Tolnai Népújság, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-06 / 5. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2017. JANUÁR 6., PÉNTEK Szexpartnerkereső oldalon talált áldozatára a férfi Megfojtotta, kidobta HÍREK Fiúkat vert a gyermekfelügyelő SZEGE 0 Vádat emelt az ügyészség egy makói gyermekfelügyelővel szemben, aki tavaly év elején a gyermekotthon egyik raktárhelyiségében bántalmazott két rábízott kiskorú fiút. A vádlott az egyik sértettet nyitott tenyérrel megpofozta úgy, hogy a fiú a fejét a falnak csapta, míg a másikukat, szintén tenyérrel jobb oldalon, majd ököllei a másik arcfélen is megütötte. Mindkét gyerek nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett. MTI Életfogytiglan emberölésért Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetést szabott ki a Debreceni ítélőtábla egy férfira, aki még 2015 tavaszán halálra szurkálta volt élettársát, előzőleg pedig megerőszakolta a nőt és kiskorú húgát. Az akkor 16 éves sértettel 2008-ban ismerkedett meg, két gyermekük született. A férfi erőszakossága miatt viszonyuk megromlott, és a nő a gyermekeivel az anyjához költözött. Az ítélőtábla helybenhagyva az elsőfokú ítéletet, a vádlottat emberölés, a személyi szabadság megsértése, szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetése, kapcsolati erőszak miatt ítélte életfogytig tartó fegyházra. A vádlott legkorábban 35 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. MW Emberölés vádjával állt bíróság elé tegnap az a férfi, aki 2015 decemberében szex közben fojtott meg egy nőt, majd az áldozat testét autóval az MO-s vecsési lehajtójához vitte, s ott kidobta kocsijából. Az ügyben tavaly novemberben emeltek vádat, tegnap kezdődött meg a tárgyalás a Budapest Környéki Törvényszéken. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST A fojtogatós per vádlottjának szokásává vált, hogy az Interneten keresett magának alkalmi szexpartnereket. Az áldozattal is így találkozott Budapesten, majd autóval a férfi csévharaszti házához hajtottak. A nőnek nem volt állandó munkája, ötven százalékra leszázalékolták, emelt összegű családi pótlékból élt, de még így is anyagi gondokkal küszködött, ezért ismeretlenekkel találkozgatott, akikkel pénzért létesített szexuális kapcsolatot. Álnéven regisztrált egy szexpartnerkereső oldalon, s a későbbi gyilkosával is ott ismerkedett meg. A férfi a vádirat szerint „átlagos értelmi képességű, erős fizikumú, hajlamos a személytelen, érzelmeket nélkülöző nemi kapcsolatokra, s az interneten alkalomszerűen ismerkedik olyan nőkkel, akik pénzbeli ellenszolgáltatás fejében szexuális szolgáltatást nyújtanak”. A gyilkosság napján előbb elvitte bevásárolni a barátait, majd keresett magának egy partnert az oldalon. így ismerkedett meg a későbbi áldozattal, aki ötvenezer forint ellenében hajlandó volt együtt tölteni vele az éjszakát. Még útközben, az autóban megbeszélték, hogy a vádlott „kikötözős szexuális szerepjátékot” szeretne. A férfi lakásán szeretkezni kezdtek, miközben a sértett a hasán feküdt, a hátán összekötözött kézzel. A vádlott, aki az ágyon mögötte helyezkedett el, közben a nadrágszíját a nő nyakára tette, majd jobb kezére tekerve közösülés közben nyolc-tíz percen át fojtogatta. Ezt csak akkor hagyta abba, amikor a sértett már nem