Tolnai Népújság, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-18 / 15. szám

2017. JANUAR 18., SZERDA KITEKINTŐ g A sikeres munkához kellett a csapat, a stabil családi háttér Éppel János életműdíjas Életműdíjat kapott Éppel Já­nos a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetségétől. Azért kapta a díjat, mert szeretett fajtá­ja, a német vizsla tenyész­tésével, népszerűsítésével nemzetközi hírnevet vívott ki magának, és mert egye­sületi aktivistaként sokat tett a vadászkutyázás ha­zai és külföldi megismerte­téséért. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu ŐCSÉNY Szép díjat kapott Éppel János, amelynek igazán örül. Azt azonban sietve leszögezi: az elismerés legalább úgy szól a feleségének, mint neki. Egy­részt, mert az 1970-es évek eleje óta együtt kutyáznak, másrészt, mert Rózsa asszony mindenben társa, támogatója.- Minden rezzenésemben ben­ne van - fogalmaz az életmű­díjas. Márpedig Éppel János az a fajta ember, aki egyszer­re ül meg több lovat. Agilis, ambiciózus és szorgalmas, aki még ötvenes éveiben is képes volt visszaülni az iskolapadba, hogy munkájához új ismerete­ket szerezzen. Van, aki a va­dászkamarából, más a kutyák szakértőjeként ismeri. Állat­szerető családból származik, de vadászkutyás nem volt a fa­míliában. Ezekkel az ebekkel általános iskolai tanítója, Bősz József ismertette meg, akinek a segítségével kinyílt számá­ra ez a világ. Arra a kérdésre, hogy miért pont a német vizs­la áll a szívéhez legközelebb, el­mondta, hogy a világ egyik leg­jobb vizslája a magyar, most is vannak neki ilyen kutyái. Első vadászebe viszont egy pointer volt, amellyel úgynevezett if­júsági mindenes főversenyt is nyert. Csakhogy úgy érezte, a pointer neki túl gyors. És mivel sokat járt versenyekre, tudato­san és szakmai szemmel néz­te a nemes állatokat, tudatosan döntött úgy: megpróbálkozik német vizslák tartásával. A rö­vidszőrű változat pedig bejött.- Rámenősebb, kitartóbb, erő­sebb benne a birtoklási vágy, a nehezebb munkákat nád­ban, bokros részen jobban tud­ja teljesíteni, mint más fajták. Ez hosszú évszázadokig tartó szelekció eredménye - mond­ja, és azt is hozzáteszi: habi­tusához passzol a német vizs­la. A dunántúli MAVOSZ főver­senyen 1976-ban Nagyszoko­­lyi Rokk nevű rövidszőrű né­met vizslájával már a felnőttek között lett első. Később is a ha­zai és nemzetközi megméret­tetések élmezőnyében tartotta magát a „nagy öregek” között, úgy mint Pogány István, Bősz József. - 1976-ban alapítot­tuk az első Német Vizsla Klu­bot, amelynek elnöke Bősz Jó­zsi bácsi lett, mellette én a tit­kári teendőket láttam el húsz évig. Akkor, egészségi állapo­tának megromlásakor átadta a stafétát, és 16 esztendőn át irá­nyítottam a szervezetet. Büsz­ke vagyok a 36 évünkre, hi­szen a megalakulástól kezd­ve folyamatos szakmai fejlő­dést tudtunk felmutatni. Ki­dolgoztuk saját tenyésztési, vizsga- és versenyszabályza­tunkat, amelynek betartásával igen komoly szakmai tekin­télyt vívtunk ki országos és nemzetközi szinten is - húz­za alá Éppel János. Szakmai te­kintélyét kutyás berkekben bi­zonyítja az is, hogy a Magyar Ebtenyésztők Országos Egye­sülete (MEOE) megyei szerve­zetének elnöke volt, országos elnökségi tag, illetve a vadász­kutya bizottság elnöke, az FCI Kontinentális Vizslák Bizottsá­gának magyar tagja volt, és a Drótszőrű Német Vizsla Világ­­szövetség életre hívója. Tavaly októberben vállalta a 201ó-ban alakult Német Vizslások Egye­sületének vezetését, és ma is nemzetközi küllem- és mun­kabíró. Feleségével már több, mint húsz éve saját vállalkozá­sukat is viszik, és Éppel János azt mondja: a feladatok elvég­zése még most is élvezet.