Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)

2017-02-20 / 43. szám

2017. FEBRUÁR 20., HÉTFŐ SPORT 15 Az Álba Fehérvár negyedszer nyerte el a Magyar Kupát Története során negyedszer az Álba Fehérvár nyerte a férfi kosárlabda Magyar Ku­pát, miután a győri finálé­ban nagy csatában, egyet­len ponttal legyőzte a Szol­noki Olaj csapatát. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Harmadszor ját­szotta egymással a Magyar Kupa döntőjét a székesfehér­vári és a szolnoki együttes: a 2010/11-es szezonban a Ti­­sza-partiak, két évvel később a Fejér megyeiek diadalmas­kodtak. Az Olajnak ez volt so­rozatban a hetedik kupafiná­léja, az elmúlt hat alkalomból négyszer győzött. A mostani mérkőzésen a Szolnok kezdett jobban, a fe­hérváriak azonban időben ébredtek, és Winston She­pard vezetésével még a máso­dik negyed elején fordítottak. A félidőben három pont volt az Álba előnye, mely ugyan a harmadik negyedben eggyel csökkent, de a negyedik játék-Nyolc másodpere­cét a vége előtt született az Álba kupagyőzelmét jelentő találat rész elején két perc alatt ki­lencre nőtt. A hatszoros kupa­győztes Szolnok nem adta fel, és két és fél perccel a találkozó vége előtt Milos Boriszov há­rompontosaival visszavette a vezetést (57-58). Ezt követően a hajrában mindössze egyet­len kosár született, azt Lóránt Péter szerezte nyolc másod­perccel a találkozó vége előtt, így ő döntötte el a Magyar Ku­pát, amely negyedik alkalom­mal került Székesfehérvárra. A mezőny legeredménye­sebb játékosa a szolnoki­tippmiipj A center, Lóránt Péter emelte a magasba a serleget Fotó: MTI ak kosarasa, Nikola Pavlice­­vic volt 15 ponttal. A Magyar Kupa névadója a 2013-ban 82 évesen elhunyt Zsíros Tibor 116-szoros válogatott kosár­labdázó, aki 1955-ben Euró­­pa-bajnok lett a nemzeti csa­pattal Budapesten, és játékos­ként három, edzőként pedig egy olimpián vett részt. Magyar Kupa, döntő: Álba Fehérvár-Szolnoki Olaj KK 59-58 (14-18, 21-14, 13- 14,11-12). Győr, 1200 néző. V: Cziffra, Kapitány, Benczúr. Fehérvár: B. Taylor 2, Edwards 12/6, Shepard 12, Lóránt 9/3, Keller Á. 8. Csere: Farr 6, Bur­gess 7/3, Markovics, Tóth P. 3/3. Edző: Dzunics Braniszlav Szolnoki Olaj: Pavlicsevics 15/9, Vojvoda 5/3, Barnies, Ei­­lingsfeld 2, Andric 12. Csere: Wittmann 3/3, Popovics 9/3, Boriszov 12/6. Edző: Kmézics Zorán. Az eredmény alakulása. 3. perc: 0-6. 6. p.: 2-13. 8. p.: 10-16. 12. p.: 19-18. 16. p.: 27-22. 17. p.: 27-27. 20. p.: 35-32. 28. p.: 45-41. 32. p.: 55-46. 34. p.: 55-50. 38. p.: 57-58. Dzunics Braniszlav, az Al­ba edzője: - Nagy öröm a ku­pagyőzelem, nagyon vártunk rá. Tudtuk, hogy képesek va­gyunk erre; ha nem is játszot­tunk olyan jól, mint ahogy tu­dunk, nagyon küzdöttünk, és kicsikartuk a sikert. Kmézics Zorán, az Álba edzője: - Igazi kupadöntő volt, kevés ponttal, de magas tempóval, kemény ütközések­kel, szép jelenetekkel. Megvolt az esélyünk rá, hogy megnyer­jük, egy kosáron múlt, sajnos nem sikerült. Dicséret a fiúk­nak, mert az utolsó energiáju­kat mozgósítva is küzdöttek. Szegedi bronzérem A 3. helyért. Naturtex-SZTE Szedeák-Egis Körmend 72- 66 (20-8, 15-22, 16-19, 21-17). Győr, 1000 néző. V: Győrffy, Jakab, Boros T. Sze­ged: Boltics 9, LILOV 23/18, CSIRICS 21/9, Juhos 4, SULO­­VICS 13/3. Csere: Wirth 2, Ré­vész. Edző: Nikola Lazics. Kör­mend: PETTY 20/6, L. Smith 9, Ferencz 10/6, Allen 18/3, Csorvási 9. Csere: Németh Á. Edző: Gasper Potocnik. Ők ünnepeltek Az elmúlt tíz év győzte­sei az MK-ban, 2008: Atom­erőmű SE. 2009: PVSK-Pan­­nonpower. 2010: Zalakerá­­mia-ZTE. 2011: Szolnoki Olaj. 2012: Szolnoki Olaj. 2013: Álba Fehérvár. 2014: Szolno­ki Olaj. 2015: Szolnoki Olaj. 2016: Egis Körmend. 