adott életjeleket. Amikor rájött, hogy mit tett, úgy döntött, megszabadul a holttesttől-. Igyekezett felöltöztetni, majd autóba tette és az MO-s vecsési lehajtójánál kidobta a kocsiból. Az áldozat személyes holmijaitól - csizmájától, kabátjától, irataitól és telefonjától - is megszabadult, majd hazament. Senkinek sem beszélt arról, hogy mi történt. Szilveszteri gázolás: öten ültek az autóban OLDHAM Az első híradásokkal ellentétben nem négyen, hanem öten ültek abban az autóban, amellyel szilveszterkor gázoltak halálra két kislányt az angliai Manchesterhez közeli Oldhamben. A magyar nevű, de még nem tisztázott állampolgárságú férfiakat - a halálos kimenetelű cserben hagyásos gázolás mellett - már a hatóság megtévesztésére irányuló összeesküvéssel is gyanúsítják, ami jelentősen megnöveli a kiszabható büntetés felső határát. Ötödik társuk, aki velük utazott, együttműködött a hatóságokkal, segítette a nyomozást, ezért nem kezelik gyanúsítottként. A férfiakat már összeesküvéssel is gyanúsítják A BBC nyilvánosságra hozta a négy férfi - H. Gábor, 0. Dávid, K. János és P. Zoltán - nevét. Az autósok december 31-én gázolták el a 11 és 12 éves lengyel kislányokat, akik a rokonaik előtt haladva, kézen fogva keltek át egy kereszteződésen, amikor a Peugeot 807-es elütötte őket, majd továbbhajtott. Az autót az ütközés helyszínétől egy kilométerre találták meg üresen. A jármű sofőrje jogosítvány nélkül vezetett. MW Órákon belül elkapták a tettest A meggyilkolt nő holttestét autósok találták meg, ők értesítették a rendőröket. A nőt ekkor már eltűntként keresték, hozzátartozói ugyanis jelentették a rendőrségen, hogy nyoma veszett. A férfit a nyomozók órákon belül azonosították és elfogták, a rendőrség októberben zárta le a nyomozást. Az eljárásban kiderült, hogy a vádlott ko rabban is fojtogatott nőket szex közben, s egyikük már jelezte is neki, hogy túl erőszakos. TELEVIZI0-MU50R 2017. JANUÁR 6., PÉNTEK 8.05 8.40 9.20 10.20 12.20 12.45 13.05 13.30 14.40 flg 15.30 O I 15.55 O) 16.20 O 17.25 S 18.00 18.55 19.30 20.40 21.10 21.55 22.45 23.15 23.55 0.05 0.50 1.35 2.25 Fókusz © Magyarul Balóval AsztroShow TopShop Story Extra© Családom és egyéb emberfajták© Családom és egyéb emberfajták© Éjjel-nappal Budapest© Szívek doktora© A kis menyasszony© A kis menyasszony© Szulejmán © Story Extra © RTL Klub Híradó Fókusz© Éjjel-nappal Budapest© Barátok közt® Halálos fegyver© Halálos fegyver© RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Irány Dakar - Africa Race Odaát© Odaát© Odaát© CSI: Miami helyszínelők © M2 - PETŐFI TVT 5.05 Sportos 5.10 Csapdába csalva © 5.35 Az uralkodónő® 6.20 Mokka© 9.00 Ékszer TV 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben ® 12.30 Knight Rider© 13.35 Walker, a texasi kopó© 14.40 Magánnyomozók© 15.45 Ana három arca© 16.50 Megtört szívek© 18.00 Tények 19.25 Az 50 milliós játszma© 20.35 Aszultána© 21.00 A szállító 2.® 22.50 Spíler TV bemutatja: Premier League - Összefoglaló© 23.15 Tények Este 0.00 Sportos 0.05 Teleshop 0.30 A férjem védelmében © 1.30 Psych -Dilis detektívek© 2.20 Psych -Dilis detektívek© 3.05 Walker, a texasi kopó® 7,00 7.05 7.10 7.20 7.25 7.35 8.05 8.30 8.55 9.20 9.50 10.00 10.10 10.20 10.30 10.35 10.50 10.55 11.05 11.10 11.25 11.30 11.45 11.55 12.25 12.55 Póló Póló Pocoyo Pocoyo Pocoyo Richard Scarry Tesz-vesz városa JoNaLu Szófia hercegnő © Aladdin © Tabaluga © Kókusz Kokó, akis sárkány© Kókusz Kokó, akis sárkány© Mily, a kíváncsi © Hetedhét Gyerekhíradó Peppa malac Peppa malac A legkisebb ugrifüles MekkElekaz ezermester Anagyho-ho-horgász Frakk, a macskák réme Magyar népmesék © Mikrobi © Kérem a következőt! © Vakáción a Mézga család© Táncakadémia © Geronimo Stilton © OS o tf> o2 Óránként Híradó és időjárásjelentés 13.30 Hírek 13.35 Unió 2814.15 Ma délután 14.30 Hírek 14.35 Kosár 15.15 Ma délután 15.30 Hírek 15.35 Minden tudás 16.15 Ma délután 16.30 Hírek 16.35 Itthon vagy! 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.35 Szemtől szembe 17.55 Ma este 18.30 Egy Perc Híradó 18.31 Ma este 19.05 Kosár 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Egy Perc Híradó 20.31 Maeste21.00Híradó ■HM 10.00 Isten áldjon, Esperanza! 11.00 Tűzön-vízen ® 11.55 Hazug csajok társasága ® 12.50 Segítség, bajban vagyok! ® 13.45 A gyanú árnyékában ® 14.40 Showder Klub ® 15.35 Barátok közt ® 16.05 Gordon Ramsay - A konyha ördöge ® 17.05 Új csaj ® 17.35 Hagyjál főzni! 18.35 Segítség, bajban vagyok! © 19.30 A gyanú árnyékában © 20.30 Showder Klub @ 21.30 RTL II Híradó 22.00 Az első miliőm története ® 7.50 Tények Reggel 8.25 Több mint Testőr © 8.30 Magánnyomozók ® 9.35 Veled is megtörténhet! ® 10.40 Családi Tikok @ 11.45 Jóban Rosszban ® 12.25 Hal a tortán ® 13.30 Ezek megőrültek! @ 14.45 Édes élet ® 16.00 Tények 16.30 Családi Titkok ® ,17.35 Ezek megőrültek! © 18.55 Édes élet ® 20.15 Jóban Rosszban ® 21.00 Derült égből Polly ® 22.50 Édes élet ® 0.10 Jóban Rosszban ® 8.00 Will és Grace® 8.25 Jóbarátok© 8.50 Jóbarátok© 9.25 Chuck© 10.15 Chuck® 11.05 Szívek szállodája© 11.55 Amerikai mesterszakács junior © 12.50 Monk-Flúgos nyomozó © 13.40 Monk-Flúgos nyomozó © 14.30 NCIS-Tengerészeti helyszínelők © 15.20 NCIS-Tengerészeti helyszínelők © 16.10 Castle© 17.00 Castle© 17.50 Amerikai mesterszakács junior© 18.40 Az élet csajos oldala© 19.05 Az élet csajos oldala© 19.35 Nyugi, Charlie! © 20.05 Két pasimeg egy kicsi© 20.35 Két pasi -meg egy kicsi© 21.00 Végső állomás® 22.50 Next-A holnap a múlté © 21.00 Végső állomás hír tv 1 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Kép-regény 12.00 Híradó 12.30 BBC Reporters 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő ® 14.01 Boxutca © 15.00 Híradó 15.30 Lapzárta 16.00 Csörte 17.00 Híradó 17.30 Európai híradó 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Látótér 20.30 Célpont 21.00 Civil kaszinó 22.00 Híradó 22.30 Lapzárta 23.00 Alinda 0.00 Híradó 0.30 Magyarország élőben 5.15 Lélek Boulevard ® 5.45 Himnusz 5.50 Hajnali gondolatok 6.05 Végtelen szerelem © 6.55 Kenő© 7.00 Híradó 7.25 P’amende 7.55 Öt kontinens 8.25 Feketén-fehéren © 9.15 Elfeledett szerelem© 10.00 Család-barát 11.35 Jamie 15 perces kajái 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.50 Columbo: Türelmetlen hölgy © 14.05 Világörökség Portugáliában 14.30 A császárság kincse© 15.35 Elfeledett szerelem© 16.20 Charly, majom a családban© 17.10 Ridikül © 18.00 Híradó 18.35 Végtelen szerelem © 19.25 Maradj talpon!© 20.25 Superman 2.© 22.15 Kenő® 22.25 A védelem ára: Szemet szemért® 0.05 A Sakál napja® 2025 Superman 2. 4.00-9.00 Privátfilmek újratöltve ® 9.00 Teleshop 11.00-14.00 Privátfilmek újratöltve ® 14.00 A kis szellem ® 15.50 Nicolas az iskolában © 17.40 A csikó ® 19.20 Jackie Chan és a Kung-fu kölyök © 21.00 Karate tigris 1. - Nincs irgalom © 22.55 A helyőrség © 0.35 Keoma © 2.25 Prrvátfilmek újratöltve © 2.45 Privátfilmek újratöltve © 3.00 Privátfilmek újratöltve © 3.15 Privátfilmek újratöltve® 8.25 Német nyelvű hírek 8.30 Kínai nyelvű hírek 8.35 Orosz nyelvű hírek 8.45 A rejtélyes XX. század© 9.15 Iskolapad 9.40 Élő egyház 10.00 Katolikus krónika 10.30 Isten kezében © 11.00 Angol nyelvű hírek 11.10 Megyejáró 11.25 Tigrisugrás© 13.00 Híradó 13.20 Kosár 13.40 Rúzs és selyem 14.10 A rejtélyes XX. század© 14.40 V4 15.05 P’amende 15.35 Öt kontinens 16.00 Dunaanzix 16.20 Hogyvolt!? 17.20 Család-barát 19.00 Kívánságkosár 20.00 Önök kérték! 21.00 Híradó 21.30 Maradj talpon!© 22.30 Ridikül© 23.25 Kulturális híradó 23.55 Mindenki Akadémiája 0.25 Hagyaték© 0.55 Himnusz 9.00 Öregdiák nem véndiák © amerikai vígjáték 2005 10.35 Bakkermann© magyar vígjáték 2007 12.10 Jackie, a jó fiú® amerikai-hongkongiausztrál akció-vígjáték 1997 13.50 S.W.A.T.: Tűzveszély © amerikai akciófilm 2011 15.30 Vitathatatlan® amerikai-német akciófilm 2002 17.15 Borotvaélen© amerikai krimi 2012 R.:AsgerLeth SzzSam Worthington, Elizabeth Banks, Jamie Bell, Anthony Mackie 19.15 Utcai igazság © amerikai-román akciófilm 2006 21.00 Öld meg Rómeót! © amerikai akciófilm 2000 23.15 Machete gyilkol ® amerikai akciófilm 2013 1.20 Hell Ride- Pokoljárás© amerikai akciófilm 2008 3.00 Bakkermann© magyar vígjáték 2007 9.00 Erősemberek HSMA egyéni országos bajnokság Celldömölk 11.00 Labdarúgás Spanyol bajnokság, 14. forduló, Barcelona - Real Madrid 13.00 Ökölvívás Profi gála, Las Vegas, Szergej Kovaljov- AndreWard 15.30 Vitorlázás Vendée Globe, összefoglaló 15.45 NBA NBA, alapszakasz, Denver Nuggets - San Antonio Spurs 17.45 Heti helyzet - A hét témái 18.45 Kékek A Mol-Pick Szeged hivatalos klubtévéje 19.15 Kezeket fel! A Sport TV kézimagazinja 19.45 Labdarúgás La Liga world 20.15 Labdarúgás FA-kupa előzetes 20.45 Labdarúgás FA-kupa, 3. forduló, West Ham-Manchester City 6.00 ATV START 8.30 Start plusz 9.05 Fórum 10.25 Tetthely © 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Világhíradó 12.25 ATV START 12.45 Start plusz 13.45 Egyenes beszéd 15.50 700-as klub © 16.20 Rendkívüli interjú 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Szabad szemmel 20.45 Világhíradó 21.00 Híradó - Este 9 21.40 Csisztu 24 10.15 Kézilabda Bygma Kupa: Dánia - Magyarország mérkőzés 11.55 Magazin 12.30 Laíxlanjgó Eb 2016 14.10 Magazin 14.30 Magazin 15.10 M4 Sportreggeli 16.00 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.15 Magazin 16.45 Magazin 17.15 Összefoglaló a nap eseményeiből 17.30 Kézilabda Bygma Kupa: Magyarország - Izland mérkőzés 20.00 Jégkorong EBEL: Fehérvár AV19 ■- HCB Südtirol Alperia mérkőzés Receptdaráló Desszert Angélával ® 10.45 Receptdaráló Deszszert Angélával © 11.00 Jacques Pepin: Főzni szíweHélekkel © 1130 Ebba izlandi konyhája © 12.00 Bili londoni konyhája © 12.30 Faszénen sült csodák © 13.00 Ariana perzsa konyhája © 13.30, Martha Stewart - Sütivilág @ 14.00 így etesd a családodat! © 14.15 A boldogság receptjei Marketával és Honzával © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!