- Munka, tanulás és a magas szinten űzött hobbi. Egyik sem ment a másik rovására, igaz, ehhez nyitottság kellett, ambí­ció és energia. És persze jó csa­pat és egy stabil háttér, ahol mindig csak biztatást kaptam- állítja. Az is kiderül: úgy tű­nik, szakmai téren fia, Péter egyre inkább édesapja útját kö­veti. Éppel János rá és két szép és okos unokájára, a 19 éves Zsófiára és a 16 éves Flórára is nagyon büszke. Névjegy Éppel János 1949-ben szüle­tett Öcsényben. Az állatok és a munka szeretetét a családjá­tól, apjától, nagyapjától örököl­te. 1972-ben nősült. 1973-ban alapította a Visnyeí-Vadász Kennelt. 1975 hozta első va­dászkutyás sikereit, 1976-ban felnőtt versenyt nyert. 1976- ban alapítója a Német Vizsla Klubnak, ahol húsz évig titkár, majd elnök. 2012-ben adja át a stafétabotot a fiatalabb ge­nerációnak. 2016-ban, ami­kor a MEGESZ lehetővé tette, hogy több fajtagondozó szer­vezet működhet, részt vesz a Német Vizslások Egyesületé­nek megalakításában, októ­ber 20-tói pedig vezeti is azt. 1992-től a MEOE megyei elnö­ke. 2005-től a Drótszőrű Né­met Vizsla Világszövetség al­­elnőke, 2ÜÖ6-tól egy cikluson át a MEOE Országos elnöksé­gi tagja. Pécsett tanári diplo­mát szerzett, elvégzett egy kül­kereskedelmi kiegészítő kép­zést, a szegedi egyetemen pe­dig vadgazdálkodási szakmér­nök végzettséget szerzett. Kynológia Munkája mellett korábban Sopronban, majd 2003 óta a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Karán meghívott előadóként segíti a következő vadász kynológiai nemzedék tudásának gyarapí­tását. A most kapott életműdí­jon is szerepel, hogy a díjazott a kynológia terén szerzett el­évülhetetlen érdemeket. A ky­nológia szó a görög „kyon", azaz kutya szóból ered, ma­gyar neve kutyatan. A kynoló­­gusok azok a szakemberek, akik a kutyafélék fejlődéstör­ténetével, a kutyafajták kiala­kulásával foglalkoznak, de Ép­pel János éhhez azt is hozzáte­szi, hogy tulajdonképpen min­den idetartozik, ami az ebek­kel kapcsolatos, legyen szó tartásukról, használhatósá­gukról, anatómiájukról, egész­ségükről. Az egyetemisták a fél éves kurzus alatt több, mint harminc alkalommal hallanak a kutyákról, elsősorban a va­dászkutyákról. gggg AFFIPAX 04:00-06:00 65osföút 49. km 0590-0790 _____ M6 jobb 164. km 05:00-07:00 60s főút 113. km 0890-11-00 61-esfőik63.kin 09:00-10:30 Várdomb, Kossuth u. 50/A 0990-1130 ;S /, M6 bal 134. tan 09:30-11:30 60s főút 93. km 1090-1230 60s főút 145. ion 1190-12:00 55os főút 120. km 13:00-1590 Bátaszék. Budai út 86. 13:00-15:30 ______ M6 bal 119. km 13:30-1590 M6 bal 153. Km 13:30-15:30 60s főút 82. km 1490-1690 Tolnanémedi, Pincehelyi u. 22. 14:00-17:00 Szekszárd, Rákóczi u. 126. 15:30-1790 ______56o»föút20. km 16:00-19:00 M6 bal 108. km 1630-18:30 M6 jobb 164. km 17:00-1890 61-es főút 70. km 1890-1990 Szekszárd, Keselyúsi u. 20. 1990-2130 Várdomb, Kossuth u. 50/ A 2190-23.