2017: Al­ba Fehérvár Kiütéses sikerrel kezdte a tavaszt az első helyezett Videoton gárdája LABDARÚGÁS A második fél­időben szó szerint szétzilál­ta az újpestiek védelmét a lis­tavezető Videoton az NB I-es focibajnokság, az OTP Bank Liga 2016/2017-es szezon­ja tavaszi nyitó fordulójában. A fehérváriak dolgát nagyban megkönnyítette, hogy Diarrát második sárga lapja után ki­állította Solymosi Péter játék­vezető. A Videoton­ban a szerb Mar­ko Scsepovics két gólja mellett két gólpasszt is kiosz­tott. A fordulóban amúgy nem Diar­­ra volt az egyet­len, aki a kiállítás sorsára jutott, az MTK-s Torghelle Sándor, va­lamint a diósgyőri Ugrai Ro­land is idő előtt volt kénytelen elhagyni a pályát. A gyirmó­­ti kivételével valamennyi sta­dionban kétezernél többen kö­vették figyelemmel az össze­csapásokat, a rekordot a Fe­rencváros debreceni vendég­játéka hozta, a Nagyerdei Sta­dionban ilyen sokan még nem voltak ebben a szezonban mint most szombaton. OTP Bank Liga, 20. forduló. Videoton FC-Újpest FC 5-1 (1-1). Felcsút, Pancho Aréna, 2179 néző. V: Solymosi P. Gól­szerzők: Hadzic (32.), Scsepo­vics (58., 83.), Suljic (64.), Sto­­pira (84.) illetve Perovics (7.). Sárga lap: Kálnoki-Kis (17.), Diarra (65., 65.). Piros lap: Di­­arra (65.). MTK Budapest-Budapest Honvéd 1-2 (0-0). Új Hideg­kúti Nándor Stadion, 2760 né­ző. V: Pintér Cs. Gólszerzők: Torghelle (60., 11-esből), illet­ve Lanzafame (49.), Éppel (78., 11-es­­ből). Piros lap: Torghelle (66.). Sár­ga lap: Poor (37.), Ramos (86.), illetve Koszta (45+1.). Mezőkövesd Zsóry FC-Diós­­győri VTK 3-0 (1-0). Mezőkövesd, 3325 né­ző. V: Vad III. Gólszerzők: Ba­logh (37.), Bacelic-Grgic (60.), Molnár G. (81.). Piros lap: Ug­rai (36.). Sárga lap: Egerszegi (43.), Bacelic-Grgic (67.), illet­ve Busái (27.), Ugrai (33., 36.), Makrai (86.). Debreceni VSC-Ferencvá­­ros 0-0. Nagyerdei Stadion, 7138 néző. V: Farkas Á. Sár­ga lap: Osváth (67.), illetve Hü­sing (67.), Moutari (69.). A Vasas-Haladás mérkőzés elmaradt, mert az újpesti Szu­sza Ferenc Stadion talaja já­tékra alkalmatlan volt. R. G. Három piros lapot hozott a tavaszi idény első fordulója az NB l-ben Marko Scsepovics két gólt lőtt és két gólpasszt adott Fotó: vidi.hu HIRDETÉS SPORTÚJSÁGÍRÓT KERESÜNK! A TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORTÚJSÁGÍRÓT KERES! HA SZERETED A SPORTOT, HA VAN ÉRZÉKED AZ ÚJSÁGÍRÁSHOZ, HA SZERETNÉL EGY JÓ CSAPATBAN DOLGOZNI, AKKOR NE HABOZZ! KÜLDD EL FÉNYKÉPES ÖNÉLETRAJZODAT MÉG MA A tolnai.nepujsag@mediaworks.hu E-MAIL CÍMRE! ELVÁRÁSOK: SZAKIRÁNYÚ (FELSŐFOKÚ VAGY KÖZÉPFOKÚ) VÉGZETTSÉG, SZÁMÍTÓGÉPES ISMERETEK, B KATEGÓRIÁS JOGOSÍTVÁNY, SAJÁT AUTÓ. ELŐNYT JELENT: SPORTÚJSÁGÍRÁSBAN SZERZETT TAPASZTALAT, IDEGENNYELV-TUDÁS. Többet ígértek a felkészülési mérkőzések Gól nélküli idényrajt LABDARÚGÁS Nem tudta meg­verni a sereghajtó Gyirmót csapatát a Paksi FC az OTP Bank Liga 2016/2017-es sze­zonjának tavaszi nyitányán. Pedig az edzőmeccsek sokat ígértek, a paksiak ugyanis hét találkozójukból ötöt megnyer­tek és egyszer döntetlent ját­szottak. De ez a meccs is iga­zolta, hogy ezek a találkozók semmit sem érnek, ahogy azt több szakvezető is szereti elő­szeretettel hangoztatni. Az első félidőben egészen a ráadásig kellett várni az első valamire való helyzetre, ekkor Bebeto mutatott be egy gyö­nyörű ollózást, amelyet köve­tően Molnár Péter nagyszerű mozdulattal védett. A fordulás után sem változott a játék ké­pe, unalmas mezőnyfutballt láthatott a közönség, az egyet-A kapus Molnár Péter nagy védé­se volt a mérkőzés egyik legemlékeze­tesebb pillanata len kisebb izgalmat az a meg nem adott vendéggól okozta, amely során négy paksi fut­ballista állt lesen. A csapatok a hajrában sem adták fel biz­tos védekezésüket, azaz a fe­lek megelégedtek az egy-egy ponttal. OTP Bank Liga, 20. forduló. Gyirmót FC-Paksi FC 0-0. Gyirmót, 800 néző. V: Berke B. Gyirmót: Nagy S. (Sebők, 73.) - Bori G., Bojovic, Kolcák (Novák, 78.), Tamás K. - Bebe­to, Simon A., Kiss M., Vass P. - Tancsik (Csíki, 62.), Simon A. Paks: Molnár P. - Kulcsár D., Zachán, Gévay, Báló - Papp K. - Haraszti Zs. (Jelena, 89.), Kecskés T., Bertus, Szakály D. (Hahn, 59.) - Vernes (Bartha, 73.). Sárga lap: Simon A. (30.), Bori (65.), ill. Vernes (21.), Gé­vay (55.), Báló (67.). B. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom