szeret­nének létrehozni egy fejlesztő központot, ahol az érintettek és családtagjaik találkozhat­nak, illetve ahol szakmai segí­tő bázist és előadásokat lehet­ne tartani. Vizdár-Lőczi Gizella vezetőségi tag elmondta: hosz­­szú távú terveik között szere­pel, hogy nappali ellátó hely­ként működjön a központ. Még nincs meg az új igazgató A szekszárdi önkormányzat két pályázatot nyújtott be a Jövőnk Energiája Térségfej­lesztési Alapítványhoz. A köz­gyűlésjóváhagyta mindket­tőt. Az egyik pályázat huszon­egy fedett buszmegálló léte­sítésére vonatkozik, a másik három kutyafuttató kialakí­tására. Szó volt arról is, hogy az Egészségügyi Gondnok­ságnak az ügyeleti ellátásban részt vevők jelezték, hogy in­dokolt lenne az ügyeleti dí­jak felülvizsgálata, tekintet­tel arra, hogy több éve meg­állapított átalánydíj alapján végzik tevékenységüket, il­letve a szekszárdi ügyeleti dí­jak a környező városokhoz vi­szonyítva is alacsonyabbak. A közgyűlés tízszázalékos eme­lést szavazott meg. A képvi­selők emellett zárt ülésen tár­gyaltak a Babits Mihály Kul­turális Központ igazgatói be­osztására beérkezett pályá­zatokat. A pályáztatás egyelő­re eredménytelen. Amíg nincs végleges döntés, Farkas Já­nos megbízott igazgatóként vezeti tovább az intézményt. Legyünk finomak, és a szokásos kifejezés helyett írjuk azt, hogy a vagányságnak, bátorságnak nincs határa. Kérdés, hogy a vagányság, bátorság meddig terjed, és mikor csap át valami másba. (Na, jó: mondjuk vakmerőség­be.) Emberek vagyunk, szeretjük magunkat kipróbálni, kü­lönösen fiatalabb korunkban. Gondolom, így volt ezzel az a fi­atalember is, aki a TEOL-on látható képsorok szerint egy pla­tós kisteherautóval áthajtott a bogyiszlói Holt-Duna jegén. Sze­rencséje volt, nem szakadt le alatta a jég. Ez utóbbi eset egyéb­ként elég kellemetlen tud lenni, tudom, gyerekkori tapaszta­latom alapján. Én nem kocsival, hanem egy szimpla, a bakan­csomra rögzíthető korcsolyával száguldoztam a bátai Holt-Du­na befagyott vizén. Egészen addig, amíg olyan helyre nem értem, ahol a sodrás alámosta a jeget. Attól kezdve nem szá­guldottam, hanem kétségbe­esetten kapaszkodtam a lék szélébe. A víz szerencsére nem volt túlságosan mély. Azt hiszem, örökre megjegyeztem azt az esetet is, amikor néhány éve Pécs közelében egy motoros srác videóra vette, amint iszonyatos sebességgel száguld a veszélyes mecseki út­szakaszon. A videó az utolsó másodpercig működött, egészen addig, míg a fiatalember össze nem ütközött egy szembe jövő másik motorral. Mielőtt elkezdtem írni ezt a jegyzetet, bele­néztem a hírekbe. Olvastam, hogy Kínában valami szuperjár­gánnyal elképesztő módon tepert valaki az autópályán. Pörög a videó, aztán már csak egy fotó következik: roncsdarabok, meg a helyszínt biztosító rendőr látszik rajta. A két halott fia­talembert valószínűleg már letakarták. A videofelvétel túl­éli, a készítője nem minden esetben Okos mérőket építenek ki TAMÁSI A DRV Zrt.