-00 _______6« főút 107. km 2130-23:30 Várdomb, Kossuth u. 50/A RDA Felsőnána. Művelődési Ház 10.00-12.00 Kötesd, Művelődési Ház 13.30-15.30 Dombóvár, Kórházi véradó 8.00-14.00 Szekszárd, Baka iskola 14.30-16.30 v w "íjjuqrMrppppp Dunaföldvár Paks Dombori Árvízkapu Baja A Sió Palánknál 3EEB1-121 cm 2 cm 34 cm 423 cm 159 cm 208 cm PROGRAMOK SZERDA MOZI Szekszárd: Vigyázz, kész, szörf 2. (amerikai animációs családi film), 17 óra. A nagy fal 3D (amerikai ak­­ció-fantasy), 19 óra. MÉSZÖLY MIKLÓS EMLÉKNAP Szekszárd PTE KPVK: vers- és pró­zamondó verseny Mészöly Miklós író, drámaíró születésének 96. évfordulója alkalmából a fiatalok számára 10 órától. Wosinsky Mór Megyei Múzeum: „Megidézzük Polcz Alaine-t” a készülő Mészöly Miklós-Polcz Alaine levelezőkönyv alapján, 15 óra. Előadók: Rubányi Anita és ifj. Töttős Gábor. Klariné­ton közreműködik Papp Máté. Az emlékezést vezeti Ablonczy Anna, a Polcz Alaine hagyaték gondozó­ja. CSÜTÖRTÖK MOZI Bölcske: Balerina (amerikai ani­mációs kalandfilm), 16 óra. A mélység kalandora (francia ka­landfilm), 18 óra. Miért pont ő? (amerikai filmvígjáték), 20.30. Szekszárd: Utazók 3D (amerikai sci-fi), 17 óra. Pattaya (francia víg­játék), 19 óra. MÉSZÖLY MIKLÓS EMLÉKNAP Szekszárd, Művészetek Háza: re­gisztráció 9 órától. Köszöntőt mond dr. Haag Éva, Szekszárd al­polgármestere és Szörényi Lász­ló irodalomtörténész, a Mészöly Miklós Egyesület elnöke, az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet és a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora, 9.30. Mé­­szöly-kutatások I. 9.40-től: prof. dr. Thomka Beáta (PTE): Kisoro­szi, 1995; Majánovics Diána: Mé­­szöly-kéziratok a Petőfi Irodalmi Múzeumban; Simon Attila: Yardok, stadionok, méterek - Test, emlé­kezet és hierarchia Mészöly Mik­lós Az atléta halála című regényé­ben. Portréfilm vetítése a 2012- es Mészöly Miklós-díjas Szkárosi Endréről, 10.40. A Mészöly Mik­lós Emlékplakett átadása, 11.50. Az ünnepségen közreműködnek a Mészöly Miklós Vers- és Próza­mondó Verseny díjazottjai, Nagy Melinda (fuvola) és a Gagliar­­da Kamarakórus. Mészöly Mik­lós emléktáblájának megkoszo­rúzása az író szülőházánál (Beze­­rédj utca 2.), 13 óra. Közreműkö­dik kocsis Imre Antal, a 2016. évi Mészöly Miklós emlékplakett ki­tüntetettje. Beszélgető, emlékező délután az Irodalom Háza Mészöly Miklós Emlékházban (Babits u. 15.), 15 órától. Beszélgetés A Mé­szöly Miklós-díjassal, vezeti Szká­rosi Endre, a Mészöly Miklós Egye­sület alelnöke és Baranyai László, a Mészöly Miklós Egyesület elnök­ségi tagja. Beszélgetés a Mészöly Miklós Emlékplakett kitüntetettjé­vel, vezeti Szörényi László, a Mé­szöly Miklós Egyesület elnöke és Jankovics József, a Mészöly Mik­lós Egyesület tiszteletbeli elnöke. Mészöly-kutatások II. Nagy Bog­lárka: (Jelenkor Könyvkiadó): A bi­lincs a szabadság legyen (Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezésé­ről); Ablonczy Anna: A Mészöly Miklós-Polcz Alaine levelezés ta­nulságai. Alaine Tombolája. KÖNYVBEMUTATÓ Bonyhád, Völgységi Múzeum: Tá­­losi Zoltán Háborús évek 1941- 1945. Légi események és harcok Tolna megyében című könyvének bemutatója, 17 óra. TÉLI ESTÉK Hőgyész, Művelődési Ház: A min­dennapjaink történelmi esemé­nyei. Az iszlám szerepe a világpo­litikai eseménye fényében. Politi­kai ideológia vagy világvallás? Mit tanít a Biblia az iszlámról - Kecs­keméti János bibliakutató előadá­sa, 16.30.

Next

/
Oldalképek
Tartalom