-vel törté­nő együttműködési szándék­­nyilatkozat aláírásáról döntött szerdai ülésen a város képvi­­selő-testülete. A nagy téli hi­degben rengeteg vízóra fa­gyott el, bosszúságot okozva a lakóknak és intézményeknek. A hagyományos vízórák ma­nuális leolvasásával is renge­teg probléma adódott. Többek között ezért is döntöttek úgy a képviselők - egyhangú szava­zást követően -, hogy az intéz­ményekben digitalizált mérő­­rendszert (smart cities) alkal­mazzanak. Az okos órák rövid idő alatt kiismerik a vízfogyasztási szo­kásokat, ezt követően gyorsan érzékélik a kiugróan magas eltéréseket. A rendszer bár­milyen ismeretlen eredetű fo­gyasztás esetén szintén értesí­tést küld, hiszen feltételezhető, hogy szivárgásról van szó. Az önkormányzat idővel a lakos­sági fogyasztókkal is bővíte­né a rendszert - mondta el la­punknak Cseke István, az ön­­kormányzat sajtóreferense. Ta­mási és Dombóvár hosszú tá­vú fejlesztési célként tűzte ki a térségben a kerékpáros tu­rizmus fejlesztését. A kiemelt kerékpáros útvonalak fejlesz­tésének finanszírozásáról szó­ló kormányhatározatot a Ma­gyar Közlöny 3. számában (ja­nuár 11.) közzétették. A tervezett kerékpárút kap­csolatot teremt a Dél- és Kö­­zép-Dunántúl települései kö­zött egy hosszanti tengely men­tén (Pécs-Dombóvár-Tamá­­si-Enying), amelyen keresztül biztonságosan és könnyedén megközelíthető lesz a Balaton. Tamási szempontjából fontos, hogy az út összeköti majd a vá­rost a magyar tengerrel, emel­lett Dombóvárral és Péccsel is. A Balaton környéki úthoz tar­tozó Ádándig egy 35 kilométe­res szakasz biztonságos zöld környezetben, sík terepen épül meg. A kerékpárút 2019-re ké­szülhet el. B. L. SZEKSZÁRD Mártonfai Dénes kollégánk a McFIy címet adta fotójá­nak, amelyen az egyik nagy nemzetközi gyorsétteremlánc lógójával „ellátott" madáretetőt örökített meg. Úgy tűnik, a széncinege ked­veli a gyors csemegét, rárepült a kínálkozó lehetőségre. Feltehető­en az elmúlt hetek fagyos napjain nem ő volt az egyetlen vendég, valószínűbb, hogy az étkezde jó forgalmat bonyolított le - a „na­gyok” akár le is csaphatnának a felfedezett piaci résre. H. É. Idén is remek hangulatban telt az asztalitenisz-bajnokság Reggeltől estig játszottak SZAKÁLY A Szakályi Művelődé­si Házban megtartották idén is január utolsó szombatján a ha­gyományos asztalitenisz há­zi amatőr bajnokságot. A ver­senyen negyven lelkes sport­­kedvelő vett részt a 4 meghir­detett kategóriában. A rendez­vény remek hangulatban reg­gel 9-től egészen este 7 óráig zajlott. Férfi egyesben a 14 induló kö­zül Kosa Dénes veretlenül bizo­nyult a legjobbnak. Hasonló re­mek teljesítménnyel, női egyes­ben a 14 éves Kántor Adrienn öt embert maga mögé szorít­va diadalmaskodott, és páros­ban is győzni tudott nagypapá­jával, a 68 éves Kántor lózsef-Remekül szórakoztak a sportkedvelők az idei bajnokságon is fel. Ebben a kategóriában öt pá­ron sikerült „átverekedni” ma­gukat a bajnoki címig. Gyermek kategóriában lános Szabolcs állhatott fel a képze­letbeli dobogó legfelső fokára, őt Puskás Márk követte a má­sodik helyen, míg a torna leg­fiatalabb, mindössze 7 éves résztvevője, Szabó Miklós vég­zett harmadikként. A torna legidősebb játékosa a 69 éves Heidt Imre volt. Minden kategóriában az el­ső három helyezettet díjazták a szervezők. A rendezvény zök­kenőmentes lebonyolításában Morávek Simon, Szőke Ferenc, Törő Péter és Puskásné Müller Mónika segédkezett. K. B. Nem bátorság Gyuricza Mihály mihaly.gyuricza@partner.mediaworks.hi/t

Next

/
Oldalképek
